Köszönöm ​a tüzet, uram 15 csillagozás

Mario Benedetti: Köszönöm a tüzet, uram

Három nemzedék életformája, eszmékről és erkölcsökről vallott felfogása ütközik össze Benedetti regényében. A mindennapok szövevényes epizódjai között érlelődő tragédiák színhelye a gazdag kis ország, a Latin-Amerika Svájcának nevezett kis Uruguay. Megsemmisíthetők-e a társadalmi konvenciók, a képmutató erkölcs ?Széttéphetők-e a kötelező érvényűnek vélt érzelmi szálak, az anyagi kötöttségek, újrakezdhető-e a nagypolgári kényelembe süppedt, kiüresedett élet, a múlttal való szakításhoz elég erőt ad-e, a viszonzásra talált, nagy szerelem ? Apagyilkosnak kell-e lennie a főhősnek a nemzedéke és saját lelkiismereti problémáinak útvesztőjében megoldást kereső, tiszta életre vágyó, elmélkedő uruguayi Oblomovnak ? Evolúció, vagy forradalom orvosolhatja-e a gazdasági-politikai függőség hálójában vergődő ország belső bajait ?
Megannyi kérdést vet fel a kitűnő uruguayi író, Mario Benedetti filmszerűen pörgő, humorral és iróniával átszőtt, olvasmányos regényében.

Eredeti cím: Gracias por el fuego

Eredeti megjelenés éve: 1965

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 1975
298 oldal · ISBN: 9630704781 · Fordította: Békéssy Gábor

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

giggs85>!
Mario Benedetti: Köszönöm a tüzet, uram

Furcsa kis könyv volt ez.
Egyrészt messze van minden értelemben az ötven évvel ezelőtti tipikus latin-amerikai irodalomtól (se mágikus realizmus, se durva politizálás, semmi újító jelleg), másrészt van itt olyan, szinte lektűrszerű könnyedség és olvasmányosság, mint ami tényleg csak a könnyedebb irodalomban szokás. Pedig ez a könyv nem az. Ami persze nem meglepő, hisz az egyik legjobb uruguayi szerző munkája, aki ezzel a könnyedséggel baromi könnyen és természetesen tud beszélni rengeteg fontos témáról: az ország múltjáról és jövőjéről, az USA-tól való függésről, a valóságról való szembenézés módjairól. Illetve Benedetti kimondottan jó megfigyelő, és jól tudja megragadni a karaktereket is.
Nem mondom, hogy egy világmegváltó vagy hibátlan mű lenne (az elején túl könnyed, a végén még túl aprólékos, meg azért van pár felesleges rész is), de azért, ha valaki találkozik vele, olvassa el nyugodtan.

SteelCurtain>!
Mario Benedetti: Köszönöm a tüzet, uram

Tudtommal ez az első találkozásom az uruguayi irodalommal, s mondhatom sose rosszabb találkozást. Benedetti talán nem fog márványba lényegülve irodalmi akadémiák bejárata mellett posztolni, de remek érzékkel boncolgat fajsúlyos kérdéseket. Remek felvezetéssel mutat görbe tükröt a kicsiny dél-amerikai ország polgárainak, akik valamiféle kisebbrendűségi érzéssel eltelve könnyedén tagadják meg a két óriási szomszéd – Argentína és Brazília – közé szorult hazájukat amint valami csekély egzisztenciát teremtettek idegenben. Ez a kisebbrendűségi érzés a későbbiek során is többször előjön. Hol Uruguayt, hol önmagukat tagadják meg. Apa-fiú konfliktus a regény vezérfonala, de a fiú itt egyáltalán nem egy erős, lázadó ifjú titán.
A mindenen keresztülgázoló erőszakos apa és a sértett, magába forduló utód viadala csak tragédiával végződhet. Utóbbi éppoly kisebbrendűségi komplexussal tekint apjára, mint az egyszerű uruguayi polgár az USA-ra. Az erőviszonyok nem kérdésesek. Nincs igazi viadal, mert a gyenge kitér a harc elöl. Nem vállal kockázatot, nem kezd gerillaháborút, nem csap az asztalra, s még csak az ajtót sem csapja be maga után. Benedetti tulajdonképpen a kihátrálás anatómiáját vázolja föl nekünk. Gyorsan, tökéletesen, és nagyon olvasmányosan.

3 hozzászólás
kaporszakall >!
Mario Benedetti: Köszönöm a tüzet, uram

Uruguay kapcsán – ha irodalomról van szó – a hazai olvasónak először Onetti neve jut eszébe. Nem méltatlanul, ő az elfuserált életek feletti nosztalgikus kesergés egyik nagy dalnoka. Négy kötetben mini-életműsorozata is megjelent az Európánál.

A nála kommerszebb, ám egyben jóval realistább-életszagúbb Mario Benedetti viszont alig ismert idehaza: mindössze ez az egy regénye jelent meg magyarul, ez is negyven évvel ezelőtt (az eredeti 1965-ben, tehát a regény ötven éves…). Gimnazista koromban elolvastam, tetszett, felkerült a polcra, és azóta ott várt az újraolvasásra.

Megérte újra elővenni. Mert jó példa arra, hogy különösebb formai trükkök nélkül, egyszerű eszközökkel is lehet jó regényt írni, ha az embernek van mondanivalója.

Turgenyev 'Apák és fiúk'-ja jut eszembe, de csupán a témája miatt. Mert hol van itt egy Bazarov, vagy akár egy Arkagyij…? Csak egy apuka pénzén felnőtt, tőle függetlenedni képtelen negyvenéves kamasz van, akinek tisztánlátó, de egyben impotens siránkozása tölti meg a regényt.

A könyv helyenként bulváros-könnyed hangütésű, de súlyos kérdésekről szól. Igazi főszereplője az 'ősapa', a dinasztiaalapító Edmundo Budino (a tildés n-t most nem keresem, maradjon így…). III. Richárd mintájára elhatározza, hogy gazember lesz: őszinte, illúziótlan cinizmussal meg is teszi, amit eltervezett. Van benne erő. A fia is illúziótlan, csak cselekedni nem tud. Jól beszél, de ez minden…

A bevezetés picit elhúzódó, aztán lendületbe jön. A központi fejezet a kilencedik: egy korrupciós ügy kapcsán itt csap össze apa és fia. Utána némi kanyargós levezetés a végkifejletig.

Példázatszerű a történet, de jó mesterségbeli tudással, érdekesen van megírva. Valamelyest elnyújtott: az első nyolc fejezet csak bevezetés a drámai csúcsponthoz (a kilencedikben), majd további hat a befejezés: a feszültség nyolcvan százaléka a közepére jut.

És a tanulság? Talán a befejezés Pavesétől vett mottója: „I suicidi sono omicidi timidi”.

Chöpp >!
Mario Benedetti: Köszönöm a tüzet, uram

Benedetti nagyon szépen és izgalmasan ír hétköznapi dolgokról is. Fantasztikusan él az irónia eszközével is. Méltatlanul hanyagolt alkotás és író – szerintem.

vercsa>!
Mario Benedetti: Köszönöm a tüzet, uram

Miért van az, hogy Dél-Amerika bőséges és minőségi irodalmából csak néhány nevet ismerünk, pedig ott ilyen remekművek is születnek? Már megint egy újabb kedvenccel bővült ugyanis a listám, pedig Benedettiről egy hónappal ezelőttig még csak nem is hallottam.
Elképesztő, ahogy olyan fajsúlyos témákat, mint az apánk iránti kötelező és feltétlen tisztelet, a felelősség, a bűnösség, a megváltás, képes élvezetes, sőt, könnyed szépirodalmi stílusban tálalni. Az egyik pillanatban a főszereplő még a titkárnője dekoltázsában gyönyörködik hosszasan, majd hirtelen előkerülnek a fenti alapvető erkölcsi kérdések. Háttérként az uruguay-i életérzés esszenciáját is megkapjuk: a szenvedélyes latin hozzáállás, a laza erkölcsök, a jóléttel de ugyanakkor kisebbrendűségi érzéssel Argentína, Európa, de legfőképpen az USA miatt, kiegészítve szalonforradalmi nézetekkel, korrupt tisztviselőkkel és a rendszerből gátlástalanul hasznot húzó gazdagokkal.
Három nemzedéket ismerünk meg a Budiño családból, de a főszereplő a folyamatosan gyötrődő, önvádtól szenvedő, becsületességre vágyó Ramón, aki az ország egyik legbefolyásosabb üzletemberének számító apja mocskos ügyleteinek árnyékából ki akar törni, de gyenge hozzá.
Drámájának olvasása közben egészen egyértelműen olyan érzés fogott el, hogy valami jelentőségteljes dolog tanújává válok. Ahogy Ramón nagyon élvezetesen megírt elmélkedései, visszaemlékezései, gondolatai elmerülnek a hit, a szerelem, a hűség kérdésében, nagyon is ismerős érzés fogott el és lenyűgözött a stílusa.

GTM>!
Mario Benedetti: Köszönöm a tüzet, uram

Apák, fiúk, unokák – három nemzedék, három értékrend, három erkölcs, háromféle politikai út. Szaggatott elbeszélés, pergő események, társadalmi körkép, nagyszerűen megrajzolt karakterek, mély lélekábrázolás, és számomra üdítően újszerű hang a dél-amerikai írók között. Semmi mágikusság, semmi csavar, nyílegyenesen haladnak az események a váratlan mégis szinte szükségszerű végkifejlet felé. A nehéz témához képest rendkívül olvasmányos, lebilincselő. Egy dél-amerikai ország a hatvanas években, de máig aktuális erkölcsi kérdéseket feszeget. Hiába is szerettem volna, lehetetlen volt nem meglátni a szomorú párhuzamokat mai valóságunkkal.
Jó volt, sőt izgalmas volt olvasni. Kiváló választás volt a „Nagy utazás” kihívás utolsó, nyolcvanadik kötetének.

katalins>!
Mario Benedetti: Köszönöm a tüzet, uram

Az eddig olvasott dél-amerikai regények közül eddig ez tetszett a legkevésbé. Nem volt rossz, csak többet vártam. Uruguay társadalmi problémáit egy apa-fiú konfliktuson keresztül mutatja be az író. Ramón vergődése előrevetíti a tragédiát, hisz nincs az életében igazi visszatartó erő.


Népszerű idézetek

giggs85>!

Életünk három szakaszból áll: habozás, habozás és halál.

223. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet
1 hozzászólás
giggs85>!

Akkor öl valaki, ha felszarvazták, vagy fortyog benne az indulat, vagy részeg. Ti pedig Coca-Colát isztok.

109. oldal

vercsa>!

– Ez az, ami rendkívüli ebben az országban. Még az is jó, ami nincs. A kaliforniai borok közepesek, ez igaz. De itt megvehet bármilyen, a világ bármely sarkából való bort. Éppen tegnap vásároltam egy üveg Tokajit, amely – mint önök is tudják – kommunista bor. Ez a nagyság! Számot vetettek már önök azzal, mit jelent az, hogy az Egyesült Államok megengedheti a kommunista borok árusítását?

16. oldal

2 hozzászólás
vercsa>!

Ki tud ebben az országban, ebben a világban, ebben a korban, az elveinek, a normáinak, az erkölcseinek megfelelően élni, mikor a valóságban mások diktálják az elveket, az erkölcsöt, a normákat? És ráadásul ezek a mások senkit se kérdeznek meg. Mindannyian összekeverünk mindent. Senki se vegytiszta. A marxista például bankban dolgozik. A katolikus paráználkodik, s nem gondol a fajfenntartás szent kötelességére, vagy mindent megtesz, hogy megelőzze. A meggyőződéses vegetáriánus szépen eszi a pecsenyéjét. Az anarchista az államtól kapja a fizetését. Ki tudná végigélni a nap huszonnégy óráját teljes egyetértésben Istenével, lelkiismeretével, fanatizmusával, hitvallásával? Nobody.

164. oldal

Agatha_Emrys>!

A nép egyre kisebb jelentőséget tulajdonít azoknak az apróságoknak, amelyek a politikai erkölcsöt érintik. Az emberek tudják, hogy magasabb körökben nagy és gyümölcsöző vállalkozások folynak. Úgy gondolják, hogy az efféle csalásokat úgysem tudják megakadályozni. Erre az utca embere, aki annyiban vesz csak részt a politikában, hogy szavaz, beletörődik a dologba, és azon iparkodik, hogy ő is nyélbe üsse a maga kis üzletét, a maga szerény buliját.

132. oldal

vercsa>!

Ötvenéves koron túl senkinek sincs joga a bűnbánatba menekülni. Túl kényelmes volna, gondolja Gloria. Hatvan-egynéhány évesen az az egyetlen kiút, ha az ember ragaszkodik ahhoz, ami volt. Az ellenkezője olyasmi, mint az exkurvák hirtelen támadt miszticizmusa.

286. oldal

kmaria>!

[…] de hirtelen világosan láttam, hogy a halál mindig megbosszulja a habozásainkat, s hogy az életünk három szakaszból áll: habozás, habozás és halál; a halál viszont nem habozik velünk, megöl bennünket és vége; és a nagy kémet, ezt a szörnyű ötödik hadoszlopot, melyet a halál ültetett belénk, gátlásnak hívják; tudom, nekem is vannak gátlásaim, és neked is vannak, értsd meg, én nem a gátlások ellen beszélek, de a gátlásosság a halál ötödik hadoszlopa, mert emiatt habozunk, és elfut előlünk az idő, hogy élvezzük azt a boldog pillanatot, amely valami különleges ajándékként benne volt az életprogramunkban; az egész életünk azzal telik el, hogy beteljesületlen vágyakkal álmodunk, sebekre emlékezünk, mesterségesen és hazug módon tervezgetjük magunkban, hogy mik lehettünk volna; állandóan türtőztetjük, visszatartjuk magunkat, állandóan csalunk és csalatkozunk; egyre kevésbé vagyunk őszinték, egyre inkább álszentek vagyunk; egyre jobban szégyelljük az igazunkat; […]

223. oldal

GTM>!

Ebben az országban a mégoly ritka, hivatásos forradalmár is felfüggeszti a forradalmát, ha rossz az idő, vagy elhalasztja áprilisig, hogy a strandidőt ne vesztegesse el, ebben az amorf országban, ahol a rongyosok a milliomosokra szavaznak, ahol a zsellérek a földreform ellen vannak, ahol a középosztálynak egyre bajosabb a nagypolgárság tikjeit és koktéljait utánoznia, és mégis úgy gondol a szolidaritás szóra, mintha a pokol hetedik bugyrából hallana, […] feszélyezve érzem magam […]

258. oldal

Agatha_Emrys>!

Számomra viszont a demokrácia a következő: mindennap megírok egy példásan érett, politikailag kifogástalan vezércikket, utána pedig azonnal telefonálok a rendőrfőnöknek, hogy szorítson egy kicsit az én kedves sztrájkoló munkásaim nyakán. És nem aggályoskodom. Ha már ebbe a szaros országba sikerült születnem, hát én sem leszek különb nála. Hasznot húzok belőle, ennyi az egész.

109. oldal

Bori_L>!

Nem lehet józanul gondolkodni szorongástól, vigasztalanságtól összeszorult szívvel.

41. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kathryn Stockett: A Segítség
Alena Mornštajnová: Hana
Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai
Belinda Alexandra: Flamenco Párizsban
Ellie Midwood: A lelkem Auschwitzban maradt
Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
B. Czakó Andrea: Pitypangtánc