35. legjobb képregény könyv a molyok értékelése alapján

Gyerekkorom ​Iránban (Persepolis 1.) 196 csillagozás

Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Az utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és legsikeresebb felnőtt képregénye egyszerű, mégis szívhez szóló képi és nyelvi világgal mutatja be az iszlám forradalom sújtotta Iránt egy kislány szemszögéből. Azt a kort, amikor a fejkendőt kötelezővé tették az országban, és a diktatúra átvette a hatalmat. Satrapi a legtermészetesebb módon ábrázolja az iráni mindennapokat, saját családját és gyermekkori önmagát.

Eredeti megjelenés éve: 2000

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Artcomix Nyitott Könyvműhely

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2007
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639725126 · Fordította: Rády Krisztina

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Karl Marx


Kedvencelte 31

Most olvassa 1

Várólistára tette 93

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gybarbii>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Kihíváshoz kerestem könyvet, nem is igazán figyeltem, hogy képregényről van szó… Ráadásul 160 oldal, amikor megláttam, azt hittem fél nap alatt „átrágom” majd magam rajta. De aztán nem így lett… Többször le kellett tennem, hogy vegyek egy nagy levegőt…
A műfaj miatt az írónőnek csak kevés szó jutott arra, hogy kifejezze mindazt a borzalmat, amit fiatalkorában át kellett élni… Mindezt segítettek megérteni a képek. A képek, amelyek annyira egyszerűek, hogy talán még jobban megérintik az embert, még inkább kifejezik azt a rengetek szörnyűséget…
„Hihetetlen, de élmény volt…”

Bori_L >!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Hihetetlen, hogy mennyire keveset tudok a Közel-Kelet történelméről. Ez a képregény megint csak ráébresztett erre.

A történet a szokásos: a médiában sokat hallott események, amelyek személyes szemszögből elmesélve hirtelen sokkal megrázóbbakká válnak. A helyszín a ’70-’80-as évek Iránja, ahol az iszlám forradalom után hirtelen iszlámmá vált az ország: diktatúra vette át a hatalmat, bevezették a fejkendőt, és elindult a cenzúra. Marjane Satrapi ekkor általános iskolába járt egy francia két tannyelvű iskolába. A képregénykockákon egy tanácstalan kislány története elevenedik meg, aki keresi a helyét a felfordult világban, aki nem érti a háborút, és aki próbálja megtanulni, mi a helyes. Az írónő néha szívszorítóan őszintén ír akkori érzelmeiről és gondolatairól. Agresszivitásról, megbocsátásról, tanácstalanságról, félelemről. A családjáró, barátairól, tüntetésekről, kivégzésekről, az iraki-iráni háborúról. Teszi mindezt olyan (ön)iróniával, hogy még a legkegyetlenebb helyzeteken is nevetni kell. És olvasás közben az ember rájön, hogy mennyire igaz, amit az írónő csak a második részben fogalmazott meg, de az első kötetre is tökéletesen igaz: " Aznap egy alapvető dolgot tanultam meg: az ember csak akkor siránkozik, amikor a bajai még elviselhetőek…
…ezen a határon túl az egyetlen dolog, ami elviselhetővé teszi az elviselhetetlent, az a röhögés."

AeS P>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Sokáig azt hittem, hogy a képregény csak valami misztikus, természetfeletti, szuperhősös dolog lehet, amit azok olvasnak, akik utálnak olvasni, mert rengeteg benne a kép. Az 50 könyves kihívás és @dtk8 szíves felajánlása kellett, hogy ez a nézetem megváltozzon.
Bár ha úgy veszem, Márzsi is egy igazi szuperhős. Sokkoló a történet, és a kötött képregényforma miatti balladaszerű szerkesztés csak még ütősebbé teszi.
Az Asszonybeszéddel indítottam (szintén Satrapi), és haladok A teljes Maus felé. Fáj az út, amin járok, de élvezem.

krlany I>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Iráni képregényt olvasni izgalmas és nagy kaland. Sehol semmi nagy hős, hanem csak egy kislány, aki a feldúlt Iránban próbálja megérteni és magában helyére rakni az érthetetlent.
Háborúk, forradalmak, rezsimek, vér és halál. Nagyon sok halál. És ehhez az atmoszférához nekem nagyon is passzol a minimalista egyszerű rajz és a fekete-fehér szín, ami mögé meg színeket rajzol a szarkazmus és az önirónia.
Most tudom csak igazán értékelni gyerekkorom posztereit a falakon…

Citrompor>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Láttam, hogy @encus625 el szeretné olvasni ezt a képregényt, eszembe jutott, hogy nekem van ilyenem. Előkerestem, aztán a kezemben ragadt. Még molyos korszakom előtti időkben olvastam, nem ártott felfrissíteni az emlékeket. Igaz, hogy így oda a meglepetés, de remélem, legalább még nagyobb kedvet csinálok hozzá.

Nagyjából emlékeztem a történetre, de nem rémlett, hogy ennyire megrendítő. Adott egy lázadó kiskamasz, aki punkot és heavy metalt hallgat, dacol a felnőttekkel, a tekintéllyel, cserfes és minden lében kanál, folyton veszélybe sodorja magát, és mindezt teszi a lehető legkockázatosabb időben egy elnyomó rezsim uralma alatt. Iránban járunk ugyanis a forradalom idején, majd az Irakkal folytatott háború éveiben. Elképesztő az a mód, ahogy az elnyomó rezsim fokozatosan uralma alá hajtja a hatalom gépezetét, majd az emberek életének aprólékos részleteire is kiterjeszti szigorú előírásait, amelyeknek súlyos, félelemkeltő megtorlással érvényt is szerez. Megszűnnek a koedukált világi iskolák, a lányok és asszonyok többé nem járhatnak fejkendő nélkül, alkoholfogyasztásért és birtoklásáért akár ki is végezhetik az embert, mindenki, aki máshogy gondolkodik, az ellenség… Döbbenetes és félelmetes.

Marjene egyes szám első személyben tudósít minderről, ami különösen azért megrázó, mert a káosz és zűrzavar közepette megpróbál kamasz maradni. Olyasfajta humorral szemléli az eseményeket, amely irigylésre méltó. Marjene azonban nem egy átlagos tinédzser, dédapja ugyanis a Reza Pahlavi által megdöntött utolsó Kádzsár uralkodó volt. A családja ezt követő hányatott sorsa ellenére is a legmódosabb iráni családok között maradt, szülei értelmiségiek, akik igencsak felvilágosult elveket vallanak. Éles volt a kontraszt az egyes társadalmi osztályok között, amely Marjene szemén keresztül hangsúlyosabb volt, hiszen gyerekként még inkább megkérdőjelezte a berögződéseket. spoiler

Irán… Szerintem vajmi keveset tudunk erről a különleges országról. A történelmi bevezető segít nekünk egy kicsit, hogy képbe kerüljünk erről a hosszú évszázadok óta forrongó vidékről. Perzsa őslakosok, arab megszállás 642-ben, az iszlám felvétele, vallásháborúk, ghaznavida törökök, szeldzsuk törökök, khwarazmini törökök, mongolok, timuridok, türkmén szafavidák, türkmén kadzsáriak … uralmak jöttek és mentek. A XX. században sem lett könnyebb. Az újkori iráni történelem kicsi, szubjektív, de igen különleges szeletét láthatjuk ebben a képregényben, amely számomra nem egy szokványos eszköze a hasonló fajsúlyú témák kifejezésének. A képek néhol esetlenek, a figurák nagyon hasonlók, nehezen megkülönböztethetők, de ezek a szépséghibák igazán elnézhetők. Gombóccal a torkomban tettem le.

3 hozzászólás
Zsoofia>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

A képregény elején, amikor a narrátorunk még tényleg kislány, nagyon gyakran elszorult a szívem, mennyire autentikus a gyerekhang. Elszorult a szívem, hogy abból a pokolból, amit átélt, mennyi csapódik le egy fiatalabb gyereknek.
Igen, lehet, hogy a rajzolási stílus túl gyerekes, és lehet, hogy az ábrázolt politikai nézetek nem elég alaposak más, hasonló tematikájú művekhez képest (Egyezer tündökló nap, például). De mégiscsak tartsuk szem előtt, hogy ez az életrajz akkor ér véget, amikor a főszereplő TIZENNÉGY ÉVES. Tizen. Négy. Több emberhez kéne eljutnia az ilyen őszinte történeteknek, hogy lecsekkolják, mennyire könnyű az életünk kapásból azért, mert innen indultunk, és nem onnan.

Coralie>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Amilyen könnyed a formátuma, olyan súlyos a mondanivalója. :(

Gyöngyi69>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Utoljára gyerekként olvastam képregényt, és nem is volt tervben, hogy még valaha fogok, de szerencsére vannak „kényszerítő körülmények” néha az olvasó ember életében… Van számomra valami varázsa annak, hogy ez a könyv nem prózában, hanem képregényben íródott. Sokkal erőteljesebb a hatása így, amit még fokoznak egyrészt a képek, másrészt a fekete-fehér színvilág is. Mellbevágó, megdöbbentő, ahogy szembesít egy tőlünk (még egyenlőre) távoli világ szörnyűségeivel, értelmetlen törvényeivel, gyilkossággal, fanatizmussal, s amelyben nem meglepő módon megtalálhatók azok az emberek, akik mindig a hatalmon levők oldalán állnak.
Egyetlen negatívumaként az itt-ott előforduló vulgáris szavakat említeném, nem azért, mert annyira prűd vagyok, hanem azért, mert nem éreztem őket odavalónak, csak félrecsúszott, hatásvadász elemeknek.

encus625 P>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Életemben nem olvastam ennyi képregényt, mint idén. :)
Gyerekszemszögből meséli el az írónő gyerekkorának egy részét. Megismerkedünk a családdal, a barátaival. Életük nagy részét meghatározzák politikai csatározások, uralkodóváltás, tüntetések, félelem és eszement törvények…
A szülők döntése az utolsó oldalakon igazi önfeláldozás volt, de a gyerekükért nyilván meg akartak tenni mindent.
A rajzok néhol egyformák, nekem igazából az volt néhol a bajom a könyvvel, hogy a szereplők a végefelé elég trágárul kezdtek el beszélni (még a nagymama is az unoka előtt). Hamarosan folytatom a következő résszel.

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2007
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639725126 · Fordította: Rády Krisztina
mohapapa I>!
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban

Megint egy értékelésem, amit jobb, ha nem itt kezdesz olvasni. De a döntés a tiéd. Ha úgy gondolod, hogy jól gondolod, akkor:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/05/28/marjane_satr…

*
ELŐIRAT:
A bejegyzés szóról-szóra szerepel a képregény összes magyar kiadása alatt. Csak mondom, hogy ne érjen csalódás. :-)

*

Mivel nincsen védettséginek hazudott oltási igazolványom, és mivel érvényben vannak a totál értelmetlen, logikátlan zsarolóintézkedések, ezért nem mehetek be a könyvtárba. Sem.

Csak a neten tudok könyveket előjegyeztetni, amit egy utcáról nyíló kis ajtón keresztül adnak ki az olvasóknak.

Most némely képregényeket kértem. Nem frissek. De mindről azt állította a netes forrásom (reklámozom, mert jó kis oldal: http://ectopolis.hu/) , hogy alapvető a képregény műfajában. Ki vagyok én, hogy ezt kétségbe vonjam?

-Még akkor sem, ha azon már évtizedek óta túl vagyok, hogy ami írásban jelent meg az feltétlenül igaz._

Öt képregényt hoztam el. A „Nocturn”-t már a metrón elkezdtem olvasni. A HÉV-en be is fejeztem. Úgy a háromnegyedénél. Azért, hogy ne pazaroljak el több időt az életemből. Vagy elég entellektüel nem vagyok, vagy elég sznob, de semmi nem rezdült bennem az olvasásra, nézegetésre, sem az esztétika (bár még leginkább az, sem érdeklődés, sem megértés, mondom, semmi. A „Pszichonauta”-val szintén a HÉV-en végeztem. Ez egy fokkal jobban lekötött, de csak azért olvastam volna végig, hogy írni tudjak róla. S ilyet nagyon nem szívesen tennék. Olvasni élvezetből akarok. A harmadik egy érdekes magyar vállalkozás, a „Seuso-mozaik” már eljutott a végigolvasásig. Majd írok róla.

Aztán azonnal belekezdtem a „Persepolis”-ba. Ez tegnap volt. A többi ma már történelem…

*

Amikor még nem voltam pária, és boldog kíváncsisággal barangolhattam a könyvtár polcai között, akkor már volt a kezemben a könyv. Nem győzött meg, volt más, ami sokkal jobban érdekelt. Akkor csak belelapoztam, de nem ragadta meg a figyelmemet a rajzok naivitása, gyermekszerűsége.

Kép van itt, nem képtelenség!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/05/28/marjane_satr…

Most, az előzőek után kicsit csüggedten fogtam bele. Reménykedtem, mert a fülszöveg igen sokat mondó: „ Az utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és legsikeresebb felnőtt képregénye egyszerű, mégis szívhez szóló képi és nyelvi világgal mutatja be az iszlám forradalom sújtotta Iránt egy kislány szemszögéből. […] Korunk egyik legeredetibb és legújszerűbbnek ható memoárja.”

Ígér fűt-fát a szöveg. S csak szemelgettem belőle. Az ember gyereke előre nyalogatja az ujjait. Még akkor is, ha az előző könyvek alapján már jócskán tele van tapogatózó óvatossággal.

Kitárom az aduászt: a fülszöveg nem hazudott. Egyáltalán. A képregény valóban egy rajzos önéletrajz. S valóban egyedi, sajátos, kedves és megdöbbentő. Itt akár be is fejezhetném, és joggal elvárhatnám, hogy iszkirizz a könyvért valamelyik könyvesboltba (tudatos az egyes szám, mert legutóbb egyben jelent meg a két kötet), oszt' olvasd és nézd mihamarabb, nosza, uzsgyi, egyik lábad itt, a másik ott!

De azért ennél szokásom szerint sokkal szószátyárabb leszek.

A SZERZŐ NÉNIRŐL
A hölgy majdnem egyidős velem. Konkrétan két évvel fiatalabb nálam. Én ’67-es vagyok. Na, hány éves a kapitány? A Persepolis első két része (mert van neki harmadik-negyedik is a Wikipedia szerint) 2000–2001-ben jelent meg első ízben. Vagyis a szerző néni harmincegy éves korában. Akarod tudni, hogyan festett akkoriban?

Kép van ismét!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/05/28/marjane_satr…

Ezen a fotón is, de másokon még inkább a fiam első komolyabb barátnőjére hasonlít, akit gyermekem azért hajított ki, mert túlságosan bújós volt. Az ész megáll!
Bár van olyan sejtésem, hogy ő nem lett volna olyan hosszú ideig türelmesen szerelmesen a csemetémben, mint a részemről a családi legendáriumban Szívem becenevet elnyert, immár, hm, kilenc-tíz éve jelen levő (bizony!) Winki. Ölellek, Szívem!

A harminc körüli hölgynek bőven volt mire visszaemlékeznie. Sajnálatos módon. Mert nem csupán a gyermekkorára emlékszik, hanem mindazokra a történelmi eseményekre, amelyek a hazáját a nagyon sok szempontból a béka segge alá utasították. (Erről később mondok még ezt-azt.) A szelíd mosolyú hölgy gyermekkorában patakokban folyt a vér a hazájában, Iránban, és éppen amikor eszmélni kezdett, akkor valósult meg „A szolgálólány meséjének” iszlám verziója náluk, de telibe viszonozva ám!

Mindenképpen el kell mondanom, hogy Marjane nem zárványosodott a múltjába, korántsem mondható el róla, hogy Irán-mániákus lenne. Képregényt a Persepolis után, úgy tűnik, csak egyet rajzolt (iráni nők beszélgetnek a szexualitásról), de megcsinálta a Persepolis rajzfilm-változatát, majd rendezett három filmet:a Szilvás csirké-t, A hangokat és a Radioaktivitást. Az első egy perzsa mesébe oltott XIX. századi, romantikus vígjáték, a második egy fekete horror-komédia, a harmadik pedig egy Marie Curie életéről szóló film. A csirkéset tartják leggyengébbnek. Én még egyiket sem láttam, de a Persepolis, a Csirke és a horror már ott figyel a tévébe dugott pendrive-on.
Vagyis a hölgy nem tétlenkedik.

A TÖRTÉNETRŐL
Irán, XX. század. Iszlám, korlátoltság, háború Irakkal, diktatúra, csador, burjánzó szakállak, elvetemülten korlátolt nyugatellenesség. Követhetetlen káosz. Valami egészen más világ. Miközben nagyon hasonló. Még az is következik belőle, hogy a diktatúrának vannak fokozatai. Vannak, akik manapság Magyarországra is diktatúrát mondanak. Ilyenkor a fejemet vakarom, mert éltem a hetvenes-kilencvenes évek Magyarországán. De nem éltem az ötvenes években, és nem éltem a negyvenesben. És nem éltem Iránban. (Mondjuk egyiket sem sajnálom.)

Ha leegyszerűsítem, van diktatúra, ami idegesítő, van, amelyik nyomasztó, van, amelyik félelmetes és van, amelyik halálos. Irán az utóbbivá vált. Egy viszonylag normális társadalomban fundamentális vallásosok vették át az uralmat, és a hatalom a mindennapos társadalmi erkölcsöt is megrendszabályozta, a legdurvább módszerekkel megkövetelte.

(Ki gondolta akkor még, hogy a liberalizmus is fasizálódhat, és az egyéni emberi jogokra hivatkozva ráerőltetheti a szélsőséges, kisebbségi véleményét a többségi társadalomra, fittyet hányva a demokrácia legelemibb törvényszerűségeire.)

Marjane ebben az Iránban él. A szülei értelmiségiek, nem tartanak a rendszerrel, de mint mindenki más, kénytelenek a túlélésre játszani. Amíg lehet, kiveszik a maguk részét a rendszer kiépülésének való ellenállásból, de ahogyan durvul a helyzet, úgy lesznek egyre passzívabbak. A család tagja még a mulatságosan szabadszájú nagymama.

Mivel Marjanet a szülei önállóságra, őszinteségre nevelték, a kialakuló rendszer rettentő veszélyes a tizenéves lányra nézve. Mert ami a szívén, az a száján. Az ilyen rendszerek azonban nem viselik el az őszinteséget, még kevésbé az önmagukkal való szembenézést. Még egy kislány által sem.

A szülők úgy döntenek, Európába, Ausztriába menekítik a gyermeküket, egy családtaghoz. Marjanet kényszerűen megy. Akkor tizennégy éves. S Ausztriában megtapasztalja az idegen-lét mélységeit. Olyannyira, hogy komolyan vágyódik vissza, a szülőföldjére, nem csupán a szülei után.

AZ ELBESZÉLÉS STÍLUSÁRÓL
Mert itt van a kutya elásva. Azon felül, hogy már maga a műfaj is szokatlan (képregényes önéletrajz a Távol-Keletről), a hangneme még szokatlanabb. S a társított kifejezési forma még inkább az.

Ide a rozsdást, hogy ha az arab világról van szó, akkor tizenkettő egy tucat a legtöbbünk számára. Ami arrafelé nem Izráel, az arab. S ha arab, akkor szakállas, kiszámíthatatlan, kegyetlen, burnusz alá rejtett kés, semmi humor, tömény, kérlelhetetlen, erőszakos és elnyomó vallás. No, meg az olaj.

Aztán kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy az irániak perzsák. Akik az arabokkal kölcsönösen nem kedvelik egymást. Akik nem mind vallásosak és pláne nem mind fundamentalistán azok. Nos, és a legmeglepőbb: akik ugyanolyak emberek, mint mi vagyunk. Vannak álmaik, szeretik az övéiket, vágyják a szabadságot, humoruk van, fájdalmat éreznek testileg is, lelkileg is, s értelmetlennek tartják a vallásos követelményeket, a voltaképpen céltalan háborút, nehezen viselik a szájkosarat és az ostoba értelmetlenség szájkosarát. Ez az egyik meglepő a kötetekben.

A másik, hogy mindezt egy perzsa hölgy rajzain keresztül ismerjük meg. Már az is, hogy rajzokon keresztül. A muszlim nem ábrázoló vallás, jobbára csak ornamentikát használ. A szerző pedig rajzzal mesél.

A rajzai egyszerűek, némileg gyerekesek, naivak. Első pillantásra túl egyszerűek, nagyon fekete-fehérek (szó szerint is, mert nincsen szürkeárnyalat), sablonosak. Én párszor emiatt is tettem vissza a könyvtárban a polcra őket.

Hogy értsd, mire gondolok, néhány példa.

[Galéria (3 kép)] Azonban a drámai képeken megjelenik valami olyan plusz, amitől az ember torka elszorul, s az a bizonyos zabszem sem fér be amoda. Amiben benne van minden embertelenségek iszonyata, minden erőszak borzalma.

[Galéria (4 kép)]

Satrani zsenialitása talán abban van, ahogyan az önkislány szemével nézett eseményekben teljesen simán, egyneműn keveri a semmitmondó, mindennapi eseményeket a feldolgozhatatlan kínzásokkal, vérözönnel, a hozzátatozói, eltűnésével, kivégzésével, a legjobb barátnője és családjának a házának a lebombázásával. S az élhetetlen viszonyok, iszonyatok között mégis mosolygunk. Ahogy Satrapi kimondja, a szenvedés, az iszonyat, a borzalom legalján már csak a halál és a nevetés marad. Lehet vele vitatkozni.

Persze csak akkor, ha már egy mérföldet megtettünk a cipőjében.

Nekem az volt a legmeglepőbb, hogy pár oldal után egyszerűen életre kelt a történet, élővé vált a cselekmény, a szereplők, az indítékok. De ez úgy értsd, hogy voltak képkockák, amik különös módon filmmé lettek a képzeletemben. (Akkor még nem tudtam, hogy valóban készült is film a képregényből.)

Azt hiszem, külön tanulmányt igényelne a hogyan és milyen módszerekkel kezeli, hogyan viszonyítja egymáshoz Satrani a drámaiságot és a humort ebben a képregényben. Mert a képregénynek kulcsa ebben van. S nem csupán, nem önmagéban a rajzok naiv zsenialitásában.

S akkor a második kötetről még egy szót sem ejtettem, de itt már nem is fogok, csak amott. Ha érdekel, kérlek, kattints át!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/05/28/marjane_satr…


Népszerű idézetek

Sceurpien I>!

Vicces volt látni a hasonlóságot Isten és Marx között. Talán Marxnak kicsit göndörebb volt a haja.

19. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten · Karl Marx
krlany I>!

A forradalom olyan, mint a bicikli. Ha nem forog a kereke, elbukik.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: forradalom · kerékpár
11 hozzászólás
Sceurpien I>!

– Nagyi, hogy maradtak ilyen gömbölyűek a melleid a te korodban?
– Minden reggel és este tíz percig hideg vízbe lógatom őket.

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mell
15 hozzászólás
Veron>!

Szüleim annyira meg voltak rendülve, hogy elfelejtettek megkímélni az elmondottaktól…

57. oldal

2 hozzászólás
petibácsi>!

Az én papám nem volt hős, a mamám meg embereket akart ölni… így aztán kimentem játszani az utcára.

58. oldal

1 hozzászólás
Brigi007>!

[Apuka a tanárnőnek]
Ha az emberi szőrzet tényleg annyira izgató, mint maga állítja, akkor jobban tenné, ha megborotválkozna!

104. oldal

Sceurpien I>!

Egyszerre akartam lenni az igaszság, a szeretet és Isten haragja.

15. oldal

Aurore>!

– Az oktatási rendszer ugyanolyan dekadens, mint a tankönyvjavaslatok. Mindent újra kell értékelnünk, hogy a fiatalok ne térjenek le az iszlám szent útjáról.
– Természetesen, természetesen!
– Ezért az egyetemeket egy időre bezárjuk. Jobb hallgatók nélkül maradnunk, mint imperialista egyetemistákat képeznünk.

Így zárták be két évre az összes egyetemet.

79. oldal - Az utazás

1 hozzászólás
Aurore>!

„Ha az emberi szőrzet tényleg annyira izgató, mint maga állítja, akkor jobban tenné, ha megborotválkozna!”

Ezt az apám mondta dühében.

104. oldal - A kulcs

1 hozzászólás
Aurore>!

– Te még akkor is ellenőrzöd a hírt a BBC-n, ha előtte a saját szemeddel láttad.
– Ez csak a természetes optimizmusom ihlette kétkedés.

141. oldal - Sabbat

3 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Persepolis sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Art Spiegelman: A teljes Maus
Typex: Rembrandt
Sid Jacobson: Anne Frank
Koska Zoltán: A nagy Csé
Korcsmáros Péter: Mesélő ceruza
Mieczyslaw Malinski: II. János Pál pápa
Joonas Sildre: Két hang között
Bob Batchelor: Stan Lee
Dávid Ádám – Németh Gyula: Mindszenty
Stelio Martelli: Antal testvér