II. ​Rákóczi Ferenc élete 0 csillagozás

Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc élete Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc élete

Az ​író Thaly Kálmán munkájára alapozva három nagy kötetben írta meg Rákóczi életét. Ez a kötet annak rövidített változata, mely a Szent István könyvek sorozatban jelent meg. Ez is, mint maga a fejedelem is azt keresi, hogy az igazság a legegyszerűbb előadásból is kiderüljön.

I. Rákóczi Ferenc életét először önmaga írta meg. A szabadságharcról szóló részletet az Örök Igazságnak ajánlotta, mert munkáját – úgymond – egyedül azért készítette, hogy tanúskodjék az igazság mellett, amely Istennek ebben a művében, a szabadságharcban is megnyilatkozott.
„Rákóczi lelke! – írták másfél század múlva az ő konstantinápolyi sírjának lazarista őrei. – Ki írná le a te szépségedet? Ki tudna nevet adni annak a hatalmas érzelemnek, amelyből erőt merítettél? Ki tudja más, csak te, akit hazának nevez az emberi nyelv!” Rákóczi alázatosan borult le az Örök Igazság előtt, de azzal szemben is bátran emelte föl fejét, mikor megvallotta, hogy törekvései csak egynek nem árthattak, a… (tovább)

Róla szól: II. Rákóczi Ferenc

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szent István könyvek Szent István Társulat

>!
Tinta, Budapest, 2019
170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634091974
>!
Szent István Társulat, Budapest, 1925
146 oldal

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Romsics Ignác: Bethlen István
Bertényi Iván: Nagy Lajos király
Papp Imre: A Napkirály
Kertész István: Hellén államférfiak
Bencsik Gábor: Horthy Miklós
Rugonfalvi Kiss István: Bethlen Gábor
Kende János – Sipos Péter: A magyar történelem nagy alakjai 11.
Földi Pál: Ave Caesar
Balázs Sándor: Hannibál élete és kora
Farkas Emőd: Magyarország nagyasszonyai