Lét ​és idő 82% 16 csillagozás

Tisztelt Professzor Úr!

Most, ismét kézbe véve az Ön nagy ambíciójú munkáját, a Lét és idő-t, immáron kilencven évvel megjelenése után, szomorúan állapítom meg, hogy az – Ön által e műben analizálni próbált – Idő vasfoga e nagyérdemű kísérletet is jócskán kikezdte.

A modern fizika felfedezései – köztük az a speciális relativitáselmélet, melyet Ön még csak meg sem említ a kötet ötszáz oldalának egyikén sem – amúgy is erősen kétségessé teszik az ontológia vizsgálati területének jelentős részét. Mert bármily korlátozottak is Ön szerint a természettudományok vizsgálati módszerei, egyet – a valósággal történő folyamatos egybevetést, s az ebből fakadó egyre pontosabb modellalkotást – Ön sem bélyegezheti meg ’eredménytelenség’ címén. A szigorú fogalomalkotás – mely sajnos a filozófia egyes művelőinek egyáltalán nem sajátja – mindig is stabil alapot szolgáltat a természettudományoknak a spekulatív filozófia önkényes és pongyola szakzsargonjával, s a velük űzött nyelvi zsonglőrködéssel szemben.

Amikor Ön arra merészkedett, hogy a jeles elődöket felülbírálva megpróbálja definiálni a lét és az idő fogalmát, nem riasztotta vissza sem Pascal, sem Augustinus, akik e két fogalom meghatározhatatlanságát, hangsúlyozzák, s mintegy körülírásokra és példákra hagyatkoznak? Ha Augustinus átszellemült lelkesedése esetleg hagyhatott is Önnek némi mozgásteret, Pascal két odavetett mondata meg kellett volna, hogy állítsa!* Hiszen Pascal matematikus is volt, minden idők egyik legfegyelmezettebb gondolkodója, aki a mindenséghez mérte magát, nem pedig a Freiburgi Egyetem rektori hivatalának személyzeti politikájához… De nem, Ön makacsul kitartott, és ehhez a két mondathoz írt egy ötszáz oldalas, félresikerült lábjegyzetet.

Amikor én, mint ifjú hallgató lelkesen csatlakoztam az Önt körülvevő tyúkudvarhoz (akik közé Ön bőkezűen szórta szellemi – és sajnos nem csupán szellemi – magvait), a természettudományok legfrissebb eredményei talán még nem kaptak akkora publicitást, ami indokolta volna, hogy egy filozófiaprofesszor a szellem magasából leereszkedjen hozzájuk. Ám Ön még 1976-ig tevékenykedett: soha nem jutott eszébe, hogy a nézeteit frissítse, netán revideálja?

Igaz, majd elfelejtem: hiszen Ön a Führert is csodálta – lenyalt frizuráját is utánozta, s ha még a bajusza csücskéből is feláldoz egy cseppet, akkor a hasonlóság szinte megtévesztő – s őt sem tagadta meg. Úgy látszik, a saját tévedésekhez és – helyenként – gonoszságokhoz való csökönyös ragaszkodás (amit Ön valószínűleg következetességnek aposztrofál), jellemének egyik sajátja.

E művében igen bőbeszédűen (hiszen Pascal két mondatához képest minden bőbeszéd), saját terminológiát kialakítva kísérli meg az említett két fogalom pontos meghatározását, sikertelenül. Kérdéseket tesz fel – helyenként nem is rosszakat –, de választ nem tud adni. Ugyanakkor egyet a javára kell írnom: Hegel ’nagy’ műveiben átlépte a közlésképtelenség határát; Ön viszont ebben az írásában a mezsgyén innen maradt. Végig lehet követni, amit mond. Csak nem érdemes.

Óriásnövéses monográfiája az újonnan bevezetett – s követhető – fogalmak révén egy rémítően túlbonyolított gondolatmenetben végül a saját farkába harapó kígyó sorsára jut. Mint amikor a krumpli egyszerű, hétköznapi, gyakorlati fogalmát (ehető lisztes gumó) az ehetőség, lisztességesség és gumóságosság elemeire bontva, majd ezeket egyenként további nyelvi analízisnek alávetve, hosszadalmas fejtegetések után végül szégyenszemre visszakanyarodik az eredeti definícióhoz, vereségét – a meddő, több tíz oldalnyi szószaporítást – győzelemként tüntetve fel; ugyanígy jár a lét és idő fogalmaival is, csak ezek absztrakt jellege kevésbé teszi nyilvánvalóvá a csalást…

Így – immáron száztíz évesen, az Önnel kapcsolatos illúzióimból végérvényesen kiábrándulva – azt javasolom, hogy a filozófia tanszék katedráján termesztett szóvirágaiból kötött eme fonnyadozó csokrát helyettem nyújtsa át valaki másnak!

Az Ön iránt érzett egyre fogyatkozó
tisztelettel,
egykori hallgatója és barátnője,
Hannah Arendt

* „Nem vállalkozhatunk a lét meghatározására anélkül, hogy bele ne keverednék ebbe a képtelenségbe: mert nem határozhatunk meg egy szót anélkül, hogy ne használnánk a van kopulát, akár kifejezzük, akár hallgatólag odagondoljuk. A lét meghatározásához tehát azt kellene mondanunk: van, s így kénytelenek lennénk a meghatározott szót alkalmazni saját meghatározásában.” (Pascal: Gondolatok)

Idézet a fülszövegből: megmaradt a mű, mely mindmáig kihívást jelent minden gondolkodó embernek.
Szerencsére ez nem igaz. Csúnya szöveg, logikus, de saját logikáján túl érvénytelen, mert megközelíthetetlen. Nietzsche felkavaró, botrányos, Heidegger unalmas és érdektelen. Elég megtanulni róla, amit a tankönyvek írnak.

Nem tudtam semmit kezdeni Heideggerrel,
„se füle-se farka” volt nekem.

Tőle csak Sartre a keményebb.
:)