Ezer ​nap Velencében 74% 41 csillagozás

Ha egy igazi gasztroregényre számítunk, akkor csalódni fogunk, mert ez inkább egy romantikus könyv , amiben a finom receptek mellett az ízek, és illatok iránti rajongás áthatja a sorokat, de a gasztronómia „ csak” mellékszerephez jut. Bár tizen évvel ezelőtt már olvastam ezt a regényt, de akkorról csak a hangulatok, kellemes érzetek maradtak meg vele kapcsolatban, nem a történet és nem a gasztronómia. Helyenként hangulatos leírást olvashatunk a csodálatos és megigéző Velencéről, bár én ebből is szívesen olvastam volna többet.Sok szerethető és kevésbé szerethető karakterrel találkozunk a könyvben. Ha csak részben is de Blasi igyekszik megismertetni az olvasót a helyi mondákkal, hiedelmekkel, hagyományokkal. Ezek roppant érdekesek és még sok oldalt meg lehetett volna velük tölteni. Az igazán megkapó mégis az volt benne, ahogy Marlena bemutatja saját beilleszkedését a városba , hiszen a velencei hétköznapok sem zökkenőmentesek, akárcsak a világ többi részén élők nehézségei is. Az élet itt nem olyan ahogy azt előre elképzelte és miután felszáll a rózsaszín köd, Marléna megismeri Velence igazi arcát és lassan megtalálja benne a saját helyét. Amikor már kezdi igazi otthonának érezni akkor új férje, Fernando villámcsapásként újra felforgat mindent. És itt jön a gyenge pontja a történetnek : a sokszor Idegenként emlegetett Fernando számomra egy unszimpatikus karakterré kezdett válni.Önzőnek éreztem, aki meglett férfiember létére, folyton megsértődött, ha valami nem úgy alakult, ahogy ő akarta… Végeredményben Velence megkapó hangulatának megragadásán túl ez a kötet mégiscsak egy kellemes, nyári női olvasmányként vonul be az ember emlékezetébe, ami közben nem kell sokat törni a fejünket a világ nagy dolgain.

Vannak a nyári könyveim – évente kézbe veszem őket-, ilyen ez is, és vannak késő őszi könyveim is. Ez most ideális: Nyaralás, napozó ágy – szigorúan az árnyékban –, semmi mélyen szántó; teljesen kikapcsol, igazi lányos asszonyos könyv. Szeretem. Ezt is, Olaszországot is.

a kórházban felfaltam mindhárom kötetet, aztán megszületett a kisfiam :-)
tetszik benne a kapcsolatkiépítés és a megismerkedés – leginkább a piacos

Roppant gyenge. Alig kötött le. Valami különlegesre számítottam, amikor megláttam a borítóját és a gasztroregény címkét. Pláne, amikor kézbe vettem és elaléltam a tetszetős borítón. Sajnos, nekem kevésnek bizonyult. Épp azt a pikánsságot nem kaptam meg. A gasztro jelleg rém lapos, no és valahogyan elsikkadt a romantika is. A történet is slampos. Nem, nem fogalmaztam pontosan. Valószínűleg jó ez így, ahogyan elkészült. Annak, aki viszonylag hosszan szeretne kultúrtörténeti vonatkozásokat is kapni, de ki tudja kapcsolni a romantika irányi vágyát, most ebben az esetben, annak az olvasónak bizonyára tartalmas élményként szolgálhat. Magam – így visszapörgetve az olvasásaim kerekét –, majdnem biztos, hogy a kellemesen andalító, romantikus, jólesően langyos légkört vártam, csodás táj mellé. Stahl Judit karakteréhez sokkal kiforrottabb művet képzeltem volna kedvencként. Kár érte.

Mindig is érdekelt milyen érzés lehet új életet kezdeni egy ismeretlen országban, ahol egyáltalán nem, vagy alig értetted meg magad. Nekem tetszett, ahogy az olaszok megnyíltak az amerikai nő előtt. Helyenként lehetett volna pörgősebb a cselekmény.

Van egy-két recept, amit ki fogok próbálni belőle. :)

Azért tetszett igazán, mert még élénken élt bennem Velence emléke, amikor olvastam. Miközben követtem Marlena meséjét, olyan volt, mintha újra végigmennék a tereken, kis utcákon, és vele együtt sütiznénk a kis kávézókban, vagy vásárolnánk a Rialto melletti piacon.

Ez volt az első ilyen jellegű könyv, amit olvastam, úgyhogy még élvezetes is volt valamennyire, az újdonságánál fogva. Ami miatt szimpatikus maradt az ötlet, hogy a főszereplőnőnk nem éppen fiatal, és mégis újrakezd. Ezzel együtt tagadhatatlanul konyhaponyva, de a jobbak közül való.

Untam!

Ez nekem túl unalmas volt, végig se olvastam. Sajnálom, mert olyan volt,mintha én is ott lettem volna a helyszíneken.

Nagyon örülök, hogy végre befejeztem, mert nem tetszett igazán. Vagyis nem volt vele különösebb gondom, de abszolút nem ilyennek képzeltem. Talán egy igazán elnyújtott leíró cikkhez tudnám hasonlítani. Nem volt igazán történet, legalábbis sokszor éreztem, hogy nem történik semmi, csak úgy mesél erről-arról. Maga a könyv által leírt szerelem elég távolinak tűnt, mintha nem is igazi érzelem lenne, csak egy közömbös szerződés a két fél között.