Kényszervirágzás 8 csillagozás

Martin Walser: Kényszervirágzás

Senki nem ábrázolta még így az öregedést! Karl von Kahn, a jó karban lévő hetvenes férfi a befektetésbizniszben tevékenykedik, még mindig sikeresen. Mondhatjuk úgy is: sikerre van ítélve. Nem engedi meg magának az öregkor csendjét, a rezignációt, a visszatekintést. Előrenéz, mint aki az örök életre pályázik, és ebből óhatatlanul következik az örökös szorongás, a megfelelési kényszer és a helyzetébe belekódolt kudarc. Mit kezdjen a baráti árulással? A pénzszaporítás, a gazdagodás kényszerítő parancsával? Családja fel-feltoluló náci múltjával? A fiatal szeretővel, aki bármikor arra ébredhet, hogy egy aggastyán fekszik mellette?

Nyugati civilizációnk tragikus vétsége a hanyatlás és az elmúlás vehemens, kétségbeesett tagadása. Az ebben a csapdában vergődő ember sorsát néha komikusnak, de egészében szomorúnak látjuk.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2018
464 oldal · ISBN: 9789632799445 · Fordította: Nádori Lídia
>!
Typotex, Budapest, 2017
464 oldal · ISBN: 9789632799445 · Fordította: Nádori Lídia

Enciklopédia 25


Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 44


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Martin Walser: Kényszervirágzás

Martin Walser már hosszú évek óta egy olyan alkotó, akitől olvasni szerettem volna valamit, de mindezidáig valahogy nem jött össze. Pedig nem akárkiről van szó, hisz a 91 éves szerző az egyik leghíresebb és legelismertebb 20. (21.) századi német szerző, a Gruppe 47 csoport tagja (mint mondjuk Günter Grass), és akinek a neve régebben bizony még a Nobel-díj kapcsán is időről időre előkerült. Ráadásul könyvei szép számmal magyarul is megjelentek – én most mégis a legújabbal, a Typotex által kiadott Kényszervirágzással kezdtem.

Ez a könyv egy olyan témát dolgoz fel, ami mindenkit érint, ami egyre komolyabb hatással van a társadalomra, és amiről sokfele sokat beszélnek, de többnyire teljesen érdektelenül, megfoghatatlanul és a lényeget kerülgetve. És hogy mi is ez a téma? Hát az öregedés. Hála a modern orvostudománynak, a szociális hálónak és a viszonylag hosszú békés időszaknak, amiben élünk itt Európában, egyre több ember ér meg nagyon magas kort, mégpedig rendkívül sokféle módon. Ugyanis ebben a kérdésben talán a „hogyan”, az életminőség, a megmásíthatatlan elfogadása és az emögött álló mentalitás a legfontosabb. Ha valaki sokat tudhat erről a dologról első kézből, akkor az a könyv megírása idején 79 éves alkotó.

Walser nem egy tipikus öregembert állít a középpontba, még akkor sem, ha a főszereplő, Karl von Kahn már elmúlt hetven. Mert az idős, befektetési üzletben utazó férfi majd’ kicsattan az energiától, nem is néz ki rosszul, nincsenek komolyabb egészségügyi problémái, ráadásul egy fiatal (kora harmincas) nő szerelmét is magáénak tudhatja. Kellhet ennél több a boldogsághoz? Igen is, meg nem is. Egyrészt nem, mert ennél jobb, teljesebb életet azért nemigen kívánhat magának egy nagypapa korú ember; másrészt igen, mert az egész valahogy látszat, a korábbi évek vágyainak újraélése, a valóság és a megmásíthatatlan tagadása, ugyanis annyi sejthető, hogy Kahn útjának a végén is csak az elkerülhetetlen halál áll, ráadásul nem is olyan soká.

Mert óhatatlanul adódik a kérdés: miközben próbál megfelelni a társadalom elvárásainak és nyomásának – miszerint egy idős embernek is lehet teljes élete, amihez rengeteg kötelező külsőség is hozzátartozik – nem veszít el valami véglegesen? Nem egy színházban szerepet játszva kerül a Nagy Kaszás elé, ahelyett, hogy az utolsó éveiben önmaga lenne? A német szerző vaskos könyvében komótosan járja körbe ezt a látszatvilágunkban mindenkit érintő kérdést.

Összességében úgy vélem, hogy Walser egy fontos és nagyon színvonalas alkotó, és nyugodtan tudom ajánlani ezt a könyvét annak ellenére is, hogy egy kicsit lassúnak és túlírtnak éreztem. Mégpedig azért, mert sem az öregedést, sem a társadalom külsőségekre irányuló elvárásait nem kerülheti ki senki közülünk, és mindkét problémáról érdemes beszélni. Valószínűleg fogok még olvasni később is az „öregtől”.

1 hozzászólás
balagesh IP>!
Martin Walser: Kényszervirágzás

Walser-könyvről spontán a csodálat hangján tudok csak beszélni. Egyébként is személyes ügy az egész. Így vagy három karcot kellene írnom (inkább). (Talán egy elkészül valamikor.)
Értékelésként vehető, hogy eddig ezt a Walser-regényt tartom a legnagyobbra. (A Szökőkút más kategória.) Rajongóként is kiemelt élményt biztosított a könyv.
Megjegyzem, és elfogadom, hogy valaki, akit nagyra tartok mint olvasót (meg egyéb szempontokból is), unta nagyon. És akkor inkább ezt ajánlotta volna a semlegesnek. (Én csak az inkább-bal vitatkoztam volna. Hogy nem helyett, hanem is.)
Amúgy nem csak a trivialitásról szól: hogy szépek az őszi fák, de még télen, kopaszon, a havas tájban is azok, és ez rendben van, a szépségben egyetértünk, de ezzel még nincs vége, mert például az öreg is tud meg szokott is úgy szeretni (és asztalt borítani, lobbani, féltékenykedni, pofára esni, aztán továbblépni), mint a tinédzser.
Engem jobban izgatott, hogy a szereplői vágy így hangzik: engem, hát engem csak fullkolorban, totálvitálban lásson mindenki. Mert őnála nincsenek évszakok. Vagy ha vannak is, semmi mandulafácska, hogy holmi fagy érinthesse. Megy a retus a képre, és úgy fel a közösségi médiára.
Felém ezt az arcát fordította a regény. Ezt a helyzetet. Vele a kérdéseket.
Hogy mindenki sugározza a képet magáról. Magának is, nem csak a többieknek. De vajon ki vagyok én? Vagy mi az igazi és mi a helyes kép rólam? Ha hagyom spontán feltörni a mélységből, az lesz az igazi? Vagy az a helyes, ha gyötröm, gyúrom, alakítom? Melyik a jó ember? A gátlásokat ledobóan őszinte, vagy az önkorlátozó?
Egy feszengő polgár ön- és világmegfigyelése ez a könyv. A pénzben utazó fickó, aki a kultúrfrakció köreiben mozog; a párkapcsolatban létező férfi, aki mégis más nők után kajtat (minden nő után); a sikeres, aki nem is tudja pontosan, mik a siker komponensei (a pénz szaporítása, vagy a tanítvány-ügyfelek ragaszkodása a fontosabb?); a hidegfejű, akit mégis az érzései, ösztönei irányítanak.
Idősek és fiatalok egyformák az önbűvölésben. Végül is mindannyian olyanok akarunk lenni, mint senki más – de végtére is csak olyanok vagyunk, mint az összes többi. (322.o.): illúziókból erőt merítő, igaz szélhámosok a logikusan érkező csalódás utáni újrakezdés lázában.

Chöpp P>!
Martin Walser: Kényszervirágzás

A nyár legjobb könyvének indult. És ez tartott egészen Joni feltűnéséig. Kétszáztól kb. a négyszázadik oldalig jobb lett volna, ha kimarad a nyomtatott szöveg. Vagy csak kihagytak volna egy-egy kis üres felületet, vagy nagyobb margót, hogy odarajzolhassam, mekkora hatalmas fallosz lett az öreg Karl von Kahn. Már a legelején tisztában voltam vele, hogy a lehető legtávolabb állunk egymástól mind személyiségünket, mint élettel kapcsolatos alapelveinket és gondolkodásunkat tekintve. De hogy idáig jussunk! Nagyon nagyot csalódtam benne, talán ekkorát még kedves szereplőben nem is sikerült csalódnom. spoiler Talán ásóval verném fejbe, majd elásnám hirtelen. Haragszom.

Malnai_Istvan>!
Martin Walser: Kényszervirágzás

Jó is az, ha az ember nem képes megbékélni az öregedéssel és az elmúlással.

Ja, nem, nem jó.
Nagyon nem jó.

MIntha a kötet főszereplője (és a világ embereinek nagy tömege) képtelen lenne elfogadni, hogy születtünk, élünk, meghalunk. Pedig.. de. Születtünk, élünk, meghalunk.

Helyette pótcselekvés, erőfitogtatás, sunyi tagadása az erő törvényszerű fogyásának.
Hát.. így is lehet, ahogy a könyv hőse csinálja. Csak kicsit kellemetlenebb, nevetségesebb, mint méltósággal öregedni.

menthaa>!
Martin Walser: Kényszervirágzás

Lehet, hogy túl nagy várakozással kezdtem neki, de sajnos olvasás közben gyakran elkalandoztam. Valahogy nem fogott meg.


Népszerű idézetek

balagesh IP>!

Ha valami már nincs, az attól még volt, és nem múlik el.

134. oldal

n P>!

Az élet leginkább alvás közben van önmagára utalva. (…) Amikor alszunk, nem tudunk belekontárkodni az életbe.

147. oldal

balagesh IP>!

Helen soha nem fog megöregedni, nem lesz jelentéktelen vagy csúnya. Csak azokat a szépségeket csúfítja el az öregedés, akik mindenhol úgy jelennek meg, mint valami színpadon. A jól kinéző, nem jelentéktelen nőket nem. Ők a maguk egyedi módján szépek. Az ilyen nőkön látszik a lelkük, vagy a szellemük, vagy az eltökéltségük. Ami tönkretehetetlen.

99. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öregedés · szépség
Chöpp P>!

A kínaiban egy szó van a kockázatra és az esélyre.

291. oldal

Kapcsolódó szócikkek: esély · kockázat
balagesh IP>!

Azt, hogy értelmet kell adnunk annak, amit nem fogunk fel, csak az tudja, akinek volt már dolga az értelmetlenséggel.

140. oldal

balagesh IP>!

Az autók egyre jobbak lesznek, az emberek nem.

372. oldal

balagesh IP>!

Azt kívánom, hogy mindaz legyen belőled, aki vagy, mondta.

324. oldal

Chöpp P>!

Nincs rosszabb, mint az a fajta tapintat, aminek nincs egyéb oka, mint maga a tapintat.

127. oldal

4 hozzászólás
balagesh IP>!

A színészet nem más, mint alkalmazott szexualitás.

224. oldal

Chöpp P>!

Ha pedig nem tudsz beszélni azzal, akinek a házastársa vagy, akkor senkivel sem tudsz beszélni. Ez pedig azért már jelent valamit.

104. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Walter Jens: Elfelejtett arcok
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Hendrik Groen: Amíg élünk
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
Rachel Joyce: Queenie Hennessy szerelmes levelei
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Mitch Albom: Az Idő Ura
Jókai Anna: Ne féljetek!