Tom ​Sawyer kalandjai (Tom Sawyer & Huckleberry Finn 1.) 87% 767 csillagozás

Úgy jártam, mint a Winnetou-val. Hát ezt is akkor kellett volna, amikor kisfiú voltam. Miért is nem olvastam akkor? Pedig a bátyó meg a nővérje is kardoskodott mellette. Mondjuk feltehetőleg azért nem olvastam, mert ezen időben hasonlóságokat csináltam, mint Tom, bár ennyire rongykölyök azért nem voltam. Az iskolakerülési módszereivel szimpatizálok. Kerestem én is a rejtett kincset, bár én csak olyat találtam, amit én magam ástam el. Huck Finn is rokoni lélek, egészen megsajnálni való, amikor olyan körülmények közé kerül, ahol viselkedni kell. Mark Twain Önéletrajzát olvasva és bízva őszinteségében, úgy sejtem ez a könyv róla szól. Hát kisfiú szeretnék megint lenni, de nem olyan, aki egész nap a gép előtt ül, olyan kisfiú akarok lenni, mint Tom Sawyer.

Nálam a Mark Twain kontra Jules Verne csatából eddig Verne került ki győztesen.
Nem azt mondom, h nem volt jó, csak nem nekem íródott ez a könyv, szerethetőnek se tudtam tartani.
Azt hiszem, ha 20 éve olvastam volna, talán…
Polly néni szeretete mindig hazavitte végül, ezért Ő jobban megmaradt nekem, mint Tom, akit az egyfajta gyökértelensége mindig hajtott valamerre.

Tizensok éve tervezem elolvasni Twain eme regényét, de csak most került rá sor. Nagyon tetszett! Olvastatja magát, humoros, szórakoztató, ilyen lehet az igazi, „szabad” gyerekkor. Tom minden csintalansága ellenére szerintem szerethető figura, Huck egy igazi vadóc, és persze ott van az imádnivaló Polly néni, akit Tom is szeretett (bár ezt be nem vallotta volna soha.)

Ez a könyv visszavarázsolt gyerekkoromba. No nem mintha én körbeforgatás céljából hosszú madzagra kötött döglött patkánnyal játszottam volna én madzag nélkül tettem :D amúgy egyszer tényleg játszottam eggyel, de szüleim még időben közbeléptek., de kölyökként nagy élvezettel olvastam mindig, és szerettem volna Tom Sawyer haveri körébe tartozni. Bár hasonszőrű cimborákból limitált volt a készlet, és hajmeresztő kalandoknak tökéletesen híján voltam, de azért megvolt a magam féltve őrzött, elásott kincsestára, ami expedíciók során lelt rozsdás szögeket, furcsa formájú vasdarabokat, csudaszép kavicsokat, és fő régészleletemet, egy vörös képkeret csücskét ölelte föl. Némelyikért cserébe biztos kaptam volna egy fél szájharmonikát, netán nyakörvet kutya nélkül. :) Lány létemre bizony szívesebben játszottam Robin Hoodosat, bár kevéssé sikerült legyártani az orgonaágakból a működő íjat. A nyílvesszőre celluxszal ragasztottuk a tollseprűből tépett tollakat, és leginkább az ember háta mögé szeretett repülni. De kardoztunk botokkal, és rendszerint ostromot indítottunk a farakás elfoglalásáért.
Vadregényes nosztalgia volt ez a kiskori képzeleteimbe. És valahányszor elolvasom, szeretnék kerítést meszelni, majd rárablok a saját almakészletemre. :)

„- Na, most hozzuk ki a puskákat és a többit is – mondta Huck.
– Nem, Huck, hagyjuk csak szépen ott őket, hiszen éppen ilyesmire lesz szükségünk, ha rablók leszünk. Mindig itt fogjuk őket tartani, és itt lesznek az orgiáink is. Ez a hely csuda alkalmas orgiákra.
– Te, mi az az orgia?
– Én nem tudom. De a rablók mindig tartanak orgiákat, így természetes, hogy nekünk is kell tartani.”

Háziolvasmány volt ez egyszer és most másodszor is az, csak kicsit másképpen. ;) spoiler
Akkor is imádtam, akárcsak most. Teljesen PUF és Légy jó mindhalálig kategória.
Jöhet Huckleberry Finn. ;)

Néha picit unalmaska volt, néha meg nagyon dühítő, mert én is párszor felpofoztam volna Tomot :-D Okés, hogy sajnálja – nagynéha szívből – amit elkövet, de egy perccel később már újabb rosszaságot csinál, szóval… persze azért Becky-nél és az eltépett könyvnél is megmutatkozik, hogy rendes gyerek, csak valahogy úgy el van kanászodva :-D Sokkal jobban úgy éreztem, hogy rosszcsont, mint Finn… de azért sokszor mosolyt csalt az arcomra, mert akármilyen kópé is, azért ravasz a javából, hát a kerítés meszelésének története, nem semmi volt :-D Közben a horgászással, fürdéssel és csínytevésekkel töltött napokba beépül egy helyi gyilkosság, ráadásul egy igazi kincsvadászat is, így a fiúkra vár a szálak kibogozása… Érthető, ha a mai gyerekek ezt nem értik és nem méltatják, valószínűleg ők ebben a korban (de talán még korábban sem) nem bogarakkal és golyókkal játszanak, és valahol ez szomorú is, mert míg Tomék a fantáziájukat kellett, hogy használják, hogy csudajó mulatságokat találjanak ki maguknak, a mai gyerekek nagy része valószínűleg elmerül a telefonos játék nyomkodásában…

„…hagyjuk csak szépen ott őket, hiszen éppen ilyesmire lesz szükségünk, ha rablók leszünk. Mindig itt fogjuk őket tartani, és itt lesznek az orgiáink is. Ez a hely csuda alkalmas orgiákra.
– Te, mi az az orgia?
– Én nem tudom. De a rablók mindig tartanak orgiákat, így természetes, hogy nekünk is kell tartani.”

Rémlik, hogy gyerekkoromban olvastam, a könyvben található illusztrációkra mindenesetre élesebben emlékszem, mint Tom kalandjaira. Most felolvasásként került elő, ami nem a legszerencsésebb választás volt, hossza miatt több hétig kitartott a könyv és felerősödött a széttagoltság érzet.
Több történetet is megismerünk Tomról, ezek lazán kapcsolódnak össze, nincs igazán íve a regénynek. Tom kiskamasz fiú, imádja a kalandokat és mindenféle csínyekkel lázadozik nénikéje és a kor merev gyereknevelési elvei ellen. Egyszer például világgá megy két barátjával (egyikük az alkesz felmenőkkel rendelkező Huckleberry Finn) egy közeli szigetre, majd, amikor az egész falu halottnak hiszi őket, hazaslisszannak megnézni a saját gyászszertartásukat. spoiler Vagy éjjel kiosonnak a temetőbe egy (talált) macskatetemmel, – ami a korabeli gyerekek között jelentős csereeszköznek számított – és szemtanúi lesznek egy gyilkosságnak. Tom mindenesetre több alkalommal hőssé válik a falu szemében, mert bármennyire is rossz fiú, a szíve a helyén van. Szóval, jópofa fiú ez a Tom. Időnként rettentően aprólékos leírásokat is találhatunk a könyvben, amik annyira részletesek voltak, hogy unalmasság helyett csak szórakozni lehetett rajtuk.
Maradt egy olyan érzésem a könyvvel kapcsolatban, hogy eljárt felette az idő.
Kíváncsi lennék, a mai gyerekek olvassák-e egyáltalán. spoiler

A múltkor a férjemmel a gyerekkori kedvenceinkről beszélgettünk. Ekkor derült ki, hogy számára Tom Sawyer és a Huckleberry Finn könyvek több mint kedvencek: viszonyításpontok az időben. Voltak a Huckleberry Finn előtti idők és az utána következők.
Mi egy lányos család voltunk lányos könyvekkel, nem hatolt be a világunkba Tom Sawyer. De most pótoltam, és jól szórakoztam. Kislányokkal olvastuk (8 és 10 évesek, és egyébként nagyon csajosak), és meglepett, hogy időnként mennyire azonosultak Tommal. A mai felnőtt agyammal alig hiszem el, hogy Mark Twain idejében egy gyerekekkönyvbe belefért egy ilyen gyilkosság.

Igazi klasszikus regény, minden értelemben. Jó értelemben azért, mert mindig érvényesek az értékei, “rossz “ értelemben már régi, nem a mai ifjúságnak, inkább a kisiskolás korúaknak való. A mai ifjúságot már más dolgok hozzák lázba, nem ezek a tom sawyer-i huncutságok, a humoros részek is inkább megmosolyogtatók, mint hangosan nevettetők.
Az én gyerekkoromból teljesen kimaradt ez a történet, pedig sok hasonlóságot fedeztem fel, mintha a mi húzásainkat írta volna meg a szerző. Ha kicsiként olvastam volna, nagyon jól szórakoztam volna már akkor. Most is szórakoztató volt. Komolyra akkor váltott, amikor megtörtént az a bizonyos éjszaka Indián Joeval.
Polly néni nevelési elveivel nem tudok kibékülni, mégha ez volt az akkor szokásos is. Ez a ha szeretsz, jó fiú vagy hosszú távon nem tartható fenn.
Különösebben egyik szereplő se nőtt hozzám.

Az író stílusa kiváló, emiatt folytatnám a sorozatot és mást is szívesen olvasnék tőle.

    Úgy látszik, nekem ehhez a könyvhöz fel kellett nőnöm.
    Gyerekként talán éppen ez volt a bajom, és most egy kicsit furán veszi ki magát az előző mondat főnévi igenévi alanya, amit ki is emeltem: merthogy ez egy nagyon is fiús-férfiskönyv.
    Igen, annak idején elkezdtem olvasni, de nem szerettem. Most azért visszajött spoiler, meg még arra is emlékeztem, hogy spoiler, de az ott-történteket már nem olvastam tovább.
    Hogy miért is ifjúsági regény ez a mű, azt akkoriban nem tudtam – de úgy látszik, én még most is ifjúságnak számítok.