Erzsébet ​királyné és leányai 6 csillagozás

Martha Schad: Erzsébet királyné és leányai

Erzsébet királyné – Sisi – a magyarok kedvenc királynéja különös kapcsolatban állt leányaival. Számos fotó és dokumentum mutatja be kapcsolatukat egy új megközelítésben.

>!
Canissa, 2004
144 oldal · ISBN: 9639379492

Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Zsani>!
Martha Schad: Erzsébet királyné és leányai

Jó összefoglaló, gazdag képanyaggal.
Főleg Sissi két lányán van a hangsúly, a házasságukon, a gyerekeiken, unokáikon. A szerző alapos munkát végzett, a XX. század végéig felkutatta a még élő leszármazottakat. Külön örültem, hogy Gizelláról is lehet olvasni, általában elég elhanyagolt a két másik gyerek, az öngyilkosságot elkövető Rudolf és az 'Egyetlen' mellett. Nem is tudom, máshol lehet-e magyar nyelven olvasni róla.
Aki Erzsébetről akar olvasni, annak nem ajánlom. Néha csak említés szintjén tűnik fel, néhány esemény az életéből csak meg van említve, de nincs kifejtve, újat ezen a téren nem nyújt a könyv. Érdeme viszont, hogy a gyerekekről/gyerekeknek írt levelek révén Ferenc József emberi oldala is megmutatkozik, szeretete és rajongása főként unokái iránt.

SzBee>!
Martha Schad: Erzsébet királyné és leányai

Nagyon érdekes volt a császári pár lányairól olvasni, körvonalazódott igazi személyiségük, végre mélyen bepillantást nyerhettünk abba, ők hogyan élhették meg az eseményeket, miket gondolhattak, mi volt további sorsuk nekik és leszármazottaiknak. Kicsit sok névvel találkoztunk hirtelen, de szeretem végig követni az élettörténeteket, és jó volt a népes család igazi működését látni. Szívesen beszélgettem volna Gizellával és Mária Valériával is, nagyon különleges olvasmány volt. Csak ajánlani tudom szívből minden érdeklődőnek! :)


Népszerű idézetek

SzBee>!

„[…] Erzsébet és én úgy véljük, mindent elkövettünk azért, hogy megkapjuk egybekelésünkhöz a legmagasabb szülői beleegyezést. Ám Királyi Felségetek határozott nyilatkozatai határtalanul szeretett Feleségemmel és velem szemben ezen áhított cél elérésére nem hagytak reményt, s Ő Császári Felségénél sem tudott kérlelésünk és könyörgésünk semmit elérni. Bizony a legnehezebb szívvel, hosszú fontolgatás és kínzó lelki tusák után határoztuk magunkat erre a tettre. Miután pedig őszinte, forró szerelmünk áthelyezésem következtében teljességgel tartalmatlanná vált, már csak az élet és a halál közti választás maradt számunkra: mindent merni, vagy együtt meghalni. […]”

34. oldal, Erzsébet (Gizella legidősebb lányának) és Otto Seefried auf Buttenheim báró levele

SzBee>!

„A császár azt mondja, hogy Carl (a testvére) egyedül a kis Valériát tartja szépnek, s ezt megrökönyödéssel mesélte. Én jelenleg csúfnak találom, de magamban azért örülök, mert remélem, olyan lesz, mint az édesanyja, aki szintén nem volt szép gyermekkorában. A mi szegény Gizellánk nagyon szép volt, s most az osztrák ajkaknak olyan tökéletes példányával rendelkezik, hogy sajnos ennél tökéletesebb nem is lehetne.”

69. oldal

SzBee>!

„Tegnap sokat gondoltam Rád; imádkoztam Érted és Valériáért… Kértem Istent, küldjön neki jó férjet – noha a gondolat, hogy öreg napjainkra el kell válnunk tőle, eléggé elkeserít.”

92. oldal, Ferenc József vallomása feleségének

SzBee>!

„Most várok, míg az én Lohengrin lovagom hattyúháton eljön hozzám.”

93. oldal

SzBee>!

Aki mindenem volt nekem,
Az én Napom, az életem,
Óh! tőlem mily messze kerül,
Mire egy év tovarepül!

95. oldal, Erzsébet királyné verse

SzBee>!

„Összeszedve bátorságomat megfogtam a fejét és megcsókoltam, ahogy már oly sokszor szerettem volna, de sohasem mertem. Zavarban voltam ugyan a helyzet szokatlansága miatt, de azt hiszem, azért jólesett neki. Aztán azt mondta, jó, hogy nem messze megyek férjhez.”

99. oldal, Mária Valéria naplójából

SzBee>!

„ […] életem egyik legszebb pillanata volt, midőn Mama azokkal a szavakkal zárt a karjaiba, hogy én 'jó gyerek' voltam.”

99. oldal, Mária Valéria naplójából

SzBee>!

„A házasság értelmetlen intézmény. Tizenöt éves gyermekként eladják az embert. Esküt tesz, melyet nem ért, aztán harminc évig vagy még tovább bánkódik miatta, de már nem szabadulhat az esküjétől.”

107. oldal

SzBee>!

„… kínos találkozni Schratt-tal, s látni, amint Papával a gyermekek játszóterén ül – ahonnan aztán feltűnésünk miatt kiszorul, vagy éppenséggel, a gyerekek hátrányára, ott marad (??!). Mit tegyünk? Elfogadjuk a tényt…., vagy rosszalló célzásokkal betegítsük Papát, anélkül, hogy változtathatnánk a dolgon?”

129. oldal

SzBee>!

Sztáray gondolatait meglepően helytállónak találta. Csupán egyetlen tévedést vett észre: az udvarhölgy azt állította, hogy Mária Valéria a császárné szívében a császár mellett a legfontosabb helyet foglalta el. Leánya azonban pontosan tudta: mindig is egyedül állt az első helyen.

133. oldal, Mária Valéria véleménye Sztáray Irma visszaemlékezéseiről


Hasonló könyvek címkék alapján

Vekerdy Tamás: És most belülről / Álmok és lidércek
Thea Leitner: A Habsburgok elfelejtett gyermekei
Baán Kálmán – Kóczy T. László – Gazda István: Magyar családtörténeti és címertani irodalom 1561–1944
Sas Péter: A heraldikus I-II.
Molnár István: Elsuhant idők mesélő emlékei II. – Etelka néni receptjei
Lukácsy András: Lex Gerenday – Egy polgárcsalád 150 éve
Molnár István: Elsuhant idők mesélő emlékei I. – Karácsony Zalában
Csucsomi: A csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy nemzetség
Dojcsák Győző: A kanadai Esterházy története
Jeannette Walls: Az üvegvár