Martin Heidegger gondolkodói útja meghatározó állomásainak, mérföldköveinek előszámlálását ebben az 1967-ben összeállított gyűjteményes kötetben, az Útjelzőkben végezte el a legátfogóbb módon: az 1927-ben megjelent Lét és időt követő bő harminc esztendő termését mutatta be a koncepcionális okokból befejezhetetlenné vált főmű utáni útkereséstől a második korszak léttörténeti prespektívaváltásán át a kései, a szakirodalomban léttopológiainak nevezett korszakig. A könyv teljes anyaga most jelenik meg először magyarul.
Útjelzők 1 csillagozás

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sapientia Humana Osiris
Enciklopédia 2
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 10
Népszerű idézetek




A szorongás belénk fojtja a szót. Minthogy az egészében vett létező elsiklik, és így éppen a Semmi tolakszik felénk, ezt látván minden „van”-mondás hallgat. Az, hogy a szorongás otthontalanságában az üres csendet gyakran éppen meggondolatlan beszéddel próbáljuk megtörni, az csak annak a bizonyítéka, hogy a Semmi van jelen. Azt, hogy a szorongás a Semmit leplezi le, az ember közvetlenül azután erősíti meg, hogy a szorongás elmúlt. A tekintetnek abban a világosságában, melyet a friss emlék hordoz, azt kell, hogy mondjuk: amitől és amiért szorongunk, „tulajdonképpen” semmi (sem) volt. Valóban: maga a Semmi-mint olyan-volt jelen [da].
112. oldal




Az ébrenlevők egy, és ezért közös világon osztoznak, az alvók azonban mindnyájan saját világuk felé fordulnak. Hérakleitosz itt annak alapvető módjaival hozza vonatkozásba a világot, ahogyan az emberi jelenvalólét faktikusan egzisztál. Az ébrenlétben a létező teljesen egybehangzó, átlagosan mindenki számára hozzáférhető hogyanban mutatkozik meg. Álomban a létező világa kizárólag a mindenkori jelenvalólétre elszigetelődött világ.
p.141




Az átlépésben a jelenvalólét mindenekelőtt olyan létezőhöz járul, ami ő, hozzá mint ő „magához”. A transzcendencia konstituálja az önmagaságot. Ám újfent semmiképp sem először ezt konstituálja, hanem az átlépés mindenkor egyszersmind olyan létezőt is érint, amely nem a jelenvalólét „maga”; pontosabban: a létezőn belül csak az átlépésben és az átlépés révén különböztethető meg és dönthető el, ki és miképp „önmaga”, és mi nem az. De a jelenvalólét akkor-s csak akkor-tud viszonyulni a létezőhöz, ha mint önmaga egzisztál, a létezőn pedig már előbb át kellett lépnie. S bár a létező közepette, attól körülvéve létezik, a jelenvalólét mint egzisztáló, már mindig is átlépett a természeten.
p.137
Hasonló könyvek címkék alapján
- Hermann Hesse: Demian 90% ·
Összehasonlítás - Edmund Husserl: A filozófia mint szigorú tudomány ·
Összehasonlítás - Herbert Marcuse: Ész és forradalom ·
Összehasonlítás - Karl Jaspers: A filozófiai gondolkodás alapgyakorlatai ·
Összehasonlítás - Hans-Georg Gadamer: A szép aktualitása ·
Összehasonlítás - Schwendtner Tibor: Heidegger és a nemzetiszocializmus ·
Összehasonlítás - Mezei György: Ernst Cassirer ·
Összehasonlítás - Salyámosy Miklós (szerk.): Kultusz és áldozat ·
Összehasonlítás - Karl Marx: A gothai program kritikája ·
Összehasonlítás - Prohászka Lajos: Vallás és kultúra ·
Összehasonlítás