Téli ​mese 152 csillagozás

Mark Helprin: Téli mese Mark Helprin: Téli mese

Az ​1900-as évek első évtizedének New Yorkjában egy téli reggel Athansor, a csodálatos képességű fehér ló megmenti a rokonszenves csirkefogó, Peter Lake életét. A jobb sorsra érdemes betörő, aki mindemellett a modern kor gépeinek mestere, szakadatlanul menekülni kényszerül a Kurtafrakkosok bandája elől.
A Téli mese szövevényes története átível az egész huszadik századon. A filozofikus szépségű regényben bármi megtörténhet – s meg is történik egy apokaliptikus hóvihar után.

Helprin végigkalauzol minket a zajos huszadik századon, háttérben a folyton változó, delejesen vonzó, nyüzsgő New Yorkkal. Szereplői szinte mindannyian egy jobb világ megteremtésének szentelik az életüket. Várva, hogy az ezredfordulón pusztító tűzvész után beköszönt az aranykor az Igazságosság Városában.

A Téli mese 1983-as megjelenése óta méltán vált kultuszkönyvvé szerte a világon.

A Téli mese kalandos története megihlette a filmkészítőket is. A csodálatos regényt Jennifer Conelly,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1983

Tartalomjegyzék

>!
Libri, Budapest, 2014
ISBN: 9789633103999 · Fordította: Falvay Mihály
>!
Libri, Budapest, 2014
630 oldal · ISBN: 9789633103364 · Fordította: Falvay Mihály
>!
Árkádia, Budapest, 1989
776 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633071429 · Fordította: Falvay Mihály

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Peter Lake · Asbury Gunwillow · Athansor · Beverly Penn · Boonya · Cecil Mature (Wooley) · Christiana Friebourg · Craig Binky · Dorado Canes · Hardesty Marratta · Isaac Penn · Jobbfácán · Mrs. Gamely · Pearly Soames · Virginia Gamely

Helyszínek népszerűség szerint

New York · Central Park · híd


Kedvencelte 34

Most olvassa 13

Várólistára tette 294

Kívánságlistára tette 177

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Mark Helprin: Téli mese

Csak ülök és mesélek… Ám mi mást is csinálhatnék egy ilyen hólepelbe burkolódzó márciusi délutánon?

Ez a könyv átokként kísérte végig az elmúlt bő három hetemet, s bár már három napja befejeztem, még mindig úgy érzem, hogy jeges bércként tornyosul előttem a megírandó értékelés, nekem pedig nincs jégcsákányom, de még egy árva hóláncom se, aminek a segítségével fel tudnék rá hágni.
De tudom, hogy muszáj, s – ha máshogy nem megy, hát megkerülve, de – magam mögött kell hagynom, hogy végre elmúljon az az írásképtelenség, amit ez az olvasmány okozott.

Pedig lehetett volna ez a könyv jó is. Akartam is, hogy az legyen, és jól is indult…
Tavaly a várólista csökkentésbe azért válogattam be ezt a kötetet is, mert már időtlen idők óta – sokkal régebben, mintsem magát az új kiadást beszereztem – olvasni szerettem volna.
Igen, ez a könyv már valamikor az első kiadás idején felkeltette az érdeklődésemet, mert nagyon is olyannak hangzott, mint egy fantasy regény – bár ’89 környékén én még a fantasyt erősen azonosítottam a klasszikus varázslós/barbáros/tündéres vonulattal, ezért aztán egy ilyen urban fantasy kezdeményt annak idején elég idegenkedve fogadtam – és persze az sem növelte a lelkesedésemet, hogy közel 800 oldal volt az első kiadás.

Ám ahogy teltek évek és nekem rohamosan bővültek az ismereteim nem csak a fantasy zsánerről, hanem úgy általában a modern és posztmodern irodalomról, úgy nőt bennem a kedv, hogy megszerezzem ezt a könyvet és évekig nézegettem az antikváriumok „H” betűs részét, hogy nincs-e ott netalán ez a könyv. Aztán jött a film, és ezzel az újrakiadás, nekem pedig felkerült a polcomra és a várólistámra a könyv, és csak a megfelelő pillanatra vártam, hogy leemeljem onnan.
Most, amikor február végén, két hónapos késéssel kitört a tél, úgy éreztem, hogy ez jel: most kell elkezdenem a könyvet; ezeken a fagyos, hóborította napokon megfelelő hangulatba tudok kerülni ahhoz, hogy elmerüljek egy reményeim szerint csillogó fantáziavilágba.

Ennél keservesebben nem is csalódhattam volna.
A könyv első része, A város ha nem is teljesen, de nagyjából azt a hangulatot hozta, amire számítottam. Valamit, ami a legjobb értelembe vett urban fantasy, a mágikus realizmus és a mese határainak igen széles mezsgyéjén kalandozik és képes magával rántani oda az olvasót is. Ezt a részt igazán szerettem még, s csak ezért vagyok hajlandó erősen keserű szájízzel megbocsátani az írónak azt, amit a hátralévő 450 oldalon művelt.
Pedig már ez a rész is hemzsegett a brutális és egyáltalán nem szerelmes mesébe illő részektől; Helprinnek nagyon sok hibát fel tudok róni, de rohadtul nyilvánvalóan és kib@szottul nem szerelmes mesét írt. Annak a marketingesnek is letolnám a torkán a könyvet laponként (miután az egészet elolvastattam vele, nyilván, mert a szenvedés csak úgy teljes), aki ezt a blőd $@!% rátette a borítóra. Mert ez a történet – a jobb részeit tekintve – is sokkal inkább szólt sok minden egyéb mellett az elkerülhetetlen és tragikus veszteségekről, mint a beteljesült szerelemről.

Szóval olvastam ezt a könyvet és az első rész magával is ragadott – ha nem is a műlesiklás, vagy a gyorskorcsolyázás tempójában, de haladtam. De aztán jött a második (majd a harmadik és negyedik rész) én pedig egyre nagyobb kínnal vettem a kezembe a könyvet és egyre inkább máshol szerettem volna lenni, de a gyötrelmes kötelességérzet és az önsorsrontó makacsság mégis vitt tovább és fogcsikorgató elszántsággal olvastam, és olvastam. Naponta 20-30 oldalt. És fájt.
Gyakorta meg kellett állnom, és kitörölnöm jégkockává dermedt szememből az üvegszilánkként meredező, kristályossá fagyott könnyeimet, miközben magamban mélységesen átéreztem a „Terror” legénységének kínjait.

Mert ez a könyv az utolsó háromnegyedében már nem szólt semmiről, és hirtelen azon kaptam magam, hogy érdektelen és összefüggéstelen fecsegést olvasok, ami nem tart sehová, nincs egységes írói koncepció, és az a belső logika, ami az első részre, annak minden mágikus realista / mesés vonása ellenére jellemző volt, elfüstölt a semmibe.
Az abszurd, groteszk és szürreális jelenetek és szereplők nem csak azért feküdték meg a gyomromat, mert nem illettek a regény hangulatához, hanem mert teljes mértékben funkciótlanok voltak. Oldalak tucatjain olvashattunk olyan burleszkfilmbe illő szereplőkről, akiket még jelképként vagy megszemélyesített archetípusként sem voltam képes elhelyezni a regény kontextusában.

De amitől kis híján végképp befarcoltam, az a végkifejlet volt: mert hogy ez egy megváltás történt, Armageddonnal és Ragnarökkel, epifániával és feltámadással, a mennyek kapujának megnyitásával, ahová a Bifrösztön át vezet az út, a Pegazusként nyargaló Szleipnir hátán. Mindezt megtetézve a ’84-ből távoli jövőnek ható ezredvég cyberpunkot idézően széttöredezett társadalmával.
És aki azt gondolja, hogy ez bizony komplex látomás és nem pedig egy rohadt nagy katyvasz, annak javaslom, hogy olvassa el ezt a regényt.

13 hozzászólás
>!
gabiica P
Mark Helprin: Téli mese

Nehéz bármit is mondani a könyvről. A nagy részét egy hosszú vonatút során olvastam el, picivel több mint a felét egyben nyomtam le, talán ez is hatással van arra, hogy nem tudtam nagyon szeretni.
Annyi mindent tud adni a könyv, annyi apróságra felhívja a figyelmet, és nekem épp ezzel volt bajom. Túl sok volt. Ritkán mondok ilyet, de nekem itt már annyira sok volt a felesleges leírás, hogy untam. Sőt, igazából az elejétől kezdve untam, de nem akartam feladni, vártam a csodát.
Csodákat kaptam, de nem abban az értelemben, hogy megszerettem a könyvet. Viszont megtanultam, hogy mindenkiben rejlik valami csoda, ami miatt különleges. És ez fontos, ezért tudom értékelni a könyvet.
A film előzetese alapján én is arra számítottam, hogy ez Beverly és Peter nagy szerelmének története lesz. De ez a könyv annál sokkal több. Sötét és borongós, szép, fényes, de szomorú. Sok mindent adhat, de sajnos én nem tudtam olyan jól fogadni.
Meg kell vallani, nagyon szépen megírt mese. Nekem sok, de ízlések és pofonok, lehet, ha máskor, korábban, vagy később olvasom, akkor imádtam volna.

>!
Greylupus
Mark Helprin: Téli mese

Őszintén bevallom, én is beleestem abba a hibába, hogy először láttam a film trailerjét és ez alapján kezdtem neki a könyvnek. Egy romantikus, évszázadokon átívelő szerelmi történetet vártam, de legnagyobb meglepetésemre ez a könyv NEM CSAK erről szól. Nehéz összefoglalni, hiszen az író rengeteg mindent szeretne nekünk elmesélni New Yorkról, az ott élő emberekről, szerelemről, halálról és halhatatlanságról, jóról és gonoszról, csodákról és minden másról, amiről egy modern mesének szólnia kell. Igen. Mert ez egy mese. Ahol a lovak repülni tudnak, ahol szereplők misztikus fehér ködben tűnnek el és csak évtizedek múltán kerülnek elő, ahol a Jó és a Gonosz örök harcát vívja. Ahogy a borítón is olvasni: „Ez nem egy igaz történet. Ez egy szerelmes mese.”

A történet főhőse Peter Lake, egy árva fiú (persze, ahogy a történet halad, úgy válik belőle férfi), aki a XIX. századi New Yorkban próbál életben maradni. Tolvaj lesz belőle, nem is akármilyen, de egy tettével sikerül magára haragítania a főnökét, aki nem „kisebb személyiség”, mint a város legnagyobb és legrettegettebb bandájának a vezére, így menekülni kényszerül. A reménytelennek tűnő helyzetéből egy gyönyörű fehér ló (tudom, a lovas barátaim most hördültek fel, mert ugye nincs fehér ló, csak szürke:-), Athansor menti ki és szegődik társául a további kalandjaikban. De ez a ló nem akármilyen ló: földöntúli erővel képes harcolni, elképzelhetetlen akadályokat is képes átugrani és mindig akkor tűnik fel, ha éppen óriási veszély fenyegeti Petert – illetve a későbbiekben a többi főszereplőt. És innentől az író egy fantasztikus utazásra invitál bennünket. Ami a különleges, hogy több szálat is elindít, mi pedig úgy érezzük, hogy ennek semmi, de semmi köze nincs az eredetileg elkezdett történethez, pedig Mark pontosan tudta, hogy hová fog kilyukadni – hisz a regény végére az összes szál összeáll egy egésszé.

A filmben és a borítón is felhozott szerelmi szál pedig gyönyörű, de csak az egyik szála ennek a monumentális történetnek. Peternek meg kell ismerkednie Beverlyvel, szerelembe kell esnie vele, rajta keresztül meg kell ismernie a családtagjait és a Coheeries-tó vidékét. Ez adja az alapját a történetnek, ez a kiindulópontja mindennek. Innentől bármilyen új szereplő kerül bele a történetbe, biztosak lehetünk abban, hogy valamilyen módon kapcsolatban áll vagy kapcsolatba fog kerülni vagy Beverlyvel vagy a családjával.

Ha az első meglepetésem a történet összetettsége volt, akkor a másik meglepetésem a könyv írásmódja. Régen volt, nagyon régen, hogy szépirodalmat olvastam, manapság már más műfajok állnak hozzám közel, ahol az írók – bár a történetek legtöbbször nagyon jól kidolgozottak,de – már nem használnak hosszas, gyakran több oldalas leírásokat egy-egy eseményről, természeti jelenségről, személyről. Mark Helprin ezt bátran használta, én pedig bevallom eleinte teljesen elvesztem a sok leírásban és probáltam rábukkanni a lényegre, így elég lassan haladtam. Néha úgy éreztem, hogy a szerző nem is író, inkább költő, aki egy ódát szeretne írni a szeretett városához, New Yorkhoz. Minden mondatából süt a szeretet, érezni, hogy ott született, ott él, ismeri minden kőkockáját és ezt az imádatot szeretné nekünk átadni. Pár fejezet után azonban sikerült felvennem a fonalat és onnantól már élveztem a történetet. A hozzám hasonlóknak szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy NE adjátok fel az olvasást az első pár fejezet után, mert ha belerázódsz a történetbe és megszokod ezt a stílust, onnantól biztosra veszem, hogy élvezni fogod!

Összességében azt mondom, hogy ez egy gyönyörűen megírt fantasztikus mese, de soha nem lesz belőle „divatkönyv”, mert nem mindenki fogja értékelni azt a különleges írásmódot, amivel Mark elénk tárja ezt a történetet. Erre a regényre időt kell szánni, el kell benne mélyedni, ha kell, többször is át kell olvasni a csodálatosan megírt mondatokat és élvezni azt stílust, amivel ma már nagyon ritkán találkozhatunk! Én személy szerint örülök, hogy megismerhettem ezt a történetet és biztos vagyok benne, hogy valahányszor meglátok egy fehér lovat (szürke, tudom:-), vagy ellátogatok New Yorkba, akkor eszembe fog jutni ez a varázslatos mese.

Picit bővebben:
http://www.kellylupiolvas.com/2014/03/mark-helprin-teli…

1 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis P
Mark Helprin: Téli mese

Ez nem egy igaz történet.
De nem is egy szerelmes mese.

Legalábbis a klasszikus értelemben biztos nem. Ugyanis inkább mondanám a Téli mesét egy vallomásnak az írótól New Yorkhoz. Azzal, ahogyan megfesti nekünk a várost, a különböző évszakok és napszakok fényeit, a változásokat, a városrészek különbözőségét, egyértelműen kiderül, hogy Helprin ezekbe szerelmes.
A szereplők ezen háttér előtt születnek, élnek, szeretnek, sírnak, vigadnak és halnak meg. Persze nem teljesen átlagos az ő történetük, hiszen a csoda végig áthatja a könyvet, a természetfeletti pillangószárnyával repdes végig az oldalakon.

Az én kedvenc jelentem Peter és Beverly első találkozása volt. Szinte filmként pergett le előttem az egész, láttam magam előtt azt a különös táncot, amelyet eljártak. És bár a könyv giccsessége néha már túlzó volt számomra, az ehhez hasonló jelenetekért már megérte elolvasni a Téli mesét.

>!
pat P
Mark Helprin: Téli mese

Ez egyáltalán nem egy szerelmes mese. (Remélem, még időben szólok.)

Ez egy Könyv. Egy igazi, olvasót próbáló, igényes, kíméletlenül hosszú, már-már zsarnoki könyv, ami igényt tart minden szabad percedre és minden gondolatodra. De érdemes felnőni a követelményeihez. Helprin elképesztően, lenyűgözően, csodálatosan ír, és végig, de végig az egész könyvben egyformán csodálatosan! Nem is értem, hogy lehet ilyet, nagyon durva.

Hogy miért is tetszett oly nagyon, azt sokáig nem is értettem. Jó, a történet nem rossz, és persze van neki az a nem túl nehezen átlátható és nem túl eredeti szimbolikája, meg az egész egy nagy metafora (amúgy meg annyi hasonlat van benne, hogy én ennyit még életemben összesen nem láttam). Aztán meg kiderül, hogy az idő nem létezik, a szeretet mindent legyőz, a vége felől nézve meg tulajdonképpen roppant didaktikus az egész. És mégse a giccs-világbajnokság meg a Coelho-faktor és a romantika-allergiám járt az eszemben olvasás közben, hanem le voltam nyűgözve. Masszívan és érthetetlenül. Aztán a kedves és zseniális @fezer rávilágított némi párhuzamra a Téli mese és a LoveStar között, és akkor megvilágosodtam. Mert szeretem én a giccset, ha kellően túlzásba viszik, és kellően ellenpontozzák a saját abszurdba és ironikusba, netán paródiába való hajlításával. Csak figyeljétek meg. Lenyűgöző.

A fordítást nagyon szerettem, szellemes, eredeti, néhol kimondottan bájos megoldásokkal dolgozik. A filmes borító pedig teljesen elfogadható ár az új kiadásért. Szerencsére nincs rajta Ló.

8 hozzászólás
>!
Vivarumba
Mark Helprin: Téli mese

Hosszú évekig kerülgettük egymást a Téli Mesével, de akárcsak a borítón fejét félrefordító szárnyas ló, a regény se akarta magát nekem adni. Néhány oldal után mindig csalódva röptettem legfelső polcom hátsó zugába. De nagyon is jól tette, hogy ennyit kérette magát, mert ez nem álomba ringató dajkamese, hanem álmodozásra hajlamos felnőttek ritka bonbonos tálja. Mint minden jó mese, idomul az őt olvasóhoz, pont annyira romantikus, kegyetlen, tragikus, vagy éppen vidám, amennyi éppen illik az adott ember személyiségéhez, pillanatnyi kedélyállapotához és ebben rejlik a varázslata. Kezdjük a negatív dolgokkal: Életemben nem olvastam még írótól, aki ennyire a hasonlatok megszállottja lenne, a végén még én is sokalltam, pedig szintén zenész :-). A másik, hogy a könyv utolsó harmadára kiapadt a lendület, néhol önismétlésbe kavarodtunk, és a könyv lezárását is elmaszatoltnak éreztem. De térjünk vissza a jó dolgokhoz :-). A könyv tele van kalanddal, akciójelenettel és romantikával, De! ezek igen rövid részét képezik a teljes szövegnek, el vannak rejtve jó hosszú leírások közé, hogy onnan meglepetésszerűen felizzanak és lángra lobbantsák a fantáziánkat. (Ok. beismerem, számomra is voltak nyögvenyelősebb szakaszok). Meséltem már, hogy a regény írója mennyire szereti a grandiózus jeleneteket és látványokat, legyen az természeti jelenség, mondjuk egy hatalmas hóvihar képében, vagy ember alkotta monstrumok, legyen az a felszín alatt vagy felett, egy égbe nyúló felhőkarcoló, vagy a várost kiszolgáló csatornarendszer? Na és hogy a tél és a téli sportok szerelmese? Szerencsém volt, hogy ebben a rekkenő kánikulában olvashattam, legalább fújt nekem egy kis hűsítő szelet és felidézhettem a saját kis téli emlékeimet (korcsolyázás a befagyott velencei tavon, vagy a harapnivaló hideg téli este felejthetetlen zamata :-). Ha kíváncsi vagy van e ennek a lónak tényleg szárnya, milyen tetoválás került a polgármester nejének ülepére, milyen felirat szerepel az aranytálon, honnan érkezett a titokzatos hajó és kit üldöznek a Kurta Frakkosok, ne habozz, próbálj te is szerencsét :-) Tervezem, hogy a filmet is megnézem, és mivel tudom, hogy ezt a könyvet nem lehet csonkítás nélkül egy játékfilm keretében reprodukálni, bár talán még sorozatban sem, elégedetten és boldogan fogok hátradőlni, ha a lírai szöveget egy tehetséges és szabadjára engedett operatőr kapta meg és varázsol valami káprázatos látványt a szemem elé :-)

>!
Lisie87 P
Mark Helprin: Téli mese

Juj, hát ez nagyon nem esett jól. Túl hosszúra nyúló történet, olyan kilengésekkel, amiknek értelme vagy jelentőse csekély, elveszett maga a lényeg.
Van, amikor az ember olvas és annyira nem köti le a könyv, hogy gondolatban máshol jár, és mire feleszmél, már azt sem tudja, hogy mi történt az előző oldalon. Na nekem az egész könyv ilyen volt.

2 hozzászólás
>!
Edina_Varga
Mark Helprin: Téli mese

Sajnos egy újabb olyna könyvbe futottam bele, amitől sokkal többet, vagy jobbat vártam volna. Az írás módja nagyon szép. Tetszik a stílusa, de túl sok a szöveg. Már az elején meguntam az egész könyvet. Ezek a kurtafrakkosok, már a hajam téptem, hogy mi a fenéért kell róluk ennyit írni. Lehet az volt a baj, hogy láttam a filmet és vártam a lényeg a könyvtől, már az első laptól, de ehelyett a sok rizsába futottam. Ahogy New York-ból is túl sok volt. Megszenvedtem vele két hajnalig tartó álmatlanságtól szenvedő éjszakámon. Most utólag is úgy érzem kár volt, mikor annyi jó könyv van.
Egyedül Peter és Beverly történet ért valamit.

>!
Szelén P
Mark Helprin: Téli mese

Nagyon szép történet, filozofikus. Emelett mindent megtudhatunk New Yorkról, halálról, az életről, a csodákról, a szerelemről. Mindezt teszi rendkívül összetetten, olyannyira, hogy ez az értékelés megírása után később biztosan ki fogom még egészíteni, mert annyi minden kavarog most még bennem. Igazából erre a regényre több időt kéne szánni, én meg csak átrohantam rajta, egy kihívás miatt.

3 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Mark Helprin: Téli mese

Alapvetően tetszett a könyv, bár a vége felé már nekem is sajnos unalmassá vált. Amit a legjobban szerettem benne az nem Peter, vagy a többiek története – ami valljuk be, néha meglehetősen fura zagyvaságba merült és néha a fülem kettéállt, hogy ennek mi értelme van az egészben –, hanem a régi és az épülő betondzsungel, New York, Manhattan, a hidak, a bandák világának bemutatása, plusz a hideg, de még milyen hideg és milyen jég és milyen tél! Komolyan mondom, kedvet kaptam ahhoz ilyen időszakban látogassak el egyszer New Yorkba! :-D (és ha kapok egy ilyen gyors lovat is magam alá, ám legyen :-D)

A szerelmi történet csodaszép, bár rövid, viszont az utána következő, Virginia és Hardesty szál is jó, azután viszont – kb. a visszatéréssel együtt az egész könyv szétesett nekem… Hosszadalmas politikai (ilyen-olyan polgármester és annak kampányai) és misztikus szálak, melynek igazából se füle, se farka, persze van egy vallásos jelleg, ami ugye a hídépítéssel (mennyország?) megjelenik, de igazából szerintem csak a szenvedésbe hajszolta a könyvet. Kár volt, az is, hogy a második felében a kedvelt főhősünk (Athansor, a ló) is kevesebb szerepet kapott… A filmet még nem láttam (ezért is akartam előbb elolvasni). Összességében nem volt annyira unalmas, érdekes és furcsa történet volt, az egész valahogy „újszerű”, viszont biztos vagyok benne, hogy egy-két hónap múltán szinte semmire se fogok belőle emlékezni, max. a jeges New Yorkra és az azon átszáguldó fehér lóra és slussz… Nem olyan történet, amely beleeszi magát az olvasó szívébe (bár a film majd lehet odaragasztja). :-D


Népszerű idézetek

>!
Belle_Maundrell 

– Eső lesz, alacsonyan röpködnek a limuzinok.

507. oldal, III. A THE SUN... ÉS A THE GHOST - Gépkorszak (Árkádia, 1989)

2 hozzászólás
>!
Sheila_7

Vannak emberek, akik semmi nyomot nem hagynak maguk után a történelemben, jóllehet esetleg megváltoztatták a világot.

415. oldal

>!
Roni_olvas

A macska a magányos nők mentsége arra, hogy magukban beszélhessenek.

>!
MFKata

Fényképeken nem volt annyira megkapó, mint az életben, mivel szépsége a lelkében gyökeredzett, bizonyítva, hogy az arcvonások mit sem számítanak, ha a lélek át nem világol rajtuk.

>!
Roni_olvas

Az igazság szépsége éppen abban áll, hogy nem kell kinyilatkoztatni, nem igényli, hogy higgyenek benne. Lélekből egyenest lélekbe hatol, örökké változtatja a köntösét, de mindig önmagával azonos. Én láttam, és egy nap talán te is meglátod.

Aceldama

>!
khanivore

(…) a ló szépséges állat, de a legszebb talán benne, hogy úgy lép, mintha örökké zenét hallana.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek:
>!
Dina1025

Mi az érzés, ha nem egy gondolatba zárt világ?

>!
Belle_Maundrell 

Aligha van szomorúbb látvány, mint a fény haldoklása egy csöndes városban.

638. oldal, IV. ARANYKOR - Ex machina (Árkádia, 1989)

>!
Roni_olvas

A világ kereke egyszer így, másszor amúgy forog. Eszmék jönnek divatba és mennek ki a divatból, s gyakran éppen a a legjobbak vallanak kudarcot. De nem ez számít. Az erények romlatlanok és romolhatatlanok. Jutalmukat önmagukban hordozzák, általuk látjuk meg a szépet, belőlük merítjük az erőt, hogy megállhassunk, mint a szálfa, az istenkeresés viharaiban.”

Hófúvásban

>!
Dina1025

Őrültnek lenni annyi, mint kínzó elevenséggel érezni egy már elmúlt vagy még csak eljövendő idő minden bánatát és örömét…


Hasonló könyvek címkék alapján

Eowyn Ivey: A hóleány
Catherine Rider: Csók New Yorkban
Catherine Anderson: Szélbe írt sorok
Richard Paul Evans: Kegyelem
Mary Alice Monroe: Déli karácsony
Jessica Sorensen: The Redemption of Callie & Kayden – Callie, Kayden és a megváltás
Charles Martin: Hegyek között
Katherine Arden: A medve és a csalogány
Lisa Kleypas: Az ördög télen
Susan Wiggs: Téli varázs