Jámbor ​lelkek külföldön 81% 16 csillagozás

Mark Twain és az útleírás – eddig nem volt szerencsém ehhez a párosításhoz. Talán jó is. Mert más lehet úgy olvasni Clemens úr tapasztalatait, véleményét vagy ironizálását, hogy többnyire számomra már ismert helyekre vonatkoznak. Így aztán felidézik a saját élményeimet, olykor egyetértek az íróval, máskor ellent mondok neki, néha bosszankodom, hogy én ezt miért nem láttam meg, erre miért nem gondoltam. De ha a jövőben ezekre a tájakra visz az utam, ezt a könyvet vinni fogom magammal.

Az író negyon szerencsés, egy csomó szép helyen járt, beutazta szinte egész Európát, Oroszország egy részét és a Szentföldet. Néha olyan dolgokról mesél, amik engem annyira nem érdekeltek, viszont kihagy olyan látnivalókat, amiről olvastam volna. Kicsit felületesnek tűnik ez az útleírás, illetve sokszor túl cinikus és közömbös hangú a beszámoló.

Kéremszépen-tisztelettel! Nem hiába volt ez a vakáció! Ezen keretek között bejárhattam fél Európát, a Földközi-tenger partvidékét és a Szentföldet! Amerikai gőzőssel keltünk útra, és az ebből született útleírás amolyan „Jenkik az Anti-világ belső udvarában” címszó alatt is megállta volna a helyét egy arra érdemes útikalauzban.
Szellemes és kedélyes útitársammal Clemens úrral vállvetve, mindenüvé együtt utazhattam, és ami azt illeti ebben az útiregényben egy cseppet sem tiszteltük a megkövesedett konvenciókat: ami a szívünkre került, az rögtön a tollhegyére kívánkozott őkelmének. Többnyire ő vitte a szót, soha nem tudtam belé fojtani sziporkáit, ő volt a hangadó prímás ezt most már megállapíthatom. No, de ez így volt helyénvaló (mit nekem sós tengervíz), én ugyebár maximum a betűk tengerében pancsikolhattam, ilyen műfaj ez az olvasói szolgálat kérem! Hisz már az is nagy örömömre volt, hogy egyáltalán „jelen lehettem”. De nem is panaszkodhatom, mert azért felkarolt az íróúr, mindvégig TSZ/1. személyben nyomta a rizsát megtisztelve ezzel az egész társaságot és persze engem.
Nem mondom, volt vele gondom, mint afféle különc, nehéz emberekkel általában; egy helyütt ilyeténképpen szólt rólam: az „Említett személyiség fiatal és zöld, nem okos, nem tanult és nem bölcs. De valamikor talán szert tehet mindezekre a tulajdonságokra, ha összegyűjti a kérdéseire kapott válaszokat.” Na, most mondjátok meg igaz becsületetekre, ilyen egy barátságos jámbor lélek? – Mindegy nem csinálok ügyet belőle, többet nyertem ezzel az ismeretséggel, mint vesztettem volna. Aki tud az Twain, más meg nem számít.
Aki mindent lát, csak Ő sejtheti, hogy lehet-e ilyen kiruccanás még a jövőben… mit is beszélek… a múltban…

A múltkori pécsi utazásunk során kértem kölcsön a szüleimtől a könyvet, amit évek óta nem olvastam már. Anyu vette Apunak a 16. házassági évfordulójukra, ami azt jelenti, hogy ’92-ben került a családhoz. A fedele már lejár, de a lényege egyben van. Most, a blog írása előtt kicsit utánanéztem a könyvnek és csalódottan állapítottam meg, hogy a mienk egyike a rövidített kiadásoknak. Meg kell szerezni a teljes verziót is!

Twain könyvét én felolvasva hallgattam végig 1992 vagy ’93 nyarán a család Itáliai kirándulásán. (Inkább ’93 lesz az.) Minden nap, amikor megpihentünk valahol Anyu olvasott egy pár oldalt belőle. Mi Apával ejtőztünk vagy rajzoltunk. Pestum romjai, szicíliai tengerpartok képei kötődnek nekem ehhez a ronda-barna borítójú könyvhöz. Imádom.

A mai Vezúv meglehetősen szegényes dolog a Sandwich-mattawaii szigeteken lévő hatalmas Kilauea vulkánhoz képest, de azért örülök, hogy megnéztem. Megérte a fáradtságot.

Mondják, hogy a Vezúv egyik nagy kitörése alkalmával soktonnás tömör sziklákat hajigált ezer lábnyira a levegőbe, füst- és gőzoszlopai harmincmérföldnyire emelkedtek az ég fölé, és szélhordozta hamufelhői hajók fedélzetére hullottak le hétszázötven mérföldnyire a tengeren! A hamut mérsékelt távolságra elfogadom, ha valaki elfogadja a harminc mérföldes füstöt, de a magam részéről nem tudok túlságosan érdeklődni az egész história iránt. (Jámbor lelkek külföldön: 152. o. – Pompeji, az eltemetett város)

Sokan elmondták már minden erényét a könyvnek, ebben biztos vagyok, én csak azt szeretném kiemelni, hogy Mark Twain kalandjait olvasva ugyanaz a csodálatos élmény varázsol el, mint amikor Jerome K. Jerome Három ember egy csónakjábant forgatom: ezek a több, mint száz évvel korábbi emberek milyen modernek.

Modernebbek, maibbak, fiatalabbak, mint sok kortárs.

Lehet, hogy nem túl mélyenszántó minden soruk, hogy a szórakoztatás és a finom gúny előbbre való nekik, mint a mély mondanivaló, de pont ez a könnyedség teszi őket örökzölddé. Mark Twain utazásai, Montmorency és a három jóbarát evezése a Temzén érthető és átélhető lesz Cilinek és Dávidnak, de még a szépunokáimnak is. Mert kendőzetlenül emberi és vidám.

Nem is írok többet: tessék elolvasni azonnal.

Szeretem a történelmet, szeretem a művészetet, szeretem, ha különböző kultúrákat ismerhetek meg. És imádok utazni. Szóval azt értem, hogy ironikus/humoros/görbe tükör a (hülye) jámbor világ(i)utazókról, de annyira untam egy idő után az egészet, annyira elvesztettem a türelmem ezzel a könyvvel, hogy az utolsó mondat elolvasását követően úgy lélegeztem fel, mint aki már 10 napja nem vett levegőt. Pár fejezet után többé nem volt vicces a „sötét, buta, tunya, tudatlan, lusta, tanulatlan, szemet sértő pogány öltözetben tetszelgő, barbár, túl sok művészettel megpakolt városokban lakó, túl magas kőházakban élő, lealjasodott, piszkos, vad, rosszabb körülmények között tengődő férgek, mint az indiánok” kifejezések olvasása. Oké, bevallom, jókat mosolyogtam a vezetők leírásán, meg mikor az ereklyék kerültek szóba, meg az egyiptomi civilizáció, ókori görög hagyatékok dicsérete. És persze, egy ilyen hosszú utazáson egybeolvadnak a látványosságok, elveszik az újszerűség, de nekem attól még nem kell megértőnek vagy türelmesnek lennem, és szeretnem, amit látok olvasok.

Természetesen Mark Twain az Mark Twain, szóval ennél rosszabb csillagozást nem bírna el a lelkiismeretem.

Érdekes könyv. Szeretem a csípős humort benne. Néha viszont nagyon fáraszt és álmosít. Nehezen is haladok vele, de nemsokára kivégzem!

Nagyon tetszett a könyv, hihetetlen iróniával mutatja be az író az európai látványosságokat, sokat nevettem rajta.