Lét ​és idő 84% 18 csillagozás

Mihelyt az ember a világra jön, már elég öreg ahhoz, hogy meghaljon.

A jelenvalólét lényegszerű diszpozicionálisként már eleve meghatározott lehetőséegekbe kerül bele, mint az a lenni-tudás, amelyként van, mindig ilyen lehetőségeket mulasztott már el, állandóan lemond létének lehetőségeiről, megragadja és elhibázza.

31. oldal

Milyen irányba kell tekintenünk, hogy fenomenálisan jellemezhessük a benne-létet, mint olyant? Választ akkor kapunk, ha emlékezetünkbe idézzük azt, ami a fenomenológiailag emlékezetben tartó tekintet elé tárult a fenomén felmutatásakor: a benne-lét különbözik egy kéznéllevőnek egy másik-„ban” való kéznéllevő belülségétől; a benne-lét nem hasonlít egy kéznéllevő szubjektumnak a „világ” kéznéllétéből fakadó vagy akár csak általa kiváltott tulajdonságára; ellenkezőleg, a benne-lét magának ennek a létezőnek lényegszerű létmódja. Mi más lenne azonban akkor ez a fenomén, mint egy kéznéllevő szubjektum és egy kéznéllevő objektum közötti kéznéllevő commercium? Az értelmezés jobban megközelíthetné a fenomenális állagot, ha azt mondaná: a jelenvalólét ennek a „között”-nek a léte. A „között” felé történő tájékozódás mindazonáltal félrevezető lenne. Anélkül, hogy észrevenné, ontológiailag meghatározatlanul hagyja azokat a létezőket is, amelyek között ez a között mint olyan „van”. A között-et már két kéznéllevő convenientiá-jának eredményeként fogja fel. Ennek előzetes feltételezése azonban már eleve szétrobbantja a fenomént, és kilátástalan lenne azt szétszóródott darabjaiból minden egyes esetben újra összerakni. Nemcsak a „gitt” hiányzik, hanem az összeilleszkedést biztosító „séma” is szétrobbant, illetve sosem került még napvilágra. Ontológiailag az a döntő, hogy eleve elkerüljük a fenomén szétrobbantását, azaz hogy biztosítsuk pozitív fenomenális állagát. Hogy ez messzemenő részletességet igényel, csak annak a jele, hogy a „megismerésprobléma” hagyományos kezelésmódja ontológiailag sok vonatkozásban a felismerhetetlenségig eltorzított valamit, ami ontikusan magától értetődő.

159-160. oldal (28.§. A benne-lét tematikus analízisének feladata)

A jelenvalólét a gondoskodás tárgyát alkotó világban való feloldódásban, azaz egyszersmind a másokkal való együttlétben nem önmaga.

152-153. oldal

Mindenki a másik, senki sem önmaga.

155. oldal

Csak az igazi beszélésben lehetséges a tulajdonképpeni hallgatás. A jelenvalólétnek ahhoz, hogy hallgathasson, mondanivalóval kell rendelkeznie, azaz rendelkeznie kell önmaga tulajdonképpeni és gazdag feltárultságával. Ekkor a hallgatagság kinyilatkoztat, és véget vet a „fecsegésnek”.

§34

Az akárki mindenütt ott van, úgy azonban, hogy már mindig is elsomfordált onnan, ahol a jelenvalólét döntésre kényszerül. Minthogy az akárki mégis minden ítélést és döntést megszab, a mindenkori jelenvalólét válláról leveszi a felelősséget. Az akárki mintegy megengedheti magának, hogy „bárki” állandóan rá hivatkozzék. A lehető legkönnyebben vállal mindenért felelősséget, mert senkinek sem kell semmiért kezeskednie.
Mindig az akárki „volt”, és mégis azt mondhatjuk, hogy „senki” sem volt. A jelenvalólét mindennapiságában a legtöbbet az teszi, akiről azt kell mondanunk, hogy senki volt.
Az akárki tehermentesíti tehát a mindenkori jelenvalólétet a maga mindennapiságában. Mi több, ezzel a lét-tehermentesítéssel az akárki segítségére siet a jelenvalólétnek, amennyiben abban benne rejlik a könnyedenvétel és könnyűvétel tendenciája. És mert az akárki ezzel a lét-tehermentesítéssel minden esetben állandóan segítségére van a jelenvalólétnek, megtartja és megszilárdítja a maga makacs uralmát.

155. oldal