Renegátok (Frontvonalak 4.) 84% 94 csillagozás

Úgy hiszem, hogy Kloos eddig ezzel a kötettel abszolválta a Frontvonalak ciklus leghuszárosabb hajráját. Hogy stílszerűen próbáljak fogalmazni, valahol a könyv felénél még éppen hogy egy Trident besült robbanófejének hiányzó volfrámtüskéje választotta el a Renegátokat attól, hogy az epizód végérvényesen visszacsússzon a B-ligába. Lássuk be, azért nem egyszerű az álcaruhás kiképzés, a hétvégi eltávok és a nagy visszacsapás stratégiai tervezése közötti kényszerű háromszögbe szorulva, kétszáz oldalon keresztül vérfagyasztani és adrenalint pumpálni az olvasóba. Arról nem is beszélve, hogy a keményített gyakorlóban, a sereg ölelésében szocializálódott szerzőnknek egyébként sem ez jelenti a hazai pályát.
Fogalmam sincs, hogy Kloosnak katonai pályafutása során mennyi tényleges harcérintkezésben volt része, szagolt-e egyáltalán puskaport, de személyes véleményem, hogy a kortárs military SF szerzői közül (természetesen az általam ismerteket tekintve) talán a leghitelesebben (vagy még helyesebb úgy fogalmazni, hogy a leginkább hihető módon) interpretálja a – főképp – földfelszíni ütközeteket, az ún. városi csaták leírását.
Így történt ez a Renegátokban is. Mire végre eljutottunk a küldetés érdemi részéhez, a könyv is átalakult az unalmas, lassú folyású töltelék-kötetből egy izgalmas, pörgős, ügyesen koreografált bevetéssé, amelyben különösen markánsan megmutatkozhatott a Grayson gyerek harci felkészültsége, kidomborodhattak operatív, taktikai csapatirányítási készségei. Úgy vélem, hogy az Arcadia City-jelenet szépen hozta a „második detroiti csata” színvonalát, amiről az előző kötet értékelésében már elismeréssel nyilatkoztam.
Külön jó pont, hogy ebben a kötetben végre új arcával is megjelenik az emberiség „mocskos háborúja”, ami itt nem – kifejezetten – a civil lakossággal szembeni atrocitásokra értendő (nem megyek bele, mert az már durva spoiler lenne). Főképp ennek a vonalnak köszönhető, hogy sikerül egy kissé újra a háború morális hátterébe is belecsúsznunk, ami számomra mindig pozitívum.

Végső soron a kötet visszajött a meccsbe és hozta a kötelezőt. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi van még a sorozatban. Feltételezem azonban és egyben remélem is, hogy a már elkészült ötödik-hatodik kötetek jönnek majd. Összességében úgy vélem, hogy a saját olvasóközönségét tekintve Kloos művei bőven megállják a helyüket Scalzi, a mentor alkotásai mellett.

Jó volt visszatérni Andrewékhoz és a nyurgákhoz, bár az utóbbiból elég keveset kaptunk. Amolyan átvezető kötetnek tűnik, mert hát eltelt egy év az előző rész vége óta és nem sok minden történt. Andrews kiképző főtörzs lett a Földön, míg felesége a Holdon tanít. A történet fele kábé ezzel telik, csak ekkortól pörögnek fel az események. Hőseink küldetésre indulnak, igaz nem a nyurgák ellen, de így is van bőven részünk izgalomban. Remélem nem kell sokat várni a következő részre, ami sokkal izgalmasabbnak ígérkezik.

Maga a langyos, kellemes komfort zóna, egyenletes, garantált minőség, katonai szleng, visszafogott humor, némi izgalom…
Értem én, hogy a háborús tevékenység hiperrealisztikus ábrázolása tényleg ez (sok előkészület, várakozás, semmittevés, aztán hirtelen másfél óra izgalom), és egy nagyobb szabású hadművelet még alhadnagyi szemszögből se kifejezetten érdekes vagy átlátható, de olvasni azért néha kicsit uncsi.

Brown téglája után jól esett Kloos lazább kötetét kézbe venni. A Renegátok hozta a sorozat megszokott stílusát és szépen vitte tovább a sztorit is. A változatosság kedvéért ezúttal a nyurgák elleni harc helyett a szökevény emberek elleni harc került a középpontba. Úgy a könyv felétől. Ez picit bökte a csőröm, kb. fél távnál indultak csak el a renegátok után, addig csak a felvezetés volt. Persze kellett az is, megmutatta, hogy mégis mi zajlik a Földön, hogy áll a készülődés, viszont emiatt a könyv második fele meg elég sűrű lett, és a végét már-már túl gyorsnak éreztem. Na meg picit kiszámítható is volt, bár ilyen téren ez a sorozat sosem a túl nagy drámai fordulatokról volt híres, de ilyen is kell, a sok negatív, überdark közt jól esik egy-egy olyan regény, ahol borítékolható, hogy bármennyire is vacak a helyzet, a végén a jófiúk nagyjából épen és győztesen kerülnek ki.

Az első felében sok a tötymörgés, de utána belecsapnak a lecsóba, ami mi más lenne, mint hogy behúzzák őt és az embereit a csőbe, ő az akinek a pöcsével más veri a csalánt, repkednek a rakéták, tűlövedékek, és a halál is eléri azokat, akik kevésbé szerencsések. Jöhet a következő kötete a sorozatnak, a végső csata – gondolom.

Bevallom, kevesebbre számítottam, nem fárad ki a negyedik részre sem, hozza a megszokott színvonalat.

Vannak ugye ezek a sokrészes military-sorozatok, ahol az ember már előre tudja, hogy a könyvben nem oldódik meg semmi, minden könyv csak egy következő lépés a nem létező vég felé, akármeddig lehet húzni. Itt is erről van szó, az egész könyv pár hét eseményeit írja le, ahol egy látszólag tök fölösleges misszió viszi a fő szálat. Ennek ellenére érdekes, akciódús, drukkolunk a „jóknak”, spoiler, érthetőek a stratégiák, követhetőek az események.

Grayson altiszt vidáman éldegél, távol a fronttól, végre hátradőlhet, nem keresi a bajt és a baj sem kopogtat az ablakán. Itt le is zárhatnánk a történetet, de háború van, a nyurgák már a spájzban vannak, lépni kell és ő az egyik legjobb nyurga-gyilkos-szakértő, nem hagyhatják ki a jóból. spoiler

Ebben a könyvben kicsit kevesebb lett a harc, kicsit több a moralizálás arról, hogy a hadsereg a vak parancskövetésével teljesen alkalmatlan az emberiség megvédésére. Nosztalgiázhatunk a korábbi részekről, mindent eszünkbe juttatnak. Pont azt hozza a Renegátok, amit hoznia kell ahhoz, hogy semerre se tartson, de mégis haladjon előre és kíváncsi legyek a következő részre is.

Jó volt ez, kell évente pár military sf a rajongói énemnek. Értem az áthallást is az édenkert lerombolásáról, meg a háború exportálásáról, csak egy kérdésem van: spoiler

Bővebben: https://roboraptor.24.hu/2019/11/11/marko-kloos-renegat…

Nagyrészt unalmas, túlzottan moralizálós, sokszor didaktikus és szájbarágós.

Tetszik, hogy Kloos úgy tudja megújítani a lendületet, és újabb témákat, információkat hozni a sorozatba, hogy közben megőrzi az egész lényegét és hangulatát.
Látszólag teljesen egyszerű military sci-fi sorozat a Frontvonalak, valahogy mégis minden részbe sikerül becsempészni néhány erkölcsi kérdést. Persze ezek nem lesznek az izgalom és az akció terhére, ahogy a tesztoszteron és a lövöldözés sem az egyedüli összekötő kapocs.
Izgalmas sorozat, szépen adagolt információkkal, izzadtságszag nélkül.

Egyik kedvenc military sci-fi sorozatom, de valahogy ez a rész nem hozta az eddigiek színvonalát. Megjegyzem, hogy kórházba kerülésem alatt olvastam a könyvet és elég nyomott hangulatban voltam, szóval lehet, hogy bennem van a hiba!
Inkább olyan átvezető, töltelék rész volt. Nem mondom, hogy nem történt benne semmi izgalmas, de nekem nagyon hiányoztak a nyurgák.
Mindezek ellenére rendületlenül várom a folytatást!