"Mind tudjuk, hogy az élet nem áll meg a „happy end”-nél. Jönnie kell valaminek, ami mindent felborít. Az életemben sem lehetett ez másképp. Most vergődöm, mint egy szárnyaszegett madár. Aktív közreműködője voltam az elmúlt éveknek, valahogy még sem ott tartunk, ahol kellene. Hagytam, hogy ez történjen velem, és a kapcsolatunkkal. A szívem összetört, az álmaim elvesztek.
Vajon tehetnék még valamit? Vajon ő tenne értünk még valamit? Nem várok tovább. Ideje a cselekvésnek…"
„Hét, kettő, egy” után az életem teljesen más irányba fordult, mint az reméltem. A gyerekkori traumám továbbra is jelen van a mindannapjaimban, és a kapcsolatomra is rányomta a bélyegét. Hogy hogyan? Kiderül a folytatásból!
