Semmi ​negyven 93% 18 csillagozás

Magyar teniszversenyre ellátogatni annyi, mint körsétát tenni a legocsmányabb káromkodások szabadtéri hangtárában.

182. oldal

A Meteor Kupa nyolcaddöntőjében két idegileg túlterhelt, az átlagnál is tébolyultabb versenyző áll egymással szemben. A versenybíró a hátsó pályák egyikére küldi őket. Amint átadja nekik a labdát, fel sem néz a papírjaiból, csak sóhajt, „Ne is lássalak benneteket!” Nagy az érdeklődés a meccs iránt, megtelik a hátsó tribün. Aki eljön, nem csalódik, a két őrült maradéktalanul kiszolgálja a népet. A meccs statisztikája: négy összetört teniszütő, egy kettészakadt paraván (mely a pályák elválasztására szolgál), hét elveszett (értsd: dühből kikúrt) labda, három felrúgott szék (ugyanazon szék háromszor), két egymásnak címzett fenyegetés (ebből egy halálos), térfélcserénél lökdösődés.

184. oldal

Boris Becker az egész világot meglepve robbant be. Ez volna számomra is a követendő példa, a berobbanás. Utálnám fokozatosan építgetni a karrieremet, túl melós, kis magyar verseny, közepes magyar verseny, serdülő, ifi, felnőtt másodosztály, felnőtt első osztály, és akkor a nemzetközi mezőny még mindig sehol… ez nem perspektíva. Nincs időm, energiám és kedvem végigtotyogni a szamárlétrán. Én is inkább berobbanok. Üstökösként.

142. oldal

Apám kivisz a Népstadionba, kettős rangadóra. A második meccs a fő attrakció, Ferencváros-Vasas, ő a Fradinak szurkol, én Vasas-drukker vagyok. A héten Zombori Sándor a kedvencem. Felállva tapsolok, ujjongok, amikor hozzá kerül a labda. A tizedik perc környékén durva szabálytalanságért kiállítják. Sértődötten levonul, dühében kirúg egy fűcsomót. De nem csak ő bántódik meg, én is, én azonban nem a bírói ítélet miatt, az jogos volt, nekem Zombori viselkedése fáj. Átvert. Cserbenhagyott.

10. oldal

Tisztelem a kemény munkát, a spártai edzésprogramot – bizonyos távolságból.

45. oldal

De mit is várunk egy olyan nemzettől, melynek ha megkérdezzük az aktuális szövetségi kapitányát, hogyan kell fonák nyesést ütni, a következő választ kapjuk: – Úgy, fiam, mintha leölnéd a disznót.

49. oldal

A lépcsőházi bejárat előtt, a repedezett betonfelület kátránycsíkokkal körülölelt négyzetében megállunk, farkasszemet nézünk bemondjuk a nő nevét, akiért megy a menet, és könyökünket ellentétes kezünkkel megfogva egymásnak feszülünk, toljuk, lökjük a másik testét; akinek legalább az egyik lába a kátránycsíkon kívülre kerül, az veszít. A nyertesé a nő. Ha akarja, a viadal után átölelheti és megcsókolhatja. (A nőket az egységesen százharminc centisre nyírt tujafenyők képviselik.) …
Kornél erősebb nálam, minden jó nőt megkap, övé Audrey Hepburn, Görbe Nóra, és a házban lakó rejtélyes hölgy, Ilona, valamint a legalább olyan csinos édesanyja. (Egyszerre húzza magához az anyát és lányát reprezentáló tuját.)

71. oldal

Nincs kiadós verés ("körsima"), pimaszságért nem adnak csengő pofont, nincs szóbeli alázás, a testi fejletlenségen sem gúnyolódnak. De öltözői sportokat sem űznek. Dögunalmas itt az öltözői élet. Öltöznek és vetkőznek. Mintha erre való lenne az öltöző. Nekem kéne indítványoznom, hogy zárjanak be a szekrénybe? Kérjek verést? Elkunyeráljak egy használt zoknit, és tömködjem a számba? Az nem volna ugyanaz. Az igénynek a másik félben (szakkifejezéssel a bráner túlsó végén) kéne felmerülnie.

133. oldal

Egyszer majd becsöngetnek, és anyukám a díjbeszedő helyett a Vasas középpályás sorával találja szemben magát. – Jó napot kívánunk, Maros Andráshoz jöttünk – mondja majd Zombori, Vasas melegítőben, kezében a meghívót lobogtatva. Focilabdás papucsomban kicsoszogok, átveszem a vendégeimet, intek anyukámnak, menjen, tálalja a pitét, apámat oldalba bököm, tegye fel a kávét.

11-12. oldal

Kocogunk. És beszélgetünk. Beszélgetek Bush-sal. George-dzsal. Elmondom, hogy teniszezem. Azt mondja, jól van az jó dolog, teniszezzek csak. Megígérem, hogy jó, folytatom a teniszt, mert szerintem is jó dolog. Bólogat. Azaz: nem gondolta meg magát, még mindig jó ötletnek tartja, hogy teniszezzem. Magyar-amerikai egyetértés.

197. oldal