Rejtekutak 2 csillagozás

A római kút

Szökken s lehull a vízsugár,
betölti márványkagylaját,
mely fátyolosán önti már
a fölöst más kagylóba át;
egy harmadikba dől tovább
az ár, mely nem fér ebbe sem,
kap mindegyik s mindegyik ád,
árad s pihen.

A rengetegben vannak olyan utak, melyek a járatlanba hirtelen beleveszve
megszűnnek. […] Mindegyik külön fut, de ugyanabban az erdőben.
Gyakran úgy tűnik, mintha az egyik azonos lenne a másikkal.
De ez csak a látszat.
Favágók és erdőkerülők ismerik ezeket az utakat.
Ők tudják, mit jelent rejtekúton lenni.

A műalkotás valóságát keressük, hogy ott valóban a benne ható művészetet leljük fel.

Az a mód, ahogy az esztétika eleve a műalkotást szemléli, a létezők
áthagyományozott értelmezésének uralma alatt áll. Mégsem a megszokott kérdésfeltevés megrendülése a lényeges. Arról van szó ugyanis, hogy végre
meglássuk: a mű műszerűsége, az eszköz eszközszerűsége, a dolog
dologszerűsége csak akkor kerülhet közelebb hozzánk, ha a létező létét
meggondoljuk…

„Minden dolognak (melyeket az ember használ, és amelyek mindig a környezetét alkotják, […] ) mértéke a (mindenkori) ember, a jelenlévőknek, hogy úgy vannak jelen, ahogy jelen vannak, és azoknak, amelyektől megtagadtatott a jelenlét, az, hogy nincsenek jelen .”

Egy dolog az el-nem-rejtettség mindenkor behatárolt körének
megőrzése a jelenlévő felfogásán keresztül. Más dolog a lehetséges
eltárgyiasítás határtalan területén történő elő­rehaladás a mindenki számára
elérhető és mindenki számára kötelezően előállítható kiszámolása révén.
A görög szofisztikában lehetetlen bármifajta szubjektivizmus, mert itt az ember
nem lehet subjectum; nem lehet az, mert a lét itt jelenlétet, az igazság el-nem-rejtettséget jelent.

…kötelező lehet az emberi ész és annak törvénye, vagy ettől az észtől
elrendezett és tárgyilag rendszerezett létező, vagy a még nem rendszerezett,
hanem előbb az eltárgyiasítás által leküzdendő káosz, amely egy korszaktól
megköveteli, hogy uralja.

Ahhoz, hogy a művészetnek a valóságos műben működő lényegét felleljük,
a valóságos műhöz fordulunk, és azt kérdezzük tőle, hogy mi is ő, és miképpen van…

…fogalmilag képtelen kezdeményezés a megismerés révén megszerezni
a tudat számára azt, ami magában van, valamint hogy a megismerés és
az abszolútum közé őket teljességgel elkülönítő határ kerül. Hiszen ha a
megismerés az a szerszám, amellyel a hatalmunkba keríthetjük az abszolút
lényeget, akkor rögvest föltűnik, hogy ha valamely szerszámot egy dologra
alkalmazunk, ez, közelebbről szemügyre véve, inkább nem hagyja meg azt
úgy, ahogyan magáért van, hanem formálja és megváltoztatja.