Iszlám ​és politikaelmélet 3 csillagozás

Maróth Miklós: Iszlám és politikaelmélet

Az ​Akadémiai Kiadó új ismeretterjesztő sorozatának célja rövid, lényegre törő, fogyasztható, ugyanakkor a tudomány mai állását tükröző, megalapozott, kiegyensúlyozott és tárgyilagos áttekintést adni egy-egy tudományágról, részterületről vagy éppen aktuális kérdésről. A sorozat enciklopédikus jelleggel, a tudományok teljességét átfogó módon kíván egy-egy zsebkönyvbe sűrítve alapvető ismeretekkel szolgálni elsősorban a laikus olvasó számára. A kötetek hazai szakértő szerzői garanciát jelentenek a megbízható és naprakész tudásra, miközben a modern arculat és az egységes, könnyen áttekinthető belső szerkezet a mai olvasó igényeihez igazodik. A Pont könyvek egyszerre támpont a tájékozódásban és kiindulópont az ismeretek elmélyítéséhez. Egy biztos pont korunk információözönében.

Létezik-e az iszlám világának állameszméje? Mi az umma és a saría? Mi az állam célja? Miről szól a medinai alkotmány? Hogy függ össze vallás és politika a muzulmán világban? Ki a kalifa, a vezír, a sejk… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Pont könyvek Akadémiai

>!
Akadémiai, Budapest, 2013
156 oldal · ISBN: 9789630593649

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Maróth Miklós: Iszlám és politikaelmélet

Elöljáróban: ez a könyv nem az iszlám politika gyakorlati oldalával, hanem az elméleti politikatudománnyal foglalkozik – ezért azok, akik csak a napi aktualitások miatt vennék a kezükbe, ne tegyék. Viszont akik szeretnek lemenni a gyökerekig, és vetnének egy pillantást az alapvető forrásszövegekre, mindenképpen tegyék farzsebre (mert bizony ott is elfér), persze csak miután elintézték a formaságokat a kasszánál.

A könyv olvasásakor hamar ismerős érzésem támadt: bizony ugyanezek, vagy majdnem ugyanezek a gondolatok a jó uralkodóról és az állam helyes irányításáról a korai európai királytükrökben is felbukkannak. Ami nem véletlen, hiszen az arab politikai gondolkodók a VIII. századtól kezdve ugyanúgy a görög filozófusokból merítettek, mint európai kartársaik. Sőt még abban is egyeztek velük, hogy a politikát mindketten a retorikai tudományok közé sorolták, nem pedig a filozófiaiak közé, magyarán gyakorlati alkalmazásként, nem elméleti stúdiumként tekintettek rá. Ami elválasztja őket, hogy amíg Európa latin felén jellemzően Arisztotelészből merítettek, addig az arab-perzsa hagyomány Platónra támaszkodott (leginkább, de nem kizárólagosan). Talán mert Platón filozófus-államát könnyebb volt úgy olvasni, hogy megfeleljen Mohamed hatalomcentralizációs elképzeléseinek, ahol a végrehajtói, törvényhozói és bírói hatalom egybemosódik. (De jegyezzük meg, ez az elképzelés a kereszténységtől sem volt idegen, elég csak Szent Ágostonra gondolni, és az Isten városáról totalitásra törekvő víziójára.) Másfelől a platóni állam mint közösség is könnyen megfeleltethető volt az iszlám ummá-nak, a platóni filozófus-király pedig könnyen behelyettesíthető a teljhatalmú iszlám teológus-vezetővel. Akárhogy is, az arab politikatudomány első századai inkább ismerősnek tűnnek, mint idegennek – több a kapcsolat, mint ami elválaszt.

Persze ez még a viszonylagos szabad gondolat időszaka volt a muzulmán világban, így vitatkozhattak arról az értelmiségiek, hogy a filozófia vagy a teológia a fontosabb, és hogy az értelem magasabb rendű-e, mint a spiritualitás – és bizony könnyen** alakulhatott volna úgy, hogy a filozófia mellett teszik le a voksukat. Mi több, 936-tól al-Rádi bagdadi kalifa még a világi és vallási hatalom elválasztására is kísérletet tett – ezt a kor kontextusában bízvást tekinthetjük szekularizációs törekvésnek*. (Ennyit arról, hogy a Koránba eleve bele lenne kódolva egy közösség agresszivitása.) Csakhogy jöttek a teológusok, jelesül Ibn Tajmijja, aki a XII. század vége, XIII. század eleje felé meghirdette a tiszta hithez, a Koránhoz és a szunnákhoz való visszatérést, és megalapította a szalafita irányzatot – tőle eredeztethetők az olyan fundamentalista mozgalmak, mint a vahhábiták, vagy napjaink Muzulmán Testvérisége. Érdekes, hogy ezek a mozgalmak általában valamilyen óriási katasztrófa után váltak meghatározó tényezővé: a szalafiták azután, hogy a mongolok feldúlták Bagdadot, a vahhábiták az európai birodalmaktól elszenvedett első megrendítő vereségek, a Muzulmán Testvériség pedig a nacionalista és monarchista arab államok csődje következtében. Ami jelentheti azt, hogy a világvége-váró korszellem és a társadalmi kudarcok jó táptalajai az agresszív spiritualitásnak. Amire máshonnan is lehet példát mondani.

Na, szóval remek könyv ez is. Pont sorozat. Pont jó.

* Ami alatt persze nem szabad mai értelemben vett szekularizációt érteni, az iszlám világi törvénykezés ugyanis sosem távolodott el úgy a vallástól, mint az európai.
** Ezt végül is kihúztam, nehogy a hurráoptimizmus bűnébe essek.

34 hozzászólás
Disznóparéj_HVP IP>!
Maróth Miklós: Iszlám és politikaelmélet

Nem kell csalódni Maróth tanár úr kötetében: tömören összefoglalja az iszlám világ politikai-uralmi rendszereit és politikai eszmetörténetét. Kiemelem: ÉRTHETŐEN teszi mindezt. Mindenkinek ajánlom, aki nem hajlandó a „mennyekből alászállott demokraták” vs. „ördögtől bagzott terroristák” tengelyen gondolkodni!


Hasonló könyvek címkék alapján

Germanus Gyula: Allah Akbar!
Fodor Sándor: Arab legendák a piramisokról
Géczi János: Allah rózsái
Polgár Ernő: Az iszlám világ titkai
Malala Juszufzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala
Jany János: Az iszlamizmus
G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz
Jean Sasson: Jazmína választása
Csoma Mózes: Korea története
László András: A jobboldaliság alapelvei