Madarak 13 csillagozás

Martin Woodcock – Richard Perry: Madarak

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fürkész könyvek

>!
Gondolat, Budapest, 1988
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632820169 · Fordította: Stohl Gábor

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

naravna>!
Martin Woodcock – Richard Perry: Madarak

Ebből a könyvből annyira sokat tanultam (sajnos azóta felejtettem is, note to self: kell egy saját példány). Mindig előkaptuk, ha egy új madár érkezett a konyhaablakkal szembeni madáretetőbe. Óriási telken laktunk, ami tele volt fákkal, így nem csak az etetőben lévőkkel ismerkedhettem meg. Volt, hogy sárgarigó dalolt a kertben, egyik télen egy szajkópár is sokszor meglátogatott minket, a kakukk valahol a vasút túloldalán lakott, de őt is hallottuk, és egyszer egy egész nyáron keresztül hajnalban mind arra ébredtünk, hogy a szarka csörög, mint egy őrült vekker, mert a macska alvásidő előtti útja az ő fészke alatt vezetett el. Régi szép idők… :)
Aztán az új helyen is került etető az ablak elé, ott egy gerlepár jött minden télen, meg a rigók jártak az etető alá.
Most panelban lakom, az erkélyre csináltunk egy etetőt, de a tél közepén raktuk ki, és az idő sem indokolta a látogatást, érintetlen maradt. Vajon a következő télen meglátogatnak minket a hatodikon?

7 hozzászólás
rekuci0120>!
Martin Woodcock – Richard Perry: Madarak

Ha valaki a pontosan szeretne határozni és/vagy az aktuális, valós infókat tudni azoknak a rendes, nagy Madárhatározót ajánlom. Igazából ha eltekintünk attól, hogy kicsit elavult (amiről nem a könyv tehet, hanem a kora) információkat tartalmazz, nagyon jó kis könyv.

padamak >!
Martin Woodcock – Richard Perry: Madarak

Na, ezt aztán rongyosra! Olykor ma is előkapom. Kedvenceim az erdőlakók és a ragadozók.

Xylaryss>!
Martin Woodcock – Richard Perry: Madarak

Az én példányom is több, mint 40 éves. A kis könyvet olvasgatva szomorúan realizáltam, mennyit pusztult a természet ennyi év alatt is. A könyv egy másik világban íródott, olyan korban, mikor több volt a zöldterület. 40 év, és rengeteg madarat hiába írnak le, tudom, hogy a mi kertünkből eltűntek.
A rajzok nagyon szépek, és kellemes a mérete, hogy egy hátizsákban vigyem, mikor sétára indulok. A nagyobb határozókat nem szeretem vinni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Lars Svensson – Killian Mullarney – Dan Zetterström: Madárhatározó
Volker Dierschke: Milyen madár ez?
David Carter: A világ lepkéi
Rudolf Engel-Hardt: A természet csodái
Böhm András – Kalotás Zsolt: Madarak a Tisza mentén
Orbán Zoltán: Madárbarátok könyve
Móczár László (szerk.): Állathatározó I-II.
Phillip Clarke – Karen Goaman (szerk.): Séta a természetben
Gerald Durrell: Vadászat felvevőgéppel
Alexandra Parsons: Csudálatos madarak