Neurológia 13 csillagozás

Márkus Attila: Neurológia Márkus Attila: Neurológia

A ​szerző több évtizede a pszichológusképzés keretében a neurológia tantárgy oktatója. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem neurológia és határterületeinek előadására felkért oktatója. Tudományos kutatómunkájának területe a neurológia kognitív és pszichológiai kérdéseinek, vonatkozásainak tanulmányozása, tudományos fokozatát is ebben e témakörben szerezte meg. A könyv elsősorban pszichológia szakos egyetemi hallgatók számára készült, de a klinikai pszichológia iránt érdeklődők, illetve ezen a területen dolgozó szakemberek is haszonnal forgathatják. Sajátos szempontok határozták meg a könyv felépítését, ilyen az egyetemi oktatás alapozó tárgyai által nyújtott ismeretek, illetve a klinikai pszichológia fontosabb vizsgálódási és érdeklődési területeinek figyelembevétele. A hagyományos neurológia néhány fejezetét (gerincvelő-, perifériás idegrendszeri és izombetegségek) a könyv nem tárgyalja, de valamivel nagyobb hangsúlyt helyez a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Akadémiai, Budapest, 2019
392 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634540779
>!
Akadémiai, Budapest, 2006
292 oldal · ISBN: 9630583623

Most olvassa 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

zsofi017>!
Márkus Attila: Neurológia

Kicsit túl részletes, de ppt-hez elég sok anyagot ki tudtam belőle szedni :) A betegségeket nagyon precízen tálalja nekem. De az elején az anatómiai ismertetés szerintem tényleg jó.

3 hozzászólás
onsai IP>!
Márkus Attila: Neurológia

Áttekinthető könyv, jó a tagolása. Az eleje nehezebb, ha nincs semmilyen előképzettség, de a második fele kifejezetten olvasmányos.

nyesettül>!
Márkus Attila: Neurológia

A Csoknya-féle bioszkönyv után igazi felüdülés. És van benne névmutató! (el se hiszem!)

Gitta_S I>!
Márkus Attila: Neurológia

Értékelés, hmm… élvezetes, én szeretem a neurológiát :) Tudom ez megdöbbentő… De azért volt már izgalmasabb, és kevésbé rémítő olvasmányom is…

Bam>!
Márkus Attila: Neurológia

Tankönyv – idegen szavak hada – egynyelvű szótár… Sikeres vizsga.

bodr>!
Márkus Attila: Neurológia

Elég tömény, semmi hablaty, de még bőven érthető. Esti olvasmányként nekem kevéssé vált be, viszont a már meglévő ismeretek felfrissítésére kiváló.


Hasonló könyvek címkék alapján

Komoly Sámuel – Palkovits Miklós: Gyakorlati neurológia és neuroanatómia
Vécsei László – Szupera Zoltán – Tajti János (szerk.): Fejezetek a klinikai neurológiából
Emberi életfolyamatok idegi szabályozása – a neurontól a viselkedésig
Vécsei László – Tajti János – Gárdián Gabriella: Neurológia a harmadik évezred hajnalán
Vécsei László – Szok Délia (szerk.): Neurológia a betegágynál
Fehér Ottó – Mészáros István: A pszichés működés élettana és kórélettana
Kovács Ilona – Szamarasz Vera Zoé: Látás, nyelv, emlékezet
Robert Sekuler – Randolph Blake: Észlelés
Somlai Judit – Kovács Tibor (szerk.): Neuro-Ophthalmologia kézikönyv
Halász Péter: Epilepsziás betegségtörténetek