Gyorsan ​szállj fel a buszra! 37 csillagozás

Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Márton Klára nagy sikerű regénye, a Tessék engem elrabolni! sokak számára emlékezetes. Film is készült belőle, nemzetközileg díjat nyert, magát a regényt három idegen nyelvre is lefordították. Ha megkapó történetének tanulságát úgy lehetne összegezni, hogy szeretet nélkül nem élet a gyerekek élete, akkor ennek az új és szintén szuggesztív regénynek se más a végső mondanivalója. Csakhogy az új könyvnek nem kisgyerek, hanem kollégista fiatal lány a hőse, cselekvési tere nagyobb, s a veszélyek is, amelyeket magára idéz, nagyobbak. Kollégiumi kiközösítés, szökés, céltalan, pénz nélküli budapesti kallódás s minden veszélye, ami ebből adódik, kerülgeti. S csak a belső tisztaságvágya meg a mégiscsak segíteni kész emberség menti meg, ha nem is a keserves tapasztalatoktól, hanem a zülléstől.

Eredeti megjelenés éve: 1984

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Csíkos könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 1984
298 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631137740 · Illusztrálta: Görög Júlia

Kedvencelte 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

TCV P>!
Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Azért nem volt olyan rossz ez a könyv, mint ahogyan az értékelései mutatják. Nekem tetszett, csak annyi „hibája”, hogy nem egy tipikus csíkos könyv. Többnyire csak negatív szereplők vannak benne, a főszereplő lányt, Margitot sem sikerült megkedvelnem, mert nagyon buta és sokszor nem lehet tudni, hogy mit miért csinál. Nem elég, hogy ilyen nyomorúságos a sorsa, a legtöbbször mégjobban keresztbe tesz saját magának. off
A borítója nagyon csúnya lett, lehet, hogy ezekkel a ronda barna csíkokkal és a durva rajzolású illusztrációkkal próbálták jelezni, hogy ez nem egy vidám olvasmány lesz. Van más könyvem is, amit Görög Júlia illusztrált, de az nem ilyen.

1 hozzászólás
Miyako71 P>!
Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Nagyjából a könyv feléig erősen Abigél feeling-em volt, mind a történet, mind pedig a stílus miatt. Utána ez elmúlt, és valami sokkal elszomorítóbb történet kerekedett ki belőle. A történet durván realista, ilyen szempontból nincs is baj vele. Viszont szerintem nagyon kevéssé sikerül érzékeltetnie az írónak a főszereplő érzelmeit, így sok esetben nehezen értettem, pontosan mi késztette Margitot az adott döntés meghozatalára. Sőt, időnként pont a részletek hiányában egyszerűen csak egy szokványos, hisztis tininek tűnik, és ezzel elveszti azt a jóindulatot, amit egyébként nehéz sorsa miatt már éppen kezdtem érezni iránta. Az egyetlen, ami kristálytisztán átjön a történetből: Margit olyan mértékben szeretethiányos környezetben nő fel, hogy amikor találkozik az – egyébként oly' nagyon vágyott – felé irányuló szeretettel, akkor képtelen azt felismerni és elfogadni. És ettől lesz olyan nagyon szomorú ez az egész történet.

Parlandorka IP>!
Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Kötelezővé tenném ezt a könyvet mindenkinek, aki valaha is ifjúságvédelemmel akar foglalkozni. És lehet mondani, hogy klisé, hogy a kiindulási élethelyzet meghatározza az egész életutat, de attól még igaz. És annyira igaza van Margitnak! Igenis a rohadt felnőttek felelőssége. Ha csak egy is közülük türelemmel és valódi figyelemmel fordul felé, akkor nagyon sok minden elkerülhető lett volna.
Szeretném hinni, hogy még lehet happy end. Hogy Margit spoiler visszamegy a gimnáziumba, és csakazértis összeszorított foggal végigcsinálja, hogy aztán megmutassa a világnak, hogy lehet másként. Szeretném hinni… de nem hiszem. :(

Lahara IP>!
Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Hogy is fogalmazhatnám meg szépen és elegánsan, hogy az nekem mennyire nem tetszett? Attól persze még lehet jó könyv.

5 hozzászólás
XX73>!
Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Úgy gondolom, ez egy olyan könyv, ami már a nyolcvanas években sem lett volna kamaszlányoknak ajánlható. (Noha sokan ilyesmiben éltek, lásd: bántalmazás, elhanyagolás, politikai terror.) De ők (én!) legalább értettük, éreztük, mi történik, hiszen ez zajlott a környezetünkben is.

Több évtizeddel később, felnőttként úgy gondolom, hogy ez egy nagyon sajátos korfestő könyvecske a 70/80-as évek fordulójának alföldi/tinédzser világáról. Lehet, hogy akik ennek szelét sem tapasztalták, azt mondják: borzalmas. De én úgy gondolom, ez a világ igenis létezett, és azon kevesek közé tartozom, akinek (legalább minimális) saját tapasztalata van erről. (A mi tanyánk közelében is volt koli a tanyaiaknak, ill. egyetemistaként dél-alföldi középiskolai kolikban szálltunk meg nyáron gyakszik alkalmával.)

Én még láttam ezt a világot. Létezett. Ezt mutatja be a könyv.

Protonpumpa>!
Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Nekem nagyon tetszett, szomorú könyv, borongós hangulatban szeretem újraolvasni. Sokáig zavart, hogy nem nagyon tudtam beazonosítani, mikor játszódik, aztán arra jutottam, hogy valószínűleg az ötvenes évek eleje lehet. Szerintetek (aki olvasta)?

2 hozzászólás
lizke>!
Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Régen volt már az a csíkos korszak, másra emlékeztem akkorról, nekem ez most kis könnyed volt, nem hagytam, hogy rám üljön.

idaeae>!
Márton Klára: Gyorsan szállj fel a buszra!

Túl korán olvastam, csak nyolc-kilenc lehettem. Bár végigolvastam hamar, összeszorult gyomorral és izzadó tenyérrel tettem. Nem sokra emlékszem, csak arra, hogy sötét, nyomasztó, szomorú volt, és azóta sem vettem le a polcomról. Talán majd egyszer, felnőttebb fejjel.


Népszerű idézetek

Melimaci>!

Félek a karácsonyoktól, mert olyankor örülni akarok, és ez sohasem sikerül.

193. oldal

szucs_ella>!

Jó lett volna élni az életüket, de úgy, hogy én legyek én.

TCV P>!

-Volt, nincs, ne keresd! Isten neki, fakereszt.

81. oldal

psn>!

Azon a kora őszi napon nagyon korán keltem.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
Anitte B. Windecker: Gyerekkorom után
Leiner Laura: Bízz bennem
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Szabó Tünde: Rácsok
Leiner Laura: Ég veled
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!
Papp Dóra: Tükörlelkek 2.
Kollár Betti: Újra a pályán
Mechler Anna: Levedi lánca