„A játszótér olyan közösségi tér, ahol érvényüket vesztik a megszokott szabályok – a fizika és a társadalmi együttélés szabályai egyaránt. Másképp tagolódik a tér, másképp telik az idő. Másképp nézünk egymásra, másképp kommunikálunk, másképp működik az érzékelésünk, az emberismeretünk, a humorunk. Ezt a téren és időn kívüli állapotot, habitusól függően, láthatjuk siralmasnak, felemelőnek, érdekesnek vagy éppen viccesnek. Maros András, aki fiatal apaként gyakorlott játszótéri dzsungelharcos, inkább a groteszk humor felől közelít. Kisprózáiban arról az oldalunkról mutat be minket, a játszótéri társadalom aktuális, volt vagy leendő tagjait, amelyet a külvilágnak nem biztos, hogy szívesen mutogatnánk.”
Játszótéri pillanatok 24 csillagozás
Most olvassa 1
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 15
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


A Kávéházi pillanatok után a játszótérre is ellátogathatunk Maros András történetei által, amelyek közül jó néhányat ismerősként üdvözölhetünk, mert minden bizonnyal mi magunk is hallottunk és tapasztaltunk már hasonlókat, amikor gyermekünkkel próbálkoztunk beilleszkedni a játszótér közösségébe.
Nagypapák, anyukák, családok és egyedülállók, többgyerekesek és egy gyermeket nevelők egyaránt megfordulnak a játszótéren. Gyerekek, kicsik és nagyok, homokozólapátok és dömperek, csúszdák és hinták a szereplői ezeknek a pillanatoknak, melyek garantáltan megmosolyogtatnak, elszórakoztatnak és felidézik a saját emlékeinket, vagy éppen a jelenlegi mindennapjainkat látjuk bennük.
Bővebben: https://konyvutca.blogspot.hu/2018/05/maros-andras-jats…


Immáron második generációs játszótérlátogató lévén már rég megállapíthattam, hogy a 35-40 éve tapasztaltak ma is érvényesek, legfeljebb ma másképp hülyék az emberek. Már a lányaimmal való játszóterezések is azért mentek az agyamra, mert nem bírtam a többi szülőt (tudom, biztosan antiszociális vagyok). Manapság a szülők már békén hagynak, most már csak a nagyikkal kell megküzdenem. :) (Meg az unokáimnak az agresszív, szabadjára hagyott vagy magukra hagyott gyerkőcökkel…)
Ez a könyv szösszenet-gyűjtemény helyenként szórakoztató volt, helyenként az ember ráismert arra a nagy büdös semmire, ami emberek száját elhagyja, ha épp elhagyják kicsit magukat. Vagy ha épp fordítva, próbálják kidomborítani az okosságukat meg a humorukat.
Volt egy-két sztori, amin hülyére röhögtem magam. De aztán – a nagy semmi, mármint könyvileg. Irodalmilag. Kis sztoricskák, gyerek- és felnőttszáj-történetecskék, van, ami két sor egy oldalon. Közben-közben rajzok (ezek például tetszettek, talán mert abszolút antitalentum vagyok bármiféle rajzolásban), csak hogy teljenek az oldalak. Az „író” (vagyis gyűjtögető) abszolút a megfigyelő álláspontjára helyezkedik, se ő, se a játszótérhasználó gyereke nem nyilvánul meg, nem mondanak se hülyeségeket, se cukiságokat.
Valahogy úgy voltam vele, mint Az Úr Nyolcadik Kerületé-vel. Csak a terep volt más. Hogy készülhet az efféle gyűjtemény? Jövünk-megyünk, notesszal vagy valamilyen hangfelvevővel, figyeljük, mit mondanak-csinálnak körülöttünk, aztán nagyjából ömlesztve, kicsit felturbózva, humorosítva leírjuk, összerakjuk. És ahelyett, hogy egy blogban vagy a FB-on irkálnánk lájkolható kis színeseket, úgy döntünk, hogy ez már irodalom, ennek könyvnek kell lennie.
Én másfél óra alatt olvastam ki, közben kétszer röhögtem, egyszer pedig elszundikáltam (hajnal volt még). Ennél azért sokkal többet várnék el egy könyv-től.


sikeresen megállapítottam, hogy ahhoz képest az én szüleim egész normálisak (értsd: rendesek, értelmesen stb.) voltak. Igaz, a játszótereket messziről elkerülték…
A könyvről meg: hát egy ideig jópofa, bólogat az ember, hogy igen, hát ezt ismeri azért. Egy idő után viszont már unalmasak ezek a kis szösszenetek, mert azért a témában így, ebben a formában nincs egy könyvnyi.


"-Ez mi ez bácsi kérem?
-Felnőttmondókák, hülyegyerek."
Jól ismert történet a kisgyerekes szülők hasonulása – intellektuális téren – új kis uralkodójukhoz, de azért mióta menő utcán, játszótéren hallott felnőtt gügyögéseket nyomdába adni?! Jó, persze, Pál Dániel Levente: Az Úr nyolcadik kerülete óta trendi lehet, de könyörgöm, az inkább szociográfia, mintsem bármi más (plusz jóval szellemesebb), ez viszont egyszer használatos papír… sőt, felnőtt lapozó, mert végigolvasni kínos, annyire gyenge mint válogatás is. Meg persze röhögős is, de egyszer, nem lesz kockahasunk tőle. Ez nem könyv formátumért kiált, hanem Fbook-posztért, annak elment volna (netán abból született?). A Scolar ennyire híján lenne az ún. kéziratnak? Mert végül is a Fb tele van ennél messze jobb szövegekkel is – a kiadó munkája biztosítva van, míg a biztonsági (világ)háló ki van feszítve a produkció alatt. Csak az a kár, hogy az efféle kartonba-papírba zippezett izék a leggyorsabban leselejtezett díszei a könyvespolcoknak.


Öhm… Hát ez kissé gyenge volt. A kávéházas gyűjtemény tetszett, vicces volt, ez a kötet azonban kevésbé… Valószínűleg élőben ütött minden poén, de így olvasva nagyon nem. :( Kár érte.


Jókat lehet rajta nevetni, miközben azért elég nyomasztóak ezek a kis szösszenetek. Nálunk anyu nem bírta elviselni a játszóteret, ezért a nagypapám hordott szombatonként. Sosem játszottam másokkal, céltudatosan a hintára mentem, azon hosszabb időt töltöttem, utána esetleg csúsztam egyet a csúszdán, és már lehetett is indulni hazafelé. A könyv alapján úgy sejtem, szülőként én sem fogom különösebben szeretni a játszóteret. Esetleg akkor, ha olyan antiszoc leszek, mint gyerekként, és csak a saját gyerekemmel foglalkozom.


Rendkívül szórakoztató, sokat nevettem rajta. Könnyed délutáni olvasnivaló, vagy akár tömegközlekedési eszközön való utazás során is nagyon praktikus olvadmány, mert akár egy megálló erejéig is érdemes előkapni a történetek rövidségéből adódóan. Jópofa görbe tükör, érdemes elgondolkodni azon, néha milyen mondatok jönnek ki az ember száján…
Népszerű idézetek




Szia, bocs, ne haragudj, nem tudtok véletlenül itt a környéken egy jó, kemény bölcsit?




Két nő ül egymás mellett a padon. Mindkettejük ölében kisbaba.
– Hány hónaposak vagytok?
– Kilenc. Ti?
– Tízek leszünk harmincadikán.
– És szopiztok még?
– Sajna már nem. S ti?
– Mi még igen. Amikor felsírunk éjszaka.
– Felsírtok? Juj.
– Ti nem?
– Mi szerencsére már nem.
Jön az egyik anyuka férje hosszú, könnyed léptekkel. A feleségét szájon, a babáját kobakon puszilja. Érkezése nem akasztja meg a nők beszélgetését.
– És rendszeresen kaksiztok?
– Én igen – felel a nő helyett a férj. – Most is onnan jövök. Ma már a második.
36. oldal




Az unokák apacs harci üvöltéseket hallatva fogócskáznak.
A nagymamák némán nézegetik egymás röntgenfelvételeit.




– Nem mondom többet, hogy indulunk, érted? És ne nyöszörögjél itt nekem, mert pont tizenöt perce egyeztünk meg abban, hogy még egy perc, és megyünk. Utálom, Boldi, amikor feszegeted a karmámat. Ne feszegesd a karmámat!
12. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Iancu Laura: Gerlice ·
Összehasonlítás - Romhányi József: Nagy szamárfül 96% ·
Összehasonlítás - Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II. 97% ·
Összehasonlítás - Varró Dániel: Aki szépen butáskodik 94% ·
Összehasonlítás - Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli! 95% ·
Összehasonlítás - Janikovszky Éva: Akár hiszed, akár nem 95% ·
Összehasonlítás - M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba 95% ·
Összehasonlítás - Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok 94% ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő 94% ·
Összehasonlítás - Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás 95% ·
Összehasonlítás