Életemből 0 csillagozás

Egyszer, az alkalmas pillanatot kihasználva, titokban lerajzoltam az iroda egyik alkalmazottját, egy szakállas öreg kozákot. A rajz sikerült, és minden látogató dicsérte. Az öregnek azonban a jelek szerint nem nagyon tetszett, mert szótlanul és szemmel láthatóan szomorúan üldögélt. Másnap azután váratlanul és komolyan megbetegedett, és mint később megtudtam, engem okolt a betegség miatt. Felgyógyulása után panaszkodni kezdett a főnöknek, aki amúgy is rossz szemmel nézte az én „rajzolgatásomat”. Egyszer csak berontott hozzám, követelte, hogy adjam oda a rajzot, és az öreg jelenlétében darabokra tépte és megparancsolta, hogy egyszer és mindenkorra hagyjak fel ezekkel az „ostobaságokkal”.

41-42. oldal

Arcatpanján, aki megszokta, hogy zárt helyiségben dolgozik, most a szabadban akarta megfesteni az egyik falusi gyerek arcképét, szabad levegőn. Nagyon tetszett neki a szabadtéri munka, és nagy lelkesedéssel rajzolt. Ez azonban nem tartott sokáig. Nemsokára kozák férfiak és asszonyok gyülekeztek körénk, és rosszallón figyelték foglalatosságunkat. […] Láttam, hogy ebből semmi jó nem származhat. Most már nem érdekelt a plein air, minél hamarabb el kellett hordani az irhánkat. […] Igyekeztünk méltóságteljes látszatot adni a távozásnak, de olyan gyorsan lépkedtünk, hogy az inkább futásra emlékeztetett. Már jó nagy utat megtettünk, amikor visszanéztem, és csodálkozva vettem észre, hogy a tömeg jön utánunk. Valahonnan azután rendőrök bukkantak fel, akik kivont szablyával közeledtek felénk. […] A rendőrök, miután meggyőződtek arról, hogy ártalmatlan művészek vagyunk, elengedtek bennünket. Az izgatott tömeg megnyugtatására természetesen enyhén megmotoztak bennünket, belenézegettek a vázlatfüzetünkbe, majd a bennünket körülvevő tömeget csitítgatták. A dolog azonban nem ért véget ezzel. Valamivel később eljött hozzánk a kis kozákfiú, aki Arcatpanján plein airjének áldozatául esett. Csupa seb volt, a szülei elverték. Keservesen sírt, úgy kérlelt bennünket, hogy adjuk neki oda vagy tépjük szét azt a baljós arcképet. Arcatpanján könnyen letörölte egy ronggyal a festéket a vászonról. A fiú óvatosan figyelte, hogy mit tesz a festő, és időről időre az ujjával a vászonra bökött: „ezt is, ezt is”.

45-48. oldal