Szent ​nővér (Az Ős könyve 3.) 0 csillagozás

Mark Lawrence: Szent nővér

GYEREKKÉNT ​VADÁSZTAK RÁM… MOST FORDULT A KOCKA.

A világot felfalja a jég, a Folyosó egyre csak szűkül, a birodalmat pedig keletről a scithrowliak, nyugatról az ádáz durnok ostromolják. A császár seregei mindenütt kénytelenek meghátrálni.
A Szent Osztályban Nona a végső próbákra készül, hogy az általa választott rend teljes jogú nővére lehessen. Az idő azonban fogy, és egyre valószínűbb, hogy Nona és társai nem lesznek méltók az apácák habitusára, mielőtt eléri őket a háború.
Még a hajószívekből merített erő sem elég ahhoz, hogy Nona megnyerje Üveg apátnő évtizedek alatt előkészített játszmáját, és megvédelmezze szeretteit. Közeleg a végső, nagy összecsapás a holdért és az emberiség sorsáért, amikor a lánynak nem csak régi, bosszúszomjas ellenségeivel kell szembeszállnia, hanem a hatalom romlottságával és önnön démonaival is.
A végső csatában ugyanis barátok esnek egymásnak, szívek törnek össze és birodalmak égnek porig.
Az Ős könyve-trilógia… (tovább)

Eredeti mű: Mark Lawrence: Holy Sister

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Fumax, Budapest, 2019
keménytáblás · Fordította: Galamb Zoltán

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 83


Kiemelt értékelések

>!
Vladi
Mark Lawrence: Szent nővér

Lawrence-nek ezzel a kötettel sikerült valami olyasmi, ami az előző két trilógiájánál nem feltétlenül: minden tekintetben kielégítően, számomra bármiféle hiányérzet nélkül sikerült lezárnia a sorozatot.
Abeth világában azért még maradt lehetőség, nem véletlenül tér majd még vissza ide.


Népszerű idézetek

>!
Fumax KU

Úgy vetni, hogy nem arathatunk: a szeretet régi fajtája ez, és mindig is a szeretet a legjobb kulcs a jövő megnyitásához.

>!
Fumax KU

Öld meg az összeset!
Mészárold le őket, hogy minden vérben tocsogjon!
A jajveszékelésük töltse meg a környéket!
Nona az ördögei ordítozását hallgatta, és érezte, hogy sötét mosoly terül el az arcán. A reszkető íjász hagyta, hogy íja zörögve a földre hulljon. Szó nélkül sarkon fordult, és nyomakodva megindult visszafelé, klánja harcosai mögé. Tőle balra egy másik is hátat fordított, egy dagadó izmú férfi, két karján ősei rúnákkal feltetovált neveivel. Ketten azok közül, akiket félretaszított, vele együtt menekültek el. Tövis nővér már megmutatta nekik, mire képesek a vörös nővérek.


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
J. R. Ward: Megsebzett szerető
Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs
Richelle Mead: A végső áldozat
Kresley Cole: Vámpírvér
David Farland: Rúnalovagok
Robert E. Howard: Barbárok és varázslók
Django Wexler: Az Ezer Név
Stephen King: A Setét Torony – A harcos