Milyen ​színű a boldogság? 42 csillagozás

Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

El tudjuk-e képzelni, milyen színű a boldogság? Sárga? Vagy esetleg kék? Vajon mindenki ugyanazt a színt választaná? Ezekre a kérdésekre felelgetnek a könyv lapjait kitöltő, különböző színű illusztrációk, melyek egy-egy boldog pillanatot mutatnak meg nekünk.
A kötet a Silent Book Contest – csendes képeskönyvek nemzetközi versenyében döntősként szerepelt, akkor még szöveg nélkül. Ezúttal Szabó T. Anna csodálatos versével gazdagodva tárulnak elénk a képek, ami egy újabb, különleges színt ad ehhez a tarkasághoz.
Bogarásszuk együtt a képek közötti apró összefüggéseket, meséljünk, verseljünk róluk kedvünkre!

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: 5 éves kortól

>!
Pagony, Budapest, 2017
30 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634103172 · Illusztrálta: Maros Krisztina

Kedvencelte 5

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

ziara>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

A boldogság pillanatokból áll, azoknak különböző színe is lehet. Nekem teljesen az Amélie csodálatos élete című film eleje jutott róla eszembe, ahol a főszereplő lány felsorolja, milyen egyszerű, hétköznapi dolgokat szeret, nekem is rengeteg ilyen van, és ez a könyv ezeket juttatta eszembe újra és újra. Gyönyörű könyv, gyönyörű verssel. Imádtam.

Honey_Fly P>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

Többek között arany, lila, fekete és sötétzöld. Ezek a színek számomra mind kedvesek így öröm volt lapozgatni ezt a szép könyvet. Szabó T. Anna verse nagyon harmonikusan kíséri végig az egyedi illusztrációkat. Olyan érzést keltett bennem a könyv, mint a „Szól a nóta halkan” című dal. Csendes, sejtelmes és vonzó. Nem klasszikus értelemben vett mesekönyv így azoknak ajánlom akik szeretnek képek alapján maguk történeteket szőni.

krlany I>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

Egyre inkább kezdek rákattanni a “csendes könyv” műfajára, és ezzel együtt jönnek a lehetőségek is, a merészebb elrugaszkodás, az asszociációk. Még, hogy gyerekkönyv. Imádom. Szabó T. Anna értelmezése is csodaszép, mondhatni – ki gondolta volna – költői.;) Ám nálam is megjöttek először csak a szavak, majd a képek, mondatok és néhol a verssorok is, ami azért erősen hangulatbajövés nálam. Hát, ezt teszi veled a könyv, ha hagyod, hogy beszippantson. Gyönyörűek a képek, erős atmoszférát teremtenek, bevonzanak. Mesére csábítanak. Elvesztünk benne egy időre.

Röfipingvin P>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

Kétszer egymás után. És még percekig nézegetem ^^

2020. október
Még mindig elvarázsol. És most már E(1)-t is ^^

Vikiberry>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

„Sétálunk esti nap alatt…
… sziromszállongó pillanat…”

Nagyon örülök, hogy megláttam @a_bookworm_named_hon… – nál! ♥
Eddig még nem találkoztam „silent bookkal”, de nagyon tetszik!
A szöveg itt nem igazán hangsúlyos, a gyönyörűen megrajzolt képek annál inkább. A gyerekek nagyon fantáziadúsan beszélhetnek a képekről, találhatnak ki hozzájuk különféle történeteket. Persze nem csak ők. :)
Szerintem kortól függetlenül jót tesz ez a könyv fantáziának, elmének és léleknek egyaránt.

>!
Pagony, Budapest, 2017
30 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634103172 · Illusztrálta: Maros Krisztina
5 hozzászólás
Sicc>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

Csodaszép, fantáziadús illusztrációk (kétszer végigbogarásztam) Szabó T. Anna „értelmezésével”. Szeretem.

a_bookworm_named_honey>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

Az egyetemen silent book kiállítás van a napokban. Ennek keretében volt alkalmam elolvasni ezt a nagyon kedves könyvet!
Ketten meg is beszéltük, számunkra milyen színű a boldogság és nagy meglepetésünkre, végül mindkettőnknek igaza lett! :)
Nagyon tetszett, hogy a színek össze vannak hangolva és az illusztrációk folytonosak. Egészen elbűvölő és kifejezetten jónak tartom, hogy sok kérdést felvet, amit gyerekekkel érdemes lehet megbeszélni. Az élet apró örömeire is felhívja a figyelmet.
A szöveg annyira nem volt hangsúlyos, sokkal inkább az illusztrációk a fontosak, de maga a könyv tökéletesen megfelel a célnak, amit a silent bookok szolgálnak.

2 hozzászólás
Kriszta IP>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

Szépségesen szép könyv. Könyvtárból van, de lehet hogy beszerzek egyet itthonra is. Gyönyörködöm Maros Krisztina képeiben, pontról pontra elemezgetem őket és ámulok, hogy tud valaki ennyi harmóniát, részletgazdagságot és összerendezettséget vinni egy egész könyvnyi illusztrációba. A 8 éves lányom is apró örömujjongásokkal fedezett fel a képeken összefüggéseket :)
A vers pedig, amit Szabó T. Anna írt a könyvhöz, szintén csodaszép. Jó olvasni soronként is, a képek alá írva, és jó olvasni egyben is, a könyv végén.
Szóval ez egy nagyon szép kiadvány.

dianna76 P>!
Maros Krisztina – Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság?

Először decemberben olvastam el könyvesboltban. A jelölés és az értékelés elmaradt. Aztán tegnap ismét elolvastam, megcsodáltam az egyik gyermekkönyvtárban, de visszatettem a polcra. A másik könyvtárban is ott kínálta magát az új könyvek polcán, így aztán megsajnáltam, és végül kikölcsönöztem. Ez annyit jelent, hogy harmadszori megtekintés és olvasás után adtam a fejem az értékelésére. Nos, ez az értékelés bizony nem egyszerű, mert ez a könyv csodaszép illusztrációkkal van tele. Mindemellett az oldalanként adagolt szövege nagyon kurta, de maga a vers összességében, egyben és egy szuszra olvasva szép. Maros Krisztina képei nagyon összhangban vannak az adott sorokkal. Ráérzett a dolgok lényegére! A színvilág is tetszetős.
Mindezen dicséretek ellenére, nem tudom öt csillagra értékelni, mert ez egy gyermekkönyv, de nem lehet összerakni kerek történetté az egészet. Kicsit um. elvont, nem cselekménytartalmú. Ez megint az a könyv, amit egy felnőtt többször is szívesen kézbe vesz, fellapoz, elolvas, megcsodál, de egy kisgyermek nem biztos, hogy értékelni tudja. Én mindenesetre örülök, hogy végül hazahoztam magammal tegnap. Szeretném párszor még megcsodálni. Tényleg benne rejlik milyen színű is a boldogság: csupán egy pillanatnyi állapot, ami bárhol, bármikor és bármiben ott rejtezhet. Csak el kell kapni!

>!
Pagony, Budapest, 2017
30 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634103172 · Illusztrálta: Maros Krisztina

Népszerű idézetek

CarmenV>!

Hajnali aranytrombita, rókarőt dombok hajlata, szedrekkel indás rokolya, barna barlangok mosolya.

CarmenV>!

Lila artisták cirkusza, a lopakodó lomb kusza, puha dorombok himnusza, éhes szem forró fókusza.


Hasonló könyvek címkék alapján

Harcos Bálint: A csupaszín oroszlán
Keresztesi József: Mit eszik a micsoda?
Nyulász Péter: Medvers
Balázs Imre József: Blanka birodalma
Lackfi János: Lézerlámpa
Kányádi Sándor: Zümmögő
Gryllus Vilmos: Kirándulós dalok
Nagy Natália: A Nap születésnapja
Thorsten Saleina: Hohó! Kié ez a popó?
Julia Donaldson: Malacbújócska