A ​lány és a csillagok (A Jég könyve 1.) 79% 133 csillagozás

Pár napja írtam A Vízió kapcsán, hogy mit is tekintek szépirodalomnak. link
Nos, ez a regény nem felel meg sem az első, sem a második pontnak.
Határozottan úgy éreztem, hogy Lawrence mind a témát, mind a cselekményt tekintve hozzá méltatlanul trendkövető lett, és szövegként pedig messze a leggyengébb írás, amit kiadott a kezéből, amiben alig néhányszor villan meg valami abból a szikár, de igényes prózából, ami a Széthullott birodalom sorozatot jellemezte.
Vagyis egyszerűen szólva, nálam szórakoztató irodalomként is zátonyra futott.

Személy szerint én kimondottan szeretem az olyan vegyes hangulatú, science-fantasy alapvetésű regényeket, mint amilyeneket Lawrence is ír, de már link sem fogott meg túlságosan sem a cselekményével, sem pedig a karaktereivel, azonban az új sorozat első kötetéről tényleg csak annyit tudok pozitívumként leírni, hogy viszonylag érdekes – ámbár a tematika miatt nem túl meglepő – dolgok kezdenek kiderülni a világ múltjáról és működéséről.

Viszont a karaktereket és a cselekményt egyértelműen egy YA disztópiából szalasztották. Egy olyan YA disztópiából, aminek határozottan nem én vagyok a célközönsége. Van itt minden, ami piacképessé tud tenni egy könyvet a mai olvasó trendek szerint: 16 éves gondoskodó jellemű, női főszereplő, aki természetesen még a különleges képességű (és ezért számkivetettségre ítélt) többi, alapvetően szintén fiatal szereplővel összevetve is roppant különleges. Van benne legalább 3 olyan ifjú, akik különböző okokból, de roppant vonzóvá vállnak a számára. Mondjuk nagy szerencse, hogy a viszonylag szűk – kb. egy hét alatt zajlik le az egész regény – cselekményidő miatt legalább a szerelmi poligon vernyákolásig való kibontása elmaradt… Ráadásul az egész cselekmény azzal indul, hogy a főhősnő kiszakad a megszokott közegéből és immerzív fantasykre jellemző módon az olvasó a hőssel együtt ismeri meg a világ egy eddig nem ismert szegletét. És ahogy Yaz is alig-alig ért bizonyos dolgokat abból, hogy mi és miért történik, és csak próbálja lekövetni az ő különleges képességei által kiváltott radikális változásokat, az olvasó ugyanúgy kapkodja a fejét, hogy akkor most mi és miért történik…

Vagy legalábbis a nálam lelkesebb olvasó kapkodja a fejét. Mert én inkább csak fogtam. És küzdöttem az újra és újra rám támadó rettenetes unalommal és érdektelenséggel, ami a túlmagyarázott szituációk, a folyamatos önelemzés és a látványosnak szánt, mégis lapos akciójelentek miatt tört rám.

Ez a regény nagyjából fele ekkora terjedelemben lett volna érdekes, és az első rész alapján tartok tőle, hogy az egész trilógiát el lehetett volna mesélni egyetlen könyvben.
De remélem, nem lesz igazam, és a további részek rácáfolnak a mostani fanyalgásomra.

Az Ős könyve trilógia olvasásakor is nagyon érdekelt engem ez a bolygó, a múltja, a lakói. Lawrence most egy új sorozatában folytatja a történetét, ahol visszatérnek a hunskák, a gerantok, a marjalok, csakhogy a bolygó jeges felén. Sok új információt tudunk meg a bolygóról, de közel sem eleget, a szerző folyamatosan csigázza az érdeklődésemet, de egyes odavetett szavakból arra tippelek, hogy ez a bolygó talán a Föld a távoli jövőben. ( Jónás és a cet). A történet eleje teljesen beszippantott, a kegyetlen szertartás, amelynek során 16 éves hősnőnk egy különös helyre kerül. Szívesen olvastam volna tovább erről a társadalomról, de annyira felpörögtek az események, hogy csak a harc, meg a rohangálás maradt. Még olvasni is fárasztó volt. Nem olyan véres a sztori, mint a Vörös Nővér, bár a világa hasonlóan kegyetlen. Itt is tizenévesek a főszereplők, akik döntéseikkel, bátorságukkal és önfeláldozásukkal alakítják a történetet ( időnként volt egy kis Útvesztő fílingje). Sajnos függővéggel fejezi be, aminek nagyon nem örülök.

Alapvetően ez egy nagyon jó könyv, érdekes világépítéssel, szerethető karakterekkel, izgalmas történettel, hatalmas csavarral a végén.
Tovább kalandozunk Abethen, de egy másik részén, más nép köreiben, teljesen más szereplőgárdával. Aki olvasta Az Ős könyvét, eleinte kellemesen rácsodálkozhat dolgokra, de persze a többieknek sem kell sokáig várni a válaszokra. És akkor el is érkeztünk ahhoz, hogy de…

Yaz igazán kedvelhető, de összességében nem hiteles. A nővé érés küszöbén már igazi femme fatale, minden szembejövő szingli fiatalember meggajdul körülötte és rögtön a halálba menne érte, ráadásul marha okos, marha ügyes, rendkívül érett és hipi-szupi képességei vannak. Egy főszereplő persze, lógjon ki a sorból, de kicsit már YA beütést éreztem a könyvben és mivel a YA abszolút nem zsánerem, rögtön visszább is esett a lelkesedésem.

Yaz karaktere mellett akadt néhány jelenet, ami még egy fantasyben sem elfogadható számomra – pl.: egy kislánynak bármilyen éles kést is adunk, NEM tudja levágni valakinek a karját egy csapással!

A harc-jelenetek leírását nyomokban kicsit hosszúnak éreztem, de lehet, hogy csak nem megfelelő lelki állapotban értem el hozzájuk.

Összességében tehát jó kis regény ez és kíváncsian várom a folytatást, de ahhoz képest, hogy a Szent nővérig jóformán minden kötettel egyre jobban szerettem Mark Lawrence-t, most nem volt akkora élmény a könyve, mint amire számítottam.

*Ez a borító egyszerűen gyönyörű *-*

UPDATE:
5 hónappal az olvasásom és az eredeti értékelésem után meg kell, hogy állapítsam, kifejezetten rossz szájízzel gondolok vissza a történetre. Persze az alaptörténet jó volt, a világépítés is, de a cselekmény már-már túlságosan pörgős és félretéve minden elfogultságot, be kell vallanom, hogy számomra taszítóan sok benne a YA elem. off
Mark Lawrence munkásságát kicsit talán a Bon Jovihoz lehet hasonlítani – elindultunk a kemény rocktól és az egyéniség feláldozásával eljutottunk a popig. Közben volt egy széles körben befogadható, de az eredeti rajongókat azért megosztó időszak Have a nice day, aztán jött a tömegnek való megfelelés kényszere, amibe már nem igazán fért bele az eredeti stílus What About Now. Nagyon remélem, hogy a folytatásban Lawrence visszatér önmagához, vagy legalább önmaga felé és az iránta érzett rajongásom nem fog odajutni, mint a Bon Jovi iránti lelkesedésem a béka feneke alá. Ritkán teszek ilyet, de most le kell vonnom még egy fél csillagot az öt hónappal ezelőtti állapothoz képest, mert habár ez tényleg egy jó könyv, bennem inkább kelt negatív visszhangokat, mint kedves emlékeket.

A fantasyra úgy gondolok, hogy nem a zsánerem, kivételektől eltekintve, pedig a sci-fi mellett már azt a plecsnit is megszereztem. És ez a fentiek fényében is igaz, és erre a könyvre is igaz, legyen ez bármennyire is rendhagyó fantasy, még akkor is, ha a háttere egy mostanra elpusztult technológiai civilizáció. Lehetne ez jó is, ha nem elejétől a végéig csak az akció lenne akció hátán, ami leginkább harcot, menekülést és megint harcot jelent, és a végén teljesen megcsömörlöttem tőle. A sci-fi rész és a világ viszont érdekes, a fantasy rajongók valószínűleg többre fogják értékelni, mint én.

Nem hozta Az Ős könyve színvonalát, de meglepődve tapasztaltam, hogy ez nem is zavar. Pár mozzanatnál felhúztam a szemöldököm – a sokak által említett Yaz iránt érzett megbolondulás a srácok részéről, az ifjúsági kategória néhány elemeinek túlzott jelenléte, az Útvesztő-jelleg –, emiatt mégsem tetszett kevésbé. Csak más volt, ez pedig számomra nem jelentett gondot.
A főszereplő, Yaz, kivételesen nem varázsolt el már a legelején, kellett egy kis idő, amíg ráhangolódtam, megértettem. Addig is a világ jelentette a húzóerőt, illetve a legnagyobb kérdés, a verem megléte foglalta le a gondolataimat. Éreztem, hogy ehhez hasonló meglepetések várnak majd a lányra, viszont a kivitelezés, az erőszak és a titkok kellő mennyiségű döbbenetet tartogattak még. Élveztem a szétszakadást, a meneküléseket, az új szereplők megismerését, és a múlt állandó jelenlétét, legyen szó a városról vagy Errisről. Imádtam a különböző törzsek képviselőit ebben a lenti közegben, kétségtelenül róluk szeretnék minél többet megtudni a következő részben!
Ha kicsit el is laposodott a könyv, a folytatásban rejlő potenciál nem engedte, hogy letegyem. Legalább kellemesen lehűtött ezeken a nyári meleg napokon a jégbarangokban bujkálásról olvasni. A függővég miatt kiakadnék, ha még nem jelent volna meg A lány és a hegy, így azonban a csillagok állásán és a pénztárcám kinyithatóságának hajlandóságán múlik, mikor térek vissza. Remélem hamarosan. :)

Nagyon sok jó hallottam az íróról és a fülszöveg is kecsegtetőnek tűnt, de lehet pont ez volt a gond, hogy túlzottan nagy elvárásokkal kezdtem bele a könyvbe. Sajnos a hozzáfűzött reményeimet nem váltotta be, de ennek ellenére is kíváncsi leszek az író másabb könyveire, történeteire.

Maga a kitalált világ szerintem nagyon jó, nekem legalábbis tetszett ez az elképzelt világ a csoportjaival, hiedelmeivel és társadalmi rendjeivel együtt. Érdekesnek találtam a képességeket is és kíváncsian vártam, hogy miként fognak kibontakozni ezek a dolgok, még nagyobb hangsúlyt kapni a történet haladtával. De hiába a remek alap, mert valahogy számomra még se volt igazán lehengerlő ez a történet. Sőt, sokszor sajnos kisebb szenvedés volt olvasni ezt a történetet. Unalmasnak és vontatottnak éreztem az esetek többségében, miközben alig vártam, hogy végre történjen valami. Hiába volt számomra teljesen ismeretlen ez a világ, akkor is azt éreztem, hogy sokszor felesleges köröket futunk és ugyanazt ismételjük, miközben nem történik az égvilágon semmi se. Azt hittem az elveszett városoknak is nagyobb szerepük lesz, de én ezt se éreztem igazán hangsúlyoznak egy-két dolgot leszámítva, amit kifejezetten sajnáltam, mert szerintem ennél több lehetőség lappang abban a helyben is annál, mint amit kaptam. Az pedig, hogy a gyerekeket levetik a gödörbe, arról teljesen a Tajgetosz ugrott be.

A szereplők annak ellenére is, hogy egészen sok rétűek és jól kidolgozottak mégse tudott igazán közel kerülni egyik se hozzám. Pedig egészen sok színűek érzelmileg, cselekedetileg és gondolkodásban is, de valahogy hiányzott még valami apró szikra, ami miatt azt tudtam volna mondani, hogy na őt igazán megszerettem. De ha ki kellene emelni a sok szereplő közül valakiket, akkor azt mondanám, hogy Thurin és Erris egy fokkal érdekesebbek voltak, mint a többiek. Ami viszont sajnálatos, hogy nem kaptam belőlük többet és azt se tartom kizártnak, hogy lehet jobb lehetett volna az egész történet, ha például az ő szemszögükből is néha kicsit olvashattam volna, hogy ők miként élték meg mindazt, ami történt és mit gondolnak ténylegesen. Illetve még egy szereplő van, aki egészen felkelte a kíváncsiságomat, aki nem más, mint Theusz , de nála még inkább azt érzem, hogy kevés volt. Pláne azok után, miután kiderült, hogy elméletben ő minek köszönhetően létezik. Nagyon remélem, hogy nem fog a feledés homályába veszni a későbbiek során, mert nehezen tudom elhinni a végén kimondott dolgokat. Ők hárman olyanok, akiket leginkább megkedveltem, őket még érdekesebbnek találom a főszereplőnél is, de még se tudnám azt mondani, hogy imádom őket, mint más könyvek esetében lenni szokott, mert ahhoz túlzottan keveset kaptam belőlük. A főszereplőt nem mindig tudtam szeretni, de olykor sikerült együttéreznem vele, az pedig, hogy három pasi is felbukkant körülötte és mindegyikben talált valamit, ami miatt vonzónak találta…. ennél a pontnál igazán hálát adtam, hogy nem telt el annyi idő, mielőtt kakasviadal vagy szerelmi sokszög lett volna ebből a történetből, mert kár lett volna érte. Hiába Yaz képessége, vagy az, ahogyan az változik, mégse kapkodtam a fejemet, hanem inkább fogtam a fejemet, mert egyszerűen nem lett érdekesen tálalva, vagy túlzottan részletesen kibontva a miértje, inkább sokszor olyan érzésem volt, hogy egyszerűen csak megtörténik és kész.

Bármennyire is próbáltam szeretni ezt a nyitó kötetet, akkor se megy. Sokszor unalmas volt, nagyon kevésszer éreztem azt, hogy végre történik valami és teljesen beszippant olvasás közben. Ami még számomra kicsit zavaró volt, hogy nem a megszokott mértékegységek vannak a könyvben és soha nem volt hozzá még lábjegyzet se, hogy az számítva nálunk megszokott mértékegységeknél mit jelent. És ha már a hiányérzeteknél tartunk, akkor a térkép is nálam ilyen sarkalatos dolog volt ennél a történetnél. Nem mondom, hogy minden apró zegzugnak helyet kellett volna adni, de szerintem a jég alatti élet főbb helyszíneit és az azt összekötő főbb járatokat simán meg lehetett volna jeleníteni.

Nem mondom azt, hogy tűkön ülve várom a folytatást, de idővel majd biztosan el fogom olvasni, mert érdekel végül mi lesz ebből. Pláne a kiemelt 3 szereplővel, akik remélem még vissza fognak térni a későbbiek során.

A borítót viszont továbbra is nagyon imádom.

Tetszetős világ, közepes történet, ifjúsági szemszögből és stílusban elmesélve. Érdekes annyira, hogy várjam a folytatást, de azért többre számítottam egy majd' 20 kötetes sztárírótól. Az első olvasásom tőle.

Külső megjelenés: ★★★★★★
Kellemesen kézben tartható súly, keménytábla; fekete, fehér és arany remek összhatása, sejtelmes és sötét, rögvest megadja a zord jégvilági hangulatot. A Fumax kiadónál csodás ízléssel választanak borítót és dicséretes alapossággal törekednek a kiadványok legkiválóbb minőségére.

Világ: ★★★★★
Ez ugyanaz a bolygó, mint Az Ős Könyve sorozaté, csak máshol játszódik (spoiler). Szerencsére nem igényelte a korábbi sorozat előismeretét, önállóan is érthető volt (legfeljebb nem tűnt fel, hogy ez vagy az épp valami utalás a másik történetre), nem okozott hiányérzetet. A szerző nagyszerűen megteremtette a hangulatot az átható sötétség, a dermesztő hideg, az ismeretlen mélység motívumaival felépített varázslatos, egyben haldokló jégvilág alapötletével, a veszély és rejtély szolgál fő mozgatórúgóként. Tetszett, hogy alaposan és átgondoltan alakította ki a négy népet (spoiler), a jég klánjait (kis regei részletekben elmesélve eredettörténetüket is) és a gyarlottak társadalmi berendezkedéseit. Tetszett, ahogy fokozatosan bontakoztak ki az újabb részletek a jég alatti világról és az ott kialakított életről, a titokzatos utalásokkal a bolygó korábbi állapotára (és a különféle eszközöket, anyagokat hátrahagyott előző civilizációra). A címadó csillagok világító/hőt sugárzó kövek a jégben, fontos szerepet kapnak mind a főhős, mind a történet szempontjából – akárcsak a hőt szabályozni képes, különös idegen írásjelek. Az elemeket uraló mágikus képességek, a sötét foltként megjelenő démoni erők nem újkeletűek, de számomra érdekes volt, ahogy alkalmazta őket (még ha nem is vitt bele túl sok igyekezetet, hogy egyedivé vagy nagyszabásúvá tegye a mágiát).

Történet: ★★★☆☆
Alapvetően ifjúsági (kamaszviselkedéssel, szerelmi sokszöggel, tanulással, önfelfedezéssel, belső vívódásokkal, az éretté válás kihívásaival), a felnőttek világából kitaszított fiatalokkal a főszerepben, akiknek sikerült önállóan túlélniük, sőt, több lehetőséget kihozni a zord világból. A felszínt a papság uralja, akik rendszeresen kiválogatnak és letaszítanak egy verembe gyerekeket (gyarlottaknak nevezve őket), hogy „védjék a vérvonalat és segítsék a többiek túlélését” (mint a spártaiaknál Tajgetosz mítosza link). A főhősünk önként veti le magát, és odalent új, korántsem néptelen világot talál – persze az élet ott sem könnyebb, csak más. Kiderül, hogy rengeteg dolog, amiben korábban hitt, csak a papok általi félrevezetés volt, és mivel eddig senki sem kérdőjelezte meg a hatalmukat, az nemzedékeken át töretlen is volt (a veremből sem tért még vissza senki). A cselekmény alapvetően kalandközpontú, emellett a fiatalok kapcsolatait bonyolítgatja. Lendülete elég hullámzó, a legeleje kicsit nehezen érthető volt, majd miután a főhős levetette magát a mélybe és felgyorsultak az események, érdekessé vált. Aztán kezdett elnyúlni, leülni, a világ felfedezésére (túl) nagy hangsúly került, egy darabig élveztem is, de egy idő után ez már kevés/lassú volt. Helyenként felpörög persze a harcokkal és menekülésekkel, de az írói kegy mindenkit általában megóv, szóval nem sok tétje volt visszagondolva ezeknek sem. A párbeszédek néhol videójátékos mellékszereplőktől való tájékozódásra, illetve küldetésfelvételekre emlékeztettek (pl. ami Yaz és Eular között folyt). A remekül felvezetett részek végül több alkalommal érdektelenségbe fulladnak, vagy épp az író túl keveset mutat belőlük. Továbbá: függővége van, szóval érdemes felkészülni rá.

Szereplők: ★★★☆☆
A főhősön kívül elég kevés saját hang jutott a többieknek, bár elég változatosra alkotta meg őket Lawrence. A főhős lány mindenben remekel (szép, okos, erős és még mágikus képességeiben is lepipálja a többieket), a fiúk rajonganak érte, követik, küzdenek mellette/érte. Valahogy az emberi szereplőktől érdekesebbnek bizonyultak számomra a démonok és a géplények (ezeknél eszembe jutottak az Útvesztő Siratói).

Nyelvezet/fordítás: ★★★★☆
Alapvetően kellemes volt, bár magyar olvasóként az amerikai mértékegységek (hüvelyk, láb, yard) átszámolgatása okozott némi akadást az olvasásban. Kihívás lehetett Mark Lawrence terjengős leírásait szépen visszaadni, de tetszett az eredmény. A rengeteg sajátos kifejezés átültetése is szép lett, rögtön el tudtam képzelni valamit hozzájuk, így nem váltak követhetetlenné (kár, hogy a giant – gerant hasonlóság elveszett a magyar óriás szóval, de abban az egy mondatban, amelyikben számított, nem lógott ki a magyar szövegből). Ellenben a rengeteg idegen (mégcsak nem is földi) személynév számon tartása figyelmet igényelt, szerencsére fogyaszthatóan adagolta őket a szerző. A leírásokban gyakran találkoztam cirádás mondatokkal, amik néhol költői szépségükkel csodálatot váltottak ki belőlem, máskor pedig az elvontságukkal meg-megakasztották az olvasást. De a fordító igyekezett választékosan átültetni őket magyarra.

Teljesen mást kaptam, mint amire számítottam. Őszintén szólva igen drámai olvasás lett belőle, melynek során meg kellett küzdenem magammal meg az elvárásaimmal. Az első kb. 100 oldal nagyon tetszett, új szereplők, újabb titkok, az Abeth világának kibővítése, stb, és vártam, vártam, hogy olyan Lawrencesen bedurvuljon a dolog, de nem ez történt, és ezért felháborodva földhöz akartam vágni a könyvet, ami komoly hiba lett volna részemről. Mivel az én tökéletlenségem, amiért görcsösen ragaszkodni akartam ugyanahhoz, ami már többször nagyon bejött nekem. Nem is értem, pedig pont az ilyeneken szoktam felhúzni magam, amikor valaki szétolt valamit, mert annyira nem tudja elengedni rajongása tárgyát, forrását. Aztán ehelyett, úgy döntöttem, inkább örülök, hogy a szerző mindig meg tud lepni. Ezért is a kedvencem.

Szóval, úgy érzem ezúttal a fiatalabb korosztály számára is jobban megközelíthető, kedvelhető történetet kaptunk. Hogy miért? A cselekmény igen tömény, nagyon rövid idő alatt történnek meg a dolgok. A szereplők is meglehetősen könnyen lendülnek túl a megpróbáltatásokon, és ütköznek bele újabbakba. Nincs idő rácsodálkozni és elgondolkodni a furcsaságokon, hasítunk előre, mintha nem lenne súlya a tragédiáknak, történéseknek. Persze igazából van, csak nincs idő lamentálni rajta. Most sem kíméli a szereplőit (akik többnyire igen fiatalok), de annyira még sem gyötri meg őket, mint általában szokta. Mindig akad egy újabb esély, mindig adódik valami megoldás. És az ő fejlődésük szép lassú felépítésére sem jut így túl sok idő.
A másik része pedig a szereplők kapcsolatrendszere. Egy fiatal főszereplőnő és több agilis fiatal srác a felállás. És itt jegyezném meg, hogy lehet én öregszem már, de a főhősnőnk szorongatott helyzetéhez képest, elég sokszor méri fel a szóba jöhető srácokat. Nem negatívum, csak ha magamból indulok ki, akkor a halál torkában nem a másik szegény szerencsétlen vonzó arcvonásaival törődnék, az is biztos, sőt a kidolgozott izmaival is csak azért, hogy megítéljem, megbírna-e tartani a mélység fölött mondjuk. De ez legyen minden könyv legnagyobb baja. (Mellesleg pedig a sötét hajú, sötét tekintetű, cinikus marjalra szavazok :) )

Röviden, egy érdekes, izgalmas, sodró lendületű történetet kaptam, aminek a vége teljes mértékben kedvemre való. Tűkön ülve várhatom a folytatást.
Tehát attól függetlenül, hogy nem hozza még egyszer ugyanazt, de igazából miért is hozná, Lawrence mindig lebilincselő sci-fiket ír, úgy, hogy azok fantasyk, vagy fordítva. Tudom, tudom butaságokat beszélek, de akkor is mindig ez a gondolat vetődik fel bennem, mert spoiler

És még ezt a zord, sötét világot is úgy le tudja írni, hogy megtaláljam benne a szépséget.

„A lépcsők, aknák és poros csarnokok egyhangúsága kikezdte az éberségét…” spoiler
„ Ez vajon nem lenne borzalmasan unalmas?” spoiler
Ki vagyok én, hogy ellentmondjak a szerzőnek.

Meglepően tetszett ez a fantasy. Teljesen új világba csöppentem be, amitől először kicsit tartottam, hogy a környezet miatt nem lesz olyan izgalmas. Na és nyári gyerek vagyok, így a téli tájak / sportok nem igazán a kedvenceim, viszont ha eddig nem volt téli hangulatom, ez a könyv abszolút megalapozta. Mozgalmas és fordulatos volt, új szabályrendszerrel és új értékrenddel. Pozitív volt számomra, hogy nem akasztott meg az olvasásban az ismeretlen terep, hamar úgy éreztem, hogy belelátok, belerázódtam.
Ajánlom és kíváncsi vagyok az új részeire!