M. ​L., a gyilkos 75% 11 csillagozás

Közepes. *
Alcíme (Történetek egy regényből), ami egyszerre ígér nagyobb formát, regényt, és ugyanakkor posztmodern töredékességet. Ennek megfelelően három egymástól teljesen független, de a szereplők révén mégis összekapcsolódó szövegből áll.

Az első, a címadó hosszú elbeszélés, egy egyes szám első személyben elmesélt katonatörténet az 1970-es évek Magyarországából. Számomra teljesen hitelesnek tűnik, de nincs igazán jól megírva. Talán azért, mert az elbeszélő személye kidolgozatlan. Valaki mesél, és nincs mit tenni, mint elhinni. Nincs egy külső nézőpont, ami a történet hitelét szavatolni tudná. Saját tapasztalataim azt mondják, hogy igen, ilyen volt az előfelvételis (egyetemre felvett, és előtte kötelezően egy évre bevonultatott 18 éves fiúk) kopaszok, nyulak katonaélete: értelmetlen, kegyetlen és megalázó. És igen, a szocialista Magyar Népköztársaságban rengeteg szadista és ostoba ember kezében volt hatalom, akik visszaélhettek vele, akár a katonaságnál, akár az iskolákban, akár a civil életben. Ráadásul a Magyar Néphadsereg gyűjtőhelye volt a tehetségtelen és agresszív embereknek, a történet ezért akár igaz is lehet. Egy történet a sok közül, amelynek azonban az adott szociológiai helyzet leírásán túl nincs semmi távolabbra mutató értelme, tanulsága, amely indokolhatná az irodalmi feldolgozást.

A második történet egy novella egy magyar család horvátországi nyaralásáról, a délszláv háborúidejéből, alig túllépve a zsurnalizmuson. Érdektelen.

Ez eddig gyenge kettes. Szerencsére a kötet egy kisregénnyel folytatódik, amelyik egészen jó.
A közepes fogorvos címet viselő szöveg lazán egymáshoz kapcsolódó élettörténeteket mesél el, érdekesen, humorosan. Miközben ezek az életek mind tragikusak. Hősei leginkább értelmiségi figurák, akik a 20. századi magyar (és vietnámi) történelem áldozatai. A történelem nem csupán abban az értelemben sorsalakító, hogy kijelöli a hatalmi-politikai mozgásteret, hanem úgy is, hogy uralkodóvá tesz abnormális mentalitásokat, magatartásmintákat, amelyek a családban is érvényesülnek. El lehet gondolkozni azon, hogy a szabadsághiányos társadalmakban mennyire lehet felelős egy ember a saját sorsáért.

Összességében közepes . A három történet nem áll össze, egymást nem erősíti. Lehetne ugyan találni olyan erőltetett koncepciót, amely az együttes közlést indokolná, de én inkább úgy érzem, hogy a szerző lehetőséget kapott egy könyvre, és most csak ezzel az anyaggal tudta megtölteni. Kár érte.

*ez nálam (most) négy csillag

Számomra hiányzik belőle a narratíva erős koherenciája, inkább széttartanak az egyes történetek, csak a hangulat, a visszaemlékezés által mutatnak egyféle egységet. Lehetnek egy regény töredékei ezek a szövegek, viszont ahhoz kevés, hogy már regénynek tekinthessük. Inkább az ötletek tárháza, melyek összecsiszolásával, egymáshoz igazításával megszülethet a nagy regény. Az első történet tetszett a legjobban, bár a katonavilág nem áll hozzám annyira közel. Mégis érdekes volt a nyulak élete, Molnár Lajos alakja pedig elég összetett és változó volt. Az Izgalmas romok talán a közepéig volt izgalmas, amíg Márton le nem lőtte a poént, előre bejelentette, hogy mi fog történni a családdal. Ez után már nem is volt olyan érdekes a történet további menete, úgyis tudtam, hogy semmi izgalmasat nem nyújthat, nem tud már meglepni. A harmadik történet volt számomra a legkuszább, ahova beugranak szereplők, aztán ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Sokszor nem láttam értelmét, hogy miért kell őket megismerni. Azt kell mondanom, olvastam már jobb Márton művet.

Három nagy kisregény. Szerettem. Mindhárom katartikus és emlékezetes. Mondjuk talán 1980 előtt kell születni ahhoz, hogy értsük.

A kötet három rövidebb írást tartalmaz, amelyek közül az elsőt – a címadót – találtam a leggyengébbnek, utána pedig folyamatosan javult az olvasásélmény. A kötetet a Közepes fogorvos menti meg, amiből szívesen vettem volna még pár karakterrajzot, és talán önállóan is megállta volna a helyét. Ha mást nem, legalább ezt az egyet érdemes lesz újraolvasni valamikor.