Reb ​Áncsli és más avasi zsidókról szóló széphistóriák / Reb Ancili şi alte povestioare despre evreimea Oaşului 2 csillagozás

Markovits, Markovits, maga csibész, hol bujkált eddig előlem? Avagy egy nagy találkozás története.

Kaptam volt a fülest, hogy Markovits Rodion Szibériai garnizon című művét érdemes lenne elolvasni, így pár hete fejest is ugrottam a könyvtárba, ahol viszont azzal kellett szembesülnöm, hogy valaki már kikölcsönözte a kötetet. Ettől először jól felhúztam magam, majd nem akarván az abszolút vereség érzésével távozni, elszántan magamhoz vettem a Reb Áncslit. A kiadást illetően nem volt választási lehetőségem, de nem is baj, különösen tetszett ugyanis, hogy a kétnyelvű változat akadt a kezembe. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egyik oldalon a magyar szöveg, a másik oldalon a román fordítás olvasható, javarészt párhuzamosan, így – az általam eddig tanult nyelvek szókincséből és nyelvtanából merítve – hosszú percekig szórakoztattam magamat azzal, hogy az egyes részletek román változatát próbáltam legalább pár szó erejéig beazonosítani, aztán boldogan viháncoltam, amikor néha sikerült. (Simándy Pali most biztos forog a sírjában.)

A viszonylag rövid (román verzióval együtt is csak közel kétszáz oldal), de annál tartalmasabb novelláskötet 1939-ben jelent meg először. Hasonlóan az előszó írójához, bennem is felmerült a kérdés, vajon miért pont ekkor, a gyülekező viharfelhők idején lépett elő Markovits a kisgércei zsidó közösségben töltött gyermekkorát, a helyiek mindennapjait bemutató történetekkel. A dolog azért is érdekes, mert mint kiderült, Markovits soha máskor nem választotta ezt a témát egyéb munkái tárgyául. Ki tudja, megsejtett-e valamit, vagy sem, érezte-e, hogy mindaz, ami egykor létezett, hamarosan nemcsak a múló idő miatt lesz emlék, mindenesetre írt néhány kiváló novellát, melyeknél méltóbb módon nem is tiszteleghetett volna a közösség előtt, melyben felnőtt. Markovits mesterségbeli tudása meggyőző, a humora finom és játékos, ahol pedig fájdalomról ír, azt olyan visszafogottan és együttérzéssel teszi, hogy a megilletődés garantált. Történeteiben hétköznapi, mégis különleges embereknek állít emléket, miközben tréfákról, nagy reményekről, csalódásokról, elmúlásról és megingathatatlan hitről mesél.

Szerintem a román nyelvű fordítás nem lett a legjobb. Tízes skálán nyolcas.
Mivel én nagy Markovits-rajongó vagyok, ezért morc lettem tőle. Viszont egy biztos, így legalább mások, a román anyanyelvűek is olvashatják. Talán a szülőfalujában is.