Egy ​jenki Arthur király udvarában 82% 176 csillagozás

Hát igen, anno sokkal jobban szerettem a könyvet, most valahogy voltak részek, ahol lapoztam-lapoztam, nem tudott lekötni a sok leírás, volt ahol nagyon untam. De azért most is jókat nevettem a történeten, hiszen mennyire vicces már, hogy egy XIX. századi ember átkerül valahogy az időben Artúr király udvarába, a VI.századi Angliába. Persze többször kerül nehéz helyzetbe is, de mindig kivágja magát.

2014-ben kezdődött az egész. Ekkor a dabasi könyvtárban találkoztam egy nekem nem szimpatikus fiatalemberrel és mit kerteljek; megütött. Ekkor elvesztettem az eszméletemet és csak 2016-ban, a jövőben tértem észre. És ebben a jövőben rájöttem, hogy a múltban kivettem ezt a Mark Twain könyvet, viszont nem olvastam el belőle semmit, csak a szerző előszavát, de azt vagy háromszor. Most a jövőben viszont egy hét se kellett és nagy örömmel kiolvashattam eme remekművet.
Hihetetlen nagy ötlet és a megvalósítása sem utolsó! Sokszor nevettem, sőt röhögtem, ám a végén szinte könnyeket hullattam.

Szellemes történelemturmix, irónia, kritika és kaland a köbön. Pedig nem is szeretem a szatírákat, de ez most parádés volt! Többszörösen abszurd, és miközben komolyan megfricskáz benne mindent, mégis olyan bizarr és képtelen szituációk hullanak elénk, hogy már meg sem lepődtem azon, hogy Sir Lancelot részvényeket vásárol a tőzsdén. A lovagok pedig szappanhirdetésekkel kóborolnak. A szent életű remete varrógépet működtet, a 4.33-as expressz mozdonyvezetője egy herceg, Morgan le Fay pedig baltával próbálna fényképezni. Előnyünkre válhat, ha a lovagi tornán van nálunk colt és lasszó, valamint ha a sertéssé varázsolt hercegnőket nem páncélban üldözzük a palotában.
A precíz és alapos társadalomcsúfolást csipetnyivel kevesebb érzelmes jelenettel jobban élveztem volna, mert a szomorú részek engem rendszerint kibillentettek a szürreális hangulatból, de azért így is emelem sisakrostélyom, Mark Twain úr. Mellesleg szeretnék előfizetni Camelot új hetilapjára, a Hozsannára, ahol mintha maga Fülig Jimmy lenne a főszerkesztő:

„Múlt héten, a Sir Balmoral le Merveilleuse disznólegelőjétől délre eső mocsár melletl, Sir Lancelot vá8arlanul összetalálkozott az öreg Agrivance királyal, Irország uralkodójával. Az özvegyet már értesítették.

Tevetését Mumble bonyolípotta le a tőle megszokott agilitással. Mumble valóbad hercege a temetkezési vállal6ozóknak, nála jólesőbben senki sem adyatja meg az embernek az uto:só zsomorú tisztességet. Próbálja ki egyszer!”

Éljenek a macskadinasztiák, és őfelsége VII. Cirmos!

Szellemes, gúnyos, csúfolódós. Egymáson keresztül-kasul mutogatva gúnyolja ki a XIX. és a VI. századot. Hát tényleg, egyik korszak jobb, mint a másik… Vagy inkább mindenütt jó, de legjobb sehol?
Jókat derültem rajta, de az abszolút kedvencem ez az idézet:
https://moly.hu/idezetek/66277
Csak hogy a németek is kapjanak egy kis oldalbacsípést.
Helyenként kissé bő lére volt eresztve, ezért egy idő után kezdtem várni a végét.

Roppant hőstettek és kalandok fűszeres íze, ódon nevek kábító illata varázsol át egy régmúlt korba, amint kinyitod a könyvet. Találkozol Arthur királlyal és a kerekasztal lovagjaival, Merlinnel, de a jenkivel is, aki a dicső lovagoknál is hősiesebb tettekre vállalkozik: bevezetni az arthur-i világba a 19. századot. Szappanreformtól a technika vívmányain át az általános választójogig. A tudomány és a hókuszpók mágiája csap össze egymással az elején még vértelen forradalom során. Mindez úgy, hogy közben nem bírsz nem mosolyogni, gyakran hangosan felnevetni a képtelennél képtelenebb ötleteken, helyzeteken, nyelvi bukfenceken és bohócmutatványokon.
Humorának és iróniájának csípősen szatirikus éle nem kíméli a feudalista-klerikális 6. század öntelt, tudatlanságban és sötétségben botorkáló lovagvilágát, sem ennek 19. századi rabszolgatartó maradványát, de még a köztársaság-, tudomány- és haladáspárti jenki főhősünket sem, aki bizony korlátlan hatalomra törekszik, mennyei zsarnokságra, és tetszik- nem tetszik – mindegy jelszóval erőlteti rá az intellektuális szemponból nem a nehézsúlyú kategóriába tartozó korra a felvilágosult világ minden javát.
A jenkivel átélt, elgondolkodtatóan-nevettető kalandok során csöppet sem dicsőnek, fennköltnek és felemelőnek megismert kor rajzát néhol döcögősebbre hepe-hupásítja egy-egy hosszabb-rövidebb elmélkedő rész, ami bizony nem használt az amúgy kellemes és hasznos utazásnak. Azért megbocsátom ezt neki, főként a záró rész miatt, amely borzongató, Merlint lepipáló, világháborúkat megidéző jövendölés.

Kedvelem Twain humorát, már az Ádám és Éva naplóján is jókat kuncogtam, de ebben a regényében rátett még egy lapáttal, többször hangosan felnevettem.
Az író nem kíméli sem a középkori emberek együgyűségét, hiszékenységét vagy viselkedését, sem pedig saját kora társadalmát, mindet kifigurázza.

És még az alapfelállás is hihető, hiszen ha valahogy a középkorban rekedne valaki, ki ne próbálná saját fejlettebb tudását felhasználva előrébb jutni, és ha különösen ambiciózus akár világországuralomra is törni? :D

A vége nem tetszett annyira nekem személy szerint, de ettől még egy élvezetes könyv volt.

Nagyon szórakoztató, kikapcsoló olvasmány, bátran ajánlom.

Vásári börleszk, nyelvi és stilisztikai humor, zseniális szövegrongálás, kultúrsokk, és az elkerülhetetlen tragédia – egyszerre van meg benne az átfogó társadalmi problematizálás és egy kamaszos, rajzfilmes scifi-lendület. Hatalmas móka ez a könyv, és halálosan komoly, gyönyörűen pesszimista írás. Twain szenvedélyesen haragszik a lovagokra, nemességre, államegyházra, rabszolgaságra és a „rongy emberekre”, akik miatt még az időutazás és a yankee lelemény sem forradalmasíthatja a történelmeken is átívelő embertelen elnyomást. Nagyon friss szöveg, csak jót tett neki az a száz-egynéhány eltelt év és a klassz fordítás, erősen ajánlott.

Nagyon régóta szemezek már ezzel a könyvvel, ugyanis a címe fogott meg elsőre. Aztán amikor elkezdtem olvasni, akkor rájöttem, hogy nem pont erre számítottam. Beletelt egy kis időbe, amíg rá tudtam hangolódni jenkink gondolatvilágába és terveire. Utána viszont már nagyon tetszett, ahogy a korabeli életet, hierarchia-rendszert meg úgy egyáltalán az életet kifigurázza. Szegény Merlint időnként azért sajnáltam…
A fordítás nagyon mai volt, pedig a könyv a 19. században íródott, de mintha ma fordították volna, annyira gördülékeny volt. A baseballozó lovagok voltak a kedvenceim. :)

Jól ismert monda szatirikusan átsütve, brit temperamentummal nyakonöntve. Ajánlott ital: egy kanna english breakfast – vagy egy kupával egy középkori angol lovagkirály pincéjének legjobb italából. Kinek melyik van közelebb.

Ez a könyv könnyed, szórakoztató darabja az Artúr-mondakörről születő feldolgozásoknak, igaz, hogy sokáig felróttam, hogy nem látom a nagyobb történetet, nem látom, mitől több egy novellafüzérnél, de érdekesen zárult le, bizonyítva, hogy mégis volt itt nagyobb, komolyabb koncepció. Kicsit hosszadalmasnak találtam a barangolós részt, vagyis a közepét, de ha másba nem is, abba mindig tudtam kapaszkodni, ahogy a főszereplő a középkori környezetetet modern megközelítésből leírja, az egész könyv sava-borsát ez adja.
Cuki, mondom, és ha hozzám hasonlóan szereti valaki ezt a kombót, amit az elején írtam, akkor annak ajánlom is.

Jelen írásban egy vidám és megnevettető, helyenként elgondolkodtató, máshol viszont az unalomig ellaposodó történetet kapni.
Úgyhogy a könyv nagyja nekem nagyon is tetszett.
Érdekes volt olvasni a lovagkori szokások és életkörülmények valamint a 19. századból odaszakadt „Főnök” találkozását. Furcsa és hihetetlen történet kerekedett belőle, de összességében jól szórakoztam olvasás közben.