A ​Zöld Palota 31 csillagozás

Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Vad ​indulatokkal fűtött, a természet erőivel, egymással és saját ösztöneikkel élet-halálharcot vívó embereket ismerhetünk meg a világhírű perui író először 1966-ban megjelent regényében.
A Zöld Palota valójában bordélyház, többnyire ide kerülnek végül azok a bennszülött lányok, akiket a katonák – az egyház együttműködésével – elrabolnak, hogy „megmentsék” a lelküket… A Zöld Palota megalapításának és működésének mitikus-misztikus története azonban csak a szerteágazó, nagyívű cselekmény állandó erotikai és erkölcsi feszültséget keltő magját alkotja; a szerző vissza-visszatér hozzá, miután hőseivel a vad amazóniai tájakon vagy Piurában, a perui nagyvárosban bolyong. És a fülledt őserdőben, a Santiago folyón és a piurai külvárosi negyedekben kibontakozó szövevényes kalandok során egy lázadó és elbukó törzsfőnök, egy leprás élőhalottá süllyedő csempész és egy prostituálttá váló bennszülött lány sorsát kísérhetjük végig évtizedeken át. Látszólag mindenki elbukik, akár hősi, akár… (tovább)

Eredeti cím: La Casa Verde

Eredeti megjelenés éve: 1966

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár

>!
Európa, Budapest, 2005
552 oldal · ISBN: 9630777045 · Fordította: Benczik Vilmos
>!
Magvető, Budapest, 1974
490 oldal · Fordította: Benczik Vilmos

Enciklopédia 3


Kedvencelte 5

Most olvassa 4

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
SteelCurtain
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Mint valami krimiben, úgy kell mozaikonként összerakni, hogy ki kicsoda, és mi a viszonya a többi szereplővel. Llosa fantasztikusan ír, de nem túl barátságos az olvasóhoz. Nemcsak térben, de időben is az olvasónak kell elhelyeznie a regény alakjait, s ha ezt nem sikerül tökéletesen összeillesztenie, akkor egy vibrálóan izgalmas regény helyett egy reménytelen katyvaszt kap végeredményül, amihez képest az őskáosz maga a poroszos rend. Időt meg nem nagyon hagy az író töprengeni, hogy akkor az adott darabot hová is tegyük, mert sportszerűtlenül izgalmasan ír, engem legalábbis úgy magával ragadott, hogy hiába kérődztem volna egy-egy mondat után a kapott információkon, a szemem fittyet hányva a behúzott kéziféknek, már falta a következő sorokat. És Llosa folyama nem ám valami barátságos hullámokkal vesz a hátára, nem ringat, nem hagyja, hogy élvezd a napsütést, hanem örvénylik, s folyton a mélybe ránt, megtapasztalni az emberi lét minimalizmusát, sötétségét. Nobel-díjasokra úgy tűnik, nem vonatkozik az embereken végzett kísérletek tilalma, hiszen a perui zseni is a lehető legvékonyabbra szeleteli az emberi létet és aztán mikroszkóp alatt vizsgálja a szelvényeket, próbálja meghatározni, hogy hol van az állati lét felé süllyedésnek az a pontja, ahol még mindig marad bennünk valami emberi, ahonnan még lehetséges a visszakapaszkodás.
Kivételesen remek regény, de olvasását csak átlagosnál magasabb koncentrációs készséggel rendelkezők számára ajánlom.

2 hozzászólás
>!
Riru
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Nagy küzdelem volt, pedig jól indult, és általában szeretem, ahogyan a különböző idősíkokat és cselekményszálakat keveri, de itt nekem egy kicsit túllőtt a célon. Igazából még a különleges párbeszéd modor is tetszett, és 200 oldal terjedelemig valószínűleg nagyon élveztem volna, de 569 oldalon keresztül…brutális! Kimerültem. Csak elszánt Vargas Llosa rajongóknak ajánlom, és azoknak, akik az Élet és Tudomány heti fejtörőit egy percen belül oldják meg:-)

>!
kaporszakall
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Kamaszkoromban olvastam először, kultúrsznob büszkeséggel, hogy már milyen művelt vagyok… Ez volt az első Llosa könyvem, ’A város és a kutyák’ csak később került sorra.

Most újraolvasva is ez a kedvencem Lllosától. Fiatalon és lelkesen írta, még nem – vagy csak alig – kanyarodott el a bestseller felé. Ami később – gonoszul formázva a véleményem – odáig fajult, hogy mire megkapta az irodalmi Nobel-díjat, már meg sem érdemelte…

Persze ez túlzás. Llosa mindig tehetségesen, szépen ír, akkor is, ha a soft-pornó (’Szeretem a mostohámat’, ’Don Rigoberto följegyzései’), a baloldali (ellen?)propaganda (’Mayta története’), vagy az indián néprajz (’Halál az Andokban’) műfajában alkot.

Mégis akkor a legjobb, ha forma és tartalom, külcsín és belbecs magas színvonalon egyesülnek. És ez számomra az első három regényében teljesül igazán. ’A város és a kutyák’ többé-kevésbé klasszikus elbeszélő modora, ’A Zöld Palota’ keresztül-kasul átlapolt mozaikkockái és a ’Négy óra a Catedralban’ sokszálú cseleménygombolyagja, ahol a szerző már úgy összegubancolta a szálakat, hogy szinte képtelen voltam kibogozni – ezek a fiatal író első formai próbálkozásai, amikben még nem nagyon érzem a nagyközönség ízlésének tett engedményeket.

’A Zöld Palota’ a perui Amazónia és Hegyvidék életét mutatja be, filmszerűen gyors vágásokkal, időbeli, térbeli és nézőpontváltásokkal. Az összkép részben miszlikbe, részben nagyobb darabokra lett vágva, és az író gondosan adagolja őket – a könyv elején a miszliket, a vége felé a nagyobb darabokat, hogy végül Ravensburger Puzzle módjára összeálljon a történet.

Nem mellőzi az ’olcsó’ manírokat, van itt rablás, csempészet, indián folklór, orosz rulett, bordélyromantika… Mégis, mindennek ellenére, valódi irodalom keletkezik a szemünk láttára, a valóság illúziótlan képével, súlyos erkölcsi dilemmákkal. Ezt teszi a tehetség…

A kötetnek nincs egy igazi főszereplője, sok egyenrangú figura nyüzsög a pódiumon. Mégis – a macsó stílus és cselekmény dacára – a kötet két legstabilabb, legszerethetőbb és legerkölcsösebb szereplője nő: Lalita és Bonifacia. Az ő áldozatkészségük, szívósságuk, türelmük segíti át életük buktatóin az ostoba, rögeszmés, nagyravágyó férfiakat. Egyáltalán – a nők a regényben szinte mind jobbak és tisztességesebbek, mint a férfiak. Ők tartják fenn az egyensúlyt, a férfiak legtöbbször felborítják…

A regény valamikor a negyvenes-ötvenes években játszódik (halvány célzás történik az események kezdetén a második világháborúra és a japánok számára történő kaucsuk-csempészetre…). Lassú civilizálódás figyelhető meg Piurában, az amazóniai Sanata María de Nievában még az sem… A történet színes és izgalmas, ugyanakkor keserűen illúziótlan: a pénz utáni hajsza felmorzsolja az erkölcsöket, az egészséget, az életet. Mintha Schiller ’Wallenstein’-jének kórusa szólna a macsók fejében: ’Ha kockára nem veted életedet / Magadnak az életet el se nyered!’.

Llosa néha borotvaélen táncol a remekmű és a ponyva határán, de végig a remekmű oldalán tud maradni. Ezért, meg némi kamaszkori nosztalgia miatt is: még mindig kedvenc…

>!
Bogas P
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Keveredő idősíkok, több helyszín, számos szereplő, akik eltérő időben, eltérő helyeken, de olykor találkoznak, párhuzamos és csúsztatott cselekményszálakon, és ettől az egész regény majdnem olyan kuszán indul, mint amilyen az őserdő. És akkor a különleges elbeszélői technikát még nem is említettem. Féltem, hogy mivel egy időre félre kellett tennem, soha többé nem találom majd meg a fonalat, de a végére gyönyörűen összeállt a kép (mondjuk az epilógus sokat segített). Pedig volt itt minden: lepra, katonaság, apácák, papok, vadak, csendőrség, mangácsok, bordélyház, alkohol, szerelem, házasság, gyerekek, hárfa, csempészet, győzhetetlenek, őserdő és homoktenger.

>!
Lynn
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Az első 10 oldal után azt gondoltam – „jajj…”.
A 20. oldal körül azt – „jajj, jajj”… És ez így ment kb a 60. oldalig. Ott és akkor megértettem valamit a könyvből. Értettem is egy darabig. Merthogy nem elég, hogy minden egyes rész további nagyon részekre van osztva, az egyes al-részek is több, általában 3-4 történetet mesélnek el. Úgy, hogy sokáig azt sem tudni, ki kicsoda, azt meg pláne nem, hogy milyen idősíkban vagyunk. A szereplők jönnek-mennek, totál zűrzavar az egész és komolyan nagyon örültem annak, amikor végre összeállt, hogy a 150 oldallal korábban olvasott sztori szereplője ugyanaz, akiről később szó volt és végre megtudom a korábban elmesélt történetet megelőző cselekményt (pláne, amikor később a becenevén jelenik meg). Kihívás volt, no, a javából. Pedig ismerem Vargas Llosa stílusát – mégis azt kell mondjam, eddig még nem találkoztam ilyen összetett művével.
Mindenesetre érdekes világot mutat be – apácák, örömlányok, papok, drogosok, iszákosok, dolgos emberek vadak, keresztények, erőszakos hittérítés, liánok, homok, mocsarak, kosz, bűz, hiányos közbiztonság és elsőre kiolvashatatlan nevű állatok, ételek, italok…
Aki eljut az epilógusig, ott már abba ne hagyja, az sok mindent megmagyaráz!
És minden elismerésem a fordítónak… (Az olvasónál meg nem árt, ha van egy darab papír és a megjegyezhetetlen neveket legalább eleinte felírja, hogy tudja követni az eseményeket! – azt hiszem, az enyémet elteszem emlékbe :) )

>!
marlowe
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Filmekben megszokott az idősíkokat keverő szerkezet, regényben viszont talán még nem találkoztam ennyire összetett kirakóssal. Nekem segített, hogy az első száz oldalt újraolvastam (elsőre a tartalom felét sem értettem), ezután viszont igazi élmény volt, amikor helyükre kerültek a darabok és a kapcsolatok. Az egész történetet belepő latin-amerikai trópusi párából pedig sosem lehet elég.

>!
Csabi P
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Majd' egy hónapig küzdöttem át magam a könyvön, szóval nem az a letehetetlen olvasmány. Én szeretem a posztmodern írói fogásokat, amik kizökkentik az olvasót a kényelmes olvasgatásból, de Llosa szövegszerkesztése olyannyira idegölő, hogy csak teljes koncentrációval lehet versenyben maradni. Amikor egy párbeszéd másik mondata már egy más helyen és időben hangzik el, és ez egy oldalon 2-3-szor is előfordul, az emberpróbáló. Persze ez nem feltétlenül az író hibája, inkább az elkényelmesedett olvasóé.
Amivel leginkább bajom volt, hogy a szereplőknek nem volt arca. Jön szembe ez a rengeteg szereplő, némelyik csak úgy, be sem mutatkozik, talán száz oldal múlva derül ki, hogy ki is ez tulajdonképpen, de nem kapunk támpontot, hogy ronda ez, vagy sánta, esetleg anya szülte, vagy a Marsról jött. Egy idő után már nem is foglalkoztattak ezek az alakok, ha nem képes bemutatkozni, akkor ne várja, hogy leálljak vele barátkozni. Így múlt el érintetlenül ez a könyv.

>!
Nílkantha
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Dél-amerikai történet, az ottani élet színességével és mozgalmasságával. Véleményem szerint nagyban rontja könyv értékét az, hogy túlontúl sűrített: a kéziratban levő 4000 oldal szöveg a könyvben 490 oldalra van összesűrítve, ami a könyv megértését nagyon-nagyon megnehezíti, csaknem lehetetlenné teszi. Olvasás közben úgy érezzük, mintha álombeli víziók leírásából állna az egész könyv. Ez alól csak az epilógus kivétel – részben.

>!
szoszimo
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Megdolgoztam érte. Úgy kezdtem, hogy egy jegyzetfüzetbe írtam ki-kicsodát a felbukkanó szereplőkről. A 100. oldal után már tisztult a kép és egyre érdekesebb lett. Valódi sikerélmény volt ahogy a 81 idősíkban, 273 helyszínen játszódó 719 cselekményszálból lassan összeraktam a történet egészét, beazonosítottam ugyanazon szereplők fiatal és öregkori énjét, megértettem korábban említett események mozgatórugóit, következményeit. Közben a történet olyan izgalmakat rejtett, hogy alig vártam, hogy újra felvehessem ezt vagy azt a fonalat, megtudjam hogy alakul X vagy Y sorsa.
Szóval igazi kihívás. De ez még teljesíthető és megéri. (A Négy óra a Catedralban már kicsit sok volt.)
Hozza széles társadalomképet, amit a könyv fülszövege ígér. Megkapjuk a vad indulatokat és pusztító szenvedélyeket, amit a dél-amerikai regényektől várunk. Ugyanakkor más ez a világ, mint amit Marqueztől megszoktunk. Nyersebb, kegyetlenebb, valódibb. Nekem jobban bejön.


Népszerű idézetek

>!
Nílkantha

…a tréfa tudja csak az igazi bizalmasságot megteremteni…

168. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974

Kapcsolódó szócikkek: tréfa
>!
Nílkantha

A félelem nem fékezi meg mindenben az embert…

175. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974

Kapcsolódó szócikkek: félelem
>!
Nílkantha

(…) a férfit a sorscsapások edzik férfivá…

218. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974

Kapcsolódó szócikkek: férfiak
>!
Nílkantha

…azok a szegényemberek, akik félnek, örök életükre szegények is maradnak.

346. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974

>!
Nílkantha

…az ember azzal tölti az életét(…), hogy tilos dolgokat művel.

274. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974

>!
Nílkantha

…az ügyvéd olyan az ügyfelei számára, mint a gyóntatóatya.

83. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974

>!
Nílkantha

Minden üzlet piszkos(…), ha van pénzed, a legocsmányabb üzletekkel is veszélytelenül foglalkozhatsz.

153. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974

>!
Nílkantha

…ugyanolyan szegényen ér majd bennünket az utolsó óra, ahogy megszülettünk.

153. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974

>!
amervihákim

Az őrmester Madre Patrocinióra pillant: a bögöly még mindig ott van.

(első mondat)

>!
amervihákim

Már indulnak is, Madre Angélica, halálunk óráján, ámen.

31. oldal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974


Hasonló könyvek címkék alapján

José Maria Arguedas: Mély folyók
Sergio Bambaren: Delfinálom
Boglár Lajos (szerk.): Eldorádó
Simor András (szerk.): Hispán-amerikai költők tára
César Vallejo: Több napon át a szél…
Antonio Cisneros: Antonio Cisneros versei
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Gabriel García Márquez: Egy emberrablás története
Gabriel García Márquez: Baljós óra
Graham Greene: A tiszteletbeli konzul