The ​Hollow Heart (Forgotten Gods 2.) 6 csillagozás

Sokkal jobb volt, mint az első rész. Kezdjük mindjárt ott, hogy jó volt a sejtésem Sid szüleivel kapcsolatban. Ez egyszerre volt nagyon jó, mert így ők is szerepeltek, de egyben elég idegőrlő, mivel féltem, nehogy az írónő kivégezzen valamit ellenük.
Ami számomra sokat dobott a könyvön főleg Arin és Kestrel felbukkanása volt. Egyszerűen imádom őket, így azokat a részeket vártam leginkább, ahol ők is jelen vannak *-*
A másik nagy pozitívum pedig Nirrim. Az első részben nem került épp közel hozzám a karaktere, de érdekes módon ezt az új spoiler Nirrimet imádtam. Az előző rész nehézségei után csak jobb lett a karaktere, sokkal érdekesebb, izgalmasabb. spoiler Elég badass volt, mit ne mondjak. A durva jeleneteknél úgy éreztem, mintha visszacsöppentem volna a Nyertes trilógiába, ami isteni érzés volt.
Az egyetlen, ami nem tetszett az Sid, valamint a könyv vége. Az utóbbi szerintem túl gyorsan lett megoldva. Eléggé el lett sietve, és nem érzem kielégítőnek a leazárást, mivel nem kaptunk semmi infót, hogy mi lesz a két lánnyal a jövőben. Siddel pedig az volt a gondom, hogy egy szenvedő, dühöngő és ítélkező egyén lett belőle, aki saját magával nincs megelégedve és ezért másokat hibáztat. Főleg a szüleit (azon belül is leginkább az anyját). Tényleg nagyon ment az agyamra, de olvasás közben már jól kidühöngtem magamat ezen, szóval itt már nem fogok :D
Az istenek bevonása nagyon tetszett a duológiában, ebben a részben pedig csak még inkább, mivel itt olvashattunk az egyik isten nézőpontjából. A borítókért pedig jár a plusz pont, annyira gyönyörűek lettek.

Tavaly olvastam a The Midnight Lie-t és bar nem tartozott a kedvenceim közé, de mindenképpen a legkülönlegesebbek között tartottam számon. Talán pontosan ezért vártam a folytatást. Érdekelt, mert azt vártam, hogy az írónő végre tegye egésszé a karaktereket és a cselekmény további részét is kerekítse ki! Úgy voltam vele, tőlem, bármilyen irányba mehet. Egyébként sok mindent nyújtott, amit reméltem, ugyanakkor sok mindenben hiányt szenvedtem, de előbb kezdeném a jóval.
Valahol abban (is) reménykedtem, hogy ebben a részben már Nirrim egy sötétebb változatával találkozhatom, és Marie Rutkoski ezt határozottan teljesítette. Akinek már elege van abból, hogy az ilyen YA fantasy könyvekben a főszereplők mindig jószívűek, mindig helyesen cselekednek, hősködnek, önzetlenül megmentenek mindenkit, és alapvetően a jóság példaképei, annak némi változatosságot jelenthet ez a könyv, mert…. nos, Nirrim ebben a részben határozottan nem ilyen. Még akkor se, ha sok esetben ez azt jelenti, hogy azokat is megbántja, akiket korábban szeretett.
Az első kötettel ellentétben a Hollow Heartban három nézőpont is van. Alig vártam, hogy Sid szemszögét olvashassam, de őszintén szólva untam. Sid is maga is idegesített. Szeret mindenkit kritizálni, de amikor valaki a saját hibáit tolja az arcába, akkor hárít.
A történet második felét is olyan elsietettnek éreztem.
Minden olyan hirtelennek tűnt. Sok esetben, mintha teljes fejezetek hiányoztak volna.
Amiért mégis felfelé pontozok az Marie Rutkoski írói stílusa. Egyszerre költői és szomorú, de egyszerűen gyönyörű volt.

Az előző rész meglepő vége után kíváncsian vártam ezt a könyvet. Kicsit lassan indult, Nirrim szemszögénél konkrétan úgy éreztem, mintha ködben haladnánk valamerre, elfojtott érzésekkel és rengeteg indulattal. The God részeit állandóan élveztem, főleg azért, mert a legutolsó pillanatok egyikében derült ki, hogy kicsoda is ő valójában. Sidet pedig, az első résszel ellentétben, gyorsan megkedveltem, és miatta szerencsére Roshar és Arin sem maradtak a háttérben. Izgalmas POV-ok voltak ezek, kár, hogy a fejezetek számozás nélkül maradtak, és csak a nevek jelezték, ki fog mesélni.
A várakozásaim körülbelül a történet utolsó harmadában oszlottak el, addig tűkön ülve vártam a válaszokat. Sőt, egy ideig abban is kételkedtem, hogy megéri-e Nirrim szenvedéseit végigolvasnom, mert bakker, ez a lány… Nálam átment antihős kategóriába, abból is a rossz fajtába, úgyhogy reméltem nem fog sok vizet zavarni – nyilván nem így lett.
Ha az utolsó 2-3 fejezetet nem venném figyelembe, akkor laza 4 csillag lenne a végső ítéletem, és csalódottan venném kézbe a következő olvasmányom. Azonban ez a befejezés nagyon megtetszett, leginkább a legutolsó mondatoknak köszönhetően. Maradt egy pici hiányérzetem, de egyébként sokkal elégedettebb vagyok a lezárás miatt. :)

Nekem az első rész jobban tetszett, bár kétségkívül érdekes volt most Nirrimet kb. főgonoszként követni. Sid több félreértése is elég bénácska volt szerintem, de mivel ifjúsági regényről van szó, azért alapvetően belefért. A Herranban történő részeknek kicsit ilyen fan service jellege volt és szerintem túl sok időt töltöttünk ott, mire Sid és Nirrim újra találkoznak és rendezik soraikat, szó szerint vége a könyvnek. A befejezés sok nyitott kérdést hagyott még bennem, szerintem 1-2 fejezetnyi epilógus még elfért volna. Az istenekkel kapcsolatos történetek és mellékszálak érdekesek voltak, szívesen olvastam volna még.

Alapvetően jó volt, de nem hiszem, hogy újraolvasnám.

Szerintem kicsit gyengébb volt, mint az előző rész, Sid és Nirrim sok időt töltöttek külön, a cselekmény csak hömpölygött, Sid és a „nyomozása” nem volt túl izgalmas, Sid „félreértését” picit erőltetettnek éreztem. Őszintén szólva a regény legjobb pillanatait azok a jelenetek okozták, amikben Kestrel és Arin szerepeltek (bár szoknom kellett őket ennyi évvel később.) Rutkoski még mindig csodálatosan és olvasmányosan ír, szóval a következő regényére is vevő leszek.