Mamma ​Lucia 88% 44 csillagozás

Valami régi, gőzmozdonyfüstös, napfényillatú, különös hangulat, árasztja el az embert olvasás közben. Ingek ropogása, cipőkopogás, rikkancsok, automobilok pöfögése, olasz zsémbelés és harsány nevetés, valami vibráló, életigenlő létezés, ami egyszerre szeretetteljes, szenvedélyes, mégis könyörtelenül realista és kemény. Szívjuk magunkba, oldalról oldalra, sorról, sorra haladva. S talán a borító teszi, de mintha minden egyes jelenetet szépiában láttam volna, mintha öreg fotográfiák, régi kamerák rögzítették volna Lucia Santa küzdelmeit, boldogságát, bánatát, s közben olybá tűnik, hogy Lucia Santa egy percet sem öregszik.
Engem teljesen elvarázsolt ez a regény, mintha csak most kanyarodtam volna ki a tizedik sugárútról. Telis-tele van bölcs gondolatokkal, melyek sem nem közhelyesek, sem nem túlzóak. Minden egyes szónak, mondatnak jól kiérdemelt, pontos helye van. Itt minden oldalnak mély igazságtartalma van. Eltérő szemszögekből láthatjuk a történet minden vonulatát, összes mozzanatát. S a végén azért fohászkodunk, bárcsak bennünk is lenne abból az elszántságból és tűzből, ami Lucia Santa élni akarását még 40 hányattatott év után is tovább fűtötte.

Szeretem a családregényeket, ez tagadhatatlan. Akkor is, ha 100 évvel ezelőtti világot elevenítenek fel. Most fejeztem be egy ilyen regényt, címe Mamma Lucia, szerzője az a Mario Puzo, aki A keresztapát is írta.
Valaha láttam részleteket a filmből is, mely a könyvből készült, a gyönyörű Sophia Lorennel a főszerepben.
Az Olaszországból Amerikába kivándorolt sokgyerekes Lucia és gyermekeinek története ez, a mindennapok történései, gyötrelmei, örömei és harcai kerültek papírra. Lucia asszony sosem adja fel, bár 3 gyerekkel özvegyen maradt, a legkisebb még a hasában – nem ismert lehetetlent, ha gyerekeiről volt szó. Második férje megháborodott, így ő maradt a „férfi” a háznál.
Valamiképpen minden gyereke megtalálja helyét az életben, bár van, akit elveszít:(
A pályaudvarról jeget lopó kisfiú a kölyök József Attilát idézte fel bennem, amikor a teherpályaudvarról fát csórt a családja számára…
A gyerekek persze itt is felnőnek, akár az életben, a regénynek vége szakad – pedig kíváncsi lettem volna, hogyan alakul a család élete a továbbiakban…

Egy olasz család mindennapjai a 1920-as évek Amerikájában. Ez így elég egyszerű és unalmas lehetne…De Puzo valami olyat tud, amitől te magad is ott ülsz a lépcsőn a feketébe öltözött pletykálkodó asszonyok között, rohansz a vagon tetején, hogy kicselezd Chaplint, ébren virrasztasz Luciával, várva, hogy mindenki hazaérkezzen, aggódsz a gyermekekért, érzed a készülő spagetti illatát, olyannyira, hogy a nyál is összefut a szádban.
Nem rózsaszínben ábrázolja az akkori világot, nem idealizálja a szükséges erőszakot, de nem is kendőz, nem is szépít. Elgondolkodtató, olykor szívbemarkoló, de nem feleslegesen durva és könyörtelen.
Szóval tetszett, nagyon tetszett.

Nem volt rossz, egész jó volt. Jól lehet vele haladni, habár az első – számomra nagyon meglepő -fordulat úgy 40 oldallal a vége előtt történt. Ajánlom vonatutakhoz, spagettievéshez, mikor édesanyád helyetted vasal, félhomályban hangulatos olvasmány. Összességében 3,5 csillag.

Az igazi olasz mamma és népes családjának szomorkás-vicces története Amerikában. Mintha egy film pergett volna a szemem előtt olvasás közben, olyan valóságos volt az egész. Maradt bennem egy kis hiányérzet, mert sokszor mélyebben, részletesebben olvastam volna a történtekről, volt pár év, vagy esemény, amit gyorsan átugrott, pedig szerintem azok is érdekesek lettek volna. Összességében tipikus olasz családregény: zűrzavaros és zajos családi élet, de mindenképpen szerethető karakterek!

tetszett, nagyon tetszett…..

Magával ragadó, letehetetlen, és nagyon igazságszagú. Nekem az abszolút Top10 kategória.
Nagyon érthető, és nagyon emberi, talán éppen ezért olyan megrázó.

Tökéletes hangulatteremtés, jellemábrázolás. Magával ragadtak az események, éreztem az illatokat, ott voltam a XX. század elején a New Yorkban teremtett Itáliában. Végigkövethetjük egy család életét, melynek központjában az Anya áll…így nagybetűvel. Ő az, aki egy egész világot teremt a gyermekei köré.
Mario Puzo csodálatosan fogalmazza meg a családról, anyaságról alkotott véleményét, egyúttal bemutatva az olasz kivándorló családok életét. Fogok még olvasni tőle.