The ​Adventures of Huckleberry Finn (Tom Sawyer & Huckleberry Finn 2.) 79% 44 csillagozás

Azért ragaszkodtam hozzá, hogy e könyvet eredeti szövegváltozatában olvassam, mert sokat hallottam ízes tájszólásairól, és a szerző által precízen lejegyzett akcentusokról. Amelyek egy részét csak úgy lehet megérteni, ha egymás után többször is, hangosan megpróbálod kimondani a nehezebb szavakat. (Például: https://moly.hu/idezetek/824404) Nem is csalódtam, mert valóban zseniális agytorna a szöveg – főleg a dialógusok, habár narrátorunk, Huck is érdekesen beszéli a nyelvet – irodalmi angolra „fordítása”.
Mindettől függetlenül a regény remek korkép a polgárháború előtti déli államokról, és általában a lassan civilizálódó Amerika átlagemberének gondolkodásáról. Olyanokról, akiknek nincsenek nagy elvei és nem szokásuk elvontan gondolkodni az őket körülvevő világról, egyszerűen beleszülettek a rabszolgatartó társadalomba, és gyermekkoruktól fogva azt tanították nekik, hogy ez így „törvényes és természetes”. Huck útja a Mississippin pedig egyfajta menekülés a törvények és szabályok (ahogy ő mondja, a „sivilising” (sic), azaz a civilizáció) elől, amelyeket valahol magában egyáltalán nem érez természetesnek. A történet végét Twain talán egy cseppet elviccelődte, de a folyón játszódó fejezeteket olvasva megértem, miért tekintik sokan ezt a könyvet az egyik első amerikai (felnőtteknek szóló) nagyregénynek.

Huckleberry Finn Tom Sawyer barátja, de teljesen eltérő életkörülményei vannak. Alapvetően egy szegény, diszfunkcionális családban nőtt fel, ami miatt már gyermekkorában is csavargóként nőtt fel, de az előző kötet végén kapott előrelépési lehetőségeivel önhibáján kívül nem tud élni, majd elindul délre a Mississippi folyón egy szökevény rabszolga társaságában.

A kötet során Huck találkozik a felnőttek világának problémásabb alakjaival, ugyanakkor itt megpróbál egy legalább valamelyest erkölcsös értékrendet képviselni (természetesen itt sem tudja saját korát meghaladni). Nagyságrendekkel kevésbé zavart itt az, hogy Huck bizony nem egy modern hős, aki javít a körülményein azoknak, akikkel találákozik – ugyanis (1) ő csak egy gyerek, aki bizony a saját lehetőségein túlmutató problémákkal szembesült, és (2) nem abból erednek a problémák, hogy ő szórakozni akar. Ez különösen szembetűnő, amikor a kötet végén újra találkozik Tom Sawyerrel, és kettőjük viselkedése így totálisan szembeállítható.

Ugyanakkor, hogy valami pozitív dolgot is kiemeljek: a kötetet angol nyelven kifejezetten kihívás volt olvasni, legfőképpen azért, mert nagyon durva nyelvjárásokat képzett le írásba a szerző. Voltak mondatok, amiket újra és újra el kellett olvasni, mire érthető volt; ugyanakkor ez remek kontrasztot alkotott a különböző csoportokhoz tartozó szereplők között.

Na jó, ez a könyv tényleg jobb még Tom Sawyer történeténél is. Hogy erre mindig emlékezzek, Tom Sawyer öt csillaga mellé Huck Finn kap egy kedvencelést is.

Az egész történet nagyon jól felépített, izgalmas, és a szereplők is szerethetőek, jól kitaláltak. A legérdekesebb alak a három főszereplő, nyilván. Ott van Huck Finn, aki a fehérek társadalmának kb. a legalja: tanulatlan, műveletlen, civilizálatlan csavargó, de persze a szíve és az esze mindig a helyén van. Aztán van még nekünk Jim, a rabszolga is, akivel Hucknak ambivalens a kapcsolata: szereti, mert jó embernek tartja, de lenézi, mert csak egy „nigger”. Jim nagyon szereti Huckot, a gazdáját is, a családját, gyakorlatilag mindenkit szeret, és olyan türelmes, hogy irigylem érte. Én sem vagyok egy türelmetlen ember, de azért nem biztos, hogy jó képet tudnék vágni mindahhoz, amit művel vele a két gyerek. Biztos, hogy két ilyen srácba beleőszülnék. Mert Huckon kívül fontos még Tom Sawyer is, akinek mindene a kaland. Megkapó, mennyire meg akarja élni a gyerekkorát, akár tudatosan csinálja, akár tudat alatt. A regény 278 oldala egy véget nem érő kaland, tele izgalommal, fordulattal. Imádtam! Aki csak egy kicsit akar szórakozni, az a 34. fejezettől olvassa végig a sztorit, 60-70 oldal. Garantált a vidámság :)

Néhány szót azért ejtenék a kiadásról is. A Collins Classics változatának nagyon szép a borítója, igényes az előszó, a szószedet, de… és ez egy eléggé nagy DE. Egyrészt körülbelül kétszer annyi vessző van a szövegben, mint amennyi kellene bele, és néha elég zavaró helyen vannak a plusz vesszők, többször újra kellett kezdenem miattuk a mondatot. A másik, hogy olyan anomáliákra bukkantam a szövegben, amik akkor fordulnak elő, ha pdf-et konvertálunk doc-ká vagy fordítva: sokszor „m” helyett „in” vagy „ni” szerepel, néhány aposztróf helyett „l” vagy „i”… Szóval azért átolvashatta volna a szöveget egy szerkesztő, mielőtt megjelenik, hiába beszélünk régi, klasszikus történetről. De mert olyan jó volt a sztori, és mert tudom, hogy nem Mark Twain tehet ezekről a hibákról, fél csillag levonást sem ért az egész, pedig néha eléggé idegesítő volt.

Vért izzadtam vele, de kiolvastam! Hurrá!
Alapvetően jópofa a sztori, szerethetőek a karakterek, mindenki szörnyen „beszéli” az angolt, Jim esetében még ez a négyzeten, de egy idő után rááll az ember agya…Huck nagyon jószívű és értelmes kissrác, Tom ha lehet még értelmesebb, de nekem ő már kicsit sok volt….mindenesetre volt a könyvben néhány hatalmas poén, ezt nem lehet elvitatni tőle.

Mark Twain's best novel.

Magyarul és angolul is ugyanannyira élvezhető, a dialektusokból viszont elég volt kihámozni, hogy most dothrakiul beszélnek vagy németül (mint az már egyértelmű, egyiken sem). Az állatos rész még mindig a legjobb és szívesen olvastam volna még tovább a példákat. :)

Goes rafting. Goes home.