Nagy ​hajóskönyv 16 csillagozás

Marjai Imre: Nagy hajóskönyv Marjai Imre: Nagy hajóskönyv Marjai Imre: Nagy hajóskönyv Marjai Imre: Nagy hajóskönyv

A hajózás az emberiség nagy kalandja. Kaland, amely már évezredek óta tart, azóta, hogy távoli ősünk először tornászta föl magát egy úszó fatörzsre. Hogyan született meg a hajó, s változott a különböző korok népeinél, mit jelent a navigáció tudománya, milyen munka folyik a nagy hajógyárakban és kikötőkben, mi volt a tengerész dolga a vitorlás hajókon, és mi ma, a modern hajózás korában – íme, néhány téma ízelítőül. De olvashatunk még kalózokról és rejtélyesen eltűnt hajókról, véres tengeri ütközetekről és békés gyorsasági versenyekről. A rendkívül érdekes, most második kiadásban megjelenő kötet több mint kétszáz fénykép és ábra illusztrálja.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Természetbúvárok Könyvespolca Móra

>!
Móra, Budapest, 1988
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631155730
>!
Móra, Budapest, 1981
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 963112486x

Kedvencelte 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Marjai Imre: Nagy hajóskönyv

A ’80-as évek elején olvastam először e művet. Most, egy keresés miatt futottam át.
Nagyon átfogó, széleskörű, értékes, ugyanakkor olvasmányos munka.
Én kicsit hiányolom, hogy viszonylag szűkszavúan szól a középkori úttörő térképészek elődeinek alkotásairól és részben fellelt, ill. utalt hagyatékáról, amelyekre a középkor végén és az újkorban támaszkodhattak.
A hajózási műszerek közül feltétlenül hiányolom az „antiküthérai lelet” megemlítését, amelyről bebizonyosodott, hogy egy korát tán jelentősen meghaladó műszaki fejlettségű eszköz volt, amelyet a hajó navigálásához használtak.
A fent említettek azonban mit sem vonnak le a kötet alapvető értékeiből. Ajánlom!

https://moly.hu/karcok/1242504

3 hozzászólás
Leilaa>!
Marjai Imre: Nagy hajóskönyv

Egy kis hajózás, egy kis történelem és tudomány. Időszerű így a hajós vezetői engedély megszerzése alatt.

Tiger205>!
Marjai Imre: Nagy hajóskönyv

Gyerek, vagy inkább (kis)kamasz koromban rengeteget forgattam, szinte rongyosra olvastam.
Nagyon jó, olvasmányos könyv!!!


Hasonló könyvek címkék alapján

Kiss László: Csatahajók az első világháborúban
Csonkaréti Károly: Hadihajók a Dunán
Csonkaréti Károly: Derékvitorlát kurtítani!
Kurt Rieder: Hadihajók akcióban
Erdődy János: Küzdelem a tengerekért
Bernáth István: Skandináv mitológia
Kákosy László: Ré fiai
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Kordos Szabolcs: Egy város titkai
Budai Lotti – Zubor Rozi: Micsoda anyák voltak