Én ​vagyok a napod 93% 30 csillagozás

„Mindenkinek joga van a fejlődésre, arra, hogy megváltoztassa a véleményét.”

Nagyon kedvelem azon könyveket, amelyek a maguk összetettségükben, minden téren megtalálják a lelkemhez vezető utat. Gondolok itt mindjárt a könnyedségre, amelyet többnyire a humoros, laza stílussal lehet elérni vagy éppen az emellett megjelenő komolyabb témakörökre, amelyek meghatározzák a regényt, ellenben nem nyomják le annyira a hangulatot, hogy utána úgy érezzem magam, mint egy kifacsart citrom.

Sokszor tűnhet úgy, hogy egy ifjúsági regény nem hozhatja a fent említett komplex hatást, pedig ez egy nagy tévedés, minden az adott alkotón múlik, elvégre a lelkéből is kapunk egy bizonyos szegmenst. Hiszem, hogy ezek a kiadványok korosztálytól függetlenül is szórakoztatnak és tanítanak egyaránt, erre pedig kiváló példa a mostani olvasmányom.

Marie Pavlenko (1974. szeptember 30.) francia származású író, újságíró. Kicsivel több, mint tíz éve ír változatos stílusban és formában olyan alkotásokat, amelyek a másság, a metamorfózis és a zárt lelkek központi tematikájára hívja fel az olvasó figyelmét. Különleges szemléletével, könnyed stílusával, néhol tragikus írásaival kiáll a női egyenjogúság, a testi fogyatékkal élők és más társadalmi kisebbséghez tartozók mellett. Elkötelezett környezetvédő, továbbá rendkívül makacs és kitartó harcos hírében áll. Könyveit számos nyelvre fordították, amely egyre nagyobb figyelmet eredményezett tevékenységei iránt. Ha kíváncsi vagy a szerzőre, akkor érdemes ellátogatni honlapjára is. link

Marie Pavlenko: Én vagyok a napod című ifjúsági regénye 2020-ban jelent meg a Menő Könyvek Kiadó gondozásában. Meglepő módon a borító „zajossága” teljesen jól visszaadja azt a kissé bohókás szorongást, amely oly jellemző a kötetre.

Ennek a történetnek a középpontjában egy 17 éves lány áll, aki a mindennapi életében nem is lehetne pechesebb, mégis minden pillanatban meglátja azokat a lehetőségeket, amelyek kivezetnek a sötétségből a fényre.

„Ha véletlenszerűen összeszedünk háromszáz embert, egy zárt körbe állítjuk őket, és eleresztünk a fejük fölött egy galambot, az egészen biztosan az én fejemre csinál. Ezt nevezem én rácseszés-tételnek. Minden egyes alkalommal működik.”

Déborah érettségi évét kezdi a Nyúlketrecnek becézett gimnáziumban, ahova legjobb barátnőjével, Éloise-l jár. Ennek az évnek tökéletesnek kell lennie, hiszen végre a tanulmányi átlaga is jó, és ez az utolsó időszak, mielőtt kilép abban a bizonyos felnőtt életbe. Ám a sors nem is lehetne galádabb ismételten. Nem elég, hogy külön osztályba kell járnia barátnőjével, de még Isidore is rendre tönkre teszi a legjobb cipőit. Ráadásul édesanyja nagyon furcsa új szokása is kezd kissé morbiddá válni, édesapja állandó kimaradásairól nem is beszélve. Mégis, hogy lehet így az érettségire készülni? Nos, természetesen mindennek megvan a maga oka, de ennek kibontakozására és a kialakuló kalamajkák sorozatára nem lehet felkészülni, úgy gondolom, vagy mégis?

„– A tökéletességre törekszem.
– Ami nem létezik. A szabálytalanság maga az élet.”

Ebben a történetben bizony csetlünk és botlunk, sokat hibázunk, mégis felemelő érzés megélni egy tinilány felnőtté válását. A páratlan humor mellett szembe kell néznünk olyan komolyabb tematikákkal, mint például a válás, a lelki betegségek, de ezek csak a jéghegy csúcsát képezik. Barátok jönnek – mennek, új karakterek lépnek főhősnőnk életébe, de minden személy megéri a maga „pénzét”, ezt biztosan állíthatom.

„Aki nem érzi, hogy meghallgatják, az nem beszél.”

Valószínű ezek után mindenki sejtheti, hogy mekkora hatással volt rám ez a könyv. Imádtam olvasni és hol hangosan kacagtam, hol pedig a szívem összefacsarodását próbáltam megakadályozni. Minden karakter élt, és valóságosnak éreztem őket, ezért bárkiről is olvastam, könnyen belesimultam az adott lélekbe és szinte észrevétlenül éltem meg az adott helyzeteket, eseményeket.

Bővebben: link

Nekem ez a könyv volt a Napom azon a néhány napon át, míg olvastam. Annyira melengető, szeretni való, ragyogó, friss és kedves, jó humorú, hogy kedvencem lett. Ifjúsági regény pedig, de szerintem éppen ezért is fantasztikus, mert annyira meg tudott szólítani, annyira a magaménak éreztem, hogy teljesen mindegy volt, hogy ifjúsági történet.
http://www.konyvutca.hu/2022/09/marie-pavlenko-en-vagyo…

Olyan volt olvasni ezt a regényt, mint sok-sok sivár és egyhangú nap után kilépni a napsütésbe és érezni az arcomon a friss fuvallatot. A szerző csodálatos érzékkel szólaltatta meg a főszereplőt, ennek a lánynak valódi a hangja, igazi problémákkal kell szembenéznie. Enyhén szólva nem az a legnagyobb baja, hogy ki fogja meghívni a sulibálba, hanem az, hogy mi fog történni, miután az apja elköltözik, és ennek következtében az anyukája összeomlik.
Déborah szókimondóan, nagyon jó humorral mesél E/1-ben, igazi, mai szófordulatokkal, ami hitelessé tette számomra a hangját. Tisztában van vele, hogy nem tökéletes, értve ezt a külsejére éppúgy, mint a helyzetére az életben, de minden igyekezetével azon van, hogy alkalmazkodjon és javítson a lehetőségei szerint. Úgy éreztem, felültem mellé arra a bizonyos érzelmi hullámvasútra, végigutaztam vele ezen az úton, hol boldogan, hangosan röhögve a poénokon, hol szomorúan, kicsorduló könnyekkel küzdve. A felnőtté válás nem könnyű folyamat senkinek, átlagos családi élet mellett sem egyszerű rájönni, mi akarunk lenni, hová menjünk továbbtanulni, hogyan viseljük el a nehézségeket. Déborah az átlagnál nehezebb helyzetben van, hosszú az út, amin végig kell mennie az anyukájával együtt.
Azért megjegyzem, nagyon megdöbbentett az anyukával történt dolog. Kettejük kapcsolata megjárta a mélységet és lassú lépésekkel jutott egyre magasabbra, hogy végül kiderüljön, miért is választotta a szerző ezt a címet. Nagyon szeretem azokat a regényeket, ahol jó szülő-gyerek viszonyra lelek, mert sajnos inkább az a jellemző, hogy mennyire elhanyagolják a gyerekeiket, hol egyik, hol másik, vagy épp mindkettő szülő. Meg kell említenem, hogy az apukával való kapcsolatot is remekül ívelte a szerző, végiglépkedtünk vele is az elfogadáshoz vezető úton.
Jamal és Victor a két srác, akik végigkísérik a lányt a történeten, mindkettő szuper karakter, akik meglepetéseket tartogatnak ám! Nagyon kellett az ő barátságuk a történetbe, hogy a családi drámát ellensúlyozza egy kis szerelmi szál is.
Pár szót érdemel Párizs is, és a francia szokások, megtudhattam, hogy itt úgy osztályoznak a suliban, hogy az elérhető max 20-hoz viszonyítanak, például a dolgozat 14/20 az már jónak számít. Mint általában a középsulis regényekben, itt is szerepelt egy odafigyelő tanár, aki segítette Déborah magára találását, ő a filozófia tanár volt, egyben ebben az évben az osztályfőnökük is, és pontosan tette a dolgát, nagyon szerethető a karaktere.
Örömmel teszem ezt a könyvet a kedvencek polcára, mert imádtam olvasni, meghatott, megnevettetett, elgondolkodtatott, képes volt mély érzelmeket kiváltani, ugyanakkor szórakoztatott is a humorával. Érzékeny témákat érintett, és nagyon jól kezelte ezeket, a családi és baráti kapcsolatok fontosságát kiemelte és a regény végén megadta a válaszokat a kérdéseimre. Nem csak a young adult korosztálynak ajánlom, hanem felnőtteknek is.

http://www.kellylupiolvas.com/2020/10/marie-pavlenko-en…

Mikor már azt hittem, hogy kinőttem az ifjúsági könyvekből, és csak nyűg, unalom és klisé az összes, akkor jön Marie Pavlenko, és mint a forgószél, berobban az életembe. Ráadásul francia, jaj!
Nem tudok mást mondani, mint hogy fantasztikus történet volt, és a nehézségek ellenére bárcsak Déborah bőrébe bújhatnék pár napra! Olyan jó lenne újra 18 évesnek lenni, és Jamallal és Victorral lógni, megsétáltatni Isidore-t, Pompás Hullákat gyártani, középiskolába járni, szerelmesnek lenni…

Még, még! Nagyon szeretnék még több könyvet olvasni az írónőtől.

Olyan jó volt olvasni ezt a könyvet. Nem mondom, hogy a főszereplő azonnal belopta magát a szívembe, és nagyon megszerettem mindenkit, de nem is ez volt a cél.

Annyira valóságosnak érződött az egész történet, mintha tényleg én is tini lennék, és belelátnék Déborah fejébe. Kicsit olyan érzésem volt, mintha rólam is szólna a könyv, pedig velem ehhez hasonló események se történtek. De ha valaki írna egy regényt az utolsó gimnáziumi évemről, annak ilyesmi hangulata lenne, az biztos.

Mikor nekiálltam ennek a könyvnek, nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent bele lehet írni 380 oldalba. Nem is az, hogy sok mindent történt volna (bár azért történtek), de a maga egyszerűségével, és amilyen érzékenyen nyúlt ezekhez a témákhoz, engem teljesen megvett magának.

Bővebben, mindenféléről írogatva: https://lapszelijegyzetek.blogspot.com/2021/05/marie-pa…

Az Én vagyok a napod egy csodálatos regény, és rendkívül örülök, hogy elolvastam, hiszen annyi fontos témáról szól: családról, új barátságokról, és régiről, szeretetről, megbocsátásról, bizalomról és újrakezdésről – és persze első szerelemről, iskolai civakodásról, érettségiről és továbbtanulásról is. Minden egyes szereplőnek megvan a maga helye Déborah életében, de egyben a saját története is.
Marie Pavlenko stílusa rendkívül egyedi és különleges, a nyelvezete pedig igazán gyönyörű. Mindez leginkább Déborah gondolatain keresztül tükröződik, aki elképesztően frappáns vagy éppen pazar hasonlatokkal tarkította a gondolatmeneteit.
Amikor a könyvet olvastam, és miután végeztem vele, ráébredtem, hogy milyen jó, hogy rátaláltam, hiszen rendkívül mélyen érintett, olyan könyv ez, ami nem ereszt könnyen, sokszor eszedbe jut a nap folyamán, és azt hiszem olyan is, amit sokáig magaddal viszel. Egy igazi érzelmi hullámvasút, olykor sírtam, máskor nevettem, olykor mindkettőt csináltam egyszerre, egy élő, lélegző történet, ami annyi érzelmet váltott ki belőlem, hogy úgy éreztem az olvasás alatt, hogy most úgy igazán élek, hiszen erről szól maga a könyv is, az életről.
Részletesebb értékelés: https://www.konyvvilag.com/2020/10/marie-pavlenko-en-va…

Ez a könyv összetört, megragasztott, megismételte még egyszer, majd megnyugtatott, hogy az életemben nem lesz minden tökéletes. De talán ez így van jól. Illetve megmagyarázott olyan dolgokat, amiket nem értettem a körülöttem elő emberekben, a világban, de első sorban magamban. Segített megtalálni az én kis napsugaram.