Örök ​ébredés 89% 14 csillagozás

Le akartam vonni egy felet, de annyira szeretem ezt a nőt, hogy képtelen vagyok ilyen kegyetlenségre. Az most már biztos, hogy nem egyslágeres csoda volt az Éjszakai mozival Marisha. Nagyon örültem, és egyben féltem is, hogy az elvárások közepette a hangulatom, az időhiány elviszi rossz irányba a dolgokat. És az elején nagyon is nehéz volt ebbe az allegórikus hangvételbe beleélnem magam, felfogni, mi is folyik a könyvben, Egyre trendibb lett a tinikalandos, titkos hátba szúrásos, emberi kapcsolatokat boncolgató írás, mint téma. Nagyon sok lett az ilyen, és ehhez hasonló könyv, ám ez mégiscsak más, sokkal egyedibb interpretáció, mint gondoltam volna. Elvarázsolt, tény, viszont nagyon jól megkomponált, pszichológiailag is tökélyre fejlesztett gondolkodású thriller, mely ma is érvényes erkölcsi kérdéseket feszeget. Egyedi idő-tér felfogás, bizarr műfaji fúziós megoldások, összességében nagy élmény, még akkor is, ha van benne 1-2 logikai hiba. De jó volt ismét az írónőtől olvasni, tarthatott volna kicsit tovább is.

Nagyon jó élmény volt, imádtam minden egyes mélypontot és megrázó fordulatot. Lendületes, cseppet sem unalmas és élvezetesen megírt történet, ami tele van jól elrejtett apróságokkal, amik utólag visszagondolva előreutaltak a végkifejletre – és én imádom az ilyesmit! Vicces olyan információmorzsákat szedegetni út közben, amikről nem is tudja az ember, hogy milyen fontos lesz később!

Az én kedvenc karakterem a csapatba egyáltalán nem illő Martha volt, és imádtam az általa bejött underground könyvet is, ami a mi valóságunkban (SAJNOS!) nem létezik, és náluk is csak a fénymásolata jár kézről kézre, …alig ismerik. A SÖTÉT HÁZ A MÁSHOL KANYARBAN (röviden: A kanyar) egy 1000+ oldalas fantasy kalandregény, amiben van egy időutazó szál is. Martha totál a megszállottja, és egy idő után ott tartottam, hogy megőrülök azért, hogy elolvashassam én is A kanyart! Szörnyű…

Bővebben a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/03/marisha-p…

Nem kicsit más volt ez a könyve az írónőnek mint az előző. Ez fiatalokról szól, de ne ijedjetek azért meg, mert nem rossz ahogy tálalja. Kicsit hasonlított erre a könyvre. (akinek ez tetszett annak mindenképp ajánlom figyelmébe, ha még nem olvasta)
Azért volt itt minden mint a búcsúban…….rejtély, nyomozás, misztikus szál, barátság,halál, most ha belegondolok ezek az előző könyvében is ott voltak, de azért az jobb volt. Ez a talajtól jobban elrugaszkodott. A karakterek különbözőek, megtudtak lepni, főleg……………ott.:)
Én jó szívvel ajánlom, de tessék olvasni az előző könyvét is, az az igazi nagy BUMM!!!!!!

Amikor először olvastam ennek a regénynek a fülszövegét, megint beütött az a bizonyos hatodik érzékem, amikor teljesen biztos vagyok benne, hogy egy könyvet nagyon-nagyon fogok szeretni. Amikor végre a kezembe foghattam a kötetet és kigyönyörködtem magam a borítóban, fejest is ugrottam ebbe a különös, misztikus és izgalmas történetbe, hogy aztán bebizonyosodjon, hogy nem csalt a megérzésem. Az idei év egyik abszolút kedvence lett, teljesen a hatása alá kerültem, és még a kisebb hibák ellenére is úgy éreztem, végre valami nagyon eredetit és újszerűt olvashattam.
Kicsit nehéz a cselekményről vagy a benyomásaimról beszélni, mert nem szeretnék semmilyen poént lelőni, ettől függetlenül megpróbálom összeszedni, mit nyújtott nekem Marisha Pessl regénye. A történetünk kezdetén megismerjük Beatrice-t, aki azóta sem tudta igazán feldolgozni gyászát, hogy egy évvel ezelőtt elveszítette a szerelmét, Jimet. Amikor régi barátai felbukkannak, és szorgalmazzák, hogy újra jöjjenek össze, vegyes érzések kavarognak a lányban. Egyrészt a háta közepére sem kívánja a találkozást, hiszen az elmúlt évben nem is beszéltek egymással, másrészt viszont még mindig vannak benne nyitott kérdések Jim halálával kapcsolatban, amikre választ szeretne kapni. Így végül úgy dönt, elutazik Wincroftba, és részt vesz ezen a különös újraegyesülésen. A regény ezen pontjáig még voltak kétségeim, olvasmányos volt ugyan, de nem éreztem semmi átütő erejűt vagy rendkívülit a sztoriban. Szerencsére a Wincroftba való megérkezés után nem csak Beatrice álla esett le, hanem az enyém is. (…)
A fiatalok összejövetele kezdetben leginkább kínos és esetlen, Beatrice, akinek a szemszögéből látjuk a történteket, már nem igazán érzi otthon magát ebben a társaságban és szeretne végre pontot tenni közös történetük végére. Mégis úgy hozza az élet, hogy sokkal több időt fog velük tölteni, mint azt valaha is gondolta volna. Az éjszaka közepén ugyanis titokzatos alak bukkan fel a bejárati ajtónál, és közli a társasággal, hogy valójában egy baleset áldozatai lettek, és most élet és halál határmezsgyéjén, egy lehetőséghurokban ragadtak, ahol újra és újra végigélik ugyanazt a fél napot, a következő ébredésig, amikor minden kezdődik elölről. Kiutat csakis az jelenthet, ha teljes egyetértésben hoznak egy közös döntést, amire látszólag nincs túl sok reális esély…Természetesen a srácok először átverésre gyanakodnak, de be kell látniuk, hogy a titokzatos öregember mégis igazat mondott. És itt jutunk el a regény lényegi részéhez, ahonnan az események letehetetlenül izgalmassá teszik a könyvet, és amiben olyan bravúros ötleteket és megoldásokat olvashattam, mint kevés más helyen.
Egyrészt maga a töréspont/szilánk/hurok, amibe a fiatalok kerültek, borzasztó ötletesen lett kitalálva, és a későbbiekben még több érdekes részletet tudunk meg a működéséről. A különös témaválasztásnak köszönhetően az egész regénynek lesz egy nagyon egyedi, hátborzongató és nyomasztó atmoszférája, ugyanakkor nagyon izgalmas is, hiszen tudni akarjuk, mi lesz a megoldás- ha lesz egyáltalán. Pszichológiai szempontból nagyon eredeti gondolatkísérlet, hogy a társaság tagjai milyen módon küzdenek meg a kialakult helyzettel, hogyan dolgozzák fel a felfoghatatlant, és hogyan próbálnak kiutat találni. Beatrice és a többiek arra jutnak, hogy ez a megoldás talán összefüggésben állhat Jim rejtélyes halálával, így közösen próbálják rekonstruálni az egy évvel ezelőtti történéseket, és kideríteni, mi történt valójában. Persze nem biztos, hogy mindenki szeretné, hogy az igazság napvilágra kerüljön. A cselekmény szép lassan egyre szürreálisabb lesz, nekem pont ezek a részek, a regény „álomszerűsége” tetszett a leginkább. Nem is tudom igazán besorolni műfaját tekintve, olyan volt, mintha betennénk a turmixgépbe egy kis sci-fi-t, fantasyt, thrillert, horrort és ifjúsági irodalmat, mindenesetre a végeredmény nagyon üdítő és újszerű volt. A konkrét cselekmény mellett időnként egész komoly erkölcsi kérdéseket is felvet, illetve rengeteg olyan helyzetet és dilemmát mutat be, ami pszichológiai szempontból érdekes- akár az egyéni döntések, akár az ötfős társaság, mint csoport működése szempontjából.(…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/03/orok-ebredes-er…

Egy különleges, bizarr, misztikus időutazás. Érdekessége a Töréspont, a halál beállta előtti állapot. Bee szemszögéből látjuk, ahogy az öt fiatal újra átéli azt a bonyolult, furcsa napot, az örök ébredést, ugyanazon a helyen, ugyanazon időpontban. Bee barátjának, Jimnek halálát is homály fedi. Azon az éjszakáján senki sem ott volt, ahol mondta.
„Nem tudjuk, hogyan fogunk reagálni. A múlt kábítószerként húz. A jövő megráz, mint a villamosszék. A szép emlékek ismételt átélése éppolyan pusztító lehet, mint a szörnyűeké. Rá lehet szokni.”

A történetet Beatrice szemszögéből olvashatjuk. Kezdetben a jelenben játszódik a későbbiekben pedig visszarepülünk a múltba. Az író egy nagyon érdekes témát vezet fel előttünk, mely nem más mint a halál beállta előtti állapot, a töréspont. Felvezette hogy ez egy egyedi alkalom, illetve milyen lehetőségek adódhatnak ezzel az állapottal. A cselekmény több szálon fut, először is Jim halálának rejtélye, aztán a Töréspont valódisága és annak kihasználása, a szavazás és végül egy csekélyke romantikus szál. Azonban volt ahol elvesztettem a fonalat, ilyenkor mindig vissza kellett olvasnom hogy megértsem mi történik.

Bejegyzés itt olvasható: https://gcksbookreviewblog.blogspot.com/2019/02/eloolva…

Néhány oldalnyi tapogatózás után elnyelt ez furcsa világ a Törséponton, amely egytlen, az időben megrekedt másodpercben meséli el egy baráti társaságra nehezedő, mérgező titkok történetét.
A cselekmény több szálon fut, s az események előrehaladtával a csoport belső feszültsége egyre csak nő. A Törésponton világossá válik, hogy senki sem az, aminek látszik, és Beatrice nyomozni kezd a többiek után, hogy kiderítse az igazságot a rejtélyes hatodik fő halálát illetően.
Az idővel játszó regények gyakran önmaguknak generálnak logikai bukfenceket, de az Örök ébredés szerencsésen megengedi, hogy a nekem tetsző igazságot válasszam az utolsó oldalon, miközben végigkísér az odáig vezető úton, hogy ne vesszek el a rejtvényben. Titokzatos, borongós hangulatú regény, melynek központi témái az emberi kapcsolatok, a véletlen, és a saját előítéleteink, amiknek bizony visszafordíthtatalan következményei is lehetnek.

Aki szereti a sci-fi, krimi, thriller kategória bármelyikét, vagy csak egyszerűen a fantasztikumot és a rejtélyeket, az semmiképp ne hagyja ki az Örök ébredést.

Értékelésem: http://gcksbookreviewblog.blogspot.com/2019/02/eloolvas…

Amikor először elolvastam a szinopszist, akkor tudtam, vagy legalábbis nagyon reméltem, hogy ez az én könyvem lesz. És szerencsére nem tévedtem nagyot.

Tartottam tőle, hogy erősen rá fogja nyomni a bélyegét a YA mivolta, ami részben meg is történt, de messze az ingerküszöböm alatt volt a szint végig.
A történet végig lekötötte a figyelmem, imádtam a gyors tempóját, stilizált írásstílusát, a csavarok sokaságát és meglepően kevés volt az üresjárat, pedig a témából és oldalszámból adódóan sokkal vontatottabb mesélési stílusra számítottam.

Viszont a karakterizáció hiánya fájó pont, hiába próbált az írónő egy eklektikus társaságot összehozni, egyszerűen kivétel nélkül mindenki egydimenziós, sztereotípiákra épülő szereplő lett, ami helyenként azért el tudott venni az élményből.
Illetve a lezárással kapcsolatban egy sokkolóbb befejezésben, nagyobb katarzisban reménykedtem.

De összességében nagyon jól szórakoztam alatta, egy pillanatig sem bánom, hogy elolvastam.

Valahogy úgy éreztem, hogy ez a könyv túl sokat akart markolni, de sajna csak keveset tudott nyújtani. Megpróbál thriller lenni, de ahhoz sajna túlságosan is komolytalan (túl sokat poénkodnak benne, ami ráadásul vér gyengén sült el számomra).
Megpróbál sci-fi lenni, de egy rendes konkrétan sci-fi műhöz képest nagyon gyermeteg a kivitelezés.
A nyomozós szál, végül is érdekesnek indult, de ami a végén kisül belőle az számomra csalódás volt. Szeretem, ha egy rejtély jól fel van építve, ha az író ügyesen elrejti a részletekben a megoldást. Hát itt sajna nem így van, hiába a nyomozás a kérdésekre a választ végül nem az alapos nyomozói munka oldja meg.
Ami pedig a karaktereket illeti…tudni kell, hogy ez a könyv egy YA regény. Karakter kidolgozottság terén elbukik, mint ahogy a legtöbb hasonszőrű könyv szokott. Egyszerűen nem tudtam senkiért sem aggódni, senkit nem sikerült megkedvelnem vagy megismernem, minden egyes karaktert ugyanarra a kaptafára építettek fel, sőt hovatovább, számomra egyszerűen nem különültek el egymástól. Mintha négyen alkottak volna egy egészet.
Volt Beatrice, meg voltak a barátai, akiket sem megismerni, sem értékelni nem tudtam….már a regény felénél tartottam, mikor rájöttem, hogy konkrétan a nevüket sem tudom megjegyezni, annyira nem sikerült őket életre kelteni.
A szerelmi szál, mint ahogy azt már megszokhattuk a YA területén felszínes, érdektelen. A barátságok? Egyszerűen nem láttam semmi arra utaló jelet, hogy a főszereplő Bee és a „barátait” mi kötötte össze a múltban, mert a jelenben még annyira sem kötődtek egymáshoz. Egy pillanatig sem éreztem, hogy barátok lennének.
Szeretem Marisha Pesslt, az Éjszakai Mozi határozottan az egyik legkedvencebb könyvem a világon, de ez az Örök Ébredés, határozottan nem lesz az.
A három és fél csillagot a történet végi csavar miatt kapta (sokkal alacsonyabb értékelést akartam adni neki eredetileg), ami nekem tetszett és amiért bizonyos tekintetben bevállalós volt, bár számomra cseppet sem volt megható (mert nyilván ez volt a szándék)…ahhoz, hogy bizonyos részek meghatóra sikeredjenek nem ártott volna egy kicsit magasabb szintű karakter kidolgozottság. Számomra túlságosan is távolságtartóak voltak a szereplők egymással, semmilyen kémiát nem fedeztem fel köztük, ami miatt nem tudtam átérezni a barátságuk erősségét.
A hangulat jó, az írásmódra nincs panasz, a szöveg hemzsegett a helyesírási hibáktól, de ez nem Marisha Pessl hibája, ehhez lassan már kezdek hozzászokni, fel se veszem és ha úgy vesszük ezt a sztorit, mint egy a végén jó csavarral operáló, enyhén misztikus, de végtelenül egyszerű, gyermekbarát drámát, akkor úgy működik. Csak sajnos én azt éreztem, hogy nem ez akart lenni, hogy ennél sokkal nagyobb célokra volt hivatva, de sajna nálam épp csak egy fokkal volt jobb a középszerűnél.