A ​szatír (Kate Burrows 1.) 52 csillagozás

Martina Cole: A szatír Martina Cole: A szatír Martina Cole: A szatír

George ​Markhamnek van egy gusztustalan kis hobbija. Titokban, zárt ajtók mögött hódol a szenvedélyének. Egy idő után azonban George kis hobbija rögeszmévé válik, amely aztán gonosz, agresszív szexuális perverzitásba csap át. Patrick Kelly nehézfiú – London legfélelmetesebb gengsztere. Egyetlen gyenge pontja van, a lánya, Mandy. És amikor Mandy áldozatul esik a Grantleyi Hasfelmetsző néven ismert szadista szatírnak, Kelly bosszút akar – rendőrségi segítséggel, vagy anélkül. Az ügy felgöngyölítésével Kate Burrows felügyelőnőt bízzák meg. A rendőri hivatás áldozatokat követel, és már Kate házassága is ráment. Kate együtt érez Kellyvel – ő maga is szülő – csakhogy kockára teszi a karrierjét azzal, hogy egyre jobban összemelegszik egy ismert bűnözővel… Miközben a rend őrei és a londoni alvilág soha nem látott méretű embervadászatot folytat egy közös cél elérése érdekében, Kate-nek szembe kell néznie azzal a veszéllyel, hogy elveszíthet mindent, ami eddig fontos volt számára… a szatír… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1993

>!
Alexandra, Budapest, 2009
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633274811
>!
Alexandra, Pécs, 2000
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633677890 · Fordította: Csema György
>!
Alexandra, Pécs, 1995
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638086734 · Fordította: Cserna György

1 további kiadás


Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Martina Cole: A szatír

Ez egy elképesztően jó könyve volt az írónőnek.
Ilyenkor annyira pezseg a vérem és olyan boldog vagyok, hogy anno rá leltem és azóta is hűen olvasom a köteteit.

Ebben a történetben, picit eltérünk a megszokottól, nem feltétlenül egy család „mocskokkal” megszórt drámájáról olvashattam.
És pont, ezért az újdonság érzésért tört elő belőlem az a megszokott őrült, minden sorát szétszedtem, és szinte faltam a sorokat.

A karakterek mind bűnösek, kicsit antihős érzése jön elő olvasás közben, mégis mindenkinek megvan a maga indoka és a múltba, vagy a jelenben átélt drámája.

George nem kis stílű bűnöző. Bár először csak „játék”, egy kis megkönnyebbülésért.
A mániává alakulás után viszont rendkívül agyafúrt, sokszor a végletekig pontosan megtervezett mániája rabjává válik.
Lenyűgöző volt végig követni, ahogy pszichopatává válik.

A másik két fő karakter pedig nem is lehetne különbözőbb egymástól, mégis úgy alakul a sorsuk közös úton kezdenek el járni.
Hogy mi történik eközben és mi lesz a vég kifejlett, ha érdekel elolvasod a könyvet.

Én úgy gondolom, Martina Cole egyik legjobb írását sikerült kézbe vennem és alig várom, hogy a következő kötetét is olvashassam.

Természetesen hatalmas kedvenc!♥

2 hozzászólás
Magdi1017>!
Martina Cole: A szatír

Közel húsz éve olvastam először ezt a könyvet, de már akkor tudtam, hogy nekem Cole könyvei kellenek… Zseniális és brutális a maga beteg módján. Minden könyve a londoni alvilág sötét bugyraiba vezeti el az olvasót.
Kate, az egyedülálló anya, és profi nyomozó egy gyilkosság által ismeri meg Patrick Kellyt – a maffiózót – ahol a férfi lánya az áldozat…. Közben a gyilkosságok folytatódnak, mindketten el akarják kapni a tettest. Kate törvényes, míg Patrick bármi módon, semmilyen eszköztől nem riad vissza . Ez konfliktusok sorát hozza maga után, hiszen a törvény 2 oldalán állnak. A gyilkos elég elővigyázatos, de egy banális szituáció oldja meg végül a bűntényt..
Én csak ajánlani tudom, egyik kedvenc íróm.

2 hozzászólás
gyuszi64>!
Martina Cole: A szatír

2020/62.
Ej, mindig elkövetem ugyanazt a hibát! Na, mondom, új író, 22 könyvvel a molyon, akkor nem szabad sem korai, sem késői könyvét olvasni (még tanulnia kell, illetve ne legyen már fáradt); ismerkedni csak a művek közepe tájáról érdemes; és ha már megszoktam a szerző stílusát, akkor majd jöhetnek a kezdeti és az öregkori művek is. Alulról az ötödiket választottam, de gyanús lett a dolog, hát erre látom a wikin, hogy ez volt az írónő második könyve. Sajnos, kicsit éreztem is rajta, szerintem pár kötettel később már jobban írt…

Az 1993-as regény egyébként nem rossz (két évtizeddel ezelőtt a szerzőt rengetegen olvasták nálunk), érezni rajta, hogy nő írta – de ez általában is igaz a női szerzős könyvekre, nagyobb empátiával ábrázolják a női szereplőiket. Elég sokat markol M. Cole, összetett a regény, a részletek összehasonlításakor viszont rendre alulmarad, még ha csak az általam olvasott női krimiíróknál maradunk, akkor is:
– A nyomozás-vonal gyenge (nem erről szól a könyv), pl. J.D. Robb másik kategória.
– Nem rossz a szereplők motiváció-ábrázolása, de a Nora Roberts-regények ebből a szempontból jobbnak tűnnek.
– A mozaik-stílus nem rossz, de pl. Kate Mortonnal vagy Karin Alvtegennel azért nem vethető össze.
– A világábrázolása kellően realista (persze nem K. Ohlsson-szintű profi), de hiába keményebb a valóságközelítés, pl. a kisvárosi C. Lackberggel szemben kissé érezni a kort, mégis csak lassan három évtizedes a megjelenés…

Egy kicsit viszont mindenből kapunk: karakterek, családok jellemzése, munka és magánélet, romantika, bűn és brutalitás. A regény egyetlen nagy hibája, hogy az alapkonfliktust (rendőrnő és fehéringes bűnöző) a végén sem oldja fel, ezért további fél csillagot szigorúan levonok. spoiler

Gyöngyi0309>!
Martina Cole: A szatír

Szeretem az írónő könyveit, de ez most különösen gyomorforgató volt. A cím egy kicsit megtévesztő, gyilkosunk nem egy mezei szatír, hanem egy elmebeteg, undorító, aberrált alak. aki még a gyerekgyilkosságtól sem riad vissza.
Tetszett, hogy az első perctől kezdve végigkísérjük George életét, azt, hogy hogy vált azzá, ami. Igazából az írónő próbálja beállítani úgy, hogy szánalmat érezzünk iránta, nekem nem sikerült, csak a dühöt, és igazat adtam benne Patrick Kellynek, hogy egy ilyen alaknak túl jó a börtön.
Kate annyira nem volt szimpatikus, egyfelől kemény zsaru, másfelől nagyon nagy naiva, mind a magánéletben, mind a munkájában. Nem értettem, hogy egy ilyen penge nyomozó, hogy nem ismeri fel a gondokat a saját gyermekével kapcsolatban.
Patrick szimpatikus volt, a szokásos Cole-féle jó-rosszfiú.
Elég erős első könyv, megértem, hogy meghozta az ismertséget MKartina Cole-nak.

Boszika87>!
Martina Cole: A szatír

Egy érdekes történetett olvashatunk.
A londoni alvilág itt is fontos szerepet játszik Patrick Kelly személyében.
Kate Burrows igaz rendőrnő, aki a igazságszolgáltatást képviseli.
Egy tragédia miatt ezt a két embert, két világot egy gyilkos szatír hozza össze.
Kegyetlen és beteg gyilkost ismerhetünk meg. Akinek sajnos, a hátteret is megismerhetjük.
Izgalmas és fordulatos és kis romantikával megspékelve.
Ajánlom elolvasni. :)

Iii>!
Martina Cole: A szatír

Nagyon nagyon tetszett. Ez volt az első könyv , amit olvastam a szerzőtől, de beszerzem a többit is. A cselekmény hihetetlenül lekötött. Jó volt belelátni mindegyik szereplő életébe, gondolatmenetébe. Voltak benne brutális részek, de sajnos az életben is vannak. Számomra letehetetlen volt.

3 hozzászólás
Dianka >!
Martina Cole: A szatír

ez egy nagyon brutális könyv, csak erős idegzetűeknek ajánlott…

Szilvi_Sz>!
Martina Cole: A szatír

2007-ben vásároltam a repülőtéren útban Törökország felé.
Konkrétan nem tudtam letenni éjszakánként.
Hihetetlenül izgalmas volt!

Gál_Dorina>!
Martina Cole: A szatír

Izgalmas , nagyon beteg story :D Tetszett a befejezés !

Danadia>!
Martina Cole: A szatír

Martina Cole az egyik kedvenc íróm. Ez a könyve is nagyon jó.


A sorozat következő kötete

Kate Burrows sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Sibel Hodge: Érinthetetlen?
M. W. Craven: A bábuk tánca
Robin O'Wrightly: Kettős kereszt
E. K. Blair: Bang
Stephen King: Tóparti kísértetek
M. J. Arlidge: Ecc, pecc
Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház
J. P. Delaney: The Girl Before – A lány a múltból
Robert Galbraith: Gonosz pálya