Avalon ​ködbe vész (Avalon 8.) 60 csillagozás

Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Nem ​könnyű feladat méltó módon bemutatni ezt a nemzetközi bestsellert, amely több évtizede áll a könyves sikerlisták előkelő helyein. A kötet rendkívül szokatlan, meghökkentő és magával ragadó módon értelmezi az Arthur-mondakört, amely számtalan feldolgozásban látott már napvilágot, azonban Bradley könyvét minden eddigitől megkülönbözteti és a világon páratlan sikerré avatta, hogy a nők szemszögéből meséli el a történetet.

Főszereplői az ősi, druida természetvallás „felvilágosult” gondolkodású papnői és Arthur félénk, korlátolt felesége, aki a katolicizmus fogságában vergődik. A sodró lendületű, sok szálból szőtt mese kibontakozása közben tanúi lehetünk, amint a pogány természetistennő kultusza átadja helyét a keresztény szertartásoknak. Bradley történetében ennek a folyamatnak a jelképe Avalon, a druida papnők szent szigete, ahol a múlt, a jelen és a jövő egyszerre létezik, szinte egymásba olvad.

Marion Zimmer Bradley a fantasy irodalom meghatározó alakja.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1983

>!
Édesvíz, Budapest, 2007
1076 oldal · ISBN: 9789635285969 · Fordította: Gálvölgyi Judit

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Lancelot · Morgaine La Fay · Sir Gawain · Nimue

Helyszínek népszerűség szerint

Avalon · kolostor


Kedvencelte 26

Most olvassa 4

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 61

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Noro >!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Sajnos képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, hogy ez a történet nem érdemelt ezer oldalnyi kifejtést. Az Arthur-legenda elregélése nők szemszögéből mindenképpen érdekes kísérlet, de figyelembe kellett volna vennie, hogy mivel ez egy realista (nem amazonokról szóló) feldolgozás, a nőkkel az idő nagy részében nem történik semmi különös. Meglehet, hogy ez a téma egyetlen olyan feldolgozása, amelyben egyetlen csatát sem látunk, ellenben van házasság, gyereknevelés, megcsalás és megcsalatás. Jelzem, nem arról van szó, hogy a végletekig sztereotip „női dolgokról” szólna az egész: politika és ármánykodás van itt is legalább annyi, mint más Arthur királyos történetekben. Sőt, Bradley tulajdonképpen úgy állítja be, hogy a királyok és lovagok minden fontos döntésében ott az anyák, nővérek, de főleg a feleségek keze. Ez pedig kifejezetten érdekes. Csupán hajlamos elveszni a monumentális családregény részletei között.

A regény fő narrátorai Arthur anyja, felesége, és mindenekelőtt a nővére. Rajtuk keresztül jelenik meg a történet első számú konfliktusa, amely a druida vallás és a kereszténység csatája. E ponton viszont el kell mondani, hogy a szerző rendkívüli módon részrehajló. Talán az utolsó néhány fejezetet leszámítva a keresztények kivétel nélkül úgy jelennek meg, mind szűk látókörű, babonás és kirekesztő figurák. Különösen arra nem kapunk választ, hogy a könyvben megjelenő, egyebekben erős és határozott nők miért is fogadják el ezt a hitet, ha ennyire megalázva érzik magukat általa, mint ahogyan itt megjelenik? A druidák eközben a legszebb buddhista bölcsességekből kölcsönzik filozófiájukat, amelynek ötvözése a vad és véres kelta termékenységi rítusokkal ha nem is képtelenség, de néha azért eléggé valószerűtlen.

A férfi karakterek rendkívül egydimenziósak. Vannak a befolyásolható pipogyák (Arthur, Lancelet (sic)), a jóindulatú bunkók (Uriens), és a vadállatok (kb. mindenki más). A nőket természetesen egyikük sem érti, kivéve talán az Avalonban nevelkedettek. Avalon itt egyébként az atlantiszi hagyományok utolsó bástyája, amelyet a római hódítás idején elrejtettek a halandó világ elől egy afféle párhuzamos dimenzióba. Ez a „ködök világa”, a tündérország, amely szimbolikusan és valóságosan is egyre távolodik Britanniától, ahogyan egyre kevesebben hisznek benne.

Visszatérve a történetre, a könyv egy teljes korszakot mesél el, Arthur anyjának fiatalkorától egészen Arthur nővére, Morgaine öregségéig. A két legfőbb főhős, Morgaine és Gwenvyfar (Guinevere) karakterfejlődését kétségkívül jól dolgozza ki. Fiatalkoruk, középkoruk és öregkoruk közti különbséget zongorázni lehetne. Mégis igazán csak az öregkori részek azok, amelyekben a szerző valami újat és izgalmasat tud mutatni. Az életét elpazarló Morgaine utolsó, kétségbeesett kísérletei a történelem visszafordítására, illetve Gwenvyfar lassú és fokozatos megbékélése azzal, hogy nem mindenki követi a szerinte egyedül helyes világrendet, ezekért volt érdemes elolvasni ezt a féltéglát. De mindezzel együtt azt mondom, hogy fele ekkora terjedelemben kellett volna megoldani az egészet.

Dénes_Gabriella >!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Szerintem ez egy igen jól felépített regény. Vajmi keveset tudhatunk arról, mi is volt 1000+ évvel ezelőtt. Amiről van is feljegyzés, az is hézagos… maradnak a legendák és hiedelmek forrásként. Azt gondolom, hogy minden lehető és lehetetlen forrásból jól építkezett a szerző.
Egy Arthur-mondatkörhöz kapcsolódó regénnyel van dolgunk, ami nem feltétlenül a klasszikus nézőponttal operál, hanem nők, méghozzá Arthur anyja, nővére és felesége szempontjából megszövegezve olvashatjuk a történeteket. Számomra a legerősebb maga a természetvallás (druidák) kontra kereszténység oppozíció volt. Azt gondolom, hogy a mondakörön kívül is elég erős történés volt a térítés és az erőltetett kultúracsere (mert az inkulturáció csak a 20. század sajátja, addig mindenki vagy ugyanolyanná lett, vagy nem volt jó katolikus).
Emellett érdekes volt a női karakterek életútjának felépítése is. Az ezekben rejlő szimbolika pedig nagyon erőteljes, de nem megy a sztori róvására.
Őszintén szólva, fel sem tűnt, hogy ez a könyv egy fél tégla, simán olvastam volna még és még és még és még.

Lancaster>!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

És most, amidőn a világ megváltozott, s Arthur – az én öcsém, az én kedvesem, a volt és eljövendő király – holtan (az egyszerű népek szerint álomban) fekszik Avalon szent szigetén, úgy kell elmondani ezt a történetet, ahogy valóban megesett, mielőtt a Fehér Krisztus papjai eljöttek, hogy ködbe borítsák szentjeikkel és legendáikkal.

Az Arthur-mondakör a nők szemszögéből. Nem ezt vártam. Ennél sokkal kevesebbet. Mert ki gondolta volna, hogy a merlin csupán alárendeltje volt a Tó Asszonyának, hogy Lancelot valójában a királyné játékszerévé vált, vagy hogy Morgan le Fay volt Britannia igazi uralkodója?
Lassú történet, de persze hogyan is lehetne elnagyolva elmesélni ezt a kiterjedt mondakört úgy, hogy valóban minden szempont érvényre jusson, és a végén semmi más ne maradjon árnyékban, csak maga Avalon, amely szimbolikus origóját adja ennek a történetnek, elvonva az olvasót a Kerekasztal központiságának mítoszától, hogy belássuk, az ősi britek sorsa nem a király udvarában, a lovagok szavára dőlt el, hanem a szent szigeten, amely végül elveszett a ködben.
Bradley egész más megvilágításba helyezi Arthurt és Morgaine-t, mint a korábbi írók közül bárki, rávilágítva kapcsolatuk rémisztő sokszínűségére és ellentmondásosságára, amelyet csak félig köszönhetnek saját maguknak. Árulásuk és gyengeségük végső soron civilizációjuk bukását eredményezte, keresztény és szász államot állítva az ősi kelták és a britek helyére, míg ők ketten elhajóztak a tündérbárkán Avalonba, és belevesztek a legendákba. Szomorú sors két vezetésre született gyermek számára, de persze legvégül ez sem céltalan és hiábavaló.

Sagitta>!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Monumentális mű; életek, érzelmek, sorsok leírása mesteri módon, az Arthur-mondakör bűvös világába ágyazva.
Annak ellenére, hogy több, mint 1000 oldal, minden évben kiolvasom egyszer azóta, hogy először a kezembe akadt, és minden áldott évben felfedezek benne valami olyat, ami eddig nem tűnt föl, vagy amit eddig másképp éltem meg.
Különlegessége a könyvnek, hogy több részből áll, és a részek különböző, egymással sokszor ellentétes személyiségű nők szemszögéből íródtak: az igaz szerelméért küzdő Igraine; a katolicizmusba begyöpösödött, törékeny Gwenhwyfar; s főképp az Arthur-mondakör főgonoszának tartott Morgaine – elsősorban az ő életét, sorsát követhetjük és tanúi lehetünk, ahogy az események és az érzelmek nyomán kialakul a személyisége.
Azt meg kell hagyni, hogy nem egy könnyű könyv, úgyhogy akkor vágj bele, ha van kitartásod – jutalmad egy elképesztő olvasmányélmény lesz :)

A_Nagy_Levin P>!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Ez is megvolt.
Sokáig birkóztam a könyvvel: mérete és a szöveg miatt is. Egy ekkora könyv keménykötésben szinte kezelhetetlen az én tömegközlekedéses olvasásaimhoz. Ez megnehezítette a befogadást, ahogy az is, hogy a kiadás hibás: a nyomdai ívben valahogy fordítva kötődtek be nyolcoldalanként a dolgok, így aztán el is veszett kétszer nyolc oldal a szövegből. Mennyiségileg ez nem sok, de épp a regény egyik fordulópontja lett a nyomda ördögének martalékává. A fordítás, de még inkább a szöveggondozás sem a magyar könyvkiadás csúcsteljesítménye. A központozás még hagyján, de az ismételt karakterek „a a” nyilvánvaló elütések, és hogy a megjelent szövegben maradtak, az csúfság.
Maga a szöveg röviden: nem az enyém. Értettem a női nézőpontok érdekességét, de ehhez legalább 300 oldalt el kellett olvasnom. Az elején nagyon nem tetszett az egész, aztán már felfedezni véltem, hogy mi benne az érdekes, de végig ott ólálkodott agyam hátsó részében a gyanú, hogy csak azért vélek ebben az egészben érdekest és mondandót felfedezni, mert az elme megcsalja magát is, csak hogy elviselhetővé változtassa a kényszert :).
Ha ettől eltekintek, kapok egy szöveget, ami még mindig erősen kurzusszagú. És bár a szerző leírja, hogy nem a kereszténységgel, pusztán a szűklátókörűséggel van problémája, hitelteleníti ezt, hogy a pogány oldalon egyetlen ilyen alak sem tűnik föl. (Ami azt illeti, Morgaine és Kevin viszonyában épp ez a fajta szűklátókőrűség mutatkozik meg a regény főhösében, ez tudatos írói eszközként szépen árnyalja Morgaine alakját – és az írónő szándékát. Ha nem az volt, akkor pedig érdekes elszólás.) Szóval, nem tudtam szabadulni attól, hogy Bradley itt önigazol és saját – akkori – elveinek helyességét bizonygatja.
De ha még ezt is félreteszem – nem lehet –, akkor kapok egy érdekes, soha ki nem bontakozó konfliktusokból felépülő rendszert, ami magában addig szórakoztató, amíg kiderül ,hogy nem tart sehová. Morgaine, Lancelet, Gwenhwyfar és Arthur négyszöge ugyanazt játssza le mindig, nincs benne előrejutás. Ez is persze tekinthető a mondandó (újjászületés, karmikus vétkek és jóvátételük) alátámasztásának, de a regény értékét csökkenti.
Szóval, elolvastam, köszönöm, és szerintem csak az olvassa, akinek ideológiai kötődése van hozzá, vagy az, akinek rengeteg ideje van, esetleg a zsáner jelentősnek mondott, de nem a legjobb szövegeit is meg akarja ismerni.

sünigombóc>!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Talán azért is tetszett nagyon ez a könyv, mert nem a megszokott megközelítésben tárja az ember elé Arthur király történetét, ahogy azt már megkaphattuk egy párszor. Érdekesnek találtam, hogy igazán hangja itt a nőknek van, akikről többször is elhangzik, hogy csendben kellene lenniük, ahogy azt az apostol (vagy inkább egy későbbi kiegészítés) is mondja. Ezeknek a nőknek valahogy mégis hangja van, vagy mert fittyet hánynak a papok szavára, mint ahogy azt teszi a természetvallás papnőjeként Morgaine, vagy van olyan rangjuk, hogy végeredményben mégiscsak van valami hangjuk és még a politikára is némi ráhatásuk, mint Gwenhwyfar esete példázza. Gwenhwyfar egyébként roppantul ellenszenves a vak hitével és az ismételgetett bárgyú érveivel (amiknek nem lesz komolyabb súlya attól, hogy sokszor hangzanak el, de mégiscsak lesz hatásuk előbb-utóbb). Morgaine a túloldalon pedig inkább bölcs, semmint a történet gonosz és önző boszorkánya, még ha néha meg is bicsaklik, elveszve a maga kis küzdelmében Avalon védelmében. Ez az ellentét a két vallás között nagyon határozottan húzódik végig a történeten, és ahogy az halad előre, nagyon szépen megfigyelhető egyébként a vallásosság minden lehetséges szintje az államitól a népi vallásosságig, hiszen az a réteg is látható, akinek belefér elmenni a szentmisére, miközben azért a Beltane-tüzeknél is megteszi a maga látogatását, ami egyébként teljességgel természetes vallásszociológiai szempontból nézve. Az erőszakos térítés számomra éppen ezért is visszatetsző és ellenszenves dolog volt mindig is, ami most sem változott. (Különben nagyon érdekes volt úgy olvasni ezt a könyvet, hogy közben Chinua Achebe Széthulló világát is elolvastam, amelyben szintén terítékre kerül a térítés a gyarmatosítással összefonódva). Ugyanakkor izgalmas is volt a történet, mert hiába ismertem az alapul szolgáló mondát, nem tudtam, mi fog még történni, amihez az író láthatóan minden elképzelhető forrást felhasznált bizonyára némi képzelettel egészítve ki a hiányzó kis foltokat, hogy szép, színes, kerek egészet tehessen az olvasó elé.

Aeryn>!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Nagyon jó, részletesen megírt, szerelemmel és mágiával átitatott történet. Imádom ezt a korszakot, a könyvből készült film is tetszett. Bár számomra Gwenhwyfar karaktere elég idegesítő volt. A többieket viszont szerettem.

Lewlynn>!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

A filmet láttam először, aztán olvastam a könyvet. Eleinte bezavart, mert a film alapján akartam követni a könyvet is, de rá kellett jönnöm, hogy olyan volt, mintha nem is ugyanarról a műről és feldolgozásáról lenne szó. Aztán elolvastam még egyszer. És imádom. Részletes, mindenre kiterjedő, remek ábrázolással. Csak ajánlani tudom. :)

1 hozzászólás
Bur3sz>!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Hmm…. Már olvastm Artúr mondakörből könyveket, de ennek a megközelítése igen fúrcsa. A matriarchális megközelítés nem rossz elgondolás. A kivitelezés hagy maga után némi kívánni valót. Nagyon nehezen indul a történet. Még 50 oldal után sem lehet igazán kibogozni a szálakat. Később, mikor beindul a mese szövése, sem mindig követhető. (vagy csak én vok nagyon nehéz fejű…?) Lényeg, hogy érdekes. Türelem kell hozzá, mert nagyon vaskos.

soksokx_Csilla P>!
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Hatalmas vállalkozás ez a könyv nem csak témájában és terjedelmében, de a nézőpontját tekintve is. Mondhatni, ez a regény az Arthur mondakör feminista változata. A már szinte unalomig ismert történet ezúttal a nők szemszögéből bemutatva. Mindenképpen érdekes, izgalmas, de főleg érzelmesebb ez a nézőpont. Egy családregény ez ahol a régi világ csap össze az újjal női sorsokon keresztül bemutatva azt a harcot melyben a katolicizmus/kereszténység férfiközpontú szemlélete áll szemben a monda/hiedelemvilág/ősi istenek női megközelítésével. De nem egyszerűen a nemek harcáról van itt szó hiszen mindkét oldalon vannak nők és férfiak is, sokkal inkább az új hit összecsapása ez a régiével, melyben a hódítók erőszakos hite törvényszerűen legyőzi a régit, és bár mindent elkövet kiirtani azért nem tudja teljesen.
Nagyon szeretem ezt a könyvet, mindig örömmel veszem kézbe és olvasom el újra, mert mindig kínál valami újat, valami más nézőpontot amire nem figyeltem még fel.


Népszerű idézetek

Dénes_Gabriella >!

[…] Mi a pogányság, néném?
– Bármi, ami a papnak nem tetszik – mondta Morgaine.

Kapcsolódó szócikkek: pap · pogány
3 hozzászólás
monica>!

Óvatosan könyörögj, mert esetleg megadatik, amiért könyörögtél.

640. oldal

Lancaster>!

Mert, ahogyan mondottam, maga a világ is megváltozott. Volt oly idő, amidőn az utazó – ha akarta, s ha csupán néhány titkot ismert – szélbe fordíthatta a bárkáját a Nyári-tengeren, s nem a barátok Glastonburyjébe érkezett, hanem Avalon szent szigetére, merthogy a világok közötti kapuk akkoriban még ott lebegtek a ködben, és úgy nyíltak-zárultak, ahogyan az utazó gondolta, s parancsolta. Ez pedig egy igen nagy titok, amelyet a mi időnkben tudott volt minden tanult ember: amit az ember gondol, azzal teremti a világát maga körül, méghozzá naponta újra meg újra.

5. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Glastonbury
monica>!

Az embernek hatalmában áll felismerni a jót, választani jó és rossz között, és tudni, hogy a választása igenis számít…

995. oldal

Noro >!

– Néha azt hiszem, a papokat azért küldték, hogy megbüntessék az embereket; minthogy Krisztus szavait a szeretetről nem hallgatták meg, Isten elküldte a papokat a gyűlölet és a vakbuzgóság üzenetével.

961. oldal

EllanieB>!

Elbeszélem hát ezt a történetet. Mert egy napon elmondják majd a papok is, ahogyan ők tudják. S a kettő közt félúton tán megcsillan az igazság szikrája.
Mert van, amit a papok nem tudnak az Egy Istenükkel és Egy Igazságukkal: hogy igaz történet nem létezik. Az igazságnak sok arca van, s az igazság olyan, mint az Avalonba vezető ősi út: a magad akaratától, tennen gondolataidtól függ, hogy az út vezetni kezd-e, s hogy végül az Örökkévalóság szent szigetére visz-e, vagy a papok közé, ahol szól a harang, úr a halál, és sátán van, pokol és kárhozat…

7. oldal, Előbeszéd

Kapcsolódó szócikkek: Avalon
monica>!

… a mindenséget teremtő, hatalmas erőket nem szabad emberkéz által emelt épületben imádni, s a végtelent ember alkotta tárgy nem zárhatja magába.

143. oldal

monica>!

Nem hiszem, hogy a papoktól, az Isten haragjától vagy bármi mástól való félelem valaha is visszatartaná az emberiséget a bűntől – mondta Nimue –, csak az, ha az összes életeik során elegendő bölcsességre tesznek szert ahhoz, hogy tudják: hibázni hasztalan, és a rossz nem kifizetődő.

960. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nimue
3 hozzászólás
monica>!

Istennek számtalan neve van, de azért Isten mindenütt egy.

168. oldal

monica>!

Annak tudása, hogy az ember tudatlan, a bölcsesség kezdete…

168. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

George R. R. Martin: Királyok csatája
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája
Soman Chainani: Az én váram
Matthew J. Kirby: Assassin's Creed Valhalla – Geirmund sagája
Stephen King: Carrie
Stephen King: A boszorkánylány
Alexis Henderson: A boszorkányság éve
Thomas Wheeler: Cursed
Sarah J. Maas: Kingdom of Ash – Felperzselt királyság 1-2.
A. O. Esther: Hívogat a fény