Auschwitzi ​bölcsődal 178 csillagozás

Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

A ​regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz Birkenauba. Helene Hanemann árja németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban.
Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen körülményekkel, a midennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és kisiskolát a táborban, s ennek Helene legyen a vezetője. Ez a nem mindennapi vállalkozás határozta meg aztán a Hanemann család sorsát.
Az angol nyelvterületen nagy sikernek örvendő könyv – melynek… (tovább)

Eredeti cím: Canción de cuna de Auschwitz

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Kossuth, Budapest, 2019
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630998062 · Fordította: Pávai Patak Márta
>!
Kossuth, Budapest, 2019
208 oldal · ISBN: 9789630999212 · Fordította: Pávai Patak Márta

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Blaz Hanstein · Helena Hanemann · Josef Mengele

Helyszínek népszerűség szerint

Auschwitz · koncentrációs tábor


Kedvencelte 6

Most olvassa 22

Várólistára tette 215

Kívánságlistára tette 229

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

„Néha mindent el kell veszítenünk ahhoz, hogy megtaláljuk a legfontosabb dolgot. Mikor az élet megfoszt bennünket attól, amit nélkülözhetetlennek tartottunk, és ott állunk csupaszon a valóság előtt, akkor a leglényegesebb – ami a szemnek mindig láthatatlan – megmutatkozik teljes valójában.”

Sok második világháborús könyvet olvastam már, mégis egyértelműen kijelenthetem, hogy eddig az Auschwitzi bölcsődal tette rám a legnagyobb hatást. Nincs benne semmiféle hatásvadász jelleg, hitelesen, ugyanakkor szívig hatolóan és olvasmányosan dokumentálja történelmünk egyik legnagyobb szégyenét, egy hihetetlenül bátor és mély érzésű családanya megrázó történetén keresztül.

Az igaz történeten alapuló könyv fókuszában ezúttal nem a zsidók, hanem a cigányok deportálása áll, egy egészen különleges szemszögből. Főszereplője, Helene ugyanis árja németként válik fogollyá Birkenauban, mivel nem hajlandó hagyni, hogy cigány férjét és öt gyermeküket nélküle vigyék el 1943 májusában. Édesanyaként és a láger óvodájának vezetőjeként számára egy egészen különleges sorsfeladattá válik a túlélés, miközben megmutatja, hogy a szeretet és a felelősségvállalás a legszörnyűbb élethelyzetben is megmaradhat értéknek. Helene és családja személyes története mellett betekintést nyerhetünk a cigánytábor foglyainak és őrzőinek gondolataiba, illetve Mengele borzalmas kísérleteinek hátterébe is. A regény vége azonban némiképp eltér a történelmi hitelességtől, amely picit érthetetlen, ám teljesen jószándékú írói fogás.

2 hozzászólás
eme P>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Ez a könyv fájt. Fájt, de nem abban az értelemben, amelyikben a hasonló témájú könyvek szoktak fájni. Ez a könyv „igaz történeten alapuló” irodalom mivoltában fájt. Meg rettentően feldühített, annyira, hogy képtelen vagyok róla tárgyilagosan vagy szellemesen (akár összeszedetten) írni. Inkább az indulat beszél belőlem.
Ez a könyv bestsellerré lett, túlcukrozott limonádévá oldotta az auschwitzi cigánytábor mindennapjainak és tragédiáinak valóságát. Számtalan láger- és holokausztlektűr született már – az eddig elolvasottak hasonló (negatív) érzelmeket és általában elutasítást váltottak ki belőlem, Escobar kötete azonban, azt hiszem, mindegyiket felül(alul)múlta.

Az Auschwitzi bölcsődal szándéka szerint az olvasó figyelmét a lelki nagyságra, a belső ellenállás missziószerű, szent küldetésére próbálja irányítani, a befogadó igazságérzetére- és szeretetére apellál. És ennek érdekében úgy alakítja a valóságot, ahogy épp szeretné, fittyet hányva a tényeknek. Persze mondhatnánk, hogy végeredményben fikciós prózáról beszélünk. Mi a probléma?
Számomra csak az, hogy Escobar könyve minden porcikájában hiteltelen, hatásvadász, manipulatív, ráadásul irodalmi megvalósításában is lehlethalovány (igen, szórakoztató irodalomként is az).
Hogy Escobar történész? Na és? Ez nem mentség. Sőt. Akárhogy is nézzük, ez egy végtelenül naiv, iskolás szinten összedobott, kliséktől hemzsegő, a tényekkel zsonglőrködő, iróhoz és történészhez is méltatlan amatőr írás, ráadásul „igaz történeten alapuló” sztoriként eladva.
A könyv rajongóit kímélendő, észrevételeimet inkább rejtem.

spoiler

spoiler

spoiler

spoiler*
spoiler
spoiler**

Sok minden lenne még, de inkább abbahagyom, mielőtt még jobban felhúznám magam rajta.

* spoiler

** spoiler

7 hozzászólás
Ottilia P>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

A témában eddig olvasott könyvek egyike sem foglakozott a cigánysággal, ezért már kiválasztásakor is kuriózumnak tekintettem a művet. Mario Escobar a könyörtelen körülmények között is továbbélő és intenzíven munkáló, feltétel nélküli szeretetre helyezi a hangsúlyt. A főszereplő egy erős nő, egy önfeláldozó anya, aki gyermekei és férje iránt érzett végtelen szeretetével, a végsőkig történő kitartásával, rabtársaival szolidáris, emberséges hozzáállásával lenyűgözi az olvasót, és nem utolsó sorban leheletnyi életörömöt, reményt visz az auschwitzi – birkenaui cigánytáborba.

A szerző bemutatja az iszonyú körülményeket, a kegyetlen nácikat, a rettegést, de valami olyan különleges módon, hogy értelmünkkel ugyan felfogjuk, de pszichénket nem gyötri meg úgy, ahogyan magától értetődő lenne. Megterhelő olvasmány ugyan, de erőteljesebben hat a másik, fent részletezett vonal. Mengele karaktere kiemelkedően jól kidolgozott. Mindenképpen olvasni fogok még a roma holokausztról és Mengele brutális kísérleteiről.

Helene Hanemann és családja története számomra izgalmakkal, új ismeretekkel, szeretettel és hittel telített olvasmány volt, a reményre, a minden körülmények között létező emberi jóságra és nem utolsó sorban a kitartás fontosságára hívta fel figyelmem. Gyötrelmes, mégis gyönyörű és lebilincselő regény.

>!
Kossuth, Budapest, 2019
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630998062 · Fordította: Pávai Patak Márta
4 hozzászólás
dagikám>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Megrendítő volt ezt a történetet is olvasni, mintahogy mindegyiket ebben a témában. Egy német árja nő próbálkozásait ismerhetjük meg, hogyan akar és sikerül neki jobb körülményeket bíztosítani a cigányoknak Auschwitzban. Ő maga árja származású, de a férje cigány. A gyerekei mellett mindvégig kitartó anya küzdése tárul a szemünk elé, amit megkönnyez az ember. Számomra minden ezzel kapcsolatos könyv felkavar, de ennek ellenére mégis kezembe fogok minden ilyen témájú olvasmányt, hogy ha csak lélekben is, de átérezhessem az ő szenvedéseiket is, bár ezt tudom megközelítőleg sem az, amit annak a millió embernek át kellett élniük.

Sippancs P>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Érdekes megközelítése ez a történet az auschwitzi borzalmaknak, nemcsak a Kindergarten miatt, hanem a cigány tábor miatt is. Eddigi olvasmányaim során Auschwitzot a zsidósággal kötötték össze, míg itt a cigányság oldaláról láthattuk a deportáltak életét, a táborbeli mindennapokat. Lehet, hogy csak bennem keltette ezt az érzést, de úgy tűnt, hogy a németek szemében a cigány származás egy fokkal kevésbé volt gyűlölt, mint zsidónak lenni, ha viszont az utolsó fejezeteket nézem, vagy Mengele kísérletezgetéseit, a táborlakók gázkamrába küldését, akkor nem volt különbség életkor, származás és bőrszín között.
Amit hiányoltam a könyvből, azok az igazán mély, húsba vágó érzések, ezeket ugyanis csak a történet utolsó harmadában kaptam meg. Ha előtte el is borzadtam, és olvastam is kegyetlenkedésről, durvaságról, nem éreztem azt, hogy bele akarna szakadni a szívem, és ez egyértelműen az író, a cselekmény hibája.
Ettől függetlenül érdemes elolvasni a könyvet, már csak Helene Hannemann és a családja miatt is.

ap358 P>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Nagyon nehéz erről a könyvről értékelést írni. Ismerve Mengele munkásságát már önmagában a fülszöveg is sokat sejtet. Nem egy kalandos, vagy rejtélyekkel övezett dokumentumregényre számítottam, ahol lerántják a leplet a doktorról, vagy bemutatják, miként lehetett túlélni mellette, mégsem gondoltam, hogy ennyire lélekölő történetet kapok.
Helene öt gyermekével érkezik Birkenauba, a legnagyobb is még csak tizenegy éves, a legkisebb szinte alig foghat fel valamit a történtekből. Olvasás közben annyira élővé váltak a karakterek, hogy képtelen voltam nem beleképzelni magam a helyzetükbe, és ezernyi kérdés merült fel bennem, amikre nem tért ki a mű. Öt kisgyerekkel belecsöppeni egy haláltáborba, megértetni a kicsikkel, miért nem kaphatnak enni, inni. Miért nincsenek ruháik? Miért a földön kell aludniuk? Miért veszik el mindenüket? Miért bántják őket? Anyaként ezt átélni elképzelhetetlennek tűnik, és a számos férfiak által elmesélt történet, a szörnyűségek semmissé váltak.
A könyv olvasása előtt felmerült egy téma a környezetemben, hogy az emberek képesek-e annyira elállatiasodni, hogy össznépileg újszülötteket végezzenek ki (lsd. Spárta), és mindenki bőszen hitt az alapvető ösztönökben. Ellenben a Helene által átéltek bebizonyították, hogy igenis képes idáig süllyedni az ember, és ez az emberiség történelmének olyan szakasza, amelynek még vannak élő tanúi. Itt nem csak Mengele volt kegyetlen, hanem a kapók, az őrök, és még a rabok is egymás között. A rabok többsége nem csak önmagáért harcolt, azért, hogy élve visszajuthasson a szeretteihez, hanem a gyermekeikért is küzdöttek. Sokaknak végig kellett néznie, az éhség, a hideg, a betegségek miként viszik el a kicsiket, a gyerekek sorban haltak meg az anyjuk karjában, mégis az volt a legborzasztóbb, amikor idegenkezűség is közrejátszott. Felnőtt emberek, felnőtt nők képesek voltak úgy bánni az apró, ártatlan kisgyerekekkel, a babákkal, mint a patkányokkal. Bűntudat nélkül nézték végig a halálukat (nem a gázban).
Nem egy pillanat volt, ahol sírás közeli állapotba kerültem és le kellett tennem a könyvet. Az auschwitzi történetek közül eddig ez ütött leginkább szíven, és biztos vagyok benne, hogy ezt az évek múltával sem fogom tudni elfeledni.
Mengele titokzatos férfiként lép a színre. Az elbeszélés valósághűen mutatja be a doktort, Helene először csak egy jóképű nácit lát, aki veszélyesnek és ridegnek tűnik, tudja, hogy távolságot kell tartania tőle, de az egymást követő jótettei megenyhítik. Az óvoda melege és légköre feledteti az ott dolgozókkal azt, mi is folyik a háttérben. Mire Helene-nek lesz bátorsága határozottan is beszélni a férfival, addigra viszont megváltoznak a körülmények, és egyre több infó derül ki a titkos kísérletekről is, amelyek szintén szíven döftek.
Ezt a könyvet csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a haláltáborról szóló írásokat, de figyelem (!), anyáknak csak saját felelősségre.

1 hozzászólás
wzsuzsanna P>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Nem olyan régen, amikor A skarlát ég alatt című regényről írtam értékelést, beszéltem egy kicsit arról, hogy vannak bizonyos témák, amikről szerintem sosem lehet eleget írni. A második világháború eseményei nálam ebbe a kategóriába esnek, és a fentiekből egyenesen következik, hogy olvasni sem tudok eleget vagy túl sokat ezzel kapcsolatban. Persze, nyilván sokszor megviselnek az ezzel kapcsolatos olvasmányok, különösen akkor, ha igaz történeten alapulnak. Ilyenkor arra szoktam gondolni, hogy ahhoz képest, hogy mások mindezt átélték, az a legkevesebb, amit megtehetek az emlékükért, hogy nekem is fáj, amikor olvasok róla, és a magam szintjén teszek azért, hogy soha többet ne történhessen hasonló. Emellett persze jelen van egy erős pszichológiai jellegű érdeklődés is bennem. Min múlik, hogy bizonyos emberek szörnyűségeket követnek el? Mennyiben a körülmények, és mennyiben az egyén személyisége okolható ezek miatt? Annak idején többek között Philip Zimbardo amerikai pszichológus sokat foglalkozott hasonló kérdésekkel, ugyanakkor kutatásaiban az utóbbi években beállt egy aprócska fordulat: már nem az érdekelte a legjobban, hogy mitől lesz valakiből szörnyeteg, hanem sokkal inkább, hogy milyen emberek azok, akik még a legiszonyatosabb körülmények között is segítőkészek, igazak és tisztességesek maradnak?
Ez a hosszú bevezető csak amiatt volt fontos, hogy rávilágítsak, az én szememben mitől volt ez a regény egy kicsit más, mint a témában megírt hasonló művek többsége. Helene Hanemann nagyrészt hiteles története, bár megmutatja a rémségeket és a rettegést is, mégis inkább szól arról, hogyan lehet a végsőkig kitartani, és egy falatnyi napsütést csempészni a legsötétebb pokolba.
Helene Hanemann, a regény főhőse nem saját származása miatt kerül bajba a Harmadik Birodalomban, mindössze amiatt, hogy a férfi, akit szeretett, és akinek öt gyermeket szült, cigány származású volt. 1943-ban az ő családjukat is eléri a veszedelem, és felkerülnek egy olyan vonatra, ami Auschwitz Birkenauba szállítja őket. Hátborzongató volt azt a részt olvasni, amikor a német katonák felajánlják az asszonynak, hogy maradjon otthon, hiszen árja származása miatt rá nem vonatkoznak a törvények. És nem amiatt, hogy a katonák fejében ez egyáltalán felmerül, hanem azért, mert valószínűleg nem egy olyan eset volt, amikor az emberek éltek az ilyen lehetőségekkel. Mindenesetre Helene egy pillanatig sem hezitál és nem hajlandó elszakadni a családjától. (…)
(…) Helene személyében egy elképesztően erős és bátor asszonyt ismerhettem meg, aki képes volt arra, hogy úgy tegyen meg mindent a saját és szerettei túléléséért, hogy közben ember marad és segít a körülötte lévőkön is – egy olyan helyzetben, amikor az önzetlenség sokszor a foglyok életébe kerülhetett. A kötet végén a szerző ír arról, hogy a család történetében mennyi volt a valóságos elem, és mennyi a fikció, de ettől függetlenül is végig izgultam, hogyan fog alakulni a sorsuk (és hát ilyen regény esetében az ember nem lehet túlságosan bizakodó). (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/11/auschwitzi-bolc…

kratas P>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Rettenetes téma egy szép könyvben a torokszorító szerelemről és szeretetről. Minden egyes ilyen könyv a pokol egy újabb és újabb bugyrát tárja fel, de örülök, hogy ezeknek az embereknek – jelen esetben a főszereplőnknek – a neve és története örökre megmarad.
De bárcsak soha ne kellett volna könyvet írni róla, hanem felnevelhette volna férjével együtt a gyermekeit, unokáit.

Papillon_εïз IP>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

A téma a mindenem, de ez a könyv valahogy nem jött hozzám közel. Számomra kissé üres volt, nem kavart fel, mint mondjuk Anne naplója.
Érdekes volt más népcsoport szemszögéből olvasni a Holokausztról. Eddig szinte csak zsidó családokról olvastam. Az íráskép szép, de komolyan nem tudom mi ment nálam félre. Nem ragadott magával a történet.

1 hozzászólás
sztinus>!
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Informatív, persze tök kemény, valahogy tàvol maradtam tőle, nem sírtam, és nem volt álmatlan éjszakàm, mint a Mengele-lánytól.


Népszerű idézetek

Málnika P>!

Minden emberi lény megismételhetetlen, végtelen érték, semmi sem tudja pótolni az életet, amelyet magával visz.

207. oldal, 14. fejezet

Málnika P>!

Megszűnünk létezni, ha már a világon senki nincs, aki képes szeretni bennünket.

200. oldal, 14. fejezet

Málnika P>!

Néha mindent el kell veszítenünk ahhoz, hogy megtaláljuk a legfontosabb dolgot. Mikor az élet megfoszt bennünket attól, amit nélkülözhetetlennek tartottunk, és ott állunk csupaszon a valóság előtt, akkor a leglényegesebb – ami a szemnek mindig láthatatlan – megmutatkozik teljes valójában.

174. oldal, 12. fejezet

Málnika P>!

Az írás sok tekintetben olyan, mintha egy másik életet élne az ember.

150. oldal, 11. fejezet

Málnika P>!

Igyekeztem szeretettel betölteni a szívemet, nem hagyhattam, hogy belülről fölemésszen a gyűlölet. Szeretnem kellett az ellenségeimet is, az volt az egyetlen lehetőségem, nehogy én is szörnyeteggé változzak.

207. oldal, 14. fejezet

Málnika P>!

Olykor a dolgok, amelyek hiányoznak nekünk, vagy az akadályok, amelyekbe ütközünk, éppen hogy szövetségesül szegődnek mellénk, és segítségünkre lesznek, hogy a világon mindent elviseljünk.

216-217. oldal, 15. fejezet

Málnika P>!

(…) a táborban uralkodó egyetlen szabály az, hogy mindenáron túl kell élni, és hogy nem szabad komolyabb segítséget várni senkitől.

49. oldal, 4. fejezet

Málnika P>!

De a szemükben mi csak állatok voltunk, akiket föl lehet áldozni a felsőbbrendű eszme érdekében.

78. oldal, 5. fejezet

Málnika P>!

Egy újabb nap Auschwitz-ban egyet jelentett azzal, hogy meghosszabbítjuk a haláltusánkat, és hogy lelkünket továbbra is a kegyetlen hóhérjaink közönyére bízzuk.

77. oldal, 5. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Auschwitz
Sippancs P>!

Végső soron előbb-utóbb mindnyájan meg fogunk halni, mégis az volt az érzésem, hogy a koncentrációs táborban nem meghal az ember, hanem egyszerűen megszűnik létezni.

134-135. oldal

Kapcsolódó szócikkek: koncentrációs tábor

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Merle: Mesterségem a halál
Kristin Hannah: Fülemüle
Diane Ackerman: Menedék
Kertész Imre: Sorstalanság
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú
Wiesław Kielar: Anus Mundi
Bernhard Schlink: A felolvasó
Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam
Jim Shepard: Áron könyve
Amy Harmon: Homokból és hamuból