Kritikus ​rendszerhiba (Az Öldöklő-naplók 1.) 83% 347 csillagozás

Kicsit olyan, mintha az Öldöklő, a mi szép emlékű Dexterünk és a Terminátor szerelemgyereke lenne (hú, micsoda pikáns képzavar). De a legjobb értelemben ám…
Van ugye egy öntudatra ébredt MI, egy gyilokdroid, aki muszájból BiztEgységként funkcionál, de baromira hidegen hagyja az eredeti funkciója. Ő igazából egy széplelkű szociopata gépezet, aki ímmel-ámmal teszi ugyan a dolgát, de leginkább lesz@rja a csihi-puhit és csak arra törekszik, hogy minél több rendszeridőt tudjon elsumákolni magának kedvenc időtöltésére, a sorozatfüggésre.

Ámde mindeközben zajlik egy űrkolonizációs küldetés, történnek bizonyos huncut kalandok az őt körülvevő (és tulajdonképpen a gondjaira bízott, tehát a felelősségi körébe tartozó) emberekkel és módosított emberekkel.
Ilyenkor sajnálatos módon egy-egy mentőakció, világmegváltás és önfeláldozás erejéig meg kell szakítania a sorozatdarát, de meghackelt tudatának legmélyén végig csak az jár a kemény fejében, hogy bárcsak lenne már vége ennek a bohóckodásnak és mehetnék vissza a sarokba a többezer órányi letöltött tartalmamhoz bambulni (komolyan, csak a kóla meg a chips hiányzik).

Semmi világépítés, egyértelműen karakter- és kalandközpontú, sorozatindító kisregény. Nagyon szórakoztató darab, csak ajánlani tudom.

Rövid történet, de tök jól ráhangolódtam, én is titokban olvastam a melóban, mint ahogy Öldöklő nézte a sorozatokat. Együtt lázadtunk. :) Hősünk meglehetősen szimpatikus, tetszett az emberektől való különbözősége, és hogy kívülállóként tudja figyelni őket. Szóval kiváló magányos farkas karakterről van szó, ennek megtörhetősége további vicces helyzetekért és folytatásért kiállt, amit már várok is.

Instant maximum csillagos, új kedvences, főszereplő imádatos, egyszerű de nagyszerű, nem túlbonyolított történetes, ne várj nagy dolgokat , túl rövid érzetű /de itt tényleg az/, még több kell nekem, ide a folytatást, gyönyörű, igényes magyar kiadásos típusú könyv.
Egy szégyenlős robotféleség / BiztEgység. Behalok. Csak szeretni lehet szerintem.
Köszönöm mélyen tisztelt Martha Wells írónő! Ugyanannyi köszönet a kedves kiadónak is! Kérem szépen a következőt.
Készenlétben tartja egyik kezét követelőzően, másikban meg a pénz, mert úgy igazságos.
Közben erőteljesen szuggerál. Szinte már kancsít.

Ritkán olvasok sci-fit, hogy aztán amikor a kezembe kerül egy, akkor újfent rácsodálkozzak, mennyire zseniális minden sci-fi író.
Komolyan, nekem nem lenne logikám kitalálni dolgokat egy sci-fihez, szóval, le a kalappal!

A kritikus rendszerhiba egy maximumon pörgő, akciódús kisregény. Könnyedén olvasható, izgalmas, bár el tudtam volna viselni, ha hosszabb, és többet megtudtunk volna a világról, illetve el bírtam volna viselni több leírást.

Jöhet a folytatás!

Kicsit letört a sok lehúzó értékelés közvetlenül azután, hogy megjelent ez a kisregény, ezért halogattam az olvasását, de szerintem ez nem is volt rossz. Nem vettem túl komolyan, így egyáltalán nem fájt, sőt, kategóriájában egészen frappáns darab. Én kicsit még izgultam is, ahol izgulni kellett, és szórakoztattak az introvertált robot belső monológjai.
Azért kíváncsi vagyok a folytatásokban mennyire megyünk bele ennek a félig-ember-félig-droid témakörnek az etikai vetületébe, mert végül is mintha arról akarna szólni a dolog, hogy az ember már megint fabrikált magának valamit, amiről halvány lila gőze sincs, hogy lényegében micsoda…

Öldöklő-naplók

Egy magát Öldöklőnek nevező, öntudatra ébredt BiztEgység, aki feltörte a saját vezérlőmodulját és ráérő idejében sorozatokat néz. Ráadásul súlyos szociofóbiája van, mégis emberek őrzése a feladata.

Hmm… Érdekesnek tűnik, nézzünk bele….

Idegen bolygó, kis létszámú kutatócsapat, akció, rejtély. Számomra nyerő kombináció.
Világépítés? Nincs, de nem is érdekel, ahogyan Öldöklőt sem érdekli sokminden. Elfogadom. A cselekmény ellensúlyozza a hiányosságokat.
Szereplők? Na itt volt az egyetlen, ami nem igazán tetszett; pusztán nevek alapján nem lehet róluk megállapítani, hogy egy-egy karakter férfi-e, vagy nő. Amíg nem került említésre, addig nem is tudtam őket beazonosítani. Gondolom eredeti nyelven nincsenek ilyen gondok (he/she), de itt nagyon szembetűnő volt ez a hiányosság. Erre lehetett volna figyelni.

Egyébként az egész olyan, mint a főszereplő által nézett sorozatok egyikének indító része.
Nekem bejött, várom a folytatást!

Laza olvasmány, de szeretek olyasmiről olvasni, hogy valaki vagy valami, aki/ami irányítás alatt áll, próbál kiszabadulni alóla. Mondjuk az egész történet nem sokkal több attól, mint egy hosszabb könyv első néhány fejezete. Értem a koncepciót, ha az írónak az a terve, hogy minden részben csak egyetlen állandó szereplő lesz, az Öldöklő, de hosszú távon ellaposodhat a történet, mert biz társak, kapcsolati háló nélkül unalmassá fog válni. Kíváncsi vagyok, merre fog haladni a történet a továbbiakban.

2019-es első olvasás:

Eleinte rendkívül ellenszenves volt a főszereplő BiztEgység a nemtörődömsége miatt. Mert hát ezzel a magatartással példás hősnek szánni rettenetes üzenetet hordoz, anti-hősnek meg ass-telenül bad. Mintha egy színész érezhetően kelletlenül játszaná a ráosztott szerepet.

„…nem figyeltem semmi mást, csak amire szükségem volt a munkám tessék-lássék elvégzése érdekében.”

Aztán ahogy kibontotta az írónő az android gondolatait, érzéseit, tetteit, belevitte társas és éles helyzetekbe, beláttam, hogy ezt a mindenkire többé-kevésbé jellemző tudati hozzáállást ritkán ragadják meg ilyen jól. Még ritkábban fejtik ki ilyen alapossággal.

„…én egyetlen olyan összezavarodott egység voltam, aki nem tudta, mit szeretne tenni. Mit kellene tenni. Mit szükséges tenni.”

Remekül érzékeltette az emberi társaságtól eltávolodó, az érző világot kizáró, őszinte érzéseket tagadó, tompaságba merülő mélységes ön- és világutálatot, a nagy ismeretlennel és kiszolgáltatottsággal szembesülő tanácstalan zavart, miközben fel-felcsillantja a benne rejlő józanságot, az önkéntelenül is mindent rögzítő, a villámgyorsan dönteni képes tettre kész védelmező erőt. Végül a sok szórakoztató műsornak is meglett a maga haszna.

„Épp elég sorozatot láttam már ahhoz, hogy tudjam, miként kell alakulnia egy ilyesfajta történetnek.”

Tetszett, ahogy a már függőségi szintig a technológiára hagyatkozó nagyvállalati jövőt ábrázolta. A nevek alapján szinte mindegyik szereplő indiai, a gyógyítás/javítás fejlettsége szinte halhatatlanná teszi a főszereplőt is. Bár emiatt az akciózásoknak sem volt túl nagy tétje… A történet sem igazán mondható forradalminak vagy nagyszabásúnak. Akár egy sorozatrész játékidejébe is beleférhet, a vége ráadásul hanyagul lecsapott, így némi hiányérzetet hagy maga után. Sci-finek erőtlen, akciónak suta, inkább amolyan sz(cif)itkom. Szórakoztató műsor az identitáson és sorson elmélkedő belső monológokkal, szerethetően esetlenkedő társas interakciókkal, fejlett technológiai környezetbe ágyazva.

Nem mondanám, hogy tűkön ülve várom a következő részt (az unalmas semmittevést életcélul kitűző főszereplőért nehéz lelkesedni), de kíváncsi vagyok, miként folytatják, fejlődik-e (remélhetően sci-fi irányban) a színvonal…

=====
2023-as újraolvasás után:

Az értékelésem sokban nem változott a történetet, cselekményt illetően, de határozottan a mű javára szolgál, hogy ismét remekül szórakoztam a főszereplő elmélkedésein, s az emberekről tett megállapításain – tehát karakterábrázolásban stabilan jó.

Gép testben gép lélek, ugyebár.

Először is, nagyon gratulálok a Nebula-díjhoz, nagy elismerés az, csak így tovább.
Másodszor, szeretném leszögezni, hogy a téma természetesen nagyon érdekes, sokszor, sokak által körbejárt (R. Daneel Olivawtól kezdve a Felhúzhatós lányon át folytathatnám a sort, akár a Géplélek acélembereiig – bár az picit másik alzsáner), a megközelítésben pedig tagadhatatlanul van némi eredetiség. Gondolok itt az E/1-es narrációra, a gyilokdroid autisztikus vonásaira és a szórakoztató műsorok iránti elköteleződésére – és ez ugyebár így együtt még vicces is.

No de akkor mi is a problémám? (Azon kívül persze, hogy sose értek egyet az ilyen díjas véleményekkel. :P) spoiler
Például az, hogy két sorral feljebb fel is soroltam a kisregény (szerintem) fennálló összes erényét és pozitívumát. Ezeken kívül meg egy tök lapos, sablonos, egypoénos, egypontnullás történet, amit annyival, de annyival jobban ki lehetett volna dolgozni… (Ne tessék nekem a terjedelmi korlátokkal jönni, tízoldalas novellában is láttam már jópár kidolgozottabbat, grr.) A karakterek sem számottevőek, a nyelvi megformáltságról pedig ne is essék inkább szó.

No jó, azért hozzátenném, hogy éppen kissé fáradt-morcos állapotomban volt hozzám szerencséje a kisregénynek (terjedelmi okokból kifolyólag az egésznek, ami ugye pech), simán lehet, hogy átsiklottam valami nagyon fontos és jelentős és klassz dolog, mélyebb értelem, mondanivaló, bárakármi felett, ez esetben elnézést, de sajnos így megy ez…

Nagyon sokáig gondolkoztam, hogy kell-e nekem ez a könyv, hát nem kellett volna gondolkoznom. Imádtam minden részét. A történetet, a világot, a helyszínt, a szereplőket, Öldöklőnket. Szerettem a személyiségét, a gondolkozásmódját, az útkeresését, a döntéseit, reakcióit. Megfogott a helyszín leírása, ahol a történet játszódott, az ismeretlen területek, a felfedezések, az élővilág. A technikai részletek számomra pont annyit adtak, hogy értsem a világot, amiben a regény játszódik, számomra ez is megfelelően volt adagolva.