Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ditte, az ember lánya 78 csillagozás

Hetedik kiadásban kapja kézhez a magyar olvasó Martin Andersen Nexö világhírű regényét, amely korábban Szürke fény címmel jelent meg magyar nyelven. Egy nő élete elevenedik meg a regény lapjain, a keserű gyermekkortól, szerelmeken, csalódásokon, nyomorúságon és pillanatnyi örömökön, másokért való harcokon keresztül a korai halálig. A háttérben kirajzolódik a századforduló Dániájának falusi és városi élete, a szenvedők és lázadók, a bűnözők és a tisztes nyomorban tűrők viszontagságos sorsa. A nagy regények közé tartozik e könyv: izgalmas, megrendítő olvasmány, megkönnyeztet és felháborít, néha mosolyt csal az olvasó ajkára, de mindenképpen elgondolkoztatja, indulatokat vált ki belőle. Ha a szerző irodalmi rokonságát keressük, Zola nevét említhetnők, de hangvétele líraibb, inkább, vagy elsősorban a szívhez, az érzelmekhez szól: néha mintha a mi Gelléri Andor Endrénk „tündéri realizmusa” sugározna a regény lapjairól.
Szürke fény címmel is megjelent.
Eredeti cím: Ditte Menneskebarn
A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa
Enciklopédia 1
Kedvencelte 16
Most olvassa 7
Várólistára tette 65
Kívánságlistára tette 15
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Nyomasztó történet. Hangulatában engem a Száz év magány-ra emlékeztet.
A szegénység, mint egy billog kíséri végig a szereplők életét. Ditte történetét követhetjük nyomon, aki a legtöbb ember számára fogantatásától kezdve nem kívánatos személy volt. Nagyanyján és Lars Peteren, a nevelőapján kívül senki nem szerette igazán. A férfi élete se egyszerű. Egyik felesége se érdemli meg őt.
Ditte sosem tud kitörni a szegénység igájából, mert hiányzik belőle az önzés és a törtetés. Inkább megvonja a saját szájától a falatot, hogy olyanoknak segítsen, akiktől nem várhat hálát sem.
Elég sok benne a filozofálgatás, ellenben a vége kissé összecsapott.
Arra mondjuk nem jöttem rá, hogy a Christina névből hogy jön a Ditte becézés. (Illetve amikor a Laura nevet akasztották rá nem lehetett volna egyszerűen Ditte?)
Korrajznak is nagyszerű.


Mint oly' sok másikat, ezt a könyvet is édesanyám ajánlotta. Nem egy szívderítő olvasmány: a később megismert Árvácskához tudnám hasonlítani, talán nem annyira „tömény”, de hosszabb, és nem kevésbé kegyetlen. Hasonlít abban is, hogy többféle réteget mutat be, vagyis inkább többféle arculatát a szegénységnek, ahol Ditte legtöbbször a „legalja” rétegben is a legszámkivetettebb csoportba tartozik. Mikor olvastam, sokszor azon gondolkodtam, mégis hogyan lehet még rosszabb a főhősnő helyzete, de az író mindig a segítségemre sietett. :P Az átmeneti hullámhegyek, idillek csak egy kis szünetet adtak, utána egyre nagyobb volt a zuhanás… Ditte a sok pofon ellenére is inkább segíteni próbál embertársain is, nem csak magán – többnyire nem kap érte hálát, sőt, kihasználják a jóságát. De talán nem is tudna másmilyen lenni, nem is mártírságból, hanem mert egyszerűen ilyen: egy (egyszeri) Ember (beszédes cím!). Az ő élete nem is gyertyaláng, inkább egy éjjeli lepke zuhanása a gyertyalángba, spirál alakban.
Utóirat-féleségnek: nagyon tetszett a bevezető és záró hasonlat a csillagok és az emberiség számáról (ld. idézetek), bár nem tudom, hogy akkor valóban ezt tartotta a tudomány, vagy az író sarkított… A mai állás: emberi populáció: 7*10^9, csillagok: 10^22 – 10^24 (Universe Today alapján) ;)


XX. század eleji sanyarú élettörténet Dániából. Több olvasótárssal ellentétben nekem Ditte habitusa nem vált „nyomasztóvá”, annak ellenére, hogy egy tipikus mártír alkat. (Maugham Örök szolgaságával vonnék párhuzamot, ahol bizony nagyon megráztam volna a főszereplőt, hogy „ezt ne csináld tovább!”.) Valahogy végig ellensúlyozza a szimpatikus lány sorsának keserűségét a belőle áradó pozitív fénysugár, és így talán a valóságosnál erősebbnek hisszük őt. A könyv második (számomra kevésbé érdekes) részében azonban a városi nyomor egyre inkább felemészti Ditte erejét. A végén megjelenő proletárharcos vonulat nekem nagyon nem illett ide, erőltetettnek éreztem, pedig nyilván ez az egyik fő mondanivaló. Szerethető, olvasmányos könyv!


Annyira elvarázsol az író, rég olvastam ilyen könyvet. Nem akarom soha, hogy vége legyen, ezt olyankor kell olvasni mikor az embernek tengernyi ideje van, ráér és nyugodt, semmi nem zakatol a fejében. Annyira megszeretem Dittét, a nagyszüleit, olyan mint egy élet meséje, ami persze valójában az is. Nagyon nehéz sorsok a szegénység mindenkit mindenhol utolér, halászok, földmüvesek, tetszik az egész világa a könyvnek. Reménykedtem benne, hogy Dittének jó sorsa lesz, csodaszép családja lesz szerető férje és boldog élete, mert azt érdemli. Persze ez csak az én kívánságom volt a könyv olvasása közben, ez nem spoiler akar lenni. Lars Peters hihetetlenül jó ember, az ahogyan Dittét szereti és védelmezi. A nagy Klavs jól megsiratatott pedig én félek a lovaktól így soha nem ápoltam jó kapcsolatot velük, persze az én hibámból. A nagy Klavsot mégsem lehetett nem imádni :D varázslatos hangulata van az egész könyvnek, nem ismertem eddig az írót, jobb könyvel nem is kezdhettem volna az ismerkedést. Jó hosszú vaskos könyv de megéri a fáradtságot.
Túl vagyok a könyv felén a többi gondolat még ezután jön :D
Tetszik a sok Dániában lévő szokás, szülésnél temetéseken, érdekesek sokról még nem is hallottam. Nagyon nehéz sors jutott Dittének, a kis Petert nagyon megszeretem. Sajnos a könyv második felében már nem egy mese tárult elém, hanem a kemény valóság. Nem gondoltam volna hogy ilyen vége lesz Ditte történetének életének. Örülök, hogy rá találtam a világirodalom remekei kihívásra,így találtam rá erre a könyvre is.


Velem nagyon sokszor előfordul, hogy nem én találok rá a könyvekre, hanem ők rám. Ezzel is így voltam. Valamikor molyos „karrierem” elején @Netelka hatására került a várólistámra, majd elfelejtődött. Most pedig édesanyáméknál szinte szembe jött velem a polcon. Talán a lehető legjobbkor, mert MOST szerettem. Nagyon. Ez a vidámnak semmiképp nem mondható történet oly számtalan emberi természetet, érzést, tulajdonságot, örömöt, bánatot, szenvedést és sorsot foglal magába, hogy akkor is végig kellett volna olvasnom, ha történetesen nem leszek szerelmes bele. Bár a mondás, hogy minden jónak jó a vége, itt sem igazolódott be.


Megint egy olyan könyv, mellyel most kellett találkoznom… Dittével születtem, felnőttem és meghaltam. Emberi életutak, tragikus sorsok, nélkülözések és naturalista borzalmak. Tudtam, hogy nem lesz felmentés és nem lesz kiút, hiába kívántam ennek a szerencsétlen lánynak mindig a jobbat. Nem szerettem meg jobban az életem a regény elolvasása után, de figyelmeztetett arra, hogy kellenek az emberi tartások, hogy szükséges jónak lenni. És nem érdekes, nagyon nem, hogy nem jár érte hála… soha… senkitől…


Ilyen részletesen megírt művel rég találkoztam.Sajnos olvasásakor egy nagyon szomorú gyász ért . így nem olvastam végig, mert nagyon lehangoló könyv még jobban a mélybe taszított volna.
Egyszer azért befejezem.
Népszerű idézetek




Minden másodpercben új emberi lélek születik a világra. Új fény gyullad ki: egy csillag, mely lehet, hogy majd különösen szépen világít, de mindenképpen soha nem látott, saját színképe van. Új lény csókolja meg a földet – talán lángészt, talán szépséget sugárzón… testet ölt az, amit még soha nem láttunk.
Egy emberben sem ismétlődhet meg a másik és ő sem ölthet testet soha többé másban! Minden új lény üstökös, amely az örökkévalóság folyamán csak egyszer érinti a földi pályát, hogy egy rövid pillanatra vakító fénnyel villanjon fel a két sötét örökkévalóság között.
19. oldal




Minden másodpercben meghal egy ember. Kialszik egy fény, ami soha többé fel nem lobban, egy csillag, amely talán különösen szépen világított, de mindenképpen soha nem látott, saját színképe volt. Egy élőlény, aki talán lángészt, talán jóságot sugárzott maga körül; elhagyja a földet, az akit csak egyszer látunk, a hússá, vérré vált csoda nincs többé.
Egy emberben sem ismétlődhet a másik, és ő sem ismétlődhet soha többé másban. Minden új lény – üstökös, amely az örökkévalóságban csak egyszer érinti a földet… kérészéletű, ragyogó útja egyetlen felvillanás a fény és sötétség kettős örökkévalósága között.
II. kötet 333. old.




Egy este találkoztam magával a Sátánnal. […] Közömbös dolgokról fecsegett, arról, mikor melyikőtöket fogja elvinni. „Hát ez mi?” – kérdezte, és megragadta a duplacsövű puskámat. „Pipa” – feletem. Meg akarata próbálni, hogy esik egy szippantás belőle. Én meg jól beledugtam a szájába mind a két csövét, és meghúztam a ravaszt. A gonosz lélek tüsszentett egyet, és csak annyit mondott: „De erős a dohányod!”
387. oldal




Csak egy megbocsáthatatlan bűnt ismerek: ha rosszak vagyunk azokhoz, akiket ránk bíztak.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány 94% ·
Összehasonlítás - B. S. Aldrich: És lámpást adott kezembe az Úr 90% ·
Összehasonlítás - Laetitia Colombani: A hajfonat 90% ·
Összehasonlítás - Stacey Halls: A lelenc 89% ·
Összehasonlítás - Benito Pérez Galdós: Misericordia ·
Összehasonlítás - Móricz Zsigmond: Pillangó 86% ·
Összehasonlítás - Sylvi Kekkonen: Amalia ·
Összehasonlítás - Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton 83% ·
Összehasonlítás - Tornyai János: Gyere, kicsim!… Gyere! 80% ·
Összehasonlítás - N. Simon Barbara: A szerelem üzlete 95% ·
Összehasonlítás