A ​skarlát ég alatt 92% 65 csillagozás

A recept ismerős lehet, de az egyedi ízek ismét betaláltak. Mark Sullivan elbeszélése a náci uralom alatt álló Olaszországban (1943-1945) játszódik, amely egy megtörtént eseményekre alapozott háborús regény. Az elmúlt években számos könyv készült a második világháború borzalmairól. Azonban kevés olyan regényt írtak, amely egy kamasz fiú szemén keresztül mutatja be az eseményeket. Pino szerepe a hadseregben, mint egy magas rangú német tábornok sofőrje, és ez a beosztás lehetővé teszi számára, hogy tanúja lehessen a háború alatt bekövetkező jelentős eseményeknek. A megszerzett információkat a partizánok szabotázs akcióinak megsegítésére használja fel. Vajon hogyan alakul a sorsuk, barát lesz-e az ellenségből, béke a háborúból, szerelemből házasság….? Vajon „hazajuthat”- e a szörnyű dolgokon keresztülment sofőr, és ismét együtt lehet özveggyé vált szerelmével, vagy a sors más végzetet tartogat számukra? Mindegyikük másként gondolkodik a szerepeikről, de egyvalamiben megegyeznek: mindannyian ragaszkodnak valamihez vagy valakihez. „Testközelből” mutatja be a háború borzalmait, az emberi természet sötét bugyrait, mindezt különleges egyedi módon, amire a koronát a lezárás teszi fel. Véres, szenvedéssel, halállal teli, mégsem feledhetjük. Mert, tetszik vagy sem, ez is az örökségünk.

Meglepően jóra sikeredett könyv. A történet Olaszországban játszódik 1943–1945 között. Főszereplője egy 18 éves milánói fiú. Az ő szemszögéből nézhetjük és élhetjük végig a történelemnek ezt a szeletét. Nagyon rövid idő alatt válik egy gondtalan ifjúból érett, céltudatos férfi. Rendkívül izgalmas, sodró lendületű olvasmány. És ez esetben is igaz, hogy a legizgalmasabb és leghihetetlenebb történeteket mindig az élet szolgáltatja. Mert ez a történet nem fikció, valós alapokon nyugszik.

Az ilyen könyvek után mindig egy sor hálaimát rebegek el azért, hogy egy olyan korszakban élek, amikor nem kell első kézből megtapasztalnom a háború szörnyűségeit. Pino Lella azonban nem volt ilyen szerencsés, a 17 éves fiatalember egycsapásra kénytelen volt felnőni. Az ő szemén át láthatjuk a náci megszállás alatt lévő Olaszországot, főleg Milánót, ahol fiúnak fel kell dolgoznia a feldolgozhatatlant, megélni a lehetetlen, látni az emberiség legrútabb oldalát, ahol az ember embernek farkasa, mikor a világ kifordul magából. Egy árnyalatnyit ezt könnyedebbé tette a szerelmi szál, de meg kell említenem nem véletlen nincs a könyvön romantikus címke. Nincs cukrozva, a kíméletlen háborút, a rideg valóságot tárja fel, azon belül is összepontosítva az egyház szerepére és egy különös német tábornokra. Nagyon alapos munka állt mögötte, amit minden egyes mondata tükrözött. Szívszaggató volt, hősies és igaz. A skarlát ég alatt egy megbújó kincs, ami sokkal több figyelmet érdemelne. Pino Lella pedig egy csendes hős volt, aki megérintett.

„Nem veheted a válladra a világ összes terhét. Meg kell találnod a saját boldogságodat, és aztán valahogy megbirkózni az élet többi dolgával.”

A történet ott kezdődik, hogy tavaly ősszel a KMK raktárvásárán kutattam, és megláttam ezt a regényt 450 Ft-ért, és mivel már előtte szembe jött molyon, gondoltam miért ne vegyem meg. off Aztán kisorsolták nekem egy kihívásban januárra, és még a holokauszt nemzetközi emléknapja miatt is kapóra jött, úgyhogy nekiültem. És azta, ez egy csodálatos történet volt!!!

Rögtön az előszóból kiderül, hogy a történet teljesen igaz, a főszereplője, Pino Lella egy fiatal olasz srác még ma is él (bár ma már nem fiatal :)) A történetről többnyire csak spoileresen lehetne írni, amit nem szeretnék. Mindenesetre elképesztő volt, pár dolgot emelnék csak ki.

Rögtön az elején olyan jelenetek voltak, hogy Észak-Olaszországban az Alpokban a nagy hágókon és hegyeken át menekítettek zsidókat illetve megsérült szövetséges pilótákat Pinoék. Elképesztő, csak képzeljétek el, éjszaka, a holdfényben átjutni Svájcba egy hágón keresztül, úgy, hogy menekülő zsidó vagy. Epikus.

A könyv egyik nagyon nagy előnye volt szerintem, hogy tökéletesen visszaadta, milyen egy tettre kész 17-18 éves fiatal fiú. Nyilván más volt 44-ben kamasznak lenni mint ma, de ebben a könyvben gyönyörű, ahogy a főszereplő megfontoltan, de rengeteg kockázatot vállalva tesz meg hősies dolgokat. Érezni lehet belőle a tettvágyat, azt hogy érti a dolgok súlyát, mégsem ijed meg, és a fiatalos lelkesedés és életigenlés előre viszi mindig. IMÁDTAM. Volt benne egy gyönyörűszép szerelmi szál is. És igen, imádom a fiatal kamasz-szerelmet is, olyan lángoló és végleges, a kedvencem! off

A könyv rövid időt foglal magában, 1943 júniusától 1945 áprilisáig tart csak, de tiszta történelem közben. Mindent megtudsz Milánó bombázásáról, a partizánok és a fasiszták harcairól, a rabszolgaságról, a vonatokról, amik a zsidókat deportálták, menekítésről, kémkedésről, bosszúról, rengeteg kegyetlenségről is.

Irodalmilag nem volt egy nagy szám, én több líraiságot és leírást el tudok viselni, ezért vontam le fél csillagot, de olvasmányos és gyorsan lehet vele haladni, szóval megvan az előnye is ennek.

Az utószóban pedig az összes szereplő utótörténetét leírta a szerző, hiánypótló volt, segített helyre rakni mindenkit. Nagyon alapos és szép munka volt ez, azt gondolom, hogy akit érdekel ez a kor, mindenképpen tegyen egy próbát vele!

Egy kicsit hosszúra nyúlt az olvasása az amúgy letehetetlen , igaz történetnek.
Egy kedves családi esemény nem engedett annyit olvasni, mint általában szoktam, de a család az első, a könyv megvárt.
Rengeteg dolgot megtudtam a 2. világháborúról, az olaszországi eseményekről egy tizenéves kiskamasz szemszögéből.
A fiú korán felnő, szembe szál a nácikkal, a hegyekben zsidókat szöktet át Svájcba, majd kémként kell fontos információkat továbbítania.
Gyakran csak a szerencsén múlik„ hogy sikerül-e, hogy életben marad-e ?
Kaland, izgalom, szerelem, bánat, no meg sok-sok szörnyűség , a háború okozta sebek soha nem múlnak el.

II. Világháborúról olvasni olyan, mintha egy végtelen történetet olvasnál, akárhány szerző könyve akad is a kezedbe mindig találsz benne ismeretlen, sosem hallott történeteket, hisz a legtöbb valóban meg is történt. Ezekben a történetekben mindig van fájdalom, és mégis hajtja az olvasót a kíváncsiság, hogy mi történt akkor, hogyan élhették át az emberek a háborút, mi történt azután? Hisz, ha túlélted is magaddal cipeled egészen életed végéig, ahogy Pino Lella is, a fiatal olasz fiú, aki bár nem tartja magát hősnek, mégis sok emberi életet mentett meg, majd kémként sokat tett a hazájáért, népéért.

Ez egy nagyon-nagyon becsapós könyv… Azt hittem a fülszöveg alapján, hogy valami szerelmi történet második világháborús köntösbe bújtatva, ahol a harcok és a sorsdöntő események csak díszletelemek lesznek az enyelgéshez. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna!
Ez a regény brutális. Teljesen élethűen ábrázolja a háború borzalmait, a szörnyűségeket, amiket a nácik elkövettek, és betekintést nyújt abba, hogy a deportálások milyen hatalmas mértékben érintették Olaszországot is – erről ugyanis a történelemkönyvek általában hallgatnak. Érdekes volt arról is olvasni, mit meg nem tettek az emberek a túlélésért, milyen kompromisszumokra, megalkuvásokra kényszerültek. Nagyon sajnáltam Pinót, aki teljes titokban, náciként kémkedett a szövetségeseknek, és el kellett viselnie a barátai, családtagjai megvetését. spoiler
Különösen élveztem a hegyi „kirándulásokat” és a sofőrként átélt kalandokat. A szerelmi szál sajnos annyira nem fogott meg spoiler, de számomra tényleg nem is azon volt a hangsúly.
Most egy darabig azt hiszem, nem szeretnék második világháborús regényt olvasni, viszont nem kizárt, hogy ezt egyszer újraolvasom. Majd ha megemésztettem, és túltettem magam rajta.

Mindig picit tanácstalannak érzem magamat a valós eseményekről és személyekről szóló könyvek értékelésénél. Nyilván nem pontozhatom egy másik ember életét vagy döntéseit, szóval szigorúan az írói teljesítményre és arra fogok koncentrálni, hogy mennyire sikerült visszaadnia a lényeget.

Nem olvastam még Mark Sullivantől, de ezek alapján nem ájultam el tőle. Pino Lella elképesztő dolgokon ment keresztül fiatalon, szinte a háború hatására kellett hirtelen felnőnie, és szinte a véletlen folytán keveredett bele mindenbe. Maga a korszak is nagyon mozgalmas volt, tele sötétséggel és gonoszsággal. Nyilván Pino közel is került az íróhoz, mire ennyi mindent megosztott vele. Ehhez képest sikerült teljesen érzelemmentesen és meglepően laposan megírnia ezt a könyvet. Talán jobb lett volna, ha Sullivan inkább a dokumentarista stílust választja a regényes helyett, vagy ha már emellett döntött, akkor nem ártott volna jobban belemenni a szereplők motivációiba és az érzelmekbe, mert Pino egy-két kiborulását leszámítva semmi nem jön át. És itt most főleg a szerelmi szálra gondolok. Nem könnyfakasztó love storyt vártam, csak annyit, hogy ha már ennyire fontos szerepet játszott Pino életében az Anna iránti szerelem, akkor próbálja meg átadni egy szeletét az olvasóknak is.

Leyers személyiségét is boncolgathatta volna egy kicsit, mert oké, hogy kiismerhetetlen és rejtélyes volt, és nem sikerült sok biztos tényt felkutatni róla, de belemehetett volna némi visszafogott feltételezésbe. Amit láttunk belőle, az hihetetlenül ellentmondásos. spoiler
Ugyanez igaz Annára is, akiről a nevét és a korát tudjuk, meg azt, hogy özvegy. Egyébként az is olyan hihetetlen, hogy ilyen alap dolgokat nem beszéltek meg, ha közös jövőt terveztek. Pedig az is érdekelt volna, hogy kötött ki Dollynál.

Érdekes módon az eleje sokkal jobban indult, mint amilyenné később vált. A kolostorban töltött idő messze a legizgalmasabb volt. Bár talán nem volt szép, ahogy a pap a felfedezőtúrák után szépen belekeverte Pinót a menekültek kalauzolásába, de le a kalappal az ilyen hősies emberek előtt, akik ekkora kockázatot vállaltak, hogy segíteni tudjanak a zsidóknak. Biztos rengetegen hálásak nekik.
Ezek után meglepően unalmasak a kémkedős, részek, ami őszintén meglepett. Nem is értem, hogy sikerülhetett így.

A végét kicsit befejezetlennek éreztem volna, ha nincs az utószó, ami szerencsére megmentette a helyzetet. Azért így is lehetett volna részletesebb, hogy Pino mihez kezdett a háború vége spoiler után, de a lényeg kiderül, szóval nem panaszkodom. Egyébként az is eszembe jutott, hogy talán jobb lett volna, ha Pino Lella saját kezűleg írja meg az élettörténetét, vagy esetleg van vele egy interjú a végén, mert olyan szépeket idézett tőle az író az utószóban. Nagyon szép és követendő az életfilozófiája.

Összességében nem ájultam el tőle, mint irodalmi alkotás, viszont mégis örülök, hogy elolvastam. Mindig jó érzés tudomást szerezni a hétköznapi emberek hőstetteiről. Szóval Pino Lellának akkor is jár a képzeletbeli öt csillag, ha az írónak és a könyvnek nem.

A skarlát ég alatt két szempontból is különleges: egyrészt teljesen igaz történet, maga a főszereplő mesélte el életének ezen szakaszát a könyv írójának, másrészről pedig a helyszín miatt, hiszen Olaszországban játszódik, és ciki vagy sem, én nem voltam túlzottan képben az ország II. világháborús szerepével. Legalábbis ilyen mértékben semmiképp, és jó volt kivételesen nem Anglia, Lengyelország vagy éppen Magyarország szemszögéből olvasni erről.

A skarlát ég alatt nem az a tipikus II. világháborús történet. Persze, vannak benne elképesztően kegyetlen és szívszorító pillanatok, de a hangsúly Pino történetében inkább azon van, hogy hogyan élte meg mindezt egy 17-19 éves fiatalember – teljesen az ő perspektívájából szemlélünk minden borzalmat és minden szép pillanatot.

Akciódús, izgalmas, néhol szinte sokkoló fordulatokkal, és nem hiányzik belőle a romantika sem, mindez a háború árnyékában. Örülök, hogy megismertem Pino Lella történetét, aki megmutatta, hogy a hétköznapi hősök köztünk élnek.

Bővebben: https://szofisztikaltmacska.blog.hu/2019/10/21/mark_sul…

Kicsit félve vágtam bele a történetbe, mert a történelemmel elég felemás viszonyom van a tanórák kezdete óta. Viszont nagyon tetszett a könyv. A tetszett nem is igazán jó szó rá, mert szörnyű volt olvasni a leírt dolgokról. Az írói stílus viszont határozottan pozitívum a könyv kapcsán. Őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy Pino hogyan tudta ezeket végigcsinálni. Olvasás közben néha volt olyan érzésem, hogy ezt nem bírom tovább.. EZ már túl sok. Minden esetre összességében nem bántam meg, hogy elolvastam. Mint ahogy azt sem, hogy ez volt az első ilyen jellegű regény, amit olvastam.