Gilead (Gilead 1.) 37 csillagozás

Marilynne Robinson: Gilead

Látszólag ​az amerikai boldog ember regénye, valójában a boldogság kereséséé.

John Ames – egy képzeletbeli, ám biblikus amerikai kisváros, Gilead városának lelkésze – 1957-ben, hetvenhét évesen visszatekint a saját és az ősei életére, hogy a testamentumát hátrahagyhassa hétéves fiának. Ennek a megrázó, meditatív, személyes és istenkereső számvetésnek a dokumentuma Marilynne Robinson regénye.

Apák és fiúk egymásba kapcsolódó történetei a folytonos egymásrautaltság és a kölcsönös meg nem értettség láncolataként bontakoznak ki előttünk. Az apák tékozló fiúk is egyben. John Ames történetében a családtagok és a barátok történetei épp úgy a világ megértésére lehetőséget adó példázatok, ahogy a teológiai eszmefuttatások is a legszemélyesebb kérdésekre keresik a válaszokat. Egy első látásra harmonikus világ fájdalmas töréspontjai tűnnek fel, hogy a hétköznapi drámák mögött újra megmutatkozzon a megnyugvás lehetősége.

Visszafogottságában is feltűnő könyv a Gilead,… (tovább)

Eredeti mű: Marilynne Robinson: Gilead (angol)

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Magvető, Budapest, 2012
358 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430493 · Fordította: Pásztor Péter

Enciklopédia 5


Kedvencelte 7

Most olvassa 2

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 41

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
n P
Marilynne Robinson: Gilead

Nemrég megkérdezte tőlem valaki, hogy milyen ez a könyv. Azt válaszoltam rá: tisztességes. Nézett is rám kérdően, mert valami többet, vagy mást várt, jogosan, persze, de, ez a szó jutott elsőként az eszembe. Nem magyaráztam túl, csak kiegészítettem még azzal, hogy bölcs és nagyon emberi. Talán szűkszavú voltam, ezért most ,(azokhoz a méltató értékelésekhez hozzátéve, amit eddig írtatok róla) mondom, hogy ez egy család története az apákról és fiaikról. Őszinte, egyenes mondtatok egy halálra készülő embertől, aki számot vet magával és Istennel, a gyökereivel, a megélt és elmulasztott perceivel. Összegzés, vallomás, elmélkedés a fiának, az utókornak, a hitről és a kételyekről, a földi és az azon túli életről, a vívódásokról és a megtalált válaszokról. John Ames megfáradt hangján úgy mesél, mintha ott ülne az olvasó mellett. S miközben „hallgatjuk”, úgy érezzük, hogy mindaz ami neki a múlt, az elmúlás, az nekünk a jelen, a jövő, a még meglátható és megérthető szépsége a világnak, s a benne és a bennünk élő embernek. Jó lenne majd így emlékezni, átadni és elmenni a saját történetünkből.

>!
Uzsonna 
Marilynne Robinson: Gilead

„Ezerszer ezer okunk van élni – mindegyik elégséges.”
Higgyétek el a 77 éves John Ames lelkész szavait, bölcsen és őszintén végiggondolta életét, s ezeket a tapasztalatokat írja meg későn született fiának. Boldog az a fiú, aki ilyet kaphat, de nekem is felemelő érzés volt e sorokat olvasni. Apák és fiúk igazsága feszül egymásnak, mégis a tékozló fiak is áldást nyerhetnek. Szerettem a lassúságát, csapongásait és a gyönyörű hangulatát.
Aki nem hiszi, járjon, olvasson utána!

7 hozzászólás
>!
giggs85 P
Marilynne Robinson: Gilead

A 2004-es Gilead Marilynne Robinson amerikai írónő második regénye, az 1981-es debütálás után. Míg a Housekeeping az anyák és lányok regénye volt, úgy a Gilead az apáké és a fiúké. Az egész tulajdonképpen egyetlen hosszú levél, amit a súlyos szívbetegségben szenvedő, 76 éves prédikátor, John Ames ír, egyetlen, alig 7 esztendős fiához. Ezt a levelet a majdani felnőtt férfinak szánja, így amikor a kezünkbe vesszük ezt a könyvet, a fikció szerint biztosak lehetünk, hogy alkotója már nem él (akárcsak más regényekben Humbert Humbert, vagy Briony Tallis).

John Ames prédikátorok leszármazottja, mind apja, mind nagyapja kongrecionalista pap volt. Az egyes szám első személyben megírt művek esetében kiemelten fontos az elbeszélői hang, az, hogy az író milyen hitelessé tud tenni egy adott karaktert szókincse, stílusa és gondolatfutamai alapján. Ez a kihívás Robinsonnak tökéletesen sikerült. Ames írása éppen annyira lassú, annyira csapongó és prédikációszerű, mint amit egy öreg paptól elvárnák. Ha a könyv nem szólna semmi másról, már emiatt a gyönyörű elbeszélői hang miatt is megérné elolvasni.

Ez az írás szól mindarról, amit Ames tudatni szeretne magáról a fiával, azzal a majdani felnőtt emberrel, akinek valószínűleg csak emlékfoszlányai lesznek néhai apjáról. Így egyszerre keveredik a szövegben az öreg mindennapjainak leírása a régmúlt családi történetével, a Bibliamagyarázatok és a jótanácsok.

Az egész levél egy élet lezárásának indul, megelevenedik itt a család és az amerikai közép-nyugat élete az 1850-es évektől az 1956-os jelenig. A félszemű, harcos nagypapa a rabszolgafelszabadításért küzdött, ismerte John Brown-t, harcolt a polgárháborúban. Vele szöges ellentétbe került a szintén John Ames névre hallgató, szélsőségesen pacifista apa, aki élete vége felé elfordult a hittől és ugyancsak gyökeresen más karakterré vált az elbeszélő is. Három ember, három különböző világfelfogás.

A könyvben rendszeresen visszatér a Tékozló fiú alakja. Egyik gyermek sem viszi tovább apja eszméit, mindannyian szembefordulnak szülőjükkel és a megbékéles sem mindig jön időben. Azonban ez a sor biztosan megszakad a könyv alapjául szolgáló levelet író John Ames-szel. Neki már csak hetei lehetnek hátra. Esély sincs rá, hogy a későn jött gyermek melléálljon, vagy szembeforduljon vele.

Ám, ekkor teljesen váratlanul felbukkan az évtizedeken keresztül távol lévő John Ames „Jack” Boughton, a keresztgyermek, akinek fiatalkori botlását (teherbe ejtett, majd magára hagyott egy lányt, akinek a gyermeke pár éven belül meghalt – ebbe belerokkant az öreg Boughton is) a prédikátor sohasem tudta megbocsájtani. Jack úgy tűnik, hogy megváltozott és próbál közelebb kerülni Ames-hez és annak fiatal feleségéhez, valamint fiához is. A prédikátor ezt rossz szemmel nézi, de úgy érzi, hogy nem tehet ellene semmit. A harag és sértődöttség egészen addig kitart míg meg nem ismeri a tékozló fiú történetét.

Egy pillanatra ki kell térnem a fordításra, két okból is. Az egyik: a Pásztor Péter által fordított szöveg zömében hangzatos, költői, gördülékeny, ám a kelleténél talán több hiba és furcsán hangzó mondat szerepel benne. A másik: könyörgöm a neveket nem fordítjuk magyarra! Teljesen idétlenül és oda nem illőnek tűnik a Tóbiás és a Rebeka név szerepeltetése. Nem értem miért nem maradhattak Tobias és Rebecca alakban. Szerencsére csak ebben a két esetben fordult ez elő, és a főszereplő John Ames-ként, és nem Ames Jánosként szerepel.

A regény nagy erénye, hogy bár mind témája, mind tartalma, mind az író személye (Marilynne Robinson szintén prédikátorok leszármazottja) arra predesztinálja, hogy igazi keresztény hittérítő könyvé váljon, de ez mégsem következik be. A különböző bibliai magyarázatokat, példákat úgy tudja hétköznapi kontextusba ültetni, hogy az érthetővé és befogadhatóvá válik bárki számára. John Ames tiszteletes személyében pedig egy igazán jó embert és bölcselőt ismerhetünk meg.

11 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Marilynne Robinson: Gilead

Ennyire ártalmatlan, szép, nyugodt és jámbor könyvet én még nem olvastam. Végtelenül szelíd regény, de pont ezzel gyönyörködtet: nem fáj annyira, nem vág igazán húsba, viszont cserébe megismerjük működés közben az isteni kegyelmet – és hát ez valóban szép. Nehéz lenne azt mondani, hogy különösebben izgalmas, stimuláló vagy meglepő mindez (talán a „konfliktus” is kár volt bele), ugyanakkor ennyi hitet mégiscsak jó leírva látni. Mégiscsak jó, hogy létezhet ilyen – még ha csak papíron, de akkor is. Talán így még nem reménytelen az emberiség.

>!
sophie P
Marilynne Robinson: Gilead

John Ames tiszteletes hosszú levelet írt.
A hétéves kisfiának címezte, de talán sokkal inkább önmagának.
Emlékeket írt bele. Prédikációkat. Intelmeket. A szentírást.
Nagyon szép lett, finom, sokszor megindítóan az, pedig egyszerű a szava.
Beleírta az elmúlást is. Meg a hitet. Az aggódást.
Beleírta az apákat és a fiúkat. Az anyákat is egy kicsit.
Annyi mindent írt bele, hogy némelyek alig sejlenek.
Egyetlen mondatban is sok a jelentés, nehéz mindent kiérteni.
És köszönetet mondott, hálát adott, bocsánatot kért.
Áldást osztott, féltett és megóvott.
És főként megbocsátott, ez nagyon fontos.
John Ames jó ember, kívántam bár én is kicsit jobb lennék!
Az ároni áldástól pedig mindig sírnom kell.

>!
anni_olvas
Marilynne Robinson: Gilead

Különleges könyv került a kezembe. A Gilead egy memoár, egy filozofikus mű egybegyúrva.
John Ames, egy közép-amerikai álmos kisváros idős lelkésze. Ősz fejjel megházasodott és fiatal (-os, hiszen harmincas éveiben jár már) feleségével gyermeket vállalnak. Kisfiuk öt éves, amikor súlyos szívbetegséget állapítanak meg nála. És ekkor még nem olyan fejlett az orvostudomány, hiszen 1957-et írunk, így életkilátásai nagymértékben csökkenek. Szerintem már az is hatalmas döntés, hogy egy férfi idős fejjel gyermeket vállal, és ezzel azt is vállalja, hogy a fia nélküle fog felnőni, ő pedig nem fogja ezt látni – hát még konkrétan szembesülni azzal, hogy ez hamarosan be fog következni. A halállal való találkozás, a halálra készülés mindezek nélkül is hatalmas feladat.
Így aztán John Ames elkezdi írni memoárját – történeteket, érzéseket, gondolatokat, emlékeket. Mindent, amit elmondana a fiának közös életük során, ha ő nevelhetné fel. Összességében nem egy könnyű olvasmány, megérint és elgondolkodtat, és bevallom, néhány alkalommal a könnyeimmel is megküzdöttem. Bár magam sem értem, miért kell velük küzdeni, egyszerűen hagyni kellett volna megtörténni.

>!
Kuszma P
Marilynne Robinson: Gilead

Fehér holló az olyan kortárs próza, ami egy mélyen hívő ember belső történéseit ilyen erővel, ilyen bölcsességgel tudja megjeleníteni. John Ames a lelki békéért folytat csendes küzdelmet – de aki ez alapján coelho-i felületességet keresne a könyvben, az alighanem rossz helyen kapirgál.

>!
Röfipingvin MP
Marilynne Robinson: Gilead

Nagy szó lenne, ha én is kaphatnék ilyet. Vagy ha egyszer én is adhatnék egy ilyet. Mély, elgondolkodtató, igaz.

>!
cseri P
Marilynne Robinson: Gilead

Nagyon szerettem ezt a könyvet.
Tökéletes illúzió volt, tényleg olyan volt, mintha nem írnák ezt a lelkészt, John Amest, hanem tényleg létezne. Szerintem ez elég ritka.
Fogalmam sincs, kinek lehet érdekes ez a könyv, biztos nem mindenkinek, tényleg elég sok teológiai elmélkedés van benne. Ezek engem ilyen formában nagyon megragadtak, és nagyon tetszett ez a felfogás, azt hiszem, közel áll hozzám.

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
cseri P

Életünk álma véget ér, ahogyan az álmoknak végük szakad, hirtelen és teljesen, amikor felkel a nap, és eljön a világosság. És azt gondoljuk majd, hogy mindezt a félelmet, mindezt a keserűséget a semmiért éltük végig. De ez nem lehet igaz. Aligha hiszem, hogy teljesen elfelejtjük a szenvedéseinket. Ez azt jelentené – emberi szemszögből –, hogy elfelejtjük, hogy éltünk. Szerintem a szomorúság hozzátartozik az emberi élet lényegéhez.

152. oldal

>!
Uzsonna 

    Érdemes elég hosszan élni ahhoz, hogy kinőjed mindazt a sértettségtudatot, amire menet közben szert teszel. Újabb ok, hogy vigyázz az egészségedre.

346. oldal

>!
perecek

Hazaérve anyám megfürdetett, bedugott az ágyba, napjában hatszor megetetett és megtiltotta, hogy evés után gondolkozzam. Ez elég fárasztónak bizonyult.

27. oldal

>!
zsoltika P

De csak azért lettem híres a bölcsességemről, mert több könyvet rendeltem meg, mint amennyinek az elolvasására időmből futotta volna, és mert messze több könyvet olvastam el, mint amennyiből valami hasznosat is kisilabizálhattam, legfeljebb azt, hogy némely végtelenül unalmas úriember tollat ragad, s ír. Nincs semmi újdonság ebben a meglátásomban, de hát ez is olyan igazság, aminek a belátása a megtapasztaláson múlik.
Ugyanakkor hálát adok Istennek minden egyes könyvért, és azért a furcsa, életem legnagyobb részét kitevő közjátékért, amikor a magányomban olvastam, és amikor a rossz társaság is jobb a nem létező társaságnál. Lehet szeretni egy rossz könyvet a szerencsétlenségéért, a nagyzolásáért vagy a rosszmájúságáért, ha ki vagy éhezve az emberi dolgokra, de őszintén remélem, ezt sose kell megtapasztalnod.

59-60. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás
>!
Uzsonna 

A nap igyekezte beragyogni az árnyas folyót, de a sugarai elakadtak a fák közt. A kabócák pörcögtek, a szomorúfüzek belelógatták ágaikat a vízbe, a nyár- és kőrisfák pedig átadták magukat a késő nyári suhogásnak, annak a sustorékolásnak.

239. oldal

>!
zsoltika P

Feuerbachról és az örömről szólva eszembe jutott az, amit néhány évvel ezelőtt a templomba mentemben láttam. Egy fiatal pár sétált egy utcányira előttem. A nap a kiadós zápor után sütött ki teljes ragyogással, és az ázott fákon a víz villódzott. A legény valami ösztöntől, egyszerű érzelemkitöréstől hajtva felugrott, és elkapott egy ágat: csillámló zuhatag ömlött a nyakukba, nevettek, és futásnak eredtek. A lány söpörte le a hajáról, ruhájáról a vizet, mintha utálná, de egyáltalán nem utálta.

43. oldal

>!
sophie P

– Te mit tennél, ha angyalt látnál? Megmondjam, hogy én mit? Ijedtemben kereket oldanék!

59. oldal

>!
Uzsonna 

Ezerszer ezer okunk van élni – mindegyik elégséges.

353. oldal

>!
sophie P

Azt mondtam neked tegnap este, előbb-utóbb el kell mennem, mire te megkérdezted, hova, én meg azt feleltem, elköltözöm a mi jó Urunkhoz, erre te megkérdezted, miért, és én azt válaszoltam, mert öreg vagyok, te meg azt, hogy „szerintem nem vagy az”.

(első mondat)

>!
sophie P

A tizediknek nem lehet érvényt szerezni, magamagában sem képes rá az ember, folyton meg is szegi. Őszintén elmondtam neked, mennyit szenvedtem más házasságokat, gyerektől pozsgó házakat, különösen Boughtonét elnézve – nem azokat kívántam meg, hanem a magamét kívántam. Bűnös kívánságnak én azt gondolom, amikor zokon veszed, hogy azoknak, akiket szeretsz, megvan az, ami neked hiányzik. Ama parancs felől nézve, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat (3 Mózes 19,18), mi sem teszi tagadhatatlanabbá valakinek a bűnbe esett voltát, mint a kívánság – érzed, a szívedet marja, a csontodig hatol. Ilyen értelemben a parancsolat eligazít. Én soha nem tudtam megtartani. Ne kívánd! Úgy kerültem a parancsolatszegés tapasztalatát, hogy sok mindent megtartottam magamban, mint már mondtam. Azt hiszem, hatásosabban élhettem volna hivatásomnak, ha a kívánságot mint elkerülhetetlent fogom fel, ahogy alighanem Pál is tett, mint testében lévő tövist, hogy őt idézzem. „Örüljetek az örülőkkel!” Ezt is túlságosan sokszor találtam teljesíthetetlennek. A sírókkal való sírás már jóval könnyebben ment. Nem tréfának szántam ezt, de valahol nevetnivaló, ha meggondolom.

194-195. oldal


A sorozat következő kötete

Gilead sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

B. S. Aldrich: A múlt dala
Cormac McCarthy: Az út
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
William Wharton: Apa
Chaim Potok: A kiválasztott
Joseph Heller: Valami történt
Saul Bellow: Napjaid gyümölcse
Alice Walker: Kedves Jóisten
E. Annie Proulx: Kikötői hírek
John Updike: Nyúlszív