Auschwitzi ​bölcsődal 30 csillagozás

Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

A ​regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz Birkenauba. Helene Hanemann árja németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban.
Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen körülményekkel, a midennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és kisiskolát a táborban, s ennek Helene legyen a vezetője. Ez a nem mindennapi vállalkozás határozta meg aztán a Hanemann család sorsát.
Az angol nyelvterületen nagy sikernek örvendő könyv – melynek… (tovább)

>!
Kossuth, Budapest, 2019
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630998062 · Fordította: Pávai Patak Márta
>!
Kossuth, Budapest, 2019
208 oldal · ISBN: 9789630999212 · Fordította: Pávai Patak Márta

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Helena Hanemann · Blaz Hanstein · Josef Mengele

Helyszínek népszerűség szerint

Auschwitz · koncentrációs tábor


Kedvencelte 3

Most olvassa 7

Várólistára tette 128

Kívánságlistára tette 194

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Málnika 
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

„Néha mindent el kell veszítenünk ahhoz, hogy megtaláljuk a legfontosabb dolgot. Mikor az élet megfoszt bennünket attól, amit nélkülözhetetlennek tartottunk, és ott állunk csupaszon a valóság előtt, akkor a leglényegesebb – ami a szemnek mindig láthatatlan – megmutatkozik teljes valójában.”

Sok második világháborús könyvet olvastam már, mégis egyértelműen kijelenthetem, hogy eddig az Auschwitzi bölcsődal tette rám a legnagyobb hatást. Nincs benne semmiféle hatásvadász jelleg, hitelesen, ugyanakkor szívig hatolóan és olvasmányosan dokumentálja történelmünk egyik legnagyobb szégyenét, egy hihetetlenül bátor és mély érzésű családanya megrázó történetén keresztül.

Az igaz történeten alapuló könyv fókuszában ezúttal nem a zsidók, hanem a cigányok deportálása áll, egy egészen különleges szemszögből. Főszereplője, Helene ugyanis árja németként válik fogollyá Birkenauban, mivel nem hajlandó hagyni, hogy cigány férjét és öt gyermeküket nélküle vigyék el 1943 májusában. Édesanyaként és a láger óvodájának vezetőjeként számára egy egészen különleges sorsfeladattá válik a túlélés, miközben megmutatja, hogy a szeretet és a felelősségvállalás a legszörnyűbb élethelyzetben is megmaradhat értéknek. Helene és családja személyes története mellett betekintést nyerhetünk a cigánytábor foglyainak és őrzőinek gondolataiba, illetve Mengele borzalmas kísérleteinek hátterébe is. A regény vége azonban némiképp eltér a történelmi hitelességtől, amely picit érthetetlen, ám teljesen jószándékú írói fogás.

2 hozzászólás
>!
Sippancs P
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Érdekes megközelítése ez a történet az auschwitzi borzalmaknak, nemcsak a Kindergarten miatt, hanem a cigány tábor miatt is. Eddigi olvasmányaim során Auschwitzot a zsidósággal kötötték össze, míg itt a cigányság oldaláról láthattuk a deportáltak életét, a táborbeli mindennapokat. Lehet, hogy csak bennem keltette ezt az érzést, de úgy tűnt, hogy a németek szemében a cigány származás egy fokkal kevésbé volt gyűlölt, mint zsidónak lenni, ha viszont az utolsó fejezeteket nézem, vagy Mengele kísérletezgetéseit, a táborlakók gázkamrába küldését, akkor nem volt különbség életkor, származás és bőrszín között.
Amit hiányoltam a könyvből, azok az igazán mély, húsba vágó érzések, ezeket ugyanis csak a történet utolsó harmadában kaptam meg. Ha előtte el is borzadtam, és olvastam is kegyetlenkedésről, durvaságról, nem éreztem azt, hogy bele akarna szakadni a szívem, és ez egyértelműen az író, a cselekmény hibája.
Ettől függetlenül érdemes elolvasni a könyvet, már csak Helene Hannemann és a családja miatt is.

>!
ap358 P
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Nagyon nehéz erről a könyvről értékelést írni. Ismerve Mengele munkásságát már önmagában a fülszöveg is sokat sejtet. Nem egy kalandos, vagy rejtélyekkel övezett dokumentumregényre számítottam, ahol lerántják a leplet a doktorról, vagy bemutatják, miként lehetett túlélni mellette, mégsem gondoltam, hogy ennyire lélekölő történetet kapok.
Helene öt gyermekével érkezik Birkenauba, a legnagyobb is még csak tizenegy éves, a legkisebb szinte alig foghat fel valamit a történtekből. Olvasás közben annyira élővé váltak a karakterek, hogy képtelen voltam nem beleképzelni magam a helyzetükbe, és ezernyi kérdés merült fel bennem, amikre nem tért ki a mű. Öt kisgyerekkel belecsöppeni egy haláltáborba, megértetni a kicsikkel, miért nem kaphatnak enni, inni. Miért nincsenek ruháik? Miért a földön kell aludniuk? Miért veszik el mindenüket? Miért bántják őket? Anyaként ezt átélni elképzelhetetlennek tűnik, és a számos férfiak által elmesélt történet, a szörnyűségek semmissé váltak.
A könyv olvasása előtt felmerült egy téma a környezetemben, hogy az emberek képesek-e annyira elállatiasodni, hogy össznépileg újszülötteket végezzenek ki (lsd. Spárta), és mindenki bőszen hitt az alapvető ösztönökben. Ellenben a Helene által átéltek bebizonyították, hogy igenis képes idáig süllyedni az ember, és ez az emberiség történelmének olyan szakasza, amelynek még vannak élő tanúi. Itt nem csak Mengele volt kegyetlen, hanem a kapók, az őrök, és még a rabok is egymás között. A rabok többsége nem csak önmagáért harcolt, azért, hogy élve visszajuthasson a szeretteihez, hanem a gyermekeikért is küzdöttek. Sokaknak végig kellett néznie, az éhség, a hideg, a betegségek miként viszik el a kicsiket, a gyerekek sorban haltak meg az anyjuk karjában, mégis az volt a legborzasztóbb, amikor idegenkezűség is közrejátszott. Felnőtt emberek, felnőtt nők képesek voltak úgy bánni az apró, ártatlan kisgyerekekkel, a babákkal, mint a patkányokkal. Bűntudat nélkül nézték végig a halálukat (nem a gázban).
Nem egy pillanat volt, ahol sírás közeli állapotba kerültem és le kellett tennem a könyvet. Az auschwitzi történetek közül eddig ez ütött leginkább szíven, és biztos vagyok benne, hogy ezt az évek múltával sem fogom tudni elfeledni.
Mengele titokzatos férfiként lép a színre. Az elbeszélés valósághűen mutatja be a doktort, Helene először csak egy jóképű nácit lát, aki veszélyesnek és ridegnek tűnik, tudja, hogy távolságot kell tartania tőle, de az egymást követő jótettei megenyhítik. Az óvoda melege és légköre feledteti az ott dolgozókkal azt, mi is folyik a háttérben. Mire Helene-nek lesz bátorsága határozottan is beszélni a férfival, addigra viszont megváltoznak a körülmények, és egyre több infó derül ki a titkos kísérletekről is, amelyek szintén szíven döftek.
Ezt a könyvet csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a haláltáborról szóló írásokat, de figyelem (!), anyáknak csak saját felelősségre.

1 hozzászólás
>!
wzsuzsanna P
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Nem olyan régen, amikor A skarlát ég alatt című regényről írtam értékelést, beszéltem egy kicsit arról, hogy vannak bizonyos témák, amikről szerintem sosem lehet eleget írni. A második világháború eseményei nálam ebbe a kategóriába esnek, és a fentiekből egyenesen következik, hogy olvasni sem tudok eleget vagy túl sokat ezzel kapcsolatban. Persze, nyilván sokszor megviselnek az ezzel kapcsolatos olvasmányok, különösen akkor, ha igaz történeten alapulnak. Ilyenkor arra szoktam gondolni, hogy ahhoz képest, hogy mások mindezt átélték, az a legkevesebb, amit megtehetek az emlékükért, hogy nekem is fáj, amikor olvasok róla, és a magam szintjén teszek azért, hogy soha többet ne történhessen hasonló. Emellett persze jelen van egy erős pszichológiai jellegű érdeklődés is bennem. Min múlik, hogy bizonyos emberek szörnyűségeket követnek el? Mennyiben a körülmények, és mennyiben az egyén személyisége okolható ezek miatt? Annak idején többek között Philip Zimbardo amerikai pszichológus sokat foglalkozott hasonló kérdésekkel, ugyanakkor kutatásaiban az utóbbi években beállt egy aprócska fordulat: már nem az érdekelte a legjobban, hogy mitől lesz valakiből szörnyeteg, hanem sokkal inkább, hogy milyen emberek azok, akik még a legiszonyatosabb körülmények között is segítőkészek, igazak és tisztességesek maradnak?
Ez a hosszú bevezető csak amiatt volt fontos, hogy rávilágítsak, az én szememben mitől volt ez a regény egy kicsit más, mint a témában megírt hasonló művek többsége. Helene Hanemann nagyrészt hiteles története, bár megmutatja a rémségeket és a rettegést is, mégis inkább szól arról, hogyan lehet a végsőkig kitartani, és egy falatnyi napsütést csempészni a legsötétebb pokolba.
Helene Hanemann, a regény főhőse nem saját származása miatt kerül bajba a Harmadik Birodalomban, mindössze amiatt, hogy a férfi, akit szeretett, és akinek öt gyermeket szült, cigány származású volt. 1943-ban az ő családjukat is eléri a veszedelem, és felkerülnek egy olyan vonatra, ami Auschwitz Birkenauba szállítja őket. Hátborzongató volt azt a részt olvasni, amikor a német katonák felajánlják az asszonynak, hogy maradjon otthon, hiszen árja származása miatt rá nem vonatkoznak a törvények. És nem amiatt, hogy a katonák fejében ez egyáltalán felmerül, hanem azért, mert valószínűleg nem egy olyan eset volt, amikor az emberek éltek az ilyen lehetőségekkel. Mindenesetre Helene egy pillanatig sem hezitál és nem hajlandó elszakadni a családjától. (…)
(…) Helene személyében egy elképesztően erős és bátor asszonyt ismerhettem meg, aki képes volt arra, hogy úgy tegyen meg mindent a saját és szerettei túléléséért, hogy közben ember marad és segít a körülötte lévőkön is – egy olyan helyzetben, amikor az önzetlenség sokszor a foglyok életébe kerülhetett. A kötet végén a szerző ír arról, hogy a család történetében mennyi volt a valóságos elem, és mennyi a fikció, de ettől függetlenül is végig izgultam, hogyan fog alakulni a sorsuk (és hát ilyen regény esetében az ember nem lehet túlságosan bizakodó). (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/11/auschwitzi-bolc…

>!
Flora_The_Sweaterist P
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

A fülszöveget olvasva merült fel bennem a kérdés: vajon miért akart a kegyetlenségéről és emberkísérleteiről hírhedt Josef Mengele óvodát és iskolát létesíteni Auschwitzban? Ez az állítás olybá tűnt ellentmond mindannak, amit a koncentrációs táborokról tudtam. Az óvoda emberségesen és mindennapian cseng, holott a táborok az embertelenség és a földi pokol megtestesítői voltak. Hogyan lehetséges tehát összeegyeztetni két ennyire eltérő dolgot? Hogy fér meg egymás mellett az őrült fanatizmus és a köznapi normalitás?

A válasz az, hogy sehogy. Bár az óvoda elsőre valóban ártatlan helynek tűnik, a háború bemocskolja, elkerülhetetlen megfertőzi, nem a jó szándék, hanem az igazsághamisítás és a személyes ambíció hozza létre. Bár Escobar regénye elsősorban Helene Hanemann emléke előtt tiszteleg, engem elsősorban nem is az ő személyes története, hanem az óvoda léte és sorsa érintett meg igazán, valamint az édesanyák dilemmája: elengedjék-e a gyermeküket vagy sem?

Bővebben: https://florathesweaterist.wordpress.com/2019/11/04/mar…

>!
KeskenyTimi
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Nem tudok csillagos értékelést adni, nem tudok írni róla. Teljesen a hatása alá kerültem, iszonyú és borzasztóan fáj! Konkrétan végigsírtam,és biztos vagyok benne, hogy ma nem alszom nyugodtan ;( nem érintett még meg így egy történet sem, mint ez…

>!
Rune
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Sokkal többet vártam ettől a könyvtől. Hogy megérint, hogy borzalomba taszít, hogy nem bírok másra gondolni napokig. De sajnos az utolsó 80 oldalt leszámítva csak a nagy semmit éreztem. Nem ez az első ilyen témájú könyvem. De ez a kötet nem váltott ki belőlem olyan mély érzéseket, amelyet a téma megkívánt volna.
A szereplők háttere, egymás közötti viszonyai, motivációi nem voltak rendesen kifejetve/felépítve, így nem is tudtam együttérezni velük. A történetvezetés sem volt jól felépítve, ugrottunk egyik súlyos eseménytől a másikig anélkül, hogy a folyamatokat, a lelki le- és felépülést a szereplők szemén követtük volna végig.
Nyilván azok a jelentek, amelyekben gyerekek szerepeltek megrázóak voltak, de számomra nem azért, mert olyan jól lett volna megírva, szemléltetve egy-egy jelenet, hanem folyton a saját gyerekeimet képzeltem a helyükbe. Illetve, hogy én hogyan reagáltam volna az adott helyzetben. És nyilván ezt a könyvet nem csak gyerekes anyukák olvassák, így kíváncsi lennék, hogy egy fiatalnak pl. mennyire jöhetnek át az ilyen jelenetek.
Az utolsó 80 oldalon, a teljes kétségbeesés, a lassan kihunyó remény és belenyugvás pillanatainak leírásakor éreztem azt, hogy sikerült megfognia valamit ezekből az érzésekből az írónak. De azt hiszem, hogy az mindent elmond, hogy az Epilógus volt az a fejezete a könyvnek, ami miatt megtartom a könyvespolcomon a kötetet. Amikor a valódi szereplők életéről és sorsáról olvashattam, számomra az volt a csúcspontja az egész történetnek.

2 hozzászólás
>!
Utószó_blogger
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Kettős érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, mert egyrészt jelentős regény, hiszen a Holokauszt egy kevésbé ismert oldalát mutatja be, másrészt viszont olvastam már jobban megírt regényeket is ebben a témában. Néhol jobban is belemehetett volna Escobar abba, hogy mi zajlik Helene közvetlen környezetén kívül, például kíváncsi lettem volna arra, hogy milyen kísérleteket folytat Mengele, és nem lett volna rossz, ha jobban bepillanthatunk a többi táborlakó életébe, akik még Helene-nél is rosszabb helyzetben voltak.
Ugyanakkor vitathatatlan, hogy az Auschwitzi bölcsődal nagyon fontos regény, hiszen elég kevés szó esik arról, hogy cigányokat is vittek a koncentrációs táborokba, és tömegesen ki is végezték őket. Érdekes volt, hogy ebbe a világba is beleláthattunk, például nem is tudtam, hogy a cigányokat családi táborokba küldték a nácik, és hogy több kísérlet is volt arra, hogy a teljes tábort megsemmisítsék. Pozitívum, hogy a könyv végén Escobar összeszedi, hogy mikor mi történt a táborral, így könnyebb átlátni az események fonalát.
Bővebb értékelés a blogomon: https://utoszo.wordpress.com/2019/11/08/mario-escobar-a…

>!
BBetti86
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Egy újabb történet, ami újabb borzalmakat tartogat a számunkra. Annyi tragédia kötődik Auschwitz poklához, hogy még egy darabig kapunk is ilyen történeteket. Ennek is megtörtént eset az alapja, és a szerző gondos munkával formálja regénnyé a történelmet.
Egy nagyon szimpatikus nőt tesz a középpontba, aki menekülhetett volna. Árja szülők árja lánya, szőke és kék szemű. Ám ő a tábort választotta, hogy a gyermekei mellett maradhasson, akiket cigány származású, hegedűművész férjének szült. Később egy ennél is kegyetlenebb választásra kényszerítik.
Az emberileg nehezen felfogható, ahogy a nácik nem értik, hogy képes velük jönni, kitartani a 'majomgyerekei' mellett, amikor rendes német családja is lehetne. Annyira átjön ebből a könyvből, hogy mennyire semmibe vették itt az emberi életet. Nem embereket láttak, hanem az állatoknál is rosszabbakat. Kártevőket.
Így még abszurdabb, ahogy óvodát és iskolát engednek létrehozni, még eszközöket is adnak, és Helene megkönnyítheti a gyerekek életét. Igaz, idővel ennek is kiderül a pokoli oka, de azokat a borzalmakat a szerző nem mutatja meg nyíltan. Csak utal arra, Mengele milyen borzalmakat kísérletezett, de jó érzékkel nem láttatja ezeket a szerző.
Helyette az emberi értékekre koncentrál, ahogy Helene menteni akarja a gyerekeket, és az ide kényszerített emberek emberségét, tartását.
Nem is tudom, a szerző szépítése és ilyen mesélése, jót tesz-e a történetnek. Az utóhangban leírja, mit szépített és hogyan. Nem akarta az olvasóit teljesen lelombozni a történet teljességével. Pedig, le kellett volna. Ez egy tragikus történet, a remény nélkül, amit Escobar meghagyott a végén.
Olvasmányos, könnyed a stílusa is. Gyorsan el lehet olvasni, és belegondolni, milyen szörnyűségekre és nagyságra is képes ez a faj.

>!
teemaci
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Több könyvet olvastam már holokauszt témában, ez bizonyos szemszögből más volt mint az eddigiek. Számomra azért volt különleges ez a regény, mert a cigánytábor életét ilyen részletesen bemutató művel eddig még nem találkoztam.
Igazság szerint most sem cigány nemzetiségű rab szemén keresztül látjuk a történetet, hanem a főszereplő, Helene Hanemann, ária származású német nő (akinek cigány férje és öt gyereke van) és családja viszontagságait követhetjük nyomon.
A másik fő cselekményszál a könyvben a hírhedt Mengele doktor munkássága, beteg kísérletei és próbálkozásai, melyeknek főként a cigány gyerekek és az ikerpárok a célpontjai.


Népszerű idézetek

>!
Málnika 

Minden emberi lény megismételhetetlen, végtelen érték, semmi sem tudja pótolni az életet, amelyet magával visz.

207. oldal, 14. fejezet

>!
Málnika 

Megszűnünk létezni, ha már a világon senki nincs, aki képes szeretni bennünket.

200. oldal, 14. fejezet

>!
Málnika 

Az írás sok tekintetben olyan, mintha egy másik életet élne az ember.

150. oldal, 11. fejezet

>!
Málnika 

Néha mindent el kell veszítenünk ahhoz, hogy megtaláljuk a legfontosabb dolgot. Mikor az élet megfoszt bennünket attól, amit nélkülözhetetlennek tartottunk, és ott állunk csupaszon a valóság előtt, akkor a leglényegesebb – ami a szemnek mindig láthatatlan – megmutatkozik teljes valójában.

174. oldal, 12. fejezet

>!
Málnika 

Igyekeztem szeretettel betölteni a szívemet, nem hagyhattam, hogy belülről fölemésszen a gyűlölet. Szeretnem kellett az ellenségeimet is, az volt az egyetlen lehetőségem, nehogy én is szörnyeteggé változzak.

207. oldal, 14. fejezet

>!
Málnika 

Olykor a dolgok, amelyek hiányoznak nekünk, vagy az akadályok, amelyekbe ütközünk, éppen hogy szövetségesül szegődnek mellénk, és segítségünkre lesznek, hogy a világon mindent elviseljünk.

216-217. oldal, 15. fejezet

>!
Málnika 

De a szemükben mi csak állatok voltunk, akiket föl lehet áldozni a felsőbbrendű eszme érdekében.

78. oldal, 5. fejezet

>!
Málnika 

(…) a táborban uralkodó egyetlen szabály az, hogy mindenáron túl kell élni, és hogy nem szabad komolyabb segítséget várni senkitől.

49. oldal, 4. fejezet

>!
Málnika 

Egy újabb nap Auschwitz-ban egyet jelentett azzal, hogy meghosszabbítjuk a haláltusánkat, és hogy lelkünket továbbra is a kegyetlen hóhérjaink közönyére bízzuk.

77. oldal, 5. fejezet

>!
Sippancs P

Végső soron előbb-utóbb mindnyájan meg fogunk halni, mégis az volt az érzésem, hogy a koncentrációs táborban nem meghal az ember, hanem egyszerűen megszűnik létezni.

134-135. oldal

Kapcsolódó szócikkek: koncentrációs tábor

Hasonló könyvek címkék alapján

Heather Morris: Az auschwitzi tetováló
Edith Eva Eger: A döntés
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Wiesław Kielar: Az auschwitzi halálgyár rémtettei
Wiesław Kielar: Anus Mundi
Rupert Butler: A Gestapo története
Szita Szabolcs: Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban
Helga Weiss: Helga naplója
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!