A ​romanika Magyarországon 4 csillagozás

Marosi Ernő: A romanika Magyarországon

A ​kötet a magyarországi romanika korszakáról, a XI-XIII. század hazai művészetéről ad átfogó ismertetést. Részletesen bemutatja azt a folyamatot, hogyan honosodott meg a keresztény kép fogalma Magyarországon, majd sorra veszi művészettörténeti ismereteink (írott források, képi források, emlékek, régészet, épületrégészet) jellegzetességeit. Nagy figyelmet szentel a változások tanúinak, beszédes emlékeinknek: az épülettagozatoknak és az ornamentikának. Ezután a magyar romanika néhány nevezetes, a kor európai művészetével méltán párhuzamba állítható alkotását vizsgálja. Ennek során pontos képet kaphatunk a feldebrői, a tarnaszentmáriai, az óbudai, a székesfehérvári, a pécsi, a somogyvári, az esztergomi, a vértesszentkereszti, a jáki és a gyulafehérvári épületegyüttesekről. A szerző részletesen beavat minket a legfontosabb hazai templomok, prépostságok, apátságok, székesegyházak építéstörténetébe, kiemelve az Árpád-kori Magyarország művészetének stílustörténeti jellegzetességeit.… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Stílusok – korszakok

>!
Corvina, Budapest, 2013
174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631361483

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Jesper_Olsen 
Marosi Ernő: A romanika Magyarországon

Nekem helyenként „magasröptű” szakirodalom volt. Legjobban a középső részét élveztem (értettem), ahol néhány kiemelkedő románkori épületről részletesen is ír a szerző. (A magyar romanika nevezetes együttesei címszó alatt.) Érdekes volt a nem is olyan rég személyesen látott épületekkel találkozni a könyvben. Az apró részletek miatt (is) a régebben felkeresett helyek (no meg az ismeretlenek) meglátogatására csábít. Ami még nagyon tetszett benne, az a képanyag. – A téma iránt érdeklődők számára ajánlott olvasmány.

>!
Kooczka
Marosi Ernő: A romanika Magyarországon

Nem egyszerű olvasmány – legalábbis bizonyos szakaszaival küzdenem kellett. Három részből áll a könyv, így próbál képet adni a hazai román kori építészetről. Az első szakaszban ír a keresztény kép magyarországi meghonosodásáról és az épületek díszítésében nyomon követhető változásokról. Azután tíz magyarországi templomot mutat be részletesen – számomra ez volt a legkönnyebben befogadható rész-, majd végül az Árpád-kori Magyarország művészetéről ír. Ami mindenképpen nagy pozitívuma a könyvnek, az a remek szószedet – szómagyarázat a végén. Ezen kívül a képanyag is nagyon szemléletes volt, jól illeszkedett a tartalomhoz.


Népszerű idézetek

>!
Jesper_Olsen 

…a művészi alkotás helyzete csodálatosan paradox: önmagában befejezett, tökéletes és abszolút valami, mégis beletartozik a művészet nagy közösségébe, és csak benne válik értékelhetővé; hasonlóan a kor művészete minden pillanatban célnál van, mert minden alkotás örök és időfeletti, mégis lemerül az idő sodró folyamába, minden pillanata más, mint az előző, s csak vele való összefüggésben érthető.

108. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Emily Cole (szerk.): Korok, formák, stílusok az építészetben
Pozdora Zsuzsa (szerk.): Barangolás a művészetek világában
Szilágyi András: A Kárpát-medence Árpád-kori rotundái és centrális templomai
Georges Duby: A katedrálisok kora
Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai
Rolf Toman – Birgit Beyer – Angelika Gundermann (szerk.): Román stílus
Flavio Conti: Dióhéjban a román kor művészetéről
Aradi Nóra (szerk.): A korai középkor
Petz György (szerk.): A korai román és a román stílus
Zádor Mihály: Az építészet története – Középkor / Romanika