Az első résznél úgy voltam vele, hogy elevezgetek a sorozattal, jópofa, szórakoztató, miért is ne. De most, hogy eljutottam a Network-effectig, azt kell mondjam, hogy ez egy rendkívül nagyhatású univerzummá nőtte ki magát. Az elbeszélő, SecUnit, az önmagát felszabadító gyilokdroid narratív hangján az első kisregényben kicsit fanyalogtam, azt mondtam, olyan, mint a Marsi és a Galaxis Útikalauz Marvinjának eltitkolt gyereke. Azóta sokkal inkább gondolom azt, hogy a legintrovertáltabb barátaimra hasonlít. SecUnit azért néz sorozatokat, hogy egy kicsit lelazuljon, hogy viselkedési mintákat lessen el, hogy kapcsolódjon másokhoz, vagy hogy úgy élhesse meg ezt a kapcsolódást, hogy közben nem kell ténylegesen emberekkel beszélnie. Valljuk be, mind jártunk már itt. A műfaj pedig mondjuk cyberpunk űropera (?) (van ilyen?): a világűrt nagyvállalatok parcellázták fel, és jelenleg, amennyire tudjuk, csak emberek lakják, viszont vannak bizonyítékok arra, hogy régen magasan fejlett idegen civilizációk is léteztek. A gond az, hogy amit hátra hagytak, az rendszerint megfertőzi, romba dönti, tönkreteszi az embereket. És itt derül ki, hogy az előző két-három epizód nem a SecUnit véletlenszerű csatangolásait írja le, hanem nagyon világosan ehhez a regény hosszúságú, egyébként Hugo-díjjal jutalmazott negyedik részhez vezettek. Minden alaposan át van gondolva, és kifut valahova.
Az első epizódnál egy kicsit azon is fanyalogtam, hogy az emberi karakterekről azt se tudom eldönteni, hogy férfiak-e vagy nők, és akkor azzal magyaráztam, hogy a narrátort nem érdekli, akkor biztos ezért. Kiderült, hogy nem csak ezért. Ez az univerzum nem fallocentrikus, és nem heteronormatív. Azaz egyáltalán nem az az alap, hogy a meghatározó szereplők férfiak lesznek, és egy adott nemű szereplőnél azt sem vehetjük tudottnak, hogy a partnere a)egyetlen személy, b) ellenkező nemű. Azért volt olyan nehéz ezeket megjegyezni, mert ez olyan ideológiai váltás, ami alapjaiban írja felül a berögződéseinket. Egyébként az is a kötet egyik pozitívuma, hogy míg SecUnit hangsúlyozottan nem nélküli (és köszöni szépen, nem is kér az egész mizériából), az emberi szereplőknek nagyjából a 60%-a nő. Nő, aki harcol, nő, aki bolygót vezet, nő, aki kutat, nő, aki anya, nő, aki feleség, vagy mondjuk ez így egyszerre.
Ha ember olvassa a regényt, a pörgős akciójelenetek és remekül kidolgozott világ mellett egy végtelenül aranyos barátságot/vonzalmat is lát kibontakozni SecUnit és a szállítóhajó, Perihelion között, de persze ha SecUnit az olvasó, akkor már a feltételezésre is felhorkant, és tagadja az egészet. Aztán visszamegy Perihelionnal sorozatokat binge-elni.