Lét ​és idő 16 csillagozás

Martin Heidegger: Lét és idő Martin Heidegger: Lét és idő Martin Heidegger: Lét és idő Martin Heidegger: Lét és idő

Heidegger ​fő műve, a Lét és idő 1927-ben jelent meg először németül. Hatása a német és a nemzetközi eszmetörténetben csak Nietzschééhez hasonlítható. Az emberi élet, az ittlét lényege és értelme után exisztenciálisan kérdező hermeneuta a válságba sodródott XX. század első felének emberét vizsgálva jut el felismeréseihez, melyek eredetiségükkel alapjaiban rázzák meg a hagyományos filozófiai gondolkodást. Gadamer szerint Heidegger óriási hatása a nyelvhez fűződő szokatlan viszonyával magyarázható. Az újkor emberének a technika korlátlan uralma korában megnyilvánuló otthontalanságát Heidegger a lét korszakos történésmódjával, a létező lételhagyásával összefüggésben gondolja el. Nietzschéhez hasonlóan Heideggert is megpróbálta a demagógia szintjére süllyeszteni mind a politikai jobb-, mind pedig a politikai baloldal. Ezek fölött a kortörténeti szempontból talán érdekes ítéletek és értelmezések fölött azonban eljárt az idő, és megmaradt a mű, mely mindmáig kihívást jelent minden… (tovább)

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Gondolkodók Gondolat · Sapientia Humana Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2019
512 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632763231
>!
Osiris, Budapest, 2007
524 oldal · ISBN: 9789633899595 · Fordította: Angyalosi Gergely, Bacsó Béla, Kardos András, Orosz István, Vajda Mihály
>!
Osiris, Budapest, 2004
ISBN: 9633896096

2 további kiadás


Kedvencelte 4

Most olvassa 5

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Martin Heidegger: Lét és idő

Tisztelt Professzor Úr!

Most, ismét kézbe véve az Ön nagy ambíciójú munkáját, a Lét és idő-t, immáron kilencven évvel megjelenése után, szomorúan állapítom meg, hogy az – Ön által e műben analizálni próbált – Idő vasfoga e nagyérdemű kísérletet is jócskán kikezdte.

A modern fizika felfedezései – köztük az a speciális relativitáselmélet, melyet Ön még csak meg sem említ a kötet ötszáz oldalának egyikén sem – amúgy is erősen kétségessé teszik az ontológia vizsgálati területének jelentős részét. Mert bármily korlátozottak is Ön szerint a természettudományok vizsgálati módszerei, egyet – a valósággal történő folyamatos egybevetést, s az ebből fakadó egyre pontosabb modellalkotást – Ön sem bélyegezheti meg ’eredménytelenség’ címén. A szigorú fogalomalkotás – mely sajnos a filozófia egyes művelőinek egyáltalán nem sajátja – mindig is stabil alapot szolgáltat a természettudományoknak a spekulatív filozófia önkényes és pongyola szakzsargonjával, s a velük űzött nyelvi zsonglőrködéssel szemben.

Amikor Ön arra merészkedett, hogy a jeles elődöket felülbírálva megpróbálja definiálni a lét és az idő fogalmát, nem riasztotta vissza sem Pascal, sem Augustinus, akik e két fogalom meghatározhatatlanságát, hangsúlyozzák, s mintegy körülírásokra és példákra hagyatkoznak? Ha Augustinus átszellemült lelkesedése esetleg hagyhatott is Önnek némi mozgásteret, Pascal két odavetett mondata meg kellett volna, hogy állítsa!* Hiszen Pascal matematikus is volt, minden idők egyik legfegyelmezettebb gondolkodója, aki a mindenséghez mérte magát, nem pedig a Freiburgi Egyetem rektori hivatalának személyzeti politikájához… De nem, Ön makacsul kitartott, és ehhez a két mondathoz írt egy ötszáz oldalas, félresikerült lábjegyzetet.

Amikor én, mint ifjú hallgató lelkesen csatlakoztam az Önt körülvevő tyúkudvarhoz (akik közé Ön bőkezűen szórta szellemi – és sajnos nem csupán szellemi – magvait), a természettudományok legfrissebb eredményei talán még nem kaptak akkora publicitást, ami indokolta volna, hogy egy filozófiaprofesszor a szellem magasából leereszkedjen hozzájuk. Ám Ön még 1976-ig tevékenykedett: soha nem jutott eszébe, hogy a nézeteit frissítse, netán revideálja?

Igaz, majd elfelejtem: hiszen Ön a Führert is csodálta – lenyalt frizuráját is utánozta, s ha még a bajusza csücskéből is feláldoz egy cseppet, akkor a hasonlóság szinte megtévesztő – s őt sem tagadta meg. Úgy látszik, a saját tévedésekhez és – helyenként – gonoszságokhoz való csökönyös ragaszkodás (amit Ön valószínűleg következetességnek aposztrofál), jellemének egyik sajátja.

E művében igen bőbeszédűen (hiszen Pascal két mondatához képest minden bőbeszéd), saját terminológiát kialakítva kísérli meg az említett két fogalom pontos meghatározását, sikertelenül. Kérdéseket tesz fel – helyenként nem is rosszakat –, de választ nem tud adni. Ugyanakkor egyet a javára kell írnom: Hegel ’nagy’ műveiben átlépte a közlésképtelenség határát; Ön viszont ebben az írásában a mezsgyén innen maradt. Végig lehet követni, amit mond. Csak nem érdemes.

Óriásnövéses monográfiája az újonnan bevezetett – s követhető – fogalmak révén egy rémítően túlbonyolított gondolatmenetben végül a saját farkába harapó kígyó sorsára jut. Mint amikor a krumpli egyszerű, hétköznapi, gyakorlati fogalmát (ehető lisztes gumó) az ehetőség, lisztességesség és gumóságosság elemeire bontva, majd ezeket egyenként további nyelvi analízisnek alávetve, hosszadalmas fejtegetések után végül szégyenszemre visszakanyarodik az eredeti definícióhoz, vereségét – a meddő, több tíz oldalnyi szószaporítást – győzelemként tüntetve fel; ugyanígy jár a lét és idő fogalmaival is, csak ezek absztrakt jellege kevésbé teszi nyilvánvalóvá a csalást…

Így – immáron száztíz évesen, az Önnel kapcsolatos illúzióimból végérvényesen kiábrándulva – azt javasolom, hogy a filozófia tanszék katedráján termesztett szóvirágaiból kötött eme fonnyadozó csokrát helyettem nyújtsa át valaki másnak!

Az Ön iránt érzett egyre fogyatkozó
tisztelettel,
egykori hallgatója és barátnője,
Hannah Arendt

* „Nem vállalkozhatunk a lét meghatározására anélkül, hogy bele ne keverednék ebbe a képtelenségbe: mert nem határozhatunk meg egy szót anélkül, hogy ne használnánk a van kopulát, akár kifejezzük, akár hallgatólag odagondoljuk. A lét meghatározásához tehát azt kellene mondanunk: van, s így kénytelenek lennénk a meghatározott szót alkalmazni saját meghatározásában.” (Pascal: Gondolatok)

36 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Martin Heidegger: Lét és idő

Idézet a fülszövegből: megmaradt a mű, mely mindmáig kihívást jelent minden gondolkodó embernek.
Szerencsére ez nem igaz. Csúnya szöveg, logikus, de saját logikáján túl érvénytelen, mert megközelíthetetlen. Nietzsche felkavaró, botrányos, Heidegger unalmas és érdektelen. Elég megtanulni róla, amit a tankönyvek írnak.

37 hozzászólás
abraxa >!
Martin Heidegger: Lét és idő

Nem tudtam semmit kezdeni Heideggerrel,
„se füle-se farka” volt nekem.

Tőle csak Sartre a keményebb.
:)


Népszerű idézetek

aiglon>!

Mihelyt az ember a világra jön, már elég öreg ahhoz, hogy meghaljon.

Szelén>!

A jelenvalólét lényegszerű diszpozicionálisként már eleve meghatározott lehetőséegekbe kerül bele, mint az a lenni-tudás, amelyként van, mindig ilyen lehetőségeket mulasztott már el, állandóan lemond létének lehetőségeiről, megragadja és elhibázza.

31. oldal

kaporszakall>!

Milyen irányba kell tekintenünk, hogy fenomenálisan jellemezhessük a benne-létet, mint olyant? Választ akkor kapunk, ha emlékezetünkbe idézzük azt, ami a fenomenológiailag emlékezetben tartó tekintet elé tárult a fenomén felmutatásakor: a benne-lét különbözik egy kéznéllevőnek egy másik-„ban” való kéznéllevő belülségétől; a benne-lét nem hasonlít egy kéznéllevő szubjektumnak a „világ” kéznéllétéből fakadó vagy akár csak általa kiváltott tulajdonságára; ellenkezőleg, a benne-lét magának ennek a létezőnek lényegszerű létmódja. Mi más lenne azonban akkor ez a fenomén, mint egy kéznéllevő szubjektum és egy kéznéllevő objektum közötti kéznéllevő commercium? Az értelmezés jobban megközelíthetné a fenomenális állagot, ha azt mondaná: a jelenvalólét ennek a „között”-nek a léte. A „között” felé történő tájékozódás mindazonáltal félrevezető lenne. Anélkül, hogy észrevenné, ontológiailag meghatározatlanul hagyja azokat a létezőket is, amelyek között ez a között mint olyan „van”. A között-et már két kéznéllevő convenientiá-jának eredményeként fogja fel. Ennek előzetes feltételezése azonban már eleve szétrobbantja a fenomént, és kilátástalan lenne azt szétszóródott darabjaiból minden egyes esetben újra összerakni. Nemcsak a „gitt” hiányzik, hanem az összeilleszkedést biztosító „séma” is szétrobbant, illetve sosem került még napvilágra. Ontológiailag az a döntő, hogy eleve elkerüljük a fenomén szétrobbantását, azaz hogy biztosítsuk pozitív fenomenális állagát. Hogy ez messzemenő részletességet igényel, csak annak a jele, hogy a „megismerésprobléma” hagyományos kezelésmódja ontológiailag sok vonatkozásban a felismerhetetlenségig eltorzított valamit, ami ontikusan magától értetődő.

159-160. oldal (28.§. A benne-lét tematikus analízisének feladata)

2 hozzászólás
Cheril>!

A jelenvalólét a gondoskodás tárgyát alkotó világban való feloldódásban, azaz egyszersmind a másokkal való együttlétben nem önmaga.

152-153. oldal

Szelén>!

Csak az igazi beszélésben lehetséges a tulajdonképpeni hallgatás. A jelenvalólétnek ahhoz, hogy hallgathasson, mondanivalóval kell rendelkeznie, azaz rendelkeznie kell önmaga tulajdonképpeni és gazdag feltárultságával. Ekkor a hallgatagság kinyilatkoztat, és véget vet a „fecsegésnek”.

§34

Cheril>!

Az akárki mindenütt ott van, úgy azonban, hogy már mindig is elsomfordált onnan, ahol a jelenvalólét döntésre kényszerül. Minthogy az akárki mégis minden ítélést és döntést megszab, a mindenkori jelenvalólét válláról leveszi a felelősséget. Az akárki mintegy megengedheti magának, hogy „bárki” állandóan rá hivatkozzék. A lehető legkönnyebben vállal mindenért felelősséget, mert senkinek sem kell semmiért kezeskednie.
Mindig az akárki „volt”, és mégis azt mondhatjuk, hogy „senki” sem volt. A jelenvalólét mindennapiságában a legtöbbet az teszi, akiről azt kell mondanunk, hogy senki volt.
Az akárki tehermentesíti tehát a mindenkori jelenvalólétet a maga mindennapiságában. Mi több, ezzel a lét-tehermentesítéssel az akárki segítségére siet a jelenvalólétnek, amennyiben abban benne rejlik a könnyedenvétel és könnyűvétel tendenciája. És mert az akárki ezzel a lét-tehermentesítéssel minden esetben állandóan segítségére van a jelenvalólétnek, megtartja és megszilárdítja a maga makacs uralmát.

155. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Hermann Hesse: Demian
Edmund Husserl: A filozófia mint szigorú tudomány
Herbert Marcuse: Ész és forradalom
Karl Jaspers: A filozófiai gondolkodás alapgyakorlatai
Hans-Georg Gadamer: A szép aktualitása
Schwendtner Tibor: Heidegger és a nemzetiszocializmus
Mezei György: Ernst Cassirer
Salyámosy Miklós (szerk.): Kultusz és áldozat
Karl Marx: A gothai program kritikája
Prohászka Lajos: Vallás és kultúra