Túlhajszolva (Marvel Lovagok: Pókember 1.) 4 csillagozás

Mark Millar: Marvel Lovagok: Pókember – Túlhajszolva

Pókemberként Peter Parker legnagyobb félelme az, hogy a szuperhősködéssel egyszer veszélybe sodorja a családját és a barátait. Mintha a sors pont ezt akarná beigazolni, egy titokzatos gonosztevő, aki ismeri Peter titkos személyazonosságát, elrabolja May nénit. Pókember a leghalálosabb ellenségeivel kénytelen pusztakézzel szembenézni, hogy megmentse nagynénjét. A Fekete Macskával az oldalán pedig tényleg megtanulja, milyen túlhajszoltnak lenni.

A gyűjtemény a Marvel Knights Spider-Man (1. széria) 1-4. számát tartalmazza.

Marvel Könyvek: Pókember – Holtak között címen is megjelent.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nagy Marvel Képregénygyűjtemény

>!
Hachette Hungary, Budapest, 2020
120 oldal · keménytáblás · Illusztrálta: Terry Dodson, Rachel Dodson

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

>!
FélszipókásŐsmoly
Mark Millar: Marvel Lovagok: Pókember – Túlhajszolva

Eleinte a sötétebb, érettebb témákkal foglalkozó – de másodvonalbelinek mondható – hősök (Megtorló v5, Fenegyerek v2, Inhumans v2, Fekete Párduc v3, Elektra v2) önálló történetei jelentek meg az 1998-ban indult Marvel Lovagok égisze alatt, tehát a Pókember szál 2004-ben nem elsőként érkezett az új sorozatba (és elvileg ez húzta ki az akkori válságából a Marvel Comicsot). A címadó nevet egyébként a Megtorló elfogására alakult csapat (Fenegyerek, Fekete Özvegy, Kard, Holdlovag, Shang-Chi, Luke Cage) viseli.

Tetszett, hogy amellett, hogy itt Pókember nem nyámnyila, hanem keményen odacsap, szokatlanul kemények az ismert ellenfelek is. Folyik a vér, komoly, átérezhető, elgondolkodtató mozgatórúgói vannak a Keselyűnek és az eddig huszadrangú alaknak vélt Bagolynak is. Csúnya sebek nyílnak, a barátok többsége épp nem ér rá segíteni vagy félreértik, Pókember súlyosakat hibázik és a következmények életeket követelnek (vagy legalábbis kockáztatnak, mert tényleges halálokat nem mutatnak, csak emlegetnek – annyira még nem felnőtt tartalom ez). Szóval ez már nem az a kissrácoknak szánt Pókamóka!

A kötet végén Stan Lee lelkesen dicsérő bevezetőjét olvashatjuk, és a filmszerű jelzővel remekül megragadta e viszonylag vékony kötet lényegét. Terry Dodson lendületes ábrázolása és Ian Hannin színezése kiválóan illik az akciójelenetekhez, a megteremtett légkör oly hatásos, mintha több érzékszervet szólítana meg. Már az első oldalon hallani az utca zaját, érezni az esős-hűvös levegőt és a szemét bűzét. Rengeteg üvegtörés, robbanás, berendezés zúzás követi egymást a bunyók és rohanás közepette, a cím új, érzékletesebb fordítása (Túlhajszolva) rögtön értelmet nyer. Parker most épp a magánéletében támogatókat tudhat magáénak, a történet szerves részeként szerepel Mary Jane-Parker és May néni is. A rejtélyes (új?) főgonosz mellett a többször is meglepő fordulatokkal dolgozó, pörgős cselekmény végig csúcson tartja a feszültséget, nincs leállás.

Amit kifogásolok a kötetben:

Ugyan önállóként emlegetik a Marvel Lovagok köteteit, igazából a történet egyáltalán nem kerek, félkésznek tűnik. Mondhatnám, hogy lóg a levegőben, de inkább elszakadt pókfonalába kapaszkodva zuhan, és ekkor kimerevedik a kép, majd jön a felirat: Folytatása következik…

Még szerencse, hogy rögtön érkezik a folytatás a NMK következő, 64. számában, a Venomban, bár úgy látom, csak a harmadik részben jön a megfejtés és lezárás (ami meg már nem szerepel a keménytáblás gyűjteményben). Kiváló kezdetet lendített be ez a kötet, de a folytatások nélkül vajon mit ér?

Noha a rajzok alapvetően tetszettek, az arcokhoz és egyes alakokhoz mintha egy fantasy szereplőit használta volna sablonnak (hegyesfülű elfek, otromba trollok, majom- és manószerű figurák, de van itt szemöldök alá belógó haj is), ami ki-kizökkentett az olvasásból. A teljes, kétoldalas borító bámulatos, de épp a kiemelt Pókember alakja mutat furán.

Peter Parker narrált szövege túl apró volt (ez eredetileg a fehér buborékos szövegekkel azonos betűméret), de a jelek szerint nem csak számomra, hanem a lektorok számára is (pl. minden F nagybetűs ezekben a kék hátterű buborékokban: Felmerül, mérFöld, zöldFülű stb.). Pár baki előfordul a Panini főszerkesztő körítés szövegében is: az Ultimates sajnos Ultimátum lett a Különítmény helyett; a She-Devil meg Ördögasszony a bevett Nőstényördög fordítás helyett. Ettől eltekintve a magyar változat remek, élvezetes, gördülékenyen olvasható – Stan Lee bevezetőjénél különösen jól találták el a hangulatot.

>!
ftamas
Mark Millar: Marvel Lovagok: Pókember – Túlhajszolva

Nem csúnya, de nem is különösen szép. Nem rossz történet, de nem is tartozik a legjobbak közé. Az alapötlet, ami elindította az egészet nem tetszett, viszont a következmények, a bagoly és társai, az tetszett. Ez egy olyan kötet, aminél nem ver az ideg, hogy a polcomra került, de így utólag, akkor se verne, ha nem került volna.


Népszerű idézetek

>!
FélszipókásŐsmoly

„Azt adjuk a Marvel Lovagokhoz, amit az Event kiadónknál adtunk: saját magunkat.”
Quesada és Palmiotti úgy állította fel a stábot, hogy olyan alkotókat kértek fel, akiket tiszteltek, akik a hagyományostól eltérő látásmóddal rendelkeztek, és akiknek kecsegtető volt az érettebb olvasók megszólításának lehetősége.

111. oldal - A Marvel Lovagok eredete

>!
FélszipókásŐsmoly

A Marvel Lovagok végül egy olyan kísérletté vált, ami még a készítők reményeit is felülmúlta – a sorozat mély hatást gyakorolt a képregényekre és a Marvel mozik univerzumára is.

112. oldal - A Marvel Lovagok eredete


A sorozat következő kötete

Marvel Lovagok: Pókember sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Donny Cates – Chris Hastings – Kieron Gillen – Katie Cook – Ryan North – Al Ewing: Thanos győz
Jeph Loeb: Superman/Batman – Közellenségek
Mark Waid: Batman: Bábel Tornya
Paul Tobin – Borys Pugacz-Muaszkiewicz – Karolina Stachyra – Travis Currit: The Witcher 3. – Varjak átka
Garth Ennis: Prédikátor 1.
Stephenie Meyer – Young Kim: Twilight képregény – Alkonyat 2.
Roy Thomas: Conan kegyetlen kardja 1.
Jordie Bellaire – Dan Mora – Raúl Anguló: Buffy, a vámpírok réme 1. – A gimi maga a pokol
Rob Reger – Jessica Gruner: Emily the Strange – Különös különcségek
Bill Willingham: Fabulák – Legendák száműzetésben