Gilead (Gilead 1.) 66 csillagozás

Marilynne Robinson: Gilead

Látszólag ​az amerikai boldog ember regénye, valójában a boldogság kereséséé.

John Ames – egy képzeletbeli, ám biblikus amerikai kisváros, Gilead városának lelkésze – 1957-ben, hetvenhét évesen visszatekint a saját és az ősei életére, hogy a testamentumát hátrahagyhassa hétéves fiának. Ennek a megrázó, meditatív, személyes és istenkereső számvetésnek a dokumentuma Marilynne Robinson regénye.

Apák és fiúk egymásba kapcsolódó történetei a folytonos egymásrautaltság és a kölcsönös meg nem értettség láncolataként bontakoznak ki előttünk. Az apák tékozló fiúk is egyben. John Ames történetében a családtagok és a barátok történetei épp úgy a világ megértésére lehetőséget adó példázatok, ahogy a teológiai eszmefuttatások is a legszemélyesebb kérdésekre keresik a válaszokat. Egy első látásra harmonikus világ fájdalmas töréspontjai tűnnek fel, hogy a hétköznapi drámák mögött újra megmutatkozzon a megnyugvás lehetősége.

Visszafogottságában is feltűnő könyv a Gilead,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Magvető, Budapest, 2012
358 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430493 · Fordította: Pásztor Péter

Enciklopédia 10


Kedvencelte 16

Most olvassa 8

Várólistára tette 156

Kívánságlistára tette 119

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Marilynne Robinson: Gilead

Olykor szerettem egy szokványos vasárnap békességét. Akárha újonnan beültetett kertben állnál meleg eső után. Érzed a csendes és láthatatlan életet.

Csend, nyugalom, és a belső békéjét megtalált ember derűje az alaphangja, a megrendíthetetlen alaptónusa Marilynne Robinson regényének.
Ez a nemes, kiegyensúlyozott próza azonban gyakran teológiai fejtegetések sűrűjébe vezet, a főhős egy idős lelkész, akinek belső monológjaiban az élet és a hit alapkérdései szétválaszthatatlanok.
Gilead egy elveszett aranykort idéző, nosztalgikus amerikai kisvárosnak tűnik, ahol az itt lakók mindennapjaiban a vallás tölti be a központi szerepet, a lelkész dinasztiák tagjai pedig úgy beszélgetnek egymással a Bibliáról egy átlagos nyári délutánon, ahogy más regényekben ezt az időjárásról teszik.
Van valami Bibliát megidéző vonás már az alaptörténetben is. Az Ószövetség élemedett korú szereplőivel szokott előfordulni, hogy harsány kacajra fakadnak, amikor az Úr késői gyermekáldást ígér nekik, az ígéret később azonban mégis bekövetkezik.
Jelen esetben egy hosszú, fáradhatatlan munkával eltöltött magányos élet jutalmaként egy hetvenhétéves férfi gyönyörködhet ifjú feleségében és kisfiában, de az ajándék folytonos aggodalom forrása is, mert tudja, hogy nem láthatja majd egyetlen gyermekét felnőni. A regény tulajdonképpen az emlékirata, amit a fiára készül hagyni, hogy később megismerhesse majd őt és elolvashassa tanácsait.
Talán a legnagyobb kihívás az olvasó számára a vallásos miliőbe való belehelyezkedés, ennek a jellegzetes írói hangvételnek az elfogadása. De ha ez sikerül, akkor sok rejtett szépség kerül a felszínre, az idős lelkész alakja mélységesen emberi, hiányzik belőle a szellemi vezető gőgje, sőt, esendőségét és gyengeségeit készséggel elismeri. A kis család élete idilli, a tükörsima felszínt csak két oda nem illő jelenség zavarja meg néha, az egyik a feleség rejtélyes háttere, titokzatos múltja, amire itt csak néhány utalást kapunk, a másik pedig az öreg barát hazatérő tékozló fiának alakja, aki az igazi fekete bárány szerepkörét kapja. Ez a kevéske disszonancia viszont éppen elég ahhoz, hogy az idill ne váljon túlzottan egysíkúvá.
Elmélkedő, nyugalmat árasztó, lelassulást és elmélyedést igénylő regény.

3 hozzászólás
n P>!
Marilynne Robinson: Gilead

Nemrég megkérdezte tőlem valaki, hogy milyen ez a könyv. Azt válaszoltam rá: tisztességes. Nézett is rám kérdően, mert valami többet, vagy mást várt, jogosan, persze, de, ez a szó jutott elsőként az eszembe. Nem magyaráztam túl, csak kiegészítettem még azzal, hogy bölcs és nagyon emberi. Talán szűkszavú voltam, ezért most ,(azokhoz a méltató értékelésekhez hozzátéve, amit eddig írtatok róla) mondom, hogy ez egy család története az apákról és fiaikról. Őszinte, egyenes mondtatok egy halálra készülő embertől, aki számot vet magával és Istennel, a gyökereivel, a megélt és elmulasztott perceivel. Összegzés, vallomás, elmélkedés a fiának, az utókornak, a hitről és a kételyekről, a földi és az azon túli életről, a vívódásokról és a megtalált válaszokról. John Ames megfáradt hangján úgy mesél, mintha ott ülne az olvasó mellett. S miközben „hallgatjuk”, úgy érezzük, hogy mindaz ami neki a múlt, az elmúlás, az nekünk a jelen, a jövő, a még meglátható és megérthető szépsége a világnak, s a benne és a bennünk élő embernek. Jó lenne majd így emlékezni, átadni és elmenni a saját történetünkből.

giggs85>!
Marilynne Robinson: Gilead

A 2004-es Gilead Marilynne Robinson amerikai írónő második regénye, az 1981-es debütálás után. Míg a Housekeeping az anyák és lányok regénye volt, úgy a Gilead az apáké és a fiúké. Az egész tulajdonképpen egyetlen hosszú levél, amit a súlyos szívbetegségben szenvedő, 76 éves prédikátor, John Ames ír, egyetlen, alig 7 esztendős fiához. Ezt a levelet a majdani felnőtt férfinak szánja, így amikor a kezünkbe vesszük ezt a könyvet, a fikció szerint biztosak lehetünk, hogy alkotója már nem él (akárcsak más regényekben Humbert Humbert, vagy Briony Tallis).

John Ames prédikátorok leszármazottja, mind apja, mind nagyapja kongrecionalista pap volt. Az egyes szám első személyben megírt művek esetében kiemelten fontos az elbeszélői hang, az, hogy az író milyen hitelessé tud tenni egy adott karaktert szókincse, stílusa és gondolatfutamai alapján. Ez a kihívás Robinsonnak tökéletesen sikerült. Ames írása éppen annyira lassú, annyira csapongó és prédikációszerű, mint amit egy öreg paptól elvárnák. Ha a könyv nem szólna semmi másról, már emiatt a gyönyörű elbeszélői hang miatt is megérné elolvasni.

Ez az írás szól mindarról, amit Ames tudatni szeretne magáról a fiával, azzal a majdani felnőtt emberrel, akinek valószínűleg csak emlékfoszlányai lesznek néhai apjáról. Így egyszerre keveredik a szövegben az öreg mindennapjainak leírása a régmúlt családi történetével, a Bibliamagyarázatok és a jótanácsok.

Az egész levél egy élet lezárásának indul, megelevenedik itt a család és az amerikai közép-nyugat élete az 1850-es évektől az 1956-os jelenig. A félszemű, harcos nagypapa a rabszolgafelszabadításért küzdött, ismerte John Brown-t, harcolt a polgárháborúban. Vele szöges ellentétbe került a szintén John Ames névre hallgató, szélsőségesen pacifista apa, aki élete vége felé elfordult a hittől és ugyancsak gyökeresen más karakterré vált az elbeszélő is. Három ember, három különböző világfelfogás.

A könyvben rendszeresen visszatér a Tékozló fiú alakja. Egyik gyermek sem viszi tovább apja eszméit, mindannyian szembefordulnak szülőjükkel és a megbékéles sem mindig jön időben. Azonban ez a sor biztosan megszakad a könyv alapjául szolgáló levelet író John Ames-szel. Neki már csak hetei lehetnek hátra. Esély sincs rá, hogy a későn jött gyermek melléálljon, vagy szembeforduljon vele.

Ám, ekkor teljesen váratlanul felbukkan az évtizedeken keresztül távol lévő John Ames „Jack” Boughton, a keresztgyermek, akinek fiatalkori botlását (teherbe ejtett, majd magára hagyott egy lányt, akinek a gyermeke pár éven belül meghalt – ebbe belerokkant az öreg Boughton is) a prédikátor sohasem tudta megbocsájtani. Jack úgy tűnik, hogy megváltozott és próbál közelebb kerülni Ames-hez és annak fiatal feleségéhez, valamint fiához is. A prédikátor ezt rossz szemmel nézi, de úgy érzi, hogy nem tehet ellene semmit. A harag és sértődöttség egészen addig kitart míg meg nem ismeri a tékozló fiú történetét.

Egy pillanatra ki kell térnem a fordításra, két okból is. Az egyik: a Pásztor Péter által fordított szöveg zömében hangzatos, költői, gördülékeny, ám a kelleténél talán több hiba és furcsán hangzó mondat szerepel benne. A másik: könyörgöm a neveket nem fordítjuk magyarra! Teljesen idétlenül és oda nem illőnek tűnik a Tóbiás és a Rebeka név szerepeltetése. Nem értem miért nem maradhattak Tobias és Rebecca alakban. Szerencsére csak ebben a két esetben fordult ez elő, és a főszereplő John Ames-ként, és nem Ames Jánosként szerepel.

A regény nagy erénye, hogy bár mind témája, mind tartalma, mind az író személye (Marilynne Robinson szintén prédikátorok leszármazottja) arra predesztinálja, hogy igazi keresztény hittérítő könyvé váljon, de ez mégsem következik be. A különböző bibliai magyarázatokat, példákat úgy tudja hétköznapi kontextusba ültetni, hogy az érthetővé és befogadhatóvá válik bárki számára. John Ames tiszteletes személyében pedig egy igazán jó embert és bölcselőt ismerhetünk meg.

12 hozzászólás
Rituga P>!
Marilynne Robinson: Gilead

Mély, szelíd memoár. Egy idős ember visszaemlékezései, gondolatai, prédikációi gyermekének, akinek felnőtté válását már nem láthatja. Melankólikus gondolatok, időnként aggodalommal, máshol emlékekkel tetleűzdelve. Ember-Isten kapcsolata egy élettől búcsúzó lelkész szemszögéből nézve. Szerintem nagyon szuper olvasmány.

2 hozzászólás
Uzsonna>!
Marilynne Robinson: Gilead

„Ezerszer ezer okunk van élni – mindegyik elégséges.”
Higgyétek el a 77 éves John Ames lelkész szavait, bölcsen és őszintén végiggondolta életét, s ezeket a tapasztalatokat írja meg későn született fiának. Boldog az a fiú, aki ilyet kaphat, de nekem is felemelő érzés volt e sorokat olvasni. Apák és fiúk igazsága feszül egymásnak, mégis a tékozló fiak is áldást nyerhetnek. Szerettem a lassúságát, csapongásait és a gyönyörű hangulatát.
Aki nem hiszi, járjon, olvasson utána!

7 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Marilynne Robinson: Gilead

Ennyire ártalmatlan, szép, nyugodt és jámbor könyvet én még nem olvastam. Végtelenül szelíd regény, de pont ezzel gyönyörködtet: nem fáj annyira, nem vág igazán húsba, viszont cserébe megismerjük működés közben az isteni kegyelmet – és hát ez valóban szép. Nehéz lenne azt mondani, hogy különösebben izgalmas, stimuláló vagy meglepő mindez (talán a „konfliktus” is kár volt bele), ugyanakkor ennyi hitet mégiscsak jó leírva látni. Mégiscsak jó, hogy létezhet ilyen – még ha csak papíron, de akkor is. Talán így még nem reménytelen az emberiség.

Nikolett_Kapocsi P>!
Marilynne Robinson: Gilead

Marilynne Robinson-ra az idei Nobel-díj esélyesek kapcsán figyeltem fel, majd ezt követően láttam, hogy megjelent a Gilead 3. kötete magyarul, így fel is került a várólistámra a sorozat. Az idős tiszteletes John Ames 77 éves korában úgy dönt, hogy megörökíti a saját és ősei életének történetét a későn született gyermeke számára. A súlyosan beteg férfi egyfajta atyai útravalónak szánja a fiú számára, akit már nem láthat felnőni, így kénytelen az útmutatásnak ezt a formáját választani. A visszaemlékezések során óhatatlanul elkalandoznak a gondolatai, ide – oda csapong az idősíkok és történetek között. Apák és fiaik életének történetét meséli el, miközben a lét nagy kérdéseiről, a bűnökről és a megbocsátásról, a szeretetről, szerelemről, az elmúlásról és a boldogságról elmélkedik. Az apja és a nagyapja is szintén pap volt, de mindhárman merőben másként szemlélték az élet nagy kérdéseit. A visszaemlékezések közben John Ames-t a jelen gondjai is nyomasztják, aggódik a hozzá közel állók sorsa miatt, de főként a nála sokkal fiatalabb felesége miatt. Egy szép, melankolikus számvetés az életről és egyben az elmúlás és a halál tényének elfogadása, mely megnyugvással tölti el nemcsak John Ames-t, hanem az olvasót is. Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, akkor a nyugalom jutna elsőként eszembe róla. Megrögzött ateistaként kicsit tartottam tőle, hogy túlságosan sok lesz nekem a vallási része, de az írónő nagyon jó érzékkel adagolja az olvasónak ezeket a Bibliához, az egyházhoz és istenhez kapcsolódó részeket. Biztosan el fogom olvasni a sorozat másik két kötetét is.

sophie P>!
Marilynne Robinson: Gilead

John Ames tiszteletes hosszú levelet írt.
A hétéves kisfiának címezte, de talán sokkal inkább önmagának.
Emlékeket írt bele. Prédikációkat. Intelmeket. A szentírást.
Nagyon szép lett, finom, sokszor megindítóan az, pedig egyszerű a szava.
Beleírta az elmúlást is. Meg a hitet. Az aggódást.
Beleírta az apákat és a fiúkat. Az anyákat is egy kicsit.
Annyi mindent írt bele, hogy némelyek alig sejlenek.
Egyetlen mondatban is sok a jelentés, nehéz mindent kiérteni.
És köszönetet mondott, hálát adott, bocsánatot kért.
Áldást osztott, féltett és megóvott.
És főként megbocsátott, ez nagyon fontos.
John Ames jó ember, kívántam bár én is kicsit jobb lennék!
Az ároni áldástól pedig mindig sírnom kell.

VeronikaNy>!
Marilynne Robinson: Gilead

A Gilead-trilógia első része, én pedig ezt olvastam utoljára. Az olvasási sorrend biztosan hat az olvasás-élményre, én már ismerem Ames tiszteletes és a felesége történetét a Lila című harmadik kötetből, és Boughton tiszteletesék családját is, aki Gloryval, a lányával él, és most érkezik haza rég látott fia, John. Mindent tudok róluk az Itthon című regényből Pontosabban nem mindent, mert az Itthon hagyott bennem pár nyitott kérdést John és az öreg Ames kapcsolatáról, ami ebben a regényben ki van fejtve. Mindenképpen sorban javasolnám az olvasást.
Ames tiszteletes 77 éves, a kisfia 7, tisztában van vele, hogy ő nem lesz sokaig a fia mellett, de szeretné, ha a fia ismerné az apját, az értékrendjét, a hitét, a gondolatait, így levelet ír neki, ez a levél maga a regény. És hogy mi történik benne? Semmi, mint a többi Robinson könyvben sem, itt Ames mesél, a családjáról, a gyökereiről, az életéről, gondolatairól, kétségeiről, félelmeiről, emlékeiről, aktuális napjairól, a elkövetkező haláláról, meg persze Istenről, és az emberekről. Mert Robinson nem csak Istent szereti, de az embereket is, minden szereplője jó ember, szeretetre és tiszteletre meltó még akkor is, ha közel sem hibátlan. Nagyon szép, és nyugodt szöveg, az író képes úgy írni a hitről, az Isten-keresésről, hogy egy magamfajta ateista sem rakja ki a kiakadásjelzőt, sőt, minden egyes sorát élvezem.

Kuszma P>!
Marilynne Robinson: Gilead

Fehér holló az olyan kortárs próza, ami egy mélyen hívő ember belső történéseit ilyen erővel, ilyen bölcsességgel tudja megjeleníteni. John Ames a lelki békéért folytat csendes küzdelmet – de aki ez alapján coelho-i felületességet keresne a könyvben, az alighanem rossz helyen kapirgál.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Az az érzésem támadt, hogy a fénynek súlya van – kipréseli a nedvességet a fűből, a keserű, öreg életnedvet a tornácpadló deszkáiból, illetve kissé megterheli még a fákat is, ahogyan a kései hó teszi. Ez a fajta fény ráfekszik a válladra, ahogy a macska elterül az öledben. Mennyire ismerős.

2 hozzászólás
szadrienn P>!

Olykor szerettem egy szokványos vasárnap békességét. Akárha újonnan beültetett kertben állnál meleg eső után. Érzed a csendes és láthatatlan életet.

Annamarie P>!

Az írás nekem olyan volt, mint az imádság […] úgy érzed, valaki ott van veled.

30. oldal

szadrienn P>!

Úgy szerettem akkor azt az asszonyt, mintha második anyám lett volna. Szerettem zokogásig.

Annamarie P>!

[…] azt hittem, nincs még egy ilyen ócska, huzatos, sivár paplak. Ilyen volt a lelkiállapotom akkoriban. Pedig nincsen vele semmi baj, takaros, öreg ház, csak hát egyedül laktam. Ezért volt idegen. Nem éreztem magam otthon a világban. Nem. Most igen.

9. oldal

cseri>!

Életünk álma véget ér, ahogyan az álmoknak végük szakad, hirtelen és teljesen, amikor felkel a nap, és eljön a világosság. És azt gondoljuk majd, hogy mindezt a félelmet, mindezt a keserűséget a semmiért éltük végig. De ez nem lehet igaz. Aligha hiszem, hogy teljesen elfelejtjük a szenvedéseinket. Ez azt jelentené – emberi szemszögből –, hogy elfelejtjük, hogy éltünk. Szerintem a szomorúság hozzátartozik az emberi élet lényegéhez.

152. oldal

Uzsonna>!

    Érdemes elég hosszan élni ahhoz, hogy kinőjed mindazt a sértettségtudatot, amire menet közben szert teszel. Újabb ok, hogy vigyázz az egészségedre.

346. oldal

perecek>!

Hazaérve anyám megfürdetett, bedugott az ágyba, napjában hatszor megetetett és megtiltotta, hogy evés után gondolkozzam. Ez elég fárasztónak bizonyult.

27. oldal

Uzsonna>!

A nap igyekezte beragyogni az árnyas folyót, de a sugarai elakadtak a fák közt. A kabócák pörcögtek, a szomorúfüzek belelógatták ágaikat a vízbe, a nyár- és kőrisfák pedig átadták magukat a késő nyári suhogásnak, annak a sustorékolásnak.

239. oldal

Uzsonna>!

Ezerszer ezer okunk van élni – mindegyik elégséges.

353. oldal


A sorozat következő kötete

Gilead sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jewel E. Ann: Zajlik az élet
Cormac McCarthy: Az út
Philip Roth: Apai örökség
Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról
Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek
Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete
Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék
Colleen Hoover: Verity
Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete
Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?