Szibériai ​garnizon 25 csillagozás

Markovits Rodion: Szibériai garnizon Markovits Rodion: Szibériai garnizon Markovits Rodion: Szibériai garnizon Markovits Rodion: Szibériai garnizon Markovits Rodion: Szibériai garnizon Markovits Rodion: Szibériai garnizon Markovits Rodion: Szibériai garnizon Markovits Rodion: Szibériai garnizon Markovits Rodion: Szibériai garnizon

Az erdélyi író 1928-as világsikere nem véletlen: Hasek Svejkje és Markovits garnizonja a 20-as évek közép-európai irodalmának két meghatározó világháborús regénye. Az orosz hadifogságba esett Markovits harcolt az orosz polgárháborúban is, sőt Svejkkel együtt utazott az „aranyvonaton” is, ami a cári kincseket szállította el bolsevik parancsra. A kiváló hadifogolyregény, a „kollektív riportregény” 14 nyelven jelent meg anno, mára elfeledték…

Eredeti megjelenés éve: 1927

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A regényírás művészei, Aranyrög könyvtár

>!
Kriterion, Kolozsvár, 2017
432 oldal · ISBN: 9789732611715
>!
Kráter, Pomáz, 2009
448 oldal · ISBN: 9789639735842
>!
Kriterion, Kolozsvár, 2005
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9732607769

4 további kiadás


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

>!
SteelCurtain 
Markovits Rodion: Szibériai garnizon

Nemcsak a monarchia, de az egész régi boldog békeidők világának széthullása kiolvasható Markovits Jakab(Rodion) regényéből. A világégésbe üdvözült mosollyal menetelő kisember, a remek szimatú, csak éppen a vágóhíd vérszagától nem riadó ágyútöltelékek regénye. Éles késsel felszabdalt társadalmak hadseregei, mint a civil világ lenyomatai. Úr és szolga, parancsnok és alárendelt, keresztény és zsidó, megannyi feloldhatatlan ellentét. És nincs senki, aki felfogná, hogy amikor pusztán a túloldalon küzdők elpusztítására törekszenek, akkor egyben kollektív öngyilkosságot is elkövetnek. Európában a feudalizmus a francia forradalom guillotine-jai alatt pusztán jogilag múlt ki. Aztán a diadalmas polgárság beházasodott, vagy bevásárolta magát az arisztokráciába, s rögtön átvette annak minden undorító szokását. Csak az első világháború lövészárkaiban vérzett el végleg ez a minden valós teljesítménytől irtózó pöffeszkedés. Nem a törvények, a jobbágyság eltörlése, sőt még csak nem is a modern ipar mindent elsöprő lendülete törte le, tette nevetségessé az arisztokratikus gőgöt, a mindent megvető úri habitust, hanem a géppuska, aknamező és harci gáz. S amikor a hadifogságban a tisztikar prominensei mindebből semmit sem tanulva ott akarják folytatni, ahol otthon abbahagyták, már ez kivételezett réteg is repedezni kezd. A tiszt, aki hajlandó kétkezi munkát végezni, vagy az a nemesi származék, aki a majdani itthoni éhkoppos ingyenélősködés helyett, a szökést választja, hogy benősüljön egy kínai paraszt családjába, legalább olyan halálos csapást mér erre a hierarchikus rendre, mint a bombát hajító anarchista, vagy a kérlelhetetlen bolsevik. De a felfoghatatlan mészárlásra még akkor is csak keresték a magyarázatot. Készséggel elfogadtak minden részigazságot, vagy képtelen dajkamesét, mert annyira rémítő volt a gondolat, hogy mindez értelmetlen volt. A mű érdeme, hogy mindez párhuzamosan jelenik meg, illetve tükröződik a foglyok és fogvatartóik világában.

9 hozzászólás
>!
regulat 
Markovits Rodion: Szibériai garnizon

I. világháború, kilátástalanság, front, kilátástalanság, hadifogolytábor, kilátástalanság…
A regényt(?) vagyis ezt a kollektív riportot a betegségből kilábaló ember képe, a „most már élni kell” érzése zárja keretbe, és ez az érzés „az élni kell” húzódik végig az egészen.
Megrázó? Igen, megrázó a front a fogolytábor világa és mégis olyan elégikus, kicsit távolságtartó…
Ha az I. világégésről van szó Hasek megmosolyogtató, Bulgakov rémisztő, de Markovits, akárcsak Remarque elégikus. Ez az elégia még megrázóbbá teszi a szörnyűségeket, legyen az fizikai szenvedés, vagy a lelketlenség (ez nem a jó szó, de jobb nem jut eszembe), ami a tisztikar világát jellemzi.
Amiért nem öt a csillagok száma az a harmadik rész – ami érezhetően nem a saját emlékeken, hanem inkább a kollektív emlékezeten alapul – miatt van. Az valahogy olyan kurtán furcsán van összerakva.

>!
Genius, Budapest, 1929
504 oldal · keménytáblás
>!
Dénes_Gabriella P
Markovits Rodion: Szibériai garnizon

Markovits Rodion ezen regénye világhírű lett. Van olyan vélemény, amely úgy gondolja, csak a kor igényét elégítette ki regényével; szerencséje volt, hogy előtte nem írt senki maradandó értékű prózát e témában. Van olyan vélemény, amely ellentmond ennek.

Jó ismerni ezt az írást. Hadifoglyok sorsát tárja fel. Érdekes műfajban.


Népszerű idézetek

>!
SteelCurtain 

– Aztán biztos vagy benne, hogy kivégeznek?
– Na hallod, miért ne végeznének ki? Hát vegyük fordítva. Mondjuk, hogy nem vagyok a régi vörös Forgács, hanem altábornagy vagyok odahaza. Hát nem végeztetném ki azokat a lázadókból, akiket elfogok? Mondjuk, hogy fehér parancsnok vagyok a Kolcsak-hadseregben. Nem végeztetem ki a felkelőket? Mondjuk, hogy szabad vöröscsapat vagyok Szibériában. Nem végeztetek ki minden ellenséget? Nyugodj csak bele. Így kell ennek lennie. Viszont engem nem érdekel… Borzasztó, hogy történelmi időket élünk, és nem akarjátok tudomásul venni. Mikor kegyelmezett a forradalom? Mikor kegyelmezett az ellenforradalom? Aztán mi ez a barakk, ha nem kivégzés? Mi a murman vasút, mi a cinga, mi az éhség, mi az a három hasáb fa naponta? Ez nem halál?

>!
SteelCurtain 

A vonat fütyült, búcsúzott Európától, búcsúzott az Erekhtheiontól, a párizsi Eiffel–toronytól, a kölni dómtól, a milánói Scalától, Torquemadától és Dantétól, Ibsentől és Reiner Maria Rilkétől, a régi prágai zsidótemetőtől és a British Múzeumtól, a káposztásmegyeri lóversenyektől és az Abbázia kávéháztól, a fürge rikkancsoktól és a hétéves háborútól, Bizánctól és Richard Wagnertől, Löwe Dinnye Mihálytól és Oroszlánszívű Richárdtól, a Corvina kódexektől és Horatius Flaccustól, a márciusi fekete sörtől…
Meredt szemekkel nézték, hogy közeledik a végzetes oszlop, már kivehették a felírást rajta, a fekete betűket a fehér oszlopon: Ázsia…
Elsiklott a vonat az oszlop előtt, visszanéztek rá, és akkor már a túloldalát látták, amelyen ugyancsak fekete betűs írás volt olvasható: Európa…

>!
SteelCurtain 

Az olaszokra azt mondják, hogy makaróni, és Raffaellónak tűrnie kell, hogy ebben már ő is benne van. A lengyelekre azt mondják, hogy „ahol a szép lengyel nők…” s ebbe már Adam Mickiewicz is bele tartozik. Az oroszokra azt mondják: vodka, és ebbe már belefoglalták Dosztojevszkijt is.

>!
SteelCurtain 

A szibériai tél hidege kegyetlenül dőlt be a kis ablakon. Igaza volt a blagovescsenszki állomásfőnöknek. Most már nem kellett aggódni, hogy mi lesz a téllel. Valóban, kissé elkésett az idén, de most már becsületesen dühöng. Ez nem hasonlít a hazai hideghez. Olyan a különbség, mint a nyakkendő meg az akasztófakötél között.

>!
SteelCurtain 

Mégiscsak borzasztó, hogy mi magunk fogadtunk magunknak börtönőröket, és a pénzünkért őriztetjük magunkat…

>!
SteelCurtain 

Igen jó volt visszajönni, mert nemsokára már be is robogott a vlagyivosztoki gyors. Kellemetlen lett volna vele útközben találkozni.
Haertl ördögi gondolkodása kellett hozzá, hogy rövid idő múlva egy jó mozdonnyal utazzanak tovább hazafelé. Haertl ugyanis egészen egyszerűen megvásárolta a vlagyivosztoki gyors elől a mozdonyt. Öt font amerikai dohányt adott érte a tartalékból a részeg mozdonyvezetőnek, aki ráállott, hogy ezért kicseréli a gyorsvonat mozdonyát a hadifoglyok vonatának rossz mozdonyával. Mikor a kis állomáson vizet vettek fel a mozdonyok, akkor történt a csere.

1 hozzászólás
>!
SteelCurtain 

Az őrtorony felől puskalövés csattant, úgy látszik, már megint ráfizetett valaki a csempészésre. Kockázatos mesterség. Ezt sem muszáj annak csinálni, akinek a gyomra nem bírja a puskagolyót.

>!
Uzsonna

Nyári vasárnap délután könnyed bája terült a város felett.

(első mondat)

>!
SteelCurtain 

A vörösjárőr elismerte, hogy igazat mondott Haertl főhadnagy úr, aztán kijelentette a parancsnokuk, hogy hadiszerelvényt nem engedhet tovább szállítani, azt le kell foglalnia.
– Ruhanemű, kérem, nem hadiszerelvény. Ruhanemű…
Megmagyarázták Haertl főhadnagy úrnak, hogy a ruhanemű a legfontosabb hadiszerelvény. Meg aztán tulajdonképpen nem osztrák-magyar hadifoglyoknak szól-e a raktár?
– Dehogynem. Sőt! Éppen hogy osztrák-magyar hadifoglyoknak…
– Nos és mi? Mi, akik négy év óta nem kaptunk hazulról semmit? Mi, akik négy év óta várjuk az adományokat? Mi nem érdemeljük meg? A legénységnek nem jár? Tessék felelni!
Haertl lehajtotta a fejét, és azt mondta csendesen, hogy kétségtelenül jár a legénységnek is adomány.
– Nos, tehát – folytatta a vörösjárőr parancsnoka – a legénység ezennel köszönettel átveszi a hazulról küldött szeretetadományokat…
Mindjárt le is kapcsoltatták és áttolatták egy másik vágányra az egész holmit.

>!
Moldova

Odatévedt a szeme ismét a friss levelezőlapra és egyszerre elhomályosult előtte a fehér ablak, fázva megrázkódott, megremegett, a szíve rendetlenül vert…
Könny szivárgott a szemeiből és végigfolyt az arcán. Kiss Béla hadapród úr a másik bokszból részvéttel kérdezte:
– Rossz hírt kaptál?
Fennhangon, színtelenül felelte:
– Rosszat. Meghalt az édesanyám…
Kiss Béla hadapród úr nem tartotta helytelennek, hogy odajött és felvette a levelezőlapot, és elolvasta. Nem szólott semmit, hagyta, hogy érdeklődjön a jó barátja, a kis szorgalmas tanár szomszéd. Minek ne olvassa? Hiszen itt közös háztartásban élnek, nincsenek titkok. Családtag, hadd olvassa.
– De kérlek…Hiszen ebben nincs szó az édesanyádról…Honnan veszed…?
Sóhajtott, kinézett az ablakon.
Mit lehet ezen magyarázni? Mit tegye magát nevetségessé?
…Pontos, rendes, precíz ember az édesapja…Tömör és kifejező stílusa van…A múltkori levelet így írta: Kedves Fiunk…, most azt írja, Édes Fiam…Kemény ember és most el van lágyulva…Melegebben ír…És a levél alá odaírja, hogy csókol feleséged, kisfiad, szerető apád…Szegény mama nem…Ő már nem többet…Nem szokott semmit elfelejteni az apja. Oka van, indoka van minden betűnek…Így írja meg…Nem bírja, és nem akarja másképp…Októberben halt meg, mert a szeptemberi levélben még csókol szerető apád, anyád, feleséged, kisfiad…Most a mama nem…Többet ebben az életben nem…
– Honnan veszed, kérlek? Vagy van valami titkos írás?
Dehogy titkos. Egészen nyíltan benne van. De most magyarázza? Álljon le magyarázni, hogy ehhez nem kell megfejtés, ez nyilvánvaló, ezen nem lehet vitatkozni…Drága jó mama…El kellett volna Pestről menni, látni utoljára…beszélni vele még egyszer… Most már nem lehet többet…
Leült, válaszolni akart a levélre.
Elővette a zöld levelezőlapot, írni kezdett rá és megeredtek a könnyei, mikor leírta fájdalommal, hogy „Drága jó apám…”
És olyan levél volt, mint máskor, csak az aláírásban volt változás.
Jól vagyok, türelemmel várok, egészséges vagyok…
Úgy mint máskor…
Csak nem írta alá, hogy Édesmama kezeit csókolom…
Ezt már nem kellett aláírni, ezt már nem volt szabad aláírni…

227-228. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fekete István: Zsellérek
B. Czakó Andrea: Pitypangtánc
Benedek Szabolcs: Az élcsapat avagy Tanácsköztársaság 1919
Varga Lajos: Háború, forradalom, szociáldemokrácia Magyarországon
Karel Vanek: Švejk orosz hadifogságban
Sharon Stewart: Anasztázia
Gill Paul: A titkos feleség
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja
Andrzej Kuśniewicz: A két Szicília királya