Elítéltek ​szénbányákban 2 csillagozás

Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán
Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban

„Az ötvenes évek elején a börtönök zsúfoltsága miatt és az első ötéves terv teljesítése érdekében több szénbánya mellett ún. KÖMI-táborokat létesítettek. Ezeket – a többivel ellentétben – Nagy Imre 1953-ban kiadott amnesztiarendeletét követően sem szüntették meg, csak az 1956-os forradalom hatására. A politikai és köztörvényes elítéltek számára a civil bányászokkal végzett, kemény fizikai munka jelentette az emberibb körülményeket a börtönök megpróbáltatásai után.

Könyvemben a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán létrehozott táborokat mutatom be, kitekintve létrehozásuk előzményeire és a megszüntetésüket követő Kádár-korszakra. A kötetet az elítéltek és őrök névsoraival, valamint az egykori helyszíneken készült fényképekkel zárom.”

>!
Argumentum, Budapest, 2020
276 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634468141

Enciklopédia 52


Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

gesztenye11>!
Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Családi indíttatásból olvastam el ezt a könyvet is, az indokot megírtam az Ernst Ervin: Rabtábor a meddőhányón könyv értékelésekor.
Minden tiszteletem a szerzőé, aki komoly kutatómunkát folytatott annak érdekében, hogy ez a könyv dokumentum értékű legyen. Csak a felhasznált levéltári és egyéb szakirodalmi források listája 9 oldal, kiegészítve még interjúkkal. És van olyan részlet, amit tényleg többször kell elolvasni, hogy az ember értse, csak egy példa, a munkatáborok típusaira: elítélteké, internáltaké, kitelepítetteké, hadifoglyoké. Hogy is van ez????? – kérdezi az egyszerű olvasó. Mi a különbség a rendőrhatósági őrizet és a rendőri felügyelet, vagy a koncepciós per és a konstrukciós per között? A legnagyobb baj persze az, hogy ilyen táborok éveken keresztül működtek Magyarországon, nagyrészt szovjet mintára. A szerző bemutatja a jogszabályi hátteret, a táborok létesítését a három helyszínen, az ottani táboréletet, listákat az elítéltekről és az őrökről, eredeti dokumentumokat, rajzokat, fotókat.
Nagyon sok szám és név, napi fejadagok, orvosi ellátás, sport és kulturális tevékenység, az őrökkel kapcsolatos infók, szökések, szabadulások, amnesztia – részben 1953-ban, részben 1956-ban. Rabok és civil bányászok kapcsolata. Az 56-os forradalom hatása. A kiszabadultak sorsa a forradalomban és utána. 1956 utáni megtorlások. Rabhelyzet az 50-es, 60-as évek fordulóján. A bányászat sorsa. Emigráció, rendszerváltás, közkegyelem, kárpótlás. A táborok emlékezete.
Nagy munka volt összerakni ezt a kötetet. Olvasni kicsit egyhangú – és szomorú. De mindenképpen – tényirodalom!


Népszerű idézetek

gesztenye11>!

Jól élnek a csolnoki bányászok. A faluban, ahol régen 230 kerékpárt tartottak számon, ma 300-350 embernek – főleg a fiataloknak – motorkerékpárja van. Az utóbbi években 200 házat építettek, 300 házat pedig felújítottak.

208. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Kapcsolódó szócikkek: bányász · Csolnok · építés · falu · felújítás · ház · kerékpár · motorkerékpár
gesztenye11>!

Schrötter Tibor volt oroszlányi elítélt a következőképpen nyilatkozott:… „az igaz, hogy a táborban egy táblán az őrök pihenőhelyén az állt: Ne csak őrizd, gyűlöld is! – de ezt nem mindenki fogadta meg.”

155. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet · Munkatábor · Oroszlány · őrség · rab (fogoly)
gesztenye11>!

Gerő Ernő azt javasolta, hogy „olyan esetben, ahol nincs elég ok a népbíróság elé utalásra, de az illető fasiszta, nyilas, munkatáborba utalható legyen.”

30. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Kapcsolódó szócikkek: bíróság · fasiszta · Gerő Ernő · Munkatábor · nyilasok
gesztenye11>!

A gyümölcsök érésekor hetenként kétszer-háromszor cseresznyét, almát vagy őszibarackot is adtak….Az ételekre senki sem panaszkodott, senki sem kért csomagot hozzátartozóitól. A tábor malacokat vásárolt, hogy feletessék velük a moslékot.

110. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Kapcsolódó szócikkek: alma · cseresznye · gyümölcs · malac · moslék · őszibarack · rokon
gesztenye11>!

A négy legmarkánsabb politikai csoport Csolnokon a mérsékelt, vagyis keresztényszocialista, a radikálisabb, vagyis a kisgazda, és két tényleg radikális, a monarchista és a fasiszta volt.

118. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

gesztenye11>!

Szabadon kell bocsátani mindazokat, akiknek bűne nem olyan súlyos, hogy szabadlábra helyezésük az állam biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. A kormány egyidejűleg megszünteti az internlás intézményét, az internálótáborokat pedig feloszlatja.

69. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Kapcsolódó szócikkek: állambiztonság · internálás · kormány · Munkatábor · szabadulás
gesztenye11>!

Összesítve az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a megye három táborában 1956. október 23-án lévő 2462 elítélt közül 6 főt végeztek ki a megtorlás során.

188. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Kapcsolódó szócikkek: 1956 · kivégzés · Komárom megye · megtorlás · Munkatábor · október 23 · rab (fogoly)
gesztenye11>!

Nem volt ötnapos munkahetünk. Hétvégén is dolgoztunk. De a nyolc órán túl a többi idő szabad volt.

101. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Kapcsolódó szócikkek: hétvége · munkahét · szabadidő
gesztenye11>!

Felszerelésük pokróc, lepedő, csajka és barna katonai ruha, a hátán nagy R betűvel. Reggelire 3 dl kávét és 40 dkg kenyeret kaptak. ebédre rántott-, tészta vagy borsólevest, valamint főtt tésztát, főzeléket, néha marhahúst is. Vacsorára gulyást, bablevest vagy lókolbászt kaptak.

56. oldal

Marschal Adrienn: Elítéltek szénbányákban Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán

Kapcsolódó szócikkek: bableves · bánya · csajka · ebéd · főzelék · gulyás · kávé · kenyér · lepedő · pokróc · rab (fogoly) · reggeli · vacsora

Hasonló könyvek címkék alapján

Ernst Ervin: Rabtábor a meddőhányón
Balázs Apor: Láthatatlan tündöklés
Jobbágyi Gábor: Néma talp
Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek
Csoma Mózes: Koreaiak Magyarországon az 1950-es években
Csoma Mózes: Rákosi Mátyás Kórház, Észak-Korea
Németh Csaba: 1956
Spiró György: Tavaszi Tárlat
Tabajdi Gábor: Tartótisztek
Horváth Sándor (szerk.): Mindennapok Rákosi és Kádár korában