A ​kétezer éves Ovidius 0 csillagozás

Szemelvények a költő műveiből
Marót Károly (szerk.): A kétezer éves Ovidius

Az elmúlt évben ünnepelte a világ Ovidiusnak, az ókor egyik legismertebb költőjének kétezredik születési évfordulóját. Életművében az Augustus-kori kifinomult, frivol, urbánus, dekadens szellem összeolvad az emberiség gyermekkorának egyszerű erkölcsei utáni nosztalgiával. E kis kötet felvillant néhány vonást Ovidius költői egyéniségéből. Marót Károly professzor kitűnő bevezetése kalauzol bennünket a szemelvények között és emberi közelségbe hozza Ovidius kettős arcát. A szemelvényekből megismerjük a szerelemre tanító, a száműzetésben kesergő és a római életet mindig valóságosan ábrázoló Ovidius sohasem halványuló oeuvre-jét.
„A kétezer éves Ovidius” első kiadása az évfordulóra jelent meg és úgyszólván napok alatt eltűnt a könyvpiacról. Második, az előzőnél díszesebb köntösben megjelenő kiadása bizonyára hasonlóképpen megnyeri majd az olvasók tetszését.

A művek szerzői: Publius Ovidius Naso

>!
Gondolat, Budapest, 1958
>!
Gondolat, Budapest, 1957

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Titus Lucretius Carus: A természetről
Arisztotelész – Quintus Horatius Flaccus – Nicolas Boileau: Poétikák
Publius Ovidius Naso: Hősnők levelei
Révay József (szerk.): A szerelmes delfin
Aulus Gellius: Attikai éjszakák
Publius Ovidius Naso: Ibis
Publius Vergilius Maro: Vergilius eclogái
Falus Róbert (szerk.): Apollón lantja
Lucius Annaeus Seneca: Hogyan őrizzük meg hidegvérünket?
Marcus Valerius Martialis: M. Valerius Martialis válogatott epigrammái