Clay ​hídja 50 csillagozás

Markus Zusak: Clay hídja Markus Zusak: Clay hídja

Kezdetben ​csak egy gyilkos, egy öszvér és egy fiú volt. Aztán egy kígyótetem, egy döglött kutya és egy régi írógép. És jött az anya és az öt testvér, majd a lány, aki zsokénak készül, meg a lóversenyek. Később a halál, a gyász, a futás és a fájdalom, a híd és a megtisztulás. De ez még nem a vég.
A Dunbar fivérek a saját törvényeik szerint élnek a világban. Az anyjuk meghalt, és az apjuk is magukra hagyta őket. Szeretnek és gyűlölnek, gyászolnak és élnek, küzdenek a felnőttvilág kihívásaival az elhagyatott lóversenypálya tövében. Egy nap azonban az apjuk váratlanul hazatér, és segítséget kér tőlük egy híd megépítésében. Az öt testvér közül egyedül Clay vállalja a feladatot, és ezzel örökre megváltoztatja az életüket. Clay hidat épít a múltjából, a családjából, fájdalomból és szeretetből, a csodákból és a csalódásokból, az életéből, mindabból, ami egy élet kötőanyagát képezi. És közben feltárul a család múltja: a Homérosz iránt rajongó nagyapa emléke, a Kelet-Európából… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Európa, Budapest, 2021
624 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044290 · Fordította: Csuhai István
>!
Európa, Budapest, 2019
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040209 · Fordította: Csuhai István

Enciklopédia 12


Kedvencelte 6

Most olvassa 6

Várólistára tette 95

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kókuszka>!
Markus Zusak: Clay hídja

Egy családtörténet az élet és a halál körforgásáról. Clay hídja köti össze a múltat és a jelent. Különleges ritmusa van, de ha erre ráhangolódunk onnan kezdve nem ereszt el. Az öt fiútestvér közül a legidősebb Matthew Dunbar szemszögéből ismerjük meg történetüket, de a negyedik fiúra Clayre összpontosít, aki a legérzékenyebb, legkülönlegesebb, aki szívből szereti a történeteket. Michael Dunbar „A Gyilkos” apa, és a Kelet-Európából származó anya, Penelope, aki Sztálin élő szobra mellett nőtt fel, Homéroszt kapva esti mesének, „Hibavétő” a zongorázásban, élete varázsolt el a legjobban. Apa és fia hídja jelképezi a veszteséget, a haragot, a szív fájdalmát, a megbocsátást, az elfogadást, a család megbonthatatlan egységét.

DCinti>!
Markus Zusak: Clay hídja

Ez a könyv, valami egészen különleges. Nem egyszerű olvasni, és nem is lehet vele olyan tempósan haladni. Szerintem nem is szabad…
Olyan, mint egy kiborított 3D-s puzzle. Zusak eléd szórja a különböző életdarabkákat a jelenből és a múltból, a feladatod pediz az, hogy megépítsd a hidat az idősíkok között, ezzel pedig megalkotva a Dunbar család képét.
Bár cselekmény akad bőven, az író inkább az érzelmekre épít. A szerelemre, a testvériség kapcsolatára, az anya-gyermek viszonyra, az apa-fia viszonyra, a lelki poggyászokra, melyeket egy életen át cipelünk, a család oltalmára, a halál közeledtének érzésére, az utána tátongó űrre, a mérhetetlen haragra. Mindezt csodásan megírva.
Szerintem remek családregény, de már tudom, hogy ez a könyv nem mindenkihez fog közel kerülni, vagy a Dunbarrok nem engedik magukhoz elég közel. Nekem szerencsém volt, engem befogadtak. A lelkem mélyén, lány létemre, Dunbar fivér lettem.

Zoe27>!
Markus Zusak: Clay hídja

Igazán az idősebb korosztály számára ajánlott, ugyanis ők azok az olvasók ,akik legjobban díjazni tudják a nagyon lassan haladó családregényeket.
Nem tudom mennyire változtatható meg a könyv szerkezetének sorrendje, de az biztos, ha valaki a Szerző szavai – val kezdi ( ami sajnos a könyv legvégére került) valóban mindjárt más lesz olvasni.
Én a Könyvtolvaj, Az Üzenet után nem azt kaptam, amit vártam, ám nem mondom, hogy nem volt élvezetes, csupán annyit, hogy kb. 20 év múlva jobban fogom tudni értékelni.
Olyan volt ez a történet, mint a jó bor : időt kell neki adni, hogy az igazi értékét is meg tudja mutatni.

3 hozzászólás
Belle_Maundrell >!
Markus Zusak: Clay hídja

A kis letargikus lelkemnek nem a legjobbkor jött ez a könyv, de végül is jól esett elmerülni ebben a fájdalmasan szép történetben. Nem voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy szeretni fogom-e, mert A könyvtolvaj az egyik kedvencem és Az üzenetet is szerettem, és szerencsére tényleg nem kellett csalódnom. Markus Zusak nem hazudtolta meg magát, ezúttal is magával ragadott a stílusa, ami egyszerre egyszerű és közben mégis nagyon mély.
A történet ezúttal nem szippantott be azonnal, zavartak a káromkodások (a végén már nem, mert karakterhűek voltak), és kellett egy kis idő amíg közel kerültem a Dunbar fiúkhoz és a szüleikhez, de ahogy kezdett kibontakozni a történet, úgy vesztem el benne én is egyre jobban. Eleve a felépítése is tetszett, hogy az egyik fiú írja le évekkel később, de úgy, hogy nem ő, hanem az egyik testvére áll a középpontban. A két idősík is tetszett, és ahogy a szülők története végül összeért a fiúkéval, ahonnan elindultunk az elején.
Szomorú belegondolni, hogy mennyi nehézségen kellett átmennie ennek a családnak, nagyon rossz volt végigkövetni az anya haldoklását. De közben tényleg rengeteg gyönyörű pillanatuk is volt, ami közelebb hozta őket egymáshoz. spoiler Egyébként is annyira mindenről szól ez a történet, nagyon sokrétű és gazdag; de ha valamit ki kéne emelnem, az biztosan a szeretet lenne, bármilyen formájában.
Sajnálom, hogy a szerző jegyzete a könyv végére került, nem az elejére, mert lehet, hogy teljesen más lett volna annak fényében olvasni, hogy tudom, hogy az agyagra is figyelni kell. De enélkül is imádtam, hogy milyen sokrétű a cím, és milyen sokféleképpen lehet értelmezni azt a bizonyos hidat. Mert a nyilvánvalón túl ott van az a híd is, ami a fiúk és az apjuk között épül azzal, hogy Clay nyit felé, és mindent összevetve a hidak szeretete hozta össze őket újra.
A karakterizálással teljesen meg vagyok elégedve, tényleg nem volt egy sétagalopp az öt fiúhoz vezető út, de mindannyian belopták magukat a szívembe. Nyilván Clay került hozzám a legközelebb, aki miatt a történet túlnyomó részében heveny ölelésfétissel küzdöttem. spoiler Michaellel, az apával kapcsolatban még kicsit vegyesek az érzéseim, mert az nyilvánvaló volt, hogy mennyire szerette Pennyt, és hogy szeretne közelebb kerülni a fiúkhoz, de azért arra nehéz mentséget találni, hogy életük legnehezebb időszakában lépett le, amikor inkább össze kellett volna tartaniuk. Viszont ez a történet megmutatta, hogy mennyire fontos a megbocsátás, szóval én is igyekszem átszellemülni.
A befejezés csillagos ötös, nem cukormázas, nem is lehangoló, hanem pont olyan keserédes és szép, amilyet ez a könyv megérdemelt. Az utolsó mondatért egészen odavagyok, tökéletes lezárás.
Nem egy könnyű olvasmány, de megérte pár napig elmerülni a Dunbar fiúk világában. Az biztos, hogy sokáig emlékezni fogok rájuk.

langimari>!
Markus Zusak: Clay hídja

A könyv két hónapig állt a zongorán, közben a férjem elolvasta, de egy szót se szólt. Végre rászántam magam, hogy belekezdjek, és nem is értettem, miért nem mondta, hogy ennyire jó, fogjak végre hozzá. Beleszerettem ebbe a könyvbe, és ahogy szoktam, a végét kicsit halogattam, hogy tovább tartson, és pár napig biztosan semmit nem olvasok még utána. Nagyon jól megírt, nagyon szép kortárs családtörténet, rengeteg jó ismertetőt látok itt a molyon róla. Kedvelt részleteket, jeleneteket sorolnak a könyvből, néhány dolgot azonban még senki nem említett, lehet hogy ezek csak nekem fontosak? Márpedig központi szerephez jut a család életében Michelangelo, a Pont du Gard, a zongora, és leginkább a két nagy görög klasszikus mű, az Iliász meg az Odüsszeia. Én az első említésüknél éreztem azt, hogy a könyvet nekem írták. Megrendítő jelenet, amikor a Dunbar-fiúk az első évfordulón felolvasnak az Odüsszeiából. Ezek a görög alapművek valóban képesek egész életutakat formálni. Én a gyerekemnek három-négyéves korában az Aranygyapjút olvastam és Chagall-kiállításra vittem, ötévesen Wagnert hallgatott, ma klasszika-filológus. Egy zongorázó, rajzoló klasszika-filológus. A Clay hídját pedig szívből ajánlom olvasásra. Igazán megrendítő élmény.

Petiko>!
Markus Zusak: Clay hídja

Nem mondom, hogy minden tetszett benne, de aztán mégis kedvencnek jelöltem. Már egy új könyvet vettem a kezembe, s rájöttem, hogy ez a történet még mindig fogva tart.
A Dunbar fiúk. Az öt testvér. Rossz dolgok történnek, de nincs más választásuk, mint megpróbálni élni tovább az életüket. A felszínen durvaságok, verekedések, káromkodások, káosz. A mélyben az egymásért való kiállás, összetartás, szövetség, szeretet. „Fiúk és fivérek hogyan szeretnek.”
És a 4. testvér. Aki mosolyogva jött a világra. A legérzékenyebb. Akinek az anya elmesélheti a történeteket. S aki meg tudja tenni azt, amire egy férfiember, egy apa nem volt képes. Aztán el kellett mennie. Fel kellett építenie a hidat. Anyagból és az élete darabkáiból is.
Kiválóan megformált jellemek. (Még a legkisebb fiú, a házikedvenc-gyűjtő Tommy állataié is, ami azért egy kis vidámságot csempészett a sorokba.)
„A roskadozó tragédia családja”. Szomorú, de felemelő történet. Egy egykéhez is egészen közel tudott férkőzni.

dianna76 P>!
Markus Zusak: Clay hídja

Ez nem volt egy könnyű olvasmány. S nem feltétlenül a tartalom miatt. Sokkal inkább a stílussal gyűlt meg a bajom, mert sokszor nekem kellett kihámoznom, továbbgondolnom egy-egy elejtett szóból, röpke mondatból, hogy mi is történik valójában. Maga a cselekményszál sem kötött le mindig, az elejét kimondottan untam. Zavart az időben való ugrálás is. Jobban kedveltem a múlt fejezeteit, Penny és Michael gyerek- majd ifjúkorát és a Dunbar család napjait, mint a hídépítést és Clay jelen idejű életét.
Ez a könyv végig tele van szomorúsággal. Egy rész nagyon megérintett: spoiler Ez a szívemig ért! ❤

>!
Európa, Budapest, 2019
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040209 · Fordította: Csuhai István
Pistacchio>!
Markus Zusak: Clay hídja

Nagyon tetszett, bár a hangulata kicsit lassította az olvasást. A vége felé gyorsabban haladtam vele. Tetszett, hogy a szerző ugrál az időben, csak kicsit nehéz volt megszokni az adott szálat, amit éppen olvastam.

Balázs_Erőss>!
Markus Zusak: Clay hídja

Nehezen rágtam át magam ezen a könyvön. Zusak valamilyen érthetetlen okból olyan mondatokat rakosgatott egymás mögé, amik nem illettek egymáshoz. Magyarul olvasva a könyvet a szövegértésnek nem lenne szabadna gondot okoznia (különösen nem akkor, ha nem szakirodalomról van szó), mégis volt olyan, ahol nem csak az utolsó, hanem a megelőző 3-4 mondatot újra el kellett olvasnom, hogy értsem. Ez pedig komoly baj, főleg egy regény esetében.
Pedig a történet nagyon erős, jó a sztori, és az is érződik, Zusak tudja mit csinál veled, az Olvasóval.
Függetlenül a helyenként számomra irritáló mondatoktól, megint csak egy erős történetet kaptam.

BBetti86 >!
Markus Zusak: Clay hídja

Most kicsit összetörve érzem a szívem. Annyira nem, mint a Könyvtolvaj után, de azért sajog.
A történet látszólag bonyolultan épül fel: a keretet az egyik testvér utólagos elbeszélése adja, jó 15 évvel a történtek után. Így, az emlékezés ívének megfelelően keverednek az idősíkok, de van kettő, ami párhuzamosan a történet gyökerét adja. A fiúk jelene, amikor Clay a hidat építi, és a szüleik múltja. De ahogy a sok részlet összeáll, ahogy a történet hídja épül, az a nagy teljesítmény.
Nagyon drámai, tele van fájdalommal. Részleteket nem mondok, de amikor reménykedtem valami boldogabb végkifejletben, lecsapott a sors. És mégis, a szomorúságomon túl szép is ez a történet.
Mert az életet, az összetartást, a kapcsolatok fontosságát ünnepli. A hidak motívuma mindenen benne van, a mondanivalóban is. A saját életünk is hídként építjük, de a másik felé a kapcsolatokat is. Clay e történetben mindkettőt kell, hogy csinálja.
A történet, pontosabban a szöveg sodor magával. Mivel 5 fiútestvér és az apjuk a központi karakter, férfiasabb a hangja, de Zusak képes mellette mélyen, de nem érzelgősen érzelmekről is írni.
Kicsit szívtörő, de így nagyobb a hatása. Egy ideig még biztosan merengek rajta.


Népszerű idézetek

Kókuszka>!

De a haldoklásban nincs pihenő, azt hiszem, az könyörtelen és engesztelhetetlen.

578. oldal

Kókuszka>!

A pillanatokon úgy szökkenünk át, mint a köveken.

344. oldal

Kókuszka>!

AMIT CSINÁLT, NEM CSUPÁN BRONZBÓL, MÁRVÁNYBÓL VAGY FESTÉKBŐL KÉSZÜLT, HANEM ÖNMAGÁBÓL…
MINDABBÓL, AMI ŐBENNE VOLT.

137. oldal,

Kókuszka>!

Sosem látja az öcséimet befejezni a középiskolát és a többi képtelen mérföldkövet, soha nem lát minket küszködni és szenvedni, ahogy először kötünk nyakkendőt. Soha nem lesz itt vizsgáztatni az első barátnőinket. Hallott ez a lány Chopinről? Tud a nagy Akhilleuszról? Mindezek a hülyeségek, színültig rakva gyönyörű jelentéssel. Most csak a regényesítéshez van képessége, kitalálni az előttünk lévő életünket.

588. oldal

DCinti>!

Néha csak azért eszem pirítóst, hogy a morzsákból kirakhassam a neved.

430. oldal Carey Novac a nyolcadikban

Kókuszka>!

Lementek a templom közepéhez, az ajtókat nyitva tartották előttük, a fehér-forró napfény felé – és amikor erre gondolok, újra látom a kísértést, ahogy kapaszkodnak abba a nehezen megfogható boldogságba. A kezükben hozták a világra.

253. oldalaal

Zoe27>!

Majdnem mindent bevallunk, és egyedül az a majdnem számít.

236. oldal

Barbár>!

A városkának mindenből, amije volt, csak egyetlenegy példánya volt.
Egy elemi iskola, egy középiskola
Egy folyó, egy orvos.
Egy kínai étterem, egy szupermarket.
És négy kocsma.

163. oldal

1 hozzászólás
DCinti>!

Sokféleképpen boldog idő volt ez, hogy őszinte legyek, és a dolgokat ebben a keretben látom. A hetek egy vállcsontban telnek, a hónapok könyvoldalakban tűnnek el. Apánk órákig olvasott hangosan. A szemei elhasználódtak addigra, de a zöldeskék áttetsző szín még mindig különös volt. Ez a megnyugtató dolgok közé tartozott.

336. oldal A triumvirátus

krebi>!

Soha ne feledd, honnan indultál, jó?

188. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Louisa May Alcott: Jó feleségek
R. J. Palacio: Az igazi csoda
Ling-Balogh Erna: Amikor beüt a cukor
Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!
Nicholas Sparks: Az utolsó dal
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa
Lucy Strange: A fülemüleerdő titka
Lois Lowry: Nyáron történt
Fekete István: Hajnal Badányban
Mészöly Ágnes: Fekete nyár