Csintalan ​istenek 78% 80 csillagozás

Sokan ajánlották a Csintalan isteneket, aminek a borítója ronda. Tényleg ronda, és nem egy olyan borító, amire ha az ember ránéz azt mondja, hogy „na basszus ezt úgy elolvasnám“. Ha nem ajánlotta volna senki sem, feltehetően sosem vettem volna meg. Jelenleg eléggé úgy vagyok, hogyha nem muszáj nem veszek könyvet, ha nem tetszik akkor pláne nem. Ezt is felírtam, hogy szeretném, a könyvtár megvette én meg kikölcsönöztem. Aztán a vége felé járva, megnéztem, és az Alexandra most 700 Ft-ért vesztegeti, így került egy a kosárba. Nem mondom, hogy hibátlan könyv, viszont biztosan újraolvasós lett nálam, mert annyira elmebeteg, hogy az már tetszik. Azt hiszem, erre volt most szükségem.
Elméletileg megfilmesítették, de a filmes linken kívül semmit sem találtam róla, se egy ajánlót, se magát a filmet :( Pedig tényleg nagyon jó filmet lehet ebből kihozni. Jók a beszólások és taplók a karakterek.

Bővebben a blogomban: http://jeffi-olvas.blogspot.hu/2015/07/marie-phillips-c…

Nagyon szórakoztató, vicces, pörgős. Az istenek egymás piszkálását felső fokon űzik, bizonyos helyzetek annyira kaotikusak, hogy az ember teljesen megfeledkezik, hogy a szereplők elvileg a görög mitológiából vannak :)

Nem voltak elvárásaim a könyvvel szemben, csak szórakozni és kikapcsolódni vágytam, semmi nehézre! :) És ezt megkaptam. Az elején kicsit meglepett az istenek 21. századbeli stílusa, ledérsége és trágársága, de aztán túltettem magam rajta. Megtudhatjuk a könyvből, hogy a régi kor istenei hogyan tudnának a mai világban érvényesülni, úgy, hogy közben a halandók hite és imádata alább hagyott, így nekik is a saját lábukon kell megállni ebben az anyagias világban. Mindegyikük az általuk képviselt „fogalom” (háború, szerelem, szűziesség, vadászat, stb. ) túlzott megtestesülése és paródiája. Artemiszen éreztem egy kis fejlődést a könyv végére, Apollónról inkább nem is mondok semmit! :DD Jókat nevettem rajtuk.
Összegezve könnyed nyári olvasmány! :)

Eredeti ötlet és szellemes írásmód. Nekem tetszett. Nyilván nagy irodalmi mondanivalója nincs, de pont azt éri el, ami a célja: szórakoztatás. Épp erre vágytam a nyaralás alatt.

Ezek az istenek aztán tényleg csintalanok, meg bunkók, viccesek, kiállhatatlanok, rémségesek és cukik (a koszt leszámítva), a világ közepe pedig Londonban van, de ez a kijelentés valószínűleg senkit nem lep meg. Az talán már inkább, hogy szegény istenek kicsit legatyásodtak, mióta utoljára találkoztunk velük és kénytelenek böcsületes (?) munkára adni a fejüket, hogy kihúzzák valahogy… Ez mekkora ötlet!
Nagyon régen szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet, és minden várakozásomat felülmúlta: remekül szórakoztam rajta, kifeküdtem az istenek szövegein, a halandókat a szívembe zártam és úgy általánosságban igencsak élveztem az egész csintalankodást. Jöhet még egyszer angolul.

Olvasás közben lassan megfogalmazódtak bennem a gondolatok, hogy mit fogok írni erről könyvről. Sajnos minden jól összeállt mondatot elfelejtettem, úgyhogy lehet,hogy kicsit zavarosra sikerül.
Szóval örülök, hogy nem gimis koromban olvastam, amikor éltem-haltam a görög mitológiáért, valószínűleg valami Sátántól való gyalázatnak gondoltam volna. (Mint akkoriban a Gyűrűkúrát, amit azóta sem tudtam a kezembe venni.)
Az első döbbenet után azonban, igazán kedvem leltem ebben a könyvben. Szórakoztató volt és tényleg vicces. Na nem mondom, hogy hangosan nyerítettem olvasás közben, de azért kitört belőlem a kuncogás.
Azt hiszem, hogy az írónő igen jól rátapintott az istenek mibenlétére, akik még erejük fogytával sem szűnnek meg egymást szívatni, és „túlélésük” érdekében hajlandók (természetesen lényegüknek megfelelő) emberi foglalkozást űzni.
Valamint megállapítást nyert, hogy nagyon sokat felejtettem, így kénytelen leszek visszatérni régi kedvenceimhez, és letörölni a port antik ismereteimről.

Hát ez nagyon jó volt!!!! Imádom a görög mitológiát, ebből is szakdolgoztam, úgyhogy a Csintalan istenek világa nem állt tőlem messze. Csak egy kicsit változott a környezet. A helyszín nem az Olümposz, hanem a 21. századi London. Az egykor rettegett, hatalmas istenek mára egy romos házba kényszerültek, ahol mindent elemészt a mocsok. Anyagi gondokkal küszködnek, és közben erejük egyre csak fogy… mivel a halandók már teljesen elvesztették hitüket. Jó ötlet ez a modernizálás. Artemisz volt mindig is a kedvencem, ezért örültem, hogy ő főszerepelt ebben a történetben, és talán a legrokonszenvesebb halhatatlannak tűnt a bagázsból. Kiderül, hogy Erószt megérintette a kereszténység szele… Aphrodité pont olyan, amilyennek lennie kell a szerelem istennőjének. Apollón sem hazudtolja meg magát. Az isteneknek bizony dolgozniuk kell a „megélhetésért”. Így Artemisz kutyát sétáltat, Apollón showman, Dionüszösz DJ és bártulaj, Aphrodité szextelefonál. ;) A könyvet finom humor szövi át, jókat nevettem párszor. A halandók Alice és Neil annyira nem voltak szimpik, de a végén kicsit őket is megkedveltem. Alice túlzott naivsága kicsit az idegeimre ment. Abszolút kedvenc persze, hogy Artemisz. ;) Mosolyogtató volt Athéne körülményes „kommunikációja” is. Artemisz erőből intézte el a dolgokat. Másik kedvencem, Perszephoné most itt annyira nem tűnt ki a sorok közül, de megjelent ;) Az Alvilág ismét kapott egy új köntöst, amit könnyen tudtam vizualizálni Londonban töltött (hó)napjaimnak köszönhetően. Szókimondó, olykor nyers, de vicces és szórakoztató. Én csak ajánlani tudom ezt a könyvet!

Nekem nagyon tetszett :-) Annyira más mint amiket olvastam mostanában.
Mindenféle szál van benne. Izgalmas, heroikus, istenes, szerelmes, és nem mellesleg akaratom ellenére megismertem „közelebbről” a görög isteneket. Rettentő jól szórakoztam olvasás közben. Természetesen elég nehéz volt letenni, így a fejem jelenleg is elég megviselt az alvás hiány miatt.
Az eleje furcsának tűnt, Apollón miatt tele volt káromkodással, de aztán megszoktam a személyiségét, és az ehhez párosuló stílusát, és rájöttem, hogy nem az írónő vulgáris, hanem a napisten. :-) A többi isten sok mindenben ellensúlyozta ezt az első furcsa benyomást, különösképpen Artemisz és Hermész. Ők lettek a kedvenceim, na és persze a két halandó Alice és Neil is szeretetreméltóak.

Kedves Phillips kiasszony! Köszönöm Neked ezt a könyvet! Hogy én ezen mennyit nevettem!!! Volt olyan őszies reggel, miközben dideregve vártam a villamost a megállóban, hogy könyvedben elmerülve hangosan nevettem fel, miközben a többi utas mellettem kómás és csak félig kinyílt szemmel bolondnak nézett. Pedig a könyved óhatatlanul kacagásra készteti az olvasót. Bár azért meg kell, hogy valljam, a kicsit vulgáris stílust eleinte nehezen szoktam meg (hogy ez az Afrodité micsoda egy rüfke nő lett!), de aztán rájöttem, hogy nem kell pironkodni, hisz ha csak Zeuszból indulunk ki, az ő számtalan félrelépéséből, csábításából, nem csoda, hogy gyermekei életében is fontos kérdést játszik a testiség. Továbbá köszönöm ezt az ötletet, hogy regényedben az olümposzi isteneket közénk helyezted, megmutattad, hogy onnan magasról igencsak nagyot zuhantak a mi azaz a halandók támogatása nélkül. Élveztem, hogy kénytelenek megszokni a mi 20. századi helyzetünket, ugyanúgy dolgozniuk kell mint nekünk és azért mentségükre legyen mondva egész jól feltalálták magukat az új szakmájukban (Dionüszosz mint bártulajdonos – megáll az eszem!). Végül azért is szeretnék köszönetet mondani, mert a szórakoztatás mellett sok új dolgot megtanultam a görög mitológiáról, így levelemet azzal zárom, hogy öt csillagot adok pár napos szórakoztatásom hálájaként.

Érdekes feltevés arról, hogy a „régi” görög istenek még mind a mai napig köztünk élnek… de persze a világ azóta eléggé megváltozott – ők viszont megmaradtak olyannak, amilyenek voltak: megvannak a saját intrikáik, a halandókat saját kényük-kedvük szerint befolyásolják – ami persze ugyanúgy visszaüt rájuk, mint a régi szép időkben.
Ha pedig azt hisszük, hogy mára a hősök már kihaltak – csak nézzünk kicsit körül, és csodálkozzunk!
Kedves. Szórakoztató. Nem kell rajta sokat gondolkodni. Szerethető.
(négyésfél csillag lett volna, ha kimaradnak, vagy csak említés szintjén maradnak Aphrodité és Apollón „magánórái”…)