34. legjobb képregény könyv a molyok értékelése alapján

A ​visszatérés (Persepolis 2.) 144 csillagozás

Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Az ​utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és legsikeresebb felnőtt képregényének második, befejező részében Marjane a háború sújtotta Iránból Ausztriába utazik, hogy ott folytassa tanulmányait. Az első részben megismert kislány Európában kamaszlánnyá érik. A serdülés változásokkal teli korszaka mellett a nyugati fiatalok szabatos életvitele is számos kihívás elé állítja a zárt iráni kultúrában felnövő Marjane-t. Életének ebben az új szakaszában is számtalan kalandot él át, miközben próbálja megérteni nemcsak a saját kultúráját, hanem a világot, sőt önmagát is. Ám amikor újabb csapások érik, és hónapokon át az utcára kényszerül, úgy dönt, hogy visszatér Iránba, ahol ekkor már a felnőtté válás nehézségeivel kell megküzdenie…

Marjane Satrapi 1969-ben született Teheránban. Jelenleg Párizsban él, és újabb képregényeket alkot. A világsikerű Persepolisból saját rendezésében animációs film is készült, amely a könyv sikerét követve a 60. Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Artcomix Nyitott Könyvműhely

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639725348 · Fordította: Rády Krisztina

Enciklopédia 9


Kedvencelte 18

Most olvassa 2

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Citrompor>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Ritka, hogy egy sorozat következő része legalább annyira tetsszen, mint az első rész. Satrapinál így van. Legalább olyan elgondolkodtató és megrázó volt ez is, hiába nem röpködtek a fejünk fölött a bombák és nem hullottak a mártírok ezrei, mint a legyek, hogy vérükből a jövő „dicső” nemzedékei táplálkozhassanak.

A kiskamasz főszereplőből nagykamasz vált, aki a családtól távol, egy Iránhoz képest igencsak szabados erkölcsű nyugat-európai országban* ilyen-olyan társaságokba csapódik, ahol sokan kihasználják szeretetéhségét, meghasonlik kultúrájával és identitásával szemben. Kemény kérdések ezek. A múltkori gombóc szorítása a torkomban, amivel az első részt letettem, nem enyhült, csak még inkább fojtogatott.

Nem számít szerintem spoilernek, ha azt mondom, számkivetettsége hatására visszatér az ostoba, merev szokásoktól fulladozó hazájába, hiszen erről már maga a cím is árulkodik nekünk. A borítókép is sokat sejtet. Hol van már a lázadó, kendős kislány, aki Punk's not Dead pulóverben kacérkodik a forradalom szigorú és karót nyelt felügyelőnőivel? Ki néz vissza most a tükörből ránk? Egy életunt, súlyosan depressziós és identitásválságba került fiatal nő, aki otthon sem találja a helyét. Volt egy olyan fejezet, amikor nem csak a nagymamája, hanem én is mélységesen csalódtam a főhősben.

Ebből az állapotból sikerül kiszakadnia, sok kalandot élünk át vele újfent: spoiler. Nem semmi felsorolás, szerintem tartsatok vele ti is!

Még egy vallomással tartozom: volt egy hangzatos idézet, amit kiírtam. A kultúra és a műveltség veszedelmes fegyver mindenfajta fundamentalizmus ellen. (http://moly.hu/idezetek/539345) Nehogy azt higgyétek, hogy ez az örök lázadó Marjane szájából szalad ki! Ezt egy szabadgondolkodó, a jólét burkában felnőtt, nyugat-európai mondja. Képzelhetitek, Marjane milyen arcot vág mindeközben. :)

Humornak nem voltunk híján itt sem, hiszen (…) az egyetlen dolog, ami elviselhetővé teszi az elviselhetetlent, az a röhögés. Az egyik kedvenc ilyen sztorim innen: http://moly.hu/idezetek/539370.

Ja, és még egy jó tanács, lányok. Eszetekbe se jusson Iránban az utcán egyedül álldogálva az út szélén kólát inni! ;)

* Ki nem találnátok, hogy Ausztriáról van szó, ugye? :)

Aurore>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Régebben rettegtem ettől a könyvtől és filmtől, de miért? Biztos, mert fekete-fehér, és a fekete elkendőzött boszorkányos női alakok miatt azt hittem, egy merő félelem és depresszió lesz az egész. Ehhez képest, egy személyes hangvételű, humorral és öniróniával fűszerezett történet, mely betekintést enged az iráni mindennapokba a 80-as évektől kezdve a 90-esek végéig. Milyen egy diktatórikus rezsim, milyen egész nap elfátyolozva lenni (pocsék, de mindent meg lehet szokni), milyen keletiként nyugaton szerencsét próbálni (cefetül nehéz és depressziót okozhat). Egyébként ez utóbbiban sok mindenben magamra, a saját korábbi tapasztalataimra ismertem, ezért külön pirospont jár. Már alig várom a rajzfilmet.

PS. Törjön le a keze annak, aki a második kötetet olyanra tervezte, hogy egy olvasás után lapjaira (!) esik szét.

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639725348 · Fordította: Rády Krisztina
2 hozzászólás
Bori_L>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Ez a történet sokkal személyesebb, mint az első: a kamasz Marjane útkeresését meséli el. Minden kamasznak nehéz, de Marjanénak sokszorosan kijutott a rosszból: a háború sújtotta Iránból a békés Ausztriába érkezve nem igazán találja a helyet. Nyugathoz képest túlságosan iráni, Iránban viszont a túlságosan nyugati gondolkodásmódja és szókimondása miatt nézik ki maguk közül – ráadásul még veszélybe is kerülhet ezek miatt.
A stílus továbbra is változatlan: az írónő azokat a helyzeteket sem hallgatja el, amikor ő viselkedett megkérdőjelezhető módon. Nagyon gondolatébresztő történet, és sajnos most is nagyon aktuális: miért azonosítunk valakit a kultúrával, amiből érkezett, és a hírekkel, amiket a médiában hallunk? Hol végződnek az előítéletek, és hol kezdődik az ember? Be lehet-e illeszkedni egyáltalán egy, a mienktől gyökeresen eltérő kultúrába?

encus625 P>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Az első rész végén nem gondoltam volna, hogy így folytatódik a történet. Hogy ennyire magára marad Marjane Bécsben, hogy ennyire nem találja meg önmagát…
De nyilván gyökerek, barátok és segítség nélkül egy teljesen más kultúrában nem egyszerű élni. Sok mindenen átmegy ez a lány és hát a hazatérés sem volt felemelő.
A fordító utószava is érdekes volt és kiderül belőle, hogy nem 2 részes a sorozat. Kedves Kiadó, tessék kiadni a folytatást is! Közben kiderült, hogy 4 részes a sorozat, de nálunk az 1-2. és a 3-4. jelent meg külön kötetben, szóval nincs más folytatás!

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639725348 · Fordította: Rády Krisztina
3 hozzászólás
AeS P>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Hasonlóan nyomasztó, mint az első rész, hiába a „vidám” képregényforma. Az integráció kérdése napjainkban aktuálisabb, mint bármi, és ez a könyv remek beszélgetésalap lehetne a keleti és a nyugati kultúra közötti különbségek feltárásához, avagy biztos azért nem integrálódunk, mert rossz emberek vagyunk? – mindkét oldalról. Lehetne, ha az emberek olvasnának, na mindegy.
*
A helyzet az, hogy a fordító utószava jobban megrázott, mint maga a könyv, mert elolvastam, és utána nem bírtam a kíváncsiságommal, sorban rákerestem a történet egyes szereplőire, míg el nem jutottam a tragikus 2010-es eseményekhez. Furcsán rímel a képregény történetére néhol, és természetesen továbbgondolásra késztetett. Itt élünk a szabad Európában, nincs fejkendő, szabad sminkelni, házasság előtt szexelni, nyilvánosan kézen fogva sétálni az aktuális párkapcsolatunkkal, szakítani, ha akarunk, elválni, ha akarunk.
És milyen méltatlanul éljük meg ezt a szabadságot – nem, most nem a sokat szexelőket fogom ostorozni. Inkább azért tartom méltatlannak, mert nem bírunk szakítani, nem bírunk érzelmileg leválni, könyörgünk, nyafogunk, győzködjük a másikat, és szélsőséges, de viszonylag gyakori esetekben meg is öljük. A másikat, vagy magunkat.

Charbogardy_Jolán>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Ez különös. Nem gondoltam, hogy egy folytatás jobb lehet, mint az első rész, de most ezt mégis közelebb érzem magamhoz. Satrapi mintha tudatosabb alkotóvá ért volna, és egy háború utáni időszakról biztosan nehezebb beszélni, mint magáról a háborúról (ami egészen könnyen ellopja a show-t). Nagyon izgalmasnak tartom, ahogy szándékosan és látványosan hagy ki dolgokat, pl. az ártatlanság elvesztését, ahogy például egy viccet narrál, vagy ahogy néha-néha, különleges esetekben egy-egy kockára megváltozik a rajzok stílusa. Az is tetszett, hogy a Visszatérés az előző könyvből vett toposzokkal, címekkel, sőt, konkrét beállításokkal, képkockákkal lép párbeszédbe – ahogyan klasszikus műalkotásokkal, más rajzolók munkáival, illetve a fotográfia médiumával egyaránt. Amivel azonban a legnagyobb hatást tette rám ez a könyvecske, az a család árnyalt, szeretetteljes és ha lehet ilyet mondani, fair ábrázolása volt – de azt hiszem, ez most biztos, hogy a szemlélő szemében van.

mohapapa I>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Megint egy értékelésem, amit jobb, ha nem itt kezdesz olvasni. De a döntés a tiéd. Ha úgy gondolod, hogy jól gondolod, akkor:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/05/28/marjane_satr…

*
ELŐIRAT:
A bejegyzés szóról-szóra szerepel a képregény összes magyar kiadása alatt. Csak mondom, hogy ne érjen csalódás. :-)

*

Mivel nincsen védettséginek hazudott oltási igazolványom, és mivel érvényben vannak a totál értelmetlen, logikátlan zsarolóintézkedések, ezért nem mehetek be a könyvtárba. Sem.

Csak a neten tudok könyveket előjegyeztetni, amit egy utcáról nyíló kis ajtón keresztül adnak ki az olvasóknak.

Most némely képregényeket kértem. Nem frissek. De mindről azt állította a netes forrásom (reklámozom, mert jó kis oldal: http://ectopolis.hu/) , hogy alapvető a képregény műfajában. Ki vagyok én, hogy ezt kétségbe vonjam?

-Még akkor sem, ha azon már évtizedek óta túl vagyok, hogy ami írásban jelent meg az feltétlenül igaz._

Öt képregényt hoztam el. A „Nocturn”-t már a metrón elkezdtem olvasni. A HÉV-en be is fejeztem. Úgy a háromnegyedénél. Azért, hogy ne pazaroljak el több időt az életemből. Vagy elég entellektüel nem vagyok, vagy elég sznob, de semmi nem rezdült bennem az olvasásra, nézegetésre, sem az esztétika (bár még leginkább az, sem érdeklődés, sem megértés, mondom, semmi. A „Pszichonauta”-val szintén a HÉV-en végeztem. Ez egy fokkal jobban lekötött, de csak azért olvastam volna végig, hogy írni tudjak róla. S ilyet nagyon nem szívesen tennék. Olvasni élvezetből akarok. A harmadik egy érdekes magyar vállalkozás, a „Seuso-mozaik” már eljutott a végigolvasásig. Majd írok róla.

Aztán azonnal belekezdtem a „Persepolis”-ba. Ez tegnap volt. A többi ma már történelem…

*

Amikor még nem voltam pária, és boldog kíváncsisággal barangolhattam a könyvtár polcai között, akkor már volt a kezemben a könyv. Nem győzött meg, volt más, ami sokkal jobban érdekelt. Akkor csak belelapoztam, de nem ragadta meg a figyelmemet a rajzok naivitása, gyermekszerűsége.

Kép van itt, nem képtelenség!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/05/28/marjane_satr…

Most, az előzőek után kicsit csüggedten fogtam bele. Reménykedtem, mert a fülszöveg igen sokat mondó: „ Az utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és legsikeresebb felnőtt képregénye egyszerű, mégis szívhez szóló képi és nyelvi világgal mutatja be az iszlám forradalom sújtotta Iránt egy kislány szemszögéből. […] Korunk egyik legeredetibb és legújszerűbbnek ható memoárja.”

Ígér fűt-fát a szöveg. S csak szemelgettem belőle. Az ember gyereke előre nyalogatja az ujjait. Még akkor is, ha az előző könyvek alapján már jócskán tele van tapogatózó óvatossággal.

Kitárom az aduászt: a fülszöveg nem hazudott. Egyáltalán. A képregény valóban egy rajzos önéletrajz. S valóban egyedi, sajátos, kedves és megdöbbentő. Itt akár be is fejezhetném, és joggal elvárhatnám, hogy iszkirizz a könyvért valamelyik könyvesboltba (tudatos az egyes szám, mert legutóbb egyben jelent meg a két kötet), oszt' olvasd és nézd mihamarabb, nosza, uzsgyi, egyik lábad itt, a másik ott!

De azért ennél szokásom szerint sokkal szószátyárabb leszek.

A SZERZŐ NÉNIRŐL
A hölgy majdnem egyidős velem. Konkrétan két évvel fiatalabb nálam. Én ’67-es vagyok. Na, hány éves a kapitány? A Persepolis első két része (mert van neki harmadik-negyedik is a Wikipedia szerint) 2000–2001-ben jelent meg első ízben. Vagyis a szerző néni harmincegy éves korában. Akarod tudni, hogyan festett akkoriban?

Kép van ismét!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/05/28/marjane_satr…

Ezen a fotón is, de másokon még inkább a fiam első komolyabb barátnőjére hasonlít, akit gyermekem azért hajított ki, mert túlságosan bújós volt. Az ész megáll!
Bár van olyan sejtésem, hogy ő nem lett volna olyan hosszú ideig türelmesen szerelmesen a csemetémben, mint a részemről a családi legendáriumban Szívem becenevet elnyert, immár, hm, kilenc-tíz éve jelen levő (bizony!) Winki. Ölellek, Szívem!

A harminc körüli hölgynek bőven volt mire visszaemlékeznie. Sajnálatos módon. Mert nem csupán a gyermekkorára emlékszik, hanem mindazokra a történelmi eseményekre, amelyek a hazáját a nagyon sok szempontból a béka segge alá utasították. (Erről később mondok még ezt-azt.) A szelíd mosolyú hölgy gyermekkorában patakokban folyt a vér a hazájában, Iránban, és éppen amikor eszmélni kezdett, akkor valósult meg „A szolgálólány meséjének” iszlám verziója náluk, de telibe viszonozva ám!

Mindenképpen el kell mondanom, hogy Marjane nem zárványosodott a múltjába, korántsem mondható el róla, hogy Irán-mániákus lenne. Képregényt a Persepolis után, úgy tűnik, csak egyet rajzolt (iráni nők beszélgetnek a szexualitásról), de megcsinálta a Persepolis rajzfilm-változatát, majd rendezett három filmet:a Szilvás csirké-t, A hangokat és a Radioaktivitást. Az első egy perzsa mesébe oltott XIX. századi, romantikus vígjáték, a második egy fekete horror-komédia, a harmadik pedig egy Marie Curie életéről szóló film. A csirkéset tartják leggyengébbnek. Én még egyiket sem láttam, de a Persepolis, a Csirke és a horror már ott figyel a tévébe dugott pendrive-on.
Vagyis a hölgy nem tétlenkedik.

A TÖRTÉNETRŐL
Irán, XX. század. Iszlám, korlátoltság, háború Irakkal, diktatúra, csador, burjánzó szakállak, elvetemülten korlátolt nyugatellenesség. Követhetetlen káosz. Valami egészen más világ. Miközben nagyon hasonló. Még az is következik belőle, hogy a diktatúrának vannak fokozatai. Vannak, akik manapság Magyarországra is diktatúrát mondanak. Ilyenkor a fejemet vakarom, mert éltem a hetvenes-kilencvenes évek Magyarországán. De nem éltem az ötvenes években, és nem éltem a negyvenesben. És nem éltem Iránban. (Mondjuk egyiket sem sajnálom.)

Ha leegyszerűsítem, van diktatúra, ami idegesítő, van, amelyik nyomasztó, van, amelyik félelmetes és van, amelyik halálos. Irán az utóbbivá vált. Egy viszonylag normális társadalomban fundamentális vallásosok vették át az uralmat, és a hatalom a mindennapos társadalmi erkölcsöt is megrendszabályozta, a legdurvább módszerekkel megkövetelte.

(Ki gondolta akkor még, hogy a liberalizmus is fasizálódhat, és az egyéni emberi jogokra hivatkozva ráerőltetheti a szélsőséges, kisebbségi véleményét a többségi társadalomra, fittyet hányva a demokrácia legelemibb törvényszerűségeire.)

Marjane ebben az Iránban él. A szülei értelmiségiek, nem tartanak a rendszerrel, de mint mindenki más, kénytelenek a túlélésre játszani. Amíg lehet, kiveszik a maguk részét a rendszer kiépülésének való ellenállásból, de ahogyan durvul a helyzet, úgy lesznek egyre passzívabbak. A család tagja még a mulatságosan szabadszájú nagymama.

Mivel Marjanet a szülei önállóságra, őszinteségre nevelték, a kialakuló rendszer rettentő veszélyes a tizenéves lányra nézve. Mert ami a szívén, az a száján. Az ilyen rendszerek azonban nem viselik el az őszinteséget, még kevésbé az önmagukkal való szembenézést. Még egy kislány által sem.

A szülők úgy döntenek, Európába, Ausztriába menekítik a gyermeküket, egy családtaghoz. Marjanet kényszerűen megy. Akkor tizennégy éves. S Ausztriában megtapasztalja az idegen-lét mélységeit. Olyannyira, hogy komolyan vágyódik vissza, a szülőföldjére, nem csupán a szülei után.

AZ ELBESZÉLÉS STÍLUSÁRÓL
Mert itt van a kutya elásva. Azon felül, hogy már maga a műfaj is szokatlan (képregényes önéletrajz a Távol-Keletről), a hangneme még szokatlanabb. S a társított kifejezési forma még inkább az.

Ide a rozsdást, hogy ha az arab világról van szó, akkor tizenkettő egy tucat a legtöbbünk számára. Ami arrafelé nem Izráel, az arab. S ha arab, akkor szakállas, kiszámíthatatlan, kegyetlen, burnusz alá rejtett kés, semmi humor, tömény, kérlelhetetlen, erőszakos és elnyomó vallás. No, meg az olaj.

Aztán kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy az irániak perzsák. Akik az arabokkal kölcsönösen nem kedvelik egymást. Akik nem mind vallásosak és pláne nem mind fundamentalistán azok. Nos, és a legmeglepőbb: akik ugyanolyak emberek, mint mi vagyunk. Vannak álmaik, szeretik az övéiket, vágyják a szabadságot, humoruk van, fájdalmat éreznek testileg is, lelkileg is, s értelmetlennek tartják a vallásos követelményeket, a voltaképpen céltalan háborút, nehezen viselik a szájkosarat és az ostoba értelmetlenség szájkosarát. Ez az egyik meglepő a kötetekben.

A másik, hogy mindezt egy perzsa hölgy rajzain keresztül ismerjük meg. Már az is, hogy rajzokon keresztül. A muszlim nem ábrázoló vallás, jobbára csak ornamentikát használ. A szerző pedig rajzzal mesél.

A rajzai egyszerűek, némileg gyerekesek, naivak. Első pillantásra túl egyszerűek, nagyon fekete-fehérek (szó szerint is, mert nincsen szürkeárnyalat), sablonosak. Én párszor emiatt is tettem vissza a könyvtárban a polcra őket.

Hogy értsd, mire gondolok, néhány példa.

[Galéria (3 kép)] Azonban a drámai képeken megjelenik valami olyan plusz, amitől az ember torka elszorul, s az a bizonyos zabszem sem fér be amoda. Amiben benne van minden embertelenségek iszonyata, minden erőszak borzalma.

[Galéria (4 kép)]

Satrani zsenialitása talán abban van, ahogyan az önkislány szemével nézett eseményekben teljesen simán, egyneműn keveri a semmitmondó, mindennapi eseményeket a feldolgozhatatlan kínzásokkal, vérözönnel, a hozzátatozói, eltűnésével, kivégzésével, a legjobb barátnője és családjának a házának a lebombázásával. S az élhetetlen viszonyok, iszonyatok között mégis mosolygunk. Ahogy Satrapi kimondja, a szenvedés, az iszonyat, a borzalom legalján már csak a halál és a nevetés marad. Lehet vele vitatkozni.

Persze csak akkor, ha már egy mérföldet megtettünk a cipőjében.

Nekem az volt a legmeglepőbb, hogy pár oldal után egyszerűen életre kelt a történet, élővé vált a cselekmény, a szereplők, az indítékok. De ez úgy értsd, hogy voltak képkockák, amik különös módon filmmé lettek a képzeletemben. (Akkor még nem tudtam, hogy valóban készült is film a képregényből.)

Azt hiszem, külön tanulmányt igényelne a hogyan és milyen módszerekkel kezeli, hogyan viszonyítja egymáshoz Satrani a drámaiságot és a humort ebben a képregényben. Mert a képregénynek kulcsa ebben van. S nem csupán, nem önmagéban a rajzok naiv zsenialitásában.

S akkor a második kötetről még egy szót sem ejtettem, de itt már nem is fogok, csak amott. Ha érdekel, kérlek, kattints át!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/05/28/marjane_satr…

Mircsi P>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Szükségem volt némi időre, amíg processzeltem a könyvet, és valami értelmes véleményt sikerült kialakítanom róla… Férjem, @timot is elolvasta (ami amúgy csoda, mert kb SOHA nem olvas regényeket), ráadásul magától, (Megerősítést kaptam, hogy nem hiába mutogatom neki a könyvtári szerzeményeim) és így vele is meg tudtam beszélni.
Satrapi egy hihetetlenül karizmatikus személyiség lehet, mert még így, hogy nem ismerem, csak olvasok róla is teljesen levesz a lábamról a személyisége. Idegenként külföldön és idegenként otthon, mert az egyik helyen túl iráni vagy, a másik helyen meg nem vagy elég iráni már alapból egy nehéz helyzet, pláne akkor amikor politikai, vallási forrongások vannak. És Márzsi (hadd hívjam már így, hiszen jól összebarátkoztunk) mégis kitart, és megy és beszól, és lázad. Engem lenyűgözött a bátorsága, ahogy fel merte vállalni a véleményét a felvételi bizottság előtt, az iskolája igazgatósága előtt, úgy, hogy ennek nagyon súlyos következményei is lehettek volna…
Ezzel együtt voltak dolgai, amikkel nagyon nem értettem egyett, például úgy állni a házassághoz, hogy majd ha nem jön össze, elválunk…
Akárhogyis én is szívesen találkoznék a szerzővel!
Elolvastam a fordító utószavát is, és Timót mondta, hogy ő utánaolvasott Rády Krisztinának is, és az is egy külön történet… Sajnos nem túl fényes, de mennyire érdekes, hogy Satrapi egy kis időre számára is egy kis fény tudott lenni… Szerintem ez a lényeg, hogy fény legyünk (és persze só!! :) )!

amnézia P>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Ugyanolyan jó, mint az első rész. Amellett, hogy érdeklődve olvastam, hogyan alakul Marzsi története, ismét tele van valós társadalmi helyzetekkel, aktuális problémákkal, mint a multikulturalizmus, integráció és a nők helyzete az iszlám államokban. Az, hogy miként éli meg a váltást, hogyan alkalmazkodik egy tradicionális kultúrából érkező a nyugatihoz, az manapság aktuálisabb kérdés, mint a nyolcvanas években, azaz Satrapi idejében. Az év spoilere: nehezen. Emellett ugyanúgy bonyodalmakat okoz, ha több év után visszatér a hazájába ebből a légkörből, hiszen már a korábbit sem érzi igazán a magáénak, ahogyan ezt a képregény is szemlélteti.
Az üzenet pedig olyan erős, hogy a feministák off valószínűleg bibliaként tekintenek erre az alkotásra is, ez pedig az, hogy nemcsak a szerelemben, a családalapításban lelhet valaki boldogságra (illetve, hogy ez nem elég), hanem pl. a tanulásban, munkában stb., ahogyan az írónő is tette. Az ő társadalmában és abban a korszakban különösen kiemelkedőnek számított a gondolkodása és a hozzáállása off, ami annak (is) köszönhető, hogy nyitott, szabadelvű családban nevelkedett, ami már az első részben is kiderült. Ha már család, továbbra is szerencsésnek tartom Satrapit a szülei és a nagymamája miatt, ugyanis ki tudja, hol tartana most, ha nincs meg az az anyagi, de főleg érzelmi támogatás, amit kapott tőlük.

off

3 hozzászólás
mokata I>!
Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés

Nekem ez még az előzőnél is keményebb volt, mert itt már az öntudatra ébredő kamaszlány történetét olvashatjuk, aki egyre többet és többet ért meg az őt körülvevő világból és mégsem ért semmit, hiszen teljesen egyedül kénytelen 14 éves korától eligazodni egy vadidegen közegben. Szívszorító sors.


Népszerű idézetek

petibácsi>!

Aznap egy alapvető dolgot tanultam meg: az ember csak akkor siránkozik, amikor a bajai még elviselhetőek…
…ezen a határon túl az egyetlen dolog, ami elviselhetővé teszi az elviselhetetlent, az a röhögés.

117. oldal

Zonyika P>!

A szélsőségesek minden vallásban ugyanolyanok.

28. oldal, A tészta

Kapcsolódó szócikkek: vallás
1 hozzászólás
Aurore>!

A rezsim rájött, hogy ha egy nőnek otthonról kilépve azt kell végiggondolnia, hogy
– elég hosszú-e a nadrágja?
– rendesen kötötte-e be a kendőjét?
– látszik-e a sminkje?
– meg fogják-e korbácsolni?,
akkor már nem azon gondolkozik, hogy
– hová lett a gondolatszabadsága?
– mi van a szólásszabadságával?
– élhető-e így az élete?
– mi történik a politikai foglyokkal?

Érthető! Félelmünkben nem vagyunk képesek sem elemezni, sem gondolkodni. A rettegés megbénít. A megfélemlítés egyébként minden diktatúrában a megtorlás alapja.

Ebből logikusan következik, hogy lázadásnak számított az is, ha kilógott a hajtincsünk, vagy kifestettük magunkat.

153. oldal - A zokni

Bubuckaja>!

Az imént azt mondta, hogy a kendőnk rövid és a nadrágunk illetlen, hogy festjük magunkat stb… Én képzőművészetet tanulok, az időm nagy részét műteremben töltöm. Ahhoz, hogy rajzolni tudjak, szabadon kell használnom a kezem. A hosszú kendő még jobban meg fogja nehezíteni a munkámat. Ami pedig a nadrágot illeti, az a kifogása, hogy túl bő, pedig az alakunkat ennek segítségével hatékonyabban tudjuk eltakarni. Minthogy mostanában az ilyen nadrágok a divatosak, azt szeretném megtudni, hogy a vallás a fizikai épségünket védi vagy egyszerűen csak divatellenes?
Minket kritizál, közben az itt jelen lévő bátyáink mindenféle frizurákat és ruhákat viselnek. Néha olyan feszes szerelésben járnak, hogy tisztán ki lehet venni, mi domborodik alatta.
Azt hogy várhatják el, hogy én mint nő, semmit ne érezzek, amikor ezeket a fiúkat testhez simuló ruhákban látom, miközben őket viszont felizgatja az öt centiméterrel rövidebb kendőm látványa?

148. oldal

psn>!

Addig éljetek együtt, amíg boldogok vagytok egymással. Az élet túl rövid ahhoz, hogy boldogtalanul töltsük.

164. oldal

Citrompor>!

[…] az egyetlen dolog, ami elviselhetővé teszi az elviselhetetlent, az a röhögés.

117. oldal

psn>!

Ha ritkán látjuk a szüleinket, a megbocsátás is könnyebb.

54. oldal

Brigi007>!

Iránban nyugati voltam, és nyugaton iráni. Nem volt semmilyen identitásom. Azt sem tudtam, minek is élek.

123. oldal

Citrompor>!

A kultúra és a műveltség veszedelmes fegyver mindenfajta fundamentalizmus ellen.

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fundamentalizmus · kultúra · műveltség
nakomiyu>!

Egy este, mielőtt bezárták volna az egyetemet, az egyik felügyelő bejött a műterembe.

– Mit csinálsz itt ilyen későn?
– Rajzolok.
– Miért nézed ezt a férfit?
– Hát csak azért, mert éppen rajzolom!
– Igen ám, de nem nézheted, mert az erkölcstelen.
– Hát akkor mit csináljak? Talán az ajtót nézve rajzoljam le ezt az urat?!
– Igen.

151. oldal

2 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Persepolis sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Agatha Christie – François Rivière: Tíz kicsi néger
Art Spiegelman: A teljes Maus
George Orwell – Fido Nesti: 1984
Gaston Leroux – Varga Tomi: Az Operaház Fantomja
Yuval Noah Harari – David Vandermeulen – Daniel Casanave: Sapiens: Rajzolt történelem – Az emberiség születése
Stjepan Šejić: Harleen
Joonas Sildre: Két hang között
Alan Moore: A teljes Watchmen
Stjepan Šejić: Death Vigil – A Virrasztók
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját: Az aranykor